Szombat előfizetés 2017

Emlékezés a régi VAC-ra

Írta: Bihari Tibor - Rovat: Archívum, Sport

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A napjainkban zajló rendszervál­tozás egyik apró jeleként az elmúlt év végén megkezdődött a régi, hírneves Vívó és Atlétikai Club, a VÁC újjászervezése is.

Nagy divat mostanában a nosztal­gia, s az újrakezdésnél nem árt fel­idézni a régi VAC-ot: tevékenységét és eredményeit, a magyar zsidóságon és a magyar sportéleten belül betöl­tött szerepét. A mai zsidó fiatalság – az újjászervezők – már csak hír­ből, szüleik, vagy idősebb barátaik elbeszéléseiből hallhattak a nagy­ múltú sportegyesületről, melyet előbb a fasiszta, majd a kommunista rendszer tiltott be.

A klubnak fontos sajátossága volt a klubélet. Az egyesületi munka nemcsak a versenysport szervezésé­ben és a szakosztályok munkájában merült ki. Legalább olyan lényeges­nek tartották a rendszeres társadal­mi tevékenységet, a zsidó fiatalság közösségi életét és hasznos időtölté­sét.

A második világháború előtti években a VAC kimagasló helyet foglalt el a magyar sportéletben. Családok, generációk űzték együtt kedvenc sportágukat. Barátságok, szerelmek, házasságok köttettek a VAC-on belül. Példa erre a Dückstein vagy a Galambos család, amelynek tagjai ott ismerkedtek meg és később a gyerekeikkel együtt sportoltak, folytatva a tradíciót.

Az évente – általában a Vigadó­ban – megrendezett VAC-bálok tár­sadalmi eseményszámba mentek, a gyakori összejövetelek, ismerkedési estek, az ugyancsak rendszeres dísztornák (a mai Erkel Színházban), a „Vándormadár” cserkészcsapat ki­rándulásai — mind-mind a klubéle­tet szolgálták. Jellemző, hogy a klub éveken át saját, havonta megjelenő lapot adott ki, Sport és Társadalom címmel.

Az egyesület 1906-ban, a század- forduló utáni boldog békeidőben alakult, amikor a főváros rohamos fejlődése, a polgárosodás együtt ha­ladt a zsidóság városiasodásával, Bu­dapestre telepedésével. A sportélet is ekkor indult Pesten hódító útjára, sorra alakultak az egyesületek, épül­tek a sportlétesítmények, a különbö­ző társadalmi rétegek számára, melyből a fővárosi zsidóság sem maradhatott ki. Igaz, saját létesítménye a klubnak nem volt, a pályákat, ter­meket mindig bérelte. Az utánpót­lást elsősorban a Zsidó Gimnázium, a Bethlen téri iskola és a zsidó fiú-árvaház jelentették.

E sorok írója 1938-tól a megszű­nésig, majd a felszabadulás után ugyancsak a betiltásig volt tagja az egyesületnek.

A legnépszerűbb és legnépesebb szakosztály a torna volt, amely Ga­lambos Jenő irányításával a Nemze­ti Tornacsarnokot bérelte és a BTC (Budai Torna Club) mellett sokáig az ország legeredményesebb szakosz­tálya volt. Álljon itt egy 1925-ben megjelent idézet a Sport és Társa­dalom című VÁC újságból:

Este 1/2 8 van, a Nemzeti Tornacsarnokban Dückstein mester ve­zényszavára néhány pillanat alatt vigyázzállásban áll 70 tornász. Gyö­nyörű látványt nyújt a szabadgya­korlatozás és amint ezt nézzük… meg kell hajolni a két mester, Dück­stein Zoltán és Szalai József nagy tudása előtt, mely magán viseli a külföldi tapasztalatokat és a legna­gyobb fokú hozzáértést.” Ez a cikk a férfiak edzéséről szólt, a nők más napokon edzettek és talán még töb­ben. Itt kell megemlíteni, hogy a többszörös bajnok Dückstein Zoltánt évtizedeken át a legkiemelkedőbb magyar tornaszakemberként tisztel­ték. 1936-ban és 1948-ban szövetségi kapitánya volt az olimpián részt vett magyar válogatottnak. Az 50-es években kivándorolt Izraelbe és ott is halt meg. Szalai József, aki ma már közel jár a 100. évéhez, szintén sokszoros magyar bajnok volt.

A tornászok közé tartozott a világ­hírű kardvívó, Petschauer Attila testvére, Petschauer László is. Olim­pikon és válogatott volt később Sár­kány István, aki évtizedeken keresz­tül látta el az országos szövetség szakvezetői tisztét és a háború előtt a VAC-ban tornázott Keleti Ágnes, az ötszörös olimpiai bajnok is.

Fontos szakosztálynak számított a vívó, az úszó és vízilabda, valamint a nehézatlétikai (birkózó, ökölvívó, súlyemelő szakosztály). Az ököl­vívó szakosztály tagja volt a Magyar Ökölvívó Szövetség jelenlegi elnöke, Sermer György is.

A labdajátékok népszerűségük folytán a VAC-ban is meghatározó szerepet játszottak. A kézilabdázók többször nyertek bajnokságot, szá­mos válogatott került ki közülük. Az 1936-os berlini olimpián részt vett magyar válogatottban is voltak VÁC-isták: Serényi István és társai. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a kézilabdát Magyarországon a már említett sokoldalú Dückstein Zoltán honosította meg.

A kosárlabdázók különösen a má­sodik világháború utáni években voltak kiválóak. A MAFC mellett az ország legjobb csapata volt a VAC-é. A két csapat rangadóját mindig telt ház előtt játszották a Sportcsarnok­ban. Benedek Péter és társai a vá­logatott keretbe is bekerültek. Klein Rolf később a világhírű izraeli válo­gatott kapitánya lett. Itt teniszezett Szepesi György, a híres rádióripor­ter is.

A labdarúgó szakosztály váltakozó sikerrel szerepelt, hol a legfelső pro­fi ligában, hol az amatőr osztályok­ban. Bizony akkor is a labdarúgó mérkőzések voltak azok, amelyeken nyílt antiszemitizmussal lehetett ta­lálkozni. Emlékszem, egyszer Sas­halmon játszott az ifi csapat, és mi­vel győztünk, az ellenfél bosszúból zsidóverésre készült. Ruháinkkal a hónunk alatt a pályáról egyenesen a HÉV-megállóig szaladtunk, s a vo­naton öltöztünk fel.

Voltak komoly sikerei is a csapat­nak: 1922-ben az MTK-t győzte le l:0-ra a VAC. A korabeli újság sze­rint „nem történt más, csak azon egyszerű tény, hogy megnyirbálta a bajnokcsapat hosszú éveken át szer­zett babérkoszorúját egy szürke csa­pat, a VAC”. Legjobbjai, például Léderer Tibi kapus és Haár Majse jobbszélső magyar válogatottak vol­tak.

E sorok írójának nézzék el, hogy utoljára, talán kissé elfogultan, az asztalitenisz szakosztályról ír, amely­nek 1938-tól volt tagja. Szerepeltem a háború előtti bajnok ifi csapatban és a háború utáni Budapest-bajnokságot nyert csapatban egyaránt. Bát­ran elmondhatom, hogy a VÁC egyik legeredményesebb szakosztályának az asztalitenisz számított. Világhíres­ségek, világbajnokok és sokszoros magyar bajnokok szerepeltek a há­ború előtti csapatban. Beregi Dóra, Vermesné, Benkő, Gárdos, Márton és társaik – közülük sajnos sokan mártírhalált haltak – az ország legjobbjai közé tartoztak. Az utódok a háború után igyekeztek a nyomdo­kaikba lépni, s ez részben sikerült is. Vidor, Temes, Bihari, Surányi, Várkonyi és társaik sok sikert értek el a VÁC színeiben.

Befejezésül szólni kell azokról a nagyszerű, önzetlen sportvezetőkről, akik szakszerű és lelkes munkájuk­kal sokban segítették e nagy múltú egyesületet. Gondolok itt elsősorban Kelecsényi (Klein) Elekre, aki hosszú éveken át volt a klub elnöke, Vilner Ferencre, Galambos Jenőre, Duxler Józsefre, Feldmann Mihályra, Grünwald Sándorra, Grosz Mar­celra és sok-sok társukra, akiktől ezúttal is elnézést kérek, hogy név szerint nem említem őket.

Remélem, hogy a majd fél évszá­zad után új életre kelt klub ismét sok tehetséget ad a magyar sportéletnek.

199

Címkék:1990-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Két szégyenletes pillanat

Emlékek 1944 áprilisa A legrövidebb háborús tanév volt az 1943-44-es. November 3-án men­tünk először iskolába, s áprilisban, húsvét táján kaptuk...

Bemutatjuk Zeévet, a népszerű izraeli karikaturistát

BUDAPESTEN SZÜLETETT 1923-ban. Farkas Jenőnek hívták. Adonyban nevelkedett, a pesti Kölcsey Gimnáziumban tanult, a kecskeméti Református Gimnáziumban érettsé­gizett 1940-ben. Már...

Close