Volt közöttük téglagyáros, gőzmosodás, mozis – emlékbeszéd a bonyhádi zsidók fölött

Írta: Sós Csaba - Rovat: Holokauszt, Történelem

Dicsérni jöttem a bonyhádi zsidókat, nem temetni.

A bonyhádi zsinagógában rendezett kiállítás egyik tablója (A képeket a szerző bocsájtotta rendelkezésünkre)

A krematóriumok felszálló füstjét nem lehet eltemetni, 77 év után sem.

Egy túlélőjük, Eisner János írta:

„A kétszázötven év alatt, mióta itt éltek sok tízezer zsidót neveztek „bonyhádi zsidónak”!

Volt közöttük: bölcs és együgyű, művelt és tanulatlan, Istenfélő és Istent tagadó; jószívű szegény és szívtelen gazdag, alázatos és kevély, derűs és búslelkű; bátor és gyáva, hűséges és álnok, akadályt nem ismerő és minden előtt megtorpanó; akinek lényéből szeretet áradt és ki mindenkit elriasztott. De mindannyian bonyhádi zsidók voltak!”

A bonyhádi (neológ) zsinagóga  a háború előtt

Családok és családtagok, rokonok, szomszédok, barátok és haragosok, csecsemők és aggastyánok és mindőjüket meggyilkolták.

Őket dicsérem, a bonyhádi zsidókat.

Nem azért, mert zsidók voltak, hanem mindazért, amit tettek. Önmagukért, Bonyhádért és választott magyar hazájukért.

Nem zsidóként, nem magyarként, hanem emberként.

Zsidóságért, magyarságért nem jár dicséret, ebbe beleszületünk.

Elismerés azért jár, amivé válunk, amit teszünk, ha az jó és a közt is szolgálja.

A bonyhádi zsinagóga belső tere jelenlegi állapotában. A falakon a fotókiállítás képei láthatók

Bonyhád zsidósága az 1700-as évek első felében kezdett itt megtelepedni. Főleg Morvaországból menekültek. Új életet, megélhetést, befogadó hazát keresve, akárcsak az ugyanekkor betelepülő németek.

Nem mehettek akárhova, nem űzhettek akármilyen mesterséget.

Oda mentek, ahol befogadták őket, azzal foglalkoztak, amit engedélyeztek számukra.

Perczel és Kliegel földbirtokosok megadták számukra az életlehetőséget.

Ők pedig élni akartak és hazát akartak.

Elindultak hát kétszáz éves bonyhádi, magyar-zsidó útjukon.

A bonyhádi zsinagóga ma

Mivel vallásuk ősi követelménye az állandó tanulás, tanultak hát. A Tórán kívül magyar nyelvet, mesterséget, amit lehetett. Agyagpipát égettek és azzal messzi földön kereskedtek.

Levantei népként a kereskedelem, hagyományos mesterségük törvényszerűen megerősödött itt, új otthonukban is. Nem volt egyszerű. Mindenütt korlátozták őket, de nem hagyták magukat. Levelet írtak érdekeik védelmében Mária Teréziának, II. Józsefnek. Munkájukkal az 1700-as évek második felére lakóhelyüket a megye legnagyobb forgalmú központjává tették. A kereskedelem fejlettsége alapján a császár mezővárosi rangot adott Bonyhádnak.

1807-ben Bonyhádon 152 zsidó kereskedő szolgálta ki a mintegy 150 közeli és távoli nagyközségből ideutazó árubeszerzőt.

A kereskedők mellett 58 zsidó mester 18 szakmában dolgozott. Szűcsök, üvegesek, szabók, pékek, mészárosok, cipészek, de még ötvös és aranyműves ékszerész is iparkodott Bonyhádon.

A zsidók nem különültek el, nem zárkóztak gettóba, de szervezték az életüket. Szentegyletük már 1754-ben gondoskodott a betegekről, házat bérelt és fizetett a szegényeknek, létrehozta az ország első állandó zsidó kórházát. Kórházukba keresztényeket is befogadtak. Fürdőjüket használták a Perczelek, Dőry és Wimmersperg bárók családjai.

A bonyhádi rabbi az 1770-es években levelezett Ezekiel Landau prágai rabbival a Bonyhád név helyes írásmódját keresve.

Kohn testvérek olajgyár levélfejléc

Zsidó vallási iskolát nyitottak, majd az országban ugyancsak az elsők között világi oktatást vezettek be. Oktatásukat olyan színvonalra emelték, hogy később jesivájuknak 300 hallgatója is volt. Jöttek az egész országból, még külföldről is. Sok keresztény gyerek tanult az idők folyamán a zsidó iskolákban, így a katolikus, később pécsi karnaggyá vált Hoffer József is. 1795-ben megépítették a Kárpát medence legnagyobb, 1000 főt befogadó zsinagógáját. A bejárat feletti héber felirat jelentése: „Imádság háza minden nép számára”.

Ez az idézet (Ézsaiás) könyvéből való, azt a gondolatot erősíti, hogy ugyanahhoz az Istenhez imádkozik zsidó és keresztény.

Így gondolta ezt Winkler Mihály, a katolikus templomot építő plébános is. A templom főbejárata fölé az egyik oldalra Szent Péter, a másik oldalra Mózes szobrát helyezte el 1782-ben. Ezek a szobrok ott álltak 1944-ben is és ott állnak ma is.

Mózes szobra a katolikus templom homlokzatán

A bonyhádi zsidók kiálltak a szabadságért. Adler Dávid hitközségi elöljáró az egyik aláírója volt 1848. március 17-én az országos felhívásnak, mely felszólította Magyarország zsidóságát: kötelessége csatlakoznia a nemzeti mozgalomhoz a szabadság és az egység által erős haza érdekében. Perczel Mór hadseregében helyi zsidók harcoltak, a bonyhádi rabbi ezüst szentedényeit ajánlotta fel, anyagi támogatásként. Zsidó szabók keresztény társaikkal összeállva közösen vállalkoztak katonai egyenruhák megvarrására. Aztán a szabadságharc leverése után, 1894. április 5.-én fekete drapéria borította a bonyhádi zsinagóga homlokzatát, Kossuth halálát gyászolva. Ekkor és itt mondta el Rosenthal Tóbiás a magyar zsidók haza és szabadságszeretetéről azt a beszédét, melynél szebbet még nem olvastam, nem hallottam.

Az 1867-es kiegyezés után a magyar zsidóság egyenjogúsítása felgyorsult.

Bonyhád zsidósága pedig nagy kedvvel és alkotó erővel veti bele magát a polgári társadalom felépítésébe. Megalapítják az első bonyhádi pénzintézetet, megindítják a bonyhádi vászonfehérítő és textilfestő ipart, tanulnak orvosnak, ügyvédnek. Híres zsidó gyógyító volt dr. Obláth Adolf, Berde Mózes pedig később a városi tisztiorvos. Zsidó volt a fő állatorvos, az adóhivatal két vezetője, egy időben a helyi csendőrség vezetője, de ott vannak a tűzoltók között is. Többük a község legnagyobb adófizetői és adományozói között is szerepel. Adakoztak a gimnázium, a szegények, az erdélyiek, a hadiárvák és sebesültek részére. Hozzájárultak a Perczel szobor felállításához, a Szent Vince irgalmas nővérek tevékenységéhez. Vidor Leó ügyvéd helyi lapot szerkeszt. Majd 20 éven keresztül megjelenik Bonyhádon egy olyan rabbinikus lap, melybe egész Európából tudós rabbik írnak, mely lap első tíz kötetét New Yorkban, 1991 után újra megjelentették. A bonyhádi zsidók 3 nyomdát alapítanak, tégla és olajgyárakat, kazein gyárat indítanak be.

A Vajlaket Joszéf c. rabbinikus folyóirat címoldala

Hónig Albert zsidó földbirtokos igazgatja a takarékpénztárt, és működtet egy kőbányát. A Pollák és Glattstein cég Szabolcsi termelők és fiumei átvevők között bonyolította a burgonya és káposzta tranzit forgalmat és piacot teremtettek ezen áruknak a skandináv országokban, Grazban és Zágrábban is. Schwarcz és Deckner cége a bonyhádi tejszövetkezet vaj és sajtkészleteiből exportált. Lőwi Simon textil és divatáru kereskedőnek többek között 9 pesti és 41 bécsi szállítója volt. Krausz Sándor fakereskedő, téglagyáros Jeruzsálemben egy gyémántcsiszoló műhelyt is fenntartott. Egy Palesztinába kivándorolt kereskedő révén jelentős megrendelést kapott a Perczel-féle bonyhádi zománcgyár angol- arab és héber nyelvű név és házszámtáblákra. Ennek kapcsán, 1926-ban fiókvállalat nyílt Jeruzsálemben bonyhádi szakemberekkel. Faragó és Davidovics a Vacuum Oil Company bizományosai voltak. Az 1900-as évek elején Bonyhádon két kávéház-szálloda volt, mindkettőnek zsidó volt a tulajdonosa. 1910 körül Heisler Jenő helyezte üzembe az első mozgókép színházat a Zucker Szálló nagytermében, ő üzemeltetett egy gőzmosodát is. Singer Miklós társként létrehozta az első bonyhádi autóbusz üzemet.

A bonyhádi zsinagógában rendezett kiállítás egyik tablója

A zsidók kivették a részüket Bonyhád kulturális életéből is. Bárány Ernő rendezésében 1937-ben bemutatták a „Noszty Fiú esete” című színművet. Szinte az egész megyét megmozgatta a strand szabadtéri színpadán megrendezett Marica Grófnő operett előadása. 10 zsidó egyesület is szolgálta a kultúrát, az oktatást és a szociális ellátást.

1920-tól azonban a hivatalos magyar politikában beindult egy folyamat, melyben beteljesült Herzl Tivadar 1896-ban leírt próféciája: ”Nép vagyunk, egy nép. Mindenütt becsületesen megkíséreltük, hogy a bennünket körülvevő népek közösségébe beolvadjunk, csak őseink hitét őrizve meg. Nem engedik meg nekünk. Hiába vagyunk hű, némely helyen még túlzó hazafiak, hiába hordozzuk ugyanazon pénz és véráldozatokat, mint polgártársaink, hiába igyekszünk hazánk dicsőségét a művészetek és a tudományok terén, gazdagságát kereskedelem és forgalom útján emelni. Hazáinkban, amelyekben pedig mi is már évszázadok óta lakunk, idegeneknek néznek bennünket.”

Az egykori zsidó kórház falán lévő héber nyelvű felirat

És 1944 tavaszán-nyarán Magyarország kivetette magából, a pusztulásba vitte közel 600 ezer magyar-zsidó állampolgárát.

És Bonyhád közönnyel, vagy szánalommal, de tehetetlenül kísérte pusztulásba ezernél több lakóját.

Bensőmből hangosan tör ki a bánat, a vágy és az elszánt akarat kiáltása:

Soha többé!

Mi, ma élő bonyhádiak kiáltsuk együtt:

Soha többé!

 

A szöveg, amit most a Holokauszt emléknap alkalmából közlünk, egy 2015-ben Bonyhádon elhangzott előadás szerkesztett változata.

zsinagógában látható kiállítást a Shoah Foundation szervezte, a képeket és történeti leírásokat a szerző bocsájtotta rendelkezésre.

támogatás
Pop up banner

Címkék:Bonyhád, holokauszt, polgárosodás, zsidóság, zsinagóga

[popup][/popup]