Tegnap Irán barátja, ma Izrael barátja

Írta: Lázár György - Rovat: Vélemény

Nem kis meglepetéssel olvasom, hogy David Lau, Izrael askenáz főrabbija meglátogatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest a Karmelita kolostorban. „Együtt védjük a bibliai értékeket, a zsidó-keresztény civilizációt” – írta Semjén Zsolt a Facebook oldalán, ahol a főrabbival készített fotókat tett közzé.

Semjén Zsolt és Ali Akbar Salehi a nukleáris megállapodás aláírása után, 2017-ben Teheránban

Az 56-éves Lau, a konzervatív izraeli vallási vezető többször is ellátogatott az USA-ba, ahol én élek, de politikusokkal soha nem szokott találkozni. Az is meglep, hogy a zsidó-keresztény civilizáció védelméről tárgyalt Semjénnel, aki korábban a magyar-iráni barátság élharcosa volt, és soha nem kritizálta Irán politikáját. Az iráni rezsim pedig nem is titkolja, hogy céljuk nem a zsidóság védelme, hanem éppen ellenkezőleg, Izrael elpusztitása.

Semjén több alkalommal találkozott iráni vezetőkkel. 2017-ben egyhetes látogatására – a Financial Tribune nevű lap szerint – öt magyar miniszter és mintegy 100 magyar üzletember is elkísérte. A lap szerint új alapokra kívánta helyezni az amúgy is baráti magyar-iráni kapcsolatokat.

Iránban magyar-iráni nukleáris együttműködési szerződét írt alá Ali Akbar Salehi-vel, az iráni nukleáris program akkori vezetőjével.

Semjén Zsolt megöleli Ali Akbar Salehit az egyezmény aláírása után

2017. április 3-án kelt jelentésében az iráni MEHR hírügynökség Semjént idézte, aki kijelentette, hogy kormánya mindig is ellenezte az Irán elleni nyugati szankciókat. Sőt, Semjén kritizálta azokat a “nyugati országokat” amelyek akadályozzák az Iránnal kötött 2015-ös nemzetközi nukleáris megállapodás végrehajtását! Mint ismeretes Trump elnök ellenezte a megállapodást, és 2018-ban kilépett az egyezményből, majd újabb gazdasági szankciókat vezetett be Irán ellen. Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette “Irán atomfegyvert akar, de nem engedjük meg neki.”

Az iráni külügyminiszter arra is felhasználta a Semjénnel való találkozót, hogy verbális USA-ellenes támadást indítson. (Az iráni hírügynökségek részletesen jelentettek Semjén látogatásairól és kijelentéseiről, de a magyar hírügynökség szemérmesen hallgatott minderről.)

Semjén jól ismeri Mahmud Abbasz palesztin vezetőt is, sőt, Semjén neje, Menus Gabriella 2016. december 12-én palesztin állami kitüntetést kapott Budapesten Marie Antoinette Sedin Nagykövettől. Sedin nagykövetet pedig “a magyar–palesztin politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésében betöltött kimagasló szerepe elismeréseként” 2018-ban magas magyar állami kitüntetésben részesítette Semjén kormánya.

Semjén Zsolt, Marie Antoinette Sedin, Harrach Péter, Semjénné Menus Gabriella és Harrach Péterné a palesztin kitüntetés átadásakor 2016-ban

Az is zavarba ejtő hogy nem is olyan régen Semjén pontosan ugyanannál a tárgyalóasztalnál mondott köszönetet Lavrov orosz külügyminiszternek, ahol Lau főrabbit fogadta.

Mindezt azért említem, mert 2014-ben Putyin orosz elnök egyfajta trükkös antiszemitizmus elleni rendezvényre invitálta Lau főrabbit az elfoglalt Krim félszigetre, Szevasztopol városába. Már a meghívókat is kinyomtatták, amikor Lau megtudta, hogy az valójában egy Ukrajna ellenes rendezvény és visszaéltek a nevével. Törölte az utat.

Nem értem, hogy Izrael askenázi főrabbija miért tartja fontosnak hogy éppen ezzel a magyar politikussal tárgyaljon. Lehetetlen, hogy ne tudná, hogy kicsoda.

Semjén Zsolt és a Chabad-EMIH vezérkara David Lau izraeli askenázi főrabbi minapi látogatásakor a Karmelita kolostorban, a Miniszterelnökségen

Lau főrabbi egyetlen fotót sem publikált a Semjénnel történt találkozójáról. Én úgy vélem, hogy nem kellett volna találkoznia a magyar miniszterelnök-helyettessel, az pedig teljességgel ízléstelen, hogy Semjén úr kitapétázta az internetet az izraeli főrabbival készült fotóival.

Címkék:Daid Lau, Irán, Izrael, nukleáris megállapoodás, Semjén Zsolt

[popup][/popup]