A boldoggá avatás elmarad

Írta: Hermann Deml - Rovat: Világ

Mégsem kerül sor spanyolországi Katolikus Izabella boldoggá avatási perére – értesült az El Pais című madridi újság. A Vatikánból nyert hivatalos magyarázat szerint az egykori királyné, aki férjével, Ferdinánd királlyal Kolumbusz fölfedező vállalkozásának fő támogatója volt, azért nem részesül az egyházi felmagasztalásban, mert élete csodatételek híján volt.

A fölfedezés, hogy csodák nem fedezhetők fel Katolikus Izabella élete történetében, igencsak előnyös a katolikus egyház számára. Zsidó és iszlám közösségek, valamint latin-amerikai indián szervezetek erőteljesen tiltakoztak ugyanis az ellen, hogy a vallási türelmetlenség és az Újvilágban elkövetett népirtás e szinte szimbolikus személyiségét holtában így megdicsőítse az egyház. A tiltakozáshoz számos európai püspökség is csatlakozott. A boldoggá avatással a Vatikán nehéz helyzetbe került volna ökumenikus vonatkozásban, és zsidó, valamint mohamedán tárgyalópartnerek nélkül maradt volna.

A spanyol kormány érezhető megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a pápa nyilvánvalóan végleg lezárta az Izabella-dossziét. A boldoggá avatási perhez a kezdeményezés Enrique Thomas de Carranzától, a spanyol fasizmus egyik rangos, volt tisztségviselőjétől indult ki. Az ügy elsőrangú politikummá vált, hiszen veszélyes precedens lett volna, ha egy népirtással vádolt személyt (Izabellát) erkölcsi dicsfényhez segítettek volna. Ez katolikus körökben is nagy megütközést keltett volna.

Hermann Deml

Címkék:1991-06

[popup][/popup]