Ungvári Tamás: Rákosi Jenő és a zsidóság
A napokban tölti be 85. születésnapját Ungvári Tamás, akit barátai, tisztelői ma köszöntenek. Mi friss írása közlésével csatlakozunk hozzájuk.
Magyarországon a Habsburgokkal történt kiegyezés konzervatív liberális nemzeti politikai filozófiát- és államelméletet alakított ki. Ezt a konzervatív liberalizmust a kor egyik legnagyobbja, Tisza István is képviselte. Egyfelől szembeszállt a szocialisztikus tanokkal, másfelől határozottan képviselte azt az álláspontot, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehetséges utópisztikus reformokkal gyógyítani, mert a tőke rendje ilyen.[1]
A kiegyezés utáni konzervatizmus a feudális rendiség eszményeit őrizte egyfelől, másfelől az abszolutizmus politikai kultúrájára tekintett vissza. Ebből a két forrásból egyesül az, amit a különös helyzetbe került kisnemzetek alakítottak ki, amidőn a nacionalizmussal forrasztották össze a konzervatív liberalizmust. [2]
További sajátos jellemzője ennek a liberál-konzervativizmusnak a kulturális óhitűség. A liberális Tisza István – álnéven ugyan – de elsők között támadta a századforduló utáni művészeti mozgalmakat, s a fórum, amely helyet adott e támadásoknak, az Rákosi Jenő lapjai, a Reform és a Budapesti Hírlap voltak. [3]
E lapok meghatározó szerkesztője volt Rákosi Jenő, alkalmanként a Népszínház igazgatója, publicista, verses drámák írója, nagyhatalmú véleményvezér, konzervatív-nacionalista politikus. Az acsádi Kremsner nevű gazdatiszt fia mindszenti előnévvel lett nemesember és dinasztia alapító. Viktor öccsét, az Elnémult harangok íróját képviselővé protezsálta be, történetesen a Kossuth pártba. Húgai színésznővé érettek. A legtehetségesebb, Rákosi Szidi fél évszázadon át volt szereplője a színi életnek. Mártát hozzáadta a Népszínház egyik igazgatójához, Evva Lajoshoz, addig Idát a Sárga csikó című népszínmű alkotójához, Csepreghy Ferenchez. Ezzel nincs vége a família kiépítésének. Rákosi Szidi férje történetesen Beöthy Zsolt lett, a gyámoltalan egyetemi tanár, a liberál-konzervativizmus egyik irodalmi képviselője, akinek elmélete, a Duna-Tisza közére érkezett Volgai lovas az egyik hódító magyarság-elmélet volt. [4]
Beöthy irodalomtörténeti magyarsága kevés volt Rákosi Jenőnek. Ő egy hatalmas nemzetről álmodott, a mindenben kiváló magyarság egyesítésében. Szülessék meg végre az a nép, amelyik „kérlelhetetlenül magyar”. Ez azt jelentette, hogy a Habsburg birodalmon belüli nemzetiségekre a magyar példa fog hatni, még a nyelvben is, abban a nyelvben, amelyik Rákosi Jenő szerint a legvonzóbb és leghajlékonyabb valamennyi nyelv közül. A történeti magyar nemzet mágnesként vonzza magához a kisebbségeket. A magyarság folytasson birodalmi politikát az asszimiláció felgyorsításával. „Nem kell ide csak harmincmillió magyar, és ezen a helyen, ezen a földön első szerepet játszunk Európa históriájában és mienk Európa Kelete”. [5]
A politikai nacionalizmus sajátos házassága a liberális konzervativizmussal sajátos irányt szült. Rákosi Jenő nemzeteszméjéből hiányzott az antiszemitizmus. Az ő szemében a magyarságot nem fenyegette a galíciai elözönlés, hiszen a magyarság számának gyarapítása az ő szemében elsődleges szempont volt. Az 1908-ban indult a Nyugat folyóirat elleni támadásoknak mindig volt nyilvánvaló antiszemita áthallása. Még Horváth János Szomory Dezső elleni támadásának félreérthetetlen felhangja, hogy a zsidó sajtó megrontja a magyar nyelvet.
Ady Endrét persze legfeljebb a zsidók „szövetségeseként” támadta a konzervatív és a klerikális sajtó. Rákosi Jenő is úgy vélte, hogy – az ő szóhasználatában – az oláhoknak több oka lenne ünnepelni Adyt, mint a magyaroknak, hiszen ellenétben a klasszikusokkal, sohasem volt büszke a magyarságára. „Meggyőződésem szerint Ady annyit rontott az erkölcsön, a magyar egységen, a nemzet sorsán, hogy legszebb verseivel még nincs megfizetve a nemzet kára.” [6]
Rákosi Jenő eltökélten támadta a modern irodalmat, idegenszerűnek vélte a kabarét, amellyel majd a magyar szellemnek kell megbirkózni, hogy honosítsa. Ám annak, aki teljes asszimilánsnak bizonyult, annál a származást, vagy vallást sohasem emlegette. A csók c. darab szerzője, a kétnyelvű, mert a bécsi kancellárián dolgozó Dóczy Lajosról (A Dux Lajosból bárósított Dóczyról) igencsak elismerően írt, annak a pályakezdő Palágyi Lajosnak, akinek a Hitközségtől szerzett pénzt, amint megtudta, hogy magyar költő akar lenni.
A konzervatív, hosszú élettel megáldott Rákosi Jenő álmait természetesen összetörte a vesztett háború, és Trianon. Az u.n. Reviziós Liga egyik első embere lett Herczeg Ferenc mellett, s ugyancsak a háború után alakult Keresztény Írók és Újságírók szövetségének díszelnöke. Ezt azonban csak akkor vállalta, ha mindez nem a különbségtétel eszméjében fogant. A felkérés egyik küldötte azt mondta: Itt már ezentúl nem lesz csak keresztény író és zsidó író, keresztény újság és zsidó újság s a keresztény újságíró nem írhat, csak keresztény újságba, a zsidó pedig csak a zsidóba.”
Rákosi Jenő pedig így válaszolt: „Én már hosszú életet éltem s mindenkor csak azt a megkülönböztetést tettem, hogy magyar író vagy nem magyar, hogy tehetséges író vagy tehetségtelen. Az ő (t.i. a felkérők) álláspontjukon nekem sok múltbeli kedves emberemet és igen sok becsületes és érdemes magyar embert kellene megtagadnom, csak azért, mert zsidó volt.” [7]
Rákosi Jenő a két világháború közötti kurzussal gyakran vitázott. Már 1920-ban részt vett a forradalmak korának árnyaltabb megítéléséért sorozatban. Mi az igazság? – kérdezte a sorozat egyik önálló röpiratát megfogalmazó Rákosi Jenő. Az úgynevezett „zsidókérdésben” is véleményt nyilvánított. „Értsétek meg, mert nem arról lehet szó, hogy a zsidó kereskedelmi monopóliumokból keresztény kereskedelmi monopóliumokat csináljunk, hanem arról, hogy ami aktív kereskedelmi erő van, befogjuk felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül a rettentő helyzet megrekedt szekerébe, most nem az lehet a gondunk, hogy egy arányosított megoldással biztosítsuk a jövendő keresztény Magyarországot, most az a feladat, hogy borzasztó elesettségéből feltámasszuk azt a Magyarországot, ami még megmaradt belőle. Hogy keresztény legyen, az az utánunk következő nemzedék gondja lesz. A mienk csak az, hogy legyen, hogy éljen, hogy végképp el ne merüljön az anyagi tönkben és az erkölcsi felbomlásban.” [8]
Rákosi Jenő, a választójog kiterjesztése ellen küzdő publicista a nemesi liberalizmus konzervatív étoszát hirdette az ellenforradalom idején. A gazdasági liberalizmus és ízlésbeli konzervativizmus nem tudott megbékélni az idők romlásával. De Rákosi Jenő volt olyan következetes, hogy átértékelte Adyt is. Egy megtévedt, de nagy talentum írta róla Emlékezéseiben, egy magyar, akit Párizs megrontott, de aki végül szerette hazáját. [9]
[1] Bertényi Iván, ifj. „A századelő politikai irányzatai és Tisza István.” in: Romsics Ignác (szerk.) A magyar jobboldali hagyomány, 1900-1948.Budapest, Osiris, 2009, 61.
[2] Szabó Miklós, „Vitatézisek a konzervativizmus-konferenciára” In: Múmiák öröksége, Budapest, Új Mandátum, 1995. 50-54
[3] Tisza István (Rusticus) „Levél a szerkesztőhöz,” in: Magyar Figyelő,1912 III,405-406.
[4] Kellér Andor, A bal négyes páholy, Budapest, Magvető, 1964, 15.
[5][5] Idézi Gyurgyák János, Ezzé lett magyar hazátok – A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története, Budapest, Osiris, 2007,102-103
[6] Idézi Pintér Jenő, Századunk magyar irodalma, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalatának kiadása, 1943,642-643.
[7] Rákosi Jenő, Emlékezések, III, Budapest, Franklin Társulat, 1927, 27-28.
[8] Rákosi Jenő, A zsidókérdésről, in: Mi az igazság? Budapest, 1920.
[9] Rákosi Jenő, Emlékezések II. Bp. Franklin, 1927, 182-183.
Címkék:2015-10