Zsidó gengszterek a nácik ellen
Hogyan verték szét a zsidó nehézfiúk a náci gyűléseket a 30-as évek Amerikájában?
Az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság és Hitler hatalomra kerülése 1933-ban az antiszemitizmus megerősödését hozta Amerika szerte, ahol több mint száz náci szervezet alakult. (Friends of the New Germany (Nazi Bund), Silver Shirts, Defenders of the Christian Faith, Christian Front, és a Knights of the White Camellia a többek között).
Az amerikai alkotmány első kiegészítése biztosítja a szólás- és véleményszabadságot, és ezt kihasználva a nácik mindenütt szabadon parádéztak horogkeresztes zászlók alatt barna ingükben és egyenruhájukban, dalaikat énekelve, és fennen hangoztatva zsidók iránti gyűlöletüket. Az amerikai zsidók meg voltak félemlítve, a zsidó establishment pedig tartva attól, hogy felkorbácsolja az indulatokat, roppant óvatosan viselkedett. Féltek, hogy ami a zsidókat utolérte Németországban, velük is megtörténhet.
A zsidóság egyetlen rétege, akiket nem lehetett megfélemlíteni, a gengszterek voltak. Őket nem kötöttek jogi és konvencionális szabályok; ők voltak azok, akik szembeszálltak a zsidógyűlölettel.
A Nazi Bund húszezres tagságával a legnagyobb antiszemita szervezetnek számított az országban, és különösen New Yorkban volt erős. A helyi zsidó vezetők közül egyedül Nathan Perlman – aki korábban bíró és kongresszusi képviselő volt – gondolta úgy, hogy a zsidóknak nagyobb ellenállást kellene tanúsítani. 1935-ben titokban fölvette a kapcsolatot Meyer Lansky-val, a szervezett bűnözés egyik kulcsemberével, aki tisztában volt, mi történik Európában testvéreivel. A bíró pénzt és jogi segítséget ígért, csak az volt a kikötése, hogy a nácikat megölni nem szabad.
Lansky-nak nem kellett a pénz és a jogi támogatás, viszont azt kérte, hogy akcióikat a zsidó sajtó ne bírálja. Perlman megígérte, amit tudott.
Lansky maga köré gyűjtötte társait, akikhez fiatal vagány zsidók is csatlakoztak önkéntesként és megkezdték a rendcsinálást New Yorkban. Profik voltak, Törtek a náci karok, lábak és állkapcsok, fejeket zúztak be, de arra vigyáztak, hogy haláleset ne történjen. Az északkelet-Manhattanben lévő Yorkville németek lakta negyedében a náci Bund összejövetelt szervezett, de Lansky csapata is megjelent. „Csak tizenöten voltunk, de megakadályoztuk a gyűlést. Néhányukat kiszórtuk az ablakon, megkezdődött az ökölpárbaj. Elrohantak, utánuk mentünk és elláttuk a bajukat; többeket közülük néhány hónapig ápoltak. Bizony, erőszak volt. Meg akartuk mutatni nekik, hogy a zsidók nem fogják tétlenül tűrni a sértéseket.”
A csatározások egy éven keresztül tartottak. Meyer Lansky nevét kezdték tisztelettel emlegetni – de ő nemigen örülhetett ennek, mert a zsidó lapok őt és barátait „zsidó gengszterekként” aposztrofálták. Lansky dühös lett, mondván „értük tettem mindent, azután miután rendet teremtettünk, (Stephen) Wise rabbi a többi vezetővel együtt nevezett gengszternek.” (Stephen Wise rabbi az akkori amerikai zsidóság egyik vezető személyisége volt.)
A náci Bund vezetői ezek után Fiorello La Guardia főpolgármesterhez fordultak azzal a kéréssel, hogy védje meg őket a zsidóktól. La Guardia feltétele az volt, hogy ne viseljenek egyenruhát, ne vigyenek horogkeresztes zászlókat és ne doboljanak. Cserébe a főpolgármester zsidó és afroamerikai rendőrökre bízta a felvonulási útvonal biztosítását.
A szomszédos New Jersey államban Newark városban éltek nagy számban német származású amerikaiak. Ám a helyi gengszterek vezére Abner “Longie” Zwillman zsidó volt, és ő nem nézte jó szemmel a náci Bund tevékenységét. 1934-ben Nat Arno egykori ökölvívó bajnokhoz fordult segítségért, aki kemény fiúkból és bokszoló barátaiból alakította meg rendfönntartó alakulatát The Minutemen néven. (A Függetlenségi Háború idején így nevezték a gyorsan mozgósítható amerikai csapatokat.) A csapat pénzügyi és politikai támogatást kapott Zwillmantól, aki a város rendőrségével szívélyes kapcsolatot ápolt. A rendőrök időben értesítették a zsidókat a náci gyűlés helyszínéről, majd diszkréten távoztak. Az egyik résztvevő leírása szerint „a terembe dobott bűzbombák hatására a nácik az utcára rohantak, ahol már várták őket a mieink baseball ütőkkel, és vascsövekkel. Ez volt életem legboldogabb pillanata. Csak azt sajnáltam, hogy nem öltük meg őket. Máskor nem tudtunk bejutni, hát betörtük az ablakokat és szétvertük a kocsikat. Mentek persze a rendőrökhöz segítségért és védelemért, de azok mellettünk voltak.”
Chicagóban a szőke, kékszemű Herb Brin, a helyi lap bűnügyi riportere a Bné Brit Rágalmazásellenes Ligája (ADL) megbízásából beépült a helyi náci pártba, és 1938–39-ben jelentett a tevékenységükről. „Együtt vonultam velük, aztán a mieinkkel tértem vissza és jól összevertük őket” – emlékezett.
Minneapolis is jelentős antiszemita központ volt az 1930-as években. Itt William Dudley Pelley mozgalma, a Silver Shirt Legion ((Ezüst Inges Légió) működött. A kaliforniai születésű Pelley volt forgatókönyvíró, riporter, regényíró és újságíró. Gyűlölte Roosevelt elnököt, és meg akarta óvni Amerikát a zsidó összeesküvéstől: „Azért hoztam létre az Ezüst Inges Légiót, hogy megmentsem Amerikát, ahogyan Mussolini feketeingesei megmentették Olaszországot, és Hitler barnaingesei Németországot.”
A minneapolisi antiszemitizmusra jellemző, hogy a zsidók ki voltak tiltva olyan klubokból, mint a Rotaries, Kiwanis, és Lions, valamint a nagy presztízsű jótékonysági szervezetekből. Ezért is gondolta Pelley, hogy megvethetik a lábukat a városban. Abban az időben David Berman és Isidore “Kid Cann” Blumenfeld voltak a fő, olykor egymással is versengő helyi gengszterek. Berman lánya azt nyilatkozta, hogy apjának fő ambíciója volt, hogy szétverje a Silver Shirts nácijait. Egy nap fülest kapott arról, hogy a szervezet aznap este gyűlést tart. Embereivel kivonult a helyszínre, mindenki kapott boxert és ütőket és csak a megfelelő pillanatra vártak.
Amikor az Ezüt Ingesek vezérszónoka felment az emelvényre és ordítani kezdte, hogy „minden rohadék zsidót kicsinálunk”, Berman jelzést kapott, a csapat betört a helyszínre; megkezdődött a 10 percig tartó csata, amelynek végeztével Berman véres kabátjában a mikrofonhoz lépett, és nyugodt hangon bejelentette: „Bárki is a zsidók ellen egy szót is mer szólni, hasonló elbánásban részesül. Csak legközelebb rosszabb lesz.” Azután pisztolyából a levegőbe lőtt, majd embereivel elhagyta a termet. Ő és Blumenfeld lefizették a rendőrséget, és senkit sem tartóztattak le.
A Silver Shirts és a Nazi Bund különösen aktív volt Los Angelesben. Nem voltak sokan, de nagy zajt csaptak, és félelmet keltettek a zsidók körében. A csúcsot 1938 nyara jelentette, amikor Mickey Cohen, a nyugati partvidék ismert gengsztere rövid börtönbüntetését töltötte a megyei fogházban. Az elkülönítőben két ádáz antiszemitával került össze. Egyikükkel, Robert Noble-lel egymásra ismertek. Bizony hibát követtek el az őrök, amikor hármójukat őrizetlenül hagyták a cellában. Cohen leírása szerint a verekedés úgy zajlott, hogy a két náci fejét egymáshoz veregette, majd amikor azok felmásztak a rácsra, lerángatta őket. Eszeveszett ordítás támadt, ám amire az őrök megjelentek, Cohen már a székén ült és újságot olvasott. „Mondtam is nekik, hogy ezek itt ketten összevesztek, azért a nagy lárma, de én nem akartam beavatkozni.” Más alkalommal egy gyűlést vertek szét barátaival. „Senki sem fizetett nekem. Hazafias kötelességemet teljesítettem. Ez megfizethetetlen.”
Vajon mi volt a zsidó közösség vezetőinek véleménye minderről? A nyilvánosság előtt szégyellték és felháborodásukat fejezték ki, mert a gengszterek voltak a „rossz zsidók”, akik az egész közösségre rossz fényt vetnek. Személy szerint viszont értékelték a gengszterek fellépését, akik bátran felléptek a nácik és antiszemiták ellen. Cselekedeteik ugyan kínosan érintették a zsidó establishment képviselőit, ám kivívták az utca zsidó embere, különösen pedig a fiatalok bámulatát.
A Brooklynban nevelkedett Larry King tévés műsorvezető elismerte, hogy a gengszterek voltak ifjúkorának hősei. Az 1930-as évek Amerikában is veszélyes idők voltak a zsidók számára. A zsidó gengszterek megmutatták, hogy képesek tenni azért, hogy a közösséget megvédjék a náciktól és antiszemitáktól.
Robert Rockaway, a Tel-Avivi Egyetem nyugalmazott professzora könyvet írt „De az anyjához mindig jó volt: Zsidó gengszterek élete és bűntettei”[i] címmel.
A Tablet magazin cikke nyomán Bassa László
[i] Robert Rockaway: But He Was Good to His Mother: The Lives and Crimes of Jewish Gangsters
Címkék:Abner "Longy" Zwillman, amerikai nácik, David Berman, Meyer Lansky, zsidó gengszterek