Szombat előfizetés 2017

A Szombat új honlapja

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Szombat új honlapja

Az antiszemitizmus.hu honlapon a magyar nyilvánosságban megjelenő antiszemita megnyilvánulásokat dokumentáljuk, elemezzük és kommentáljuk.

Antiszemitának tekintjük a „Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek” zsidó, illetve az „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” keresztény elvének megsértését. Az Izraellel szembeni egyoldalú, elfogult, torzító és hamisító ellenségességet is antiszemita indítékúnak tekintjük.

Ez utóbbi okból bíráljuk a baloldali sajtó egyes írásait is, miközben nem teszünk egyenlőségjelet a baloldali és a szélsőjobboldali sajtó közé. A nyugati világban elterjedt – „Izrael bírálatának” álcázott – antiszemitizmust Magyarországon a szélsőjobboldal műveli, a baloldali médiumok e téren visszafogottabbak.

Célunk, hogy mértékadó fóruma legyünk mindazoknak, akik tájékozódni kívánnak ebben a bonyolult kérdésben. Nem célunk a politikai szándékú megbélyegzés, a bírálat elfojtása, de világosan meg akarjuk mutatni, hol lépi át a bírálat a hazugság, az embertelenség határát. Nem büntetőbíróság kívánunk lenni, pusztán a helyesnek vélt közéleti kánon, ha tetszik: erkölcsi és viselkedésbeli illemkódex kialakításáért szállunk síkra.

Aktuális viták rovatunkban azokat a vitákat követheti nyomon az érdeklődő olvasó, amelyekben felmerül az antiszemitizmus.

Kattintson Ön is a www.antiszemitizmus.hu honlapra!

Címkék:2004-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2004. júniusi szám

Gadó János: Valami megmozdult? Egyenes beszéd, süket fülek A három D Charles Krauthammer: Az antiszemitizmus globalizálódik Elfogultságok Deutsch Gábor: „Sokak...

Európa és a gyújtogatók

Európa és a gyújtogatók Európa a béke szigete. Eu­rópa a nyugalom, a bizton­ság, a prosperitás, a szoci­ális jólét intézményes ha­zája,...

Close