Túlélte a pogromot, száz évvel utána halt meg

Nem sokkal 115. születésnapja előtt, idén augusztusban hunyt el a világ legidősebb zsidó embere, s egyben az 1903-as kisinyovi pogrom utolsó túlélője. 

Goldie Steinberg 1900. október 30-án látta meg a napvilágot Golde Garfunkel néven. 1923-ban családjával Amerikába emigrált, és 82 évvel később két gyermeket, négy unokát, hét dédunokát hagyott maga után.

Az 1903-as kisinyovi pogromot, melynek során 47 zsidót öltek meg, és a sebesültek száma több százra rúgott, már a ’80-as évektől kezdődően sok másik előzte meg a cári Oroszországban, és még továbbiak követték. Az európai visszhangot keltő mészárlás nyomán a brit Joseph Chamberlain felajánlotta Theodor Herzlnek: a kelet-afrikai Uganda egy részén telepítse le az üldözésnek kitett zsidókat.

Garfunkelékat egy orosz szomszédjuk mentette meg, aki letagadta védencei zsidó voltát. Végül Golde és két nővére apai nagybátyjukkal 1923-ban az Egyesült Államokba emigrált.

Egy 2013-as interjúban Goldie így emlékezett apjára: „Köztiszteletben álló tagja volt a népes kisinyovi zsidóságnak. Becsületes volt a vásárlókkal, erről volt híres.” Amikor például egy 1500 rubeles hitelért vállalt kezességet, a hitelező azt mondta ügyfelének: „nem is kell aláírnia, megbízom benne.”

Goldie 32 éves korában ismerkedett meg a szintén Kisinyovból emigrált Philip Steinberg ékszerésszel, akivel összeházasodtak, és két gyermekük született. Miután 1967-ben megözvegyült, varrással tartotta el családját, és nyolcvanévesen vonult csak nyugdíjba.

Életerejére jellemző, hogy egészen 104 éves koráig külön lakott bensonhursti házában, New York brooklyni negyedében, hogy ne legyen felesleges teher gyermekei nyakán. Unokája, Peter Kutner szerint „a nagymama élete – aki túlélte a pogromokat, testvéreket veszített el a holokausztban – kész történelem… Nagyon önzetlen volt. Mindig másokra gondolt.”

113 éves korában is erről volt híres a Grandell Rehabilitációs és Ápolóközpontban, ahol utolsó éveit töltötte. Akár éjszaka is felkelt, hogy beteg szobatársának segítsen. Halálakor sokan eljöttek hozzá a rokonok közül, akik pedig nem tudtak, azoktól videotelefonon köszönt el. „Miután letettük a telefont Stevennel, az unokatestvéremmel, észrevettük, hogy már nincs köztünk. Megvárta, míg mindenkitől elbúcsúzik, s csak utána hunyta le a szemét”.

 

A Jewish Press cikke nyomán: Kalcsics Ildikó