Német múltfeldolgozás

Írta: Laczó Ferenc - Rovat: Történelem

Laczó Ferenc interjúkötetében a vészkorszakkal kapcsolatos német múltfeldolgozásról kérdezett német történészeket. E kötet előszavát olvashatják az alábbiakban.

Németország történeti kultúrája manapság világszerte komoly presztízsnek örvend. A németek közelmúltjuk példátlan bűneivel való szembenézése egyesek szerint modellértékű. Széles körben osztott reputációja szerint a német történettudomány szintén kiemelkedően igényes és alapos. A politikai radikalizmus és a fizikai erőszak, a közép-európai zsidóság és a holokauszt története mind a német, mind a magyar huszadik század központi témái közé tartoznak. A múltfeldolgozás terén a német–magyar kapcsolatok jelenleg mégis meglehetősen lazák.[1]

Laczó cimlapE kötet lapjain a huszadik századi német történelem tizenegy meghatározó jelentőségű kutatója szólal meg a közelmúlt feldolgozásának kulcskérdéseiről. Mi jellemzi a német múltfeldolgozás idestova hét évtizedét, és miként változott a náci rezsim és korszak megítélése? Melyek a holokauszt mérvadó értelmezései, és hogyan festenek e példátlan bűntett kontextualizálási kísérletei? Mit lehet tudni a nácizmus, a közép- és kelet-európai történelem és a holokauszt bonyolult viszonyrendszeréről?

Ilyen és ehhez hasonló kulcskérdések részletes tárgyalásával e kötet egyrészt érzékelteti a kortárs német történelmi tudásszintet. Ezen túlmenően egyedi bepillantásokat kínál mérvadó értelmezésekbe és aktuális nézeteltérésekbe. E beszélgetéseket abban a reményben ajánlom a magyar olvasóközönség figyelmébe, hogy nemcsak a német múltfeldolgozási folyamat mélyebb megértéséhez és reálisabb értékeléséhez járulnak hozzá, de talán néhány magyar alapdilemma átgondolásához is segítséget nyújtanak majd.[2]

*

Miután 2010 nyarán meginvitáltak a jénai Friedrich Schiller Egyetemen újonnan létrehozott Kertész Imre Kolleg egyik tudományos munkatársi állásának betöltésére, a Németországba költözés mellett döntöttem.[3] Angol nyelvű doktori disszertációmat épp csak leadtam a Közép-európai Egyetem Történelem Tanszékén, mire a budapesti nemzetközi közegből hirtelen átkerültem a németbe. Szülővárosomból nehezemre esett elköltöznöm, a német történettudomány minősége és széles nemzetközi látóköre azonban éppúgy az ajánlat elfogadására csábított, ahogy módfelett érdekelt a németek idehaza sokat dicsért történeti kultúrája is.[4]

A 2010 előtti években legintenzívebben a magyar zsidóság eszmetörténetével foglalkoztam, disszertációmat is e témában írtam.[5] Tágabban véve elsősorban a nácizmus korszaka, a holokauszt története, és a közép-európai zsidóság huszadik századi sorstalansága foglalkoztatott. E témák rendkívül kiterjedt nemzetközi szakirodalmát évek óta forgattam, mégse tekinthettem magamat a kortárs német historiográfia avatott szakértőjének. Rövidebb berlini, bécsi és bielefeldi vendégösztöndíjas tartózkodásokat leszámítva nem jártam német nyelvű egyetemre, mérvadó jelenkortörténészek eredményeit csak némileg elnagyolva lettem volna képes összefoglalni, a német történetírás néhány aktuális trendjével kapcsolatos ismereteim pedig alighanem felszínesnek tűnhettek. Újonnan avanzsált németországi tudományos munkatársként ezért akut szükségét éreztem a helyi tudományos közeg érdemi feltérképezésének. Jénai éveimet eleve a közelmúlttal kapcsolatos aktuális német tudásszint és a vezető álláspontok magyarországi megismertetésére is fel kívántam használni. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, hogy közvetítői szerepre törekedtem, amelyhez értelemszerűen a magyar történeti nézőpontok és ismeretek Németországba való – szerény képességeimmel és lehetőségeimmel arányos – exportálása is hozzátartozott.

Már a terepfelmérés korai szakaszában arra jutottam, hogy a német–magyar mediáció terén rendkívül sok tennivaló akad. Idővel azt a szomorú következtetést voltam kénytelen levonni, hogy hiába utalgatnak a magyar történeti viták során előszeretettel az ún. német modellre, a magyar és a német kutatók közös témáikat is gyakran egymást nagymértékben ignorálva dolgozzák fel. Idehaza a német jelenkortörténet számos vezető személyisége, így alighanem e kötet lapjain megszólaló történészek közül többen is gyakorlatilag ismeretlenek. Munkásságuk egyáltalán nem vagy mindössze igen részlegesen jelent meg magyar fordításban, személyesen pedig csak ritkán jutnak el Magyarországra. Aktuális eredményeik és tevékenységük elsődleges kontextusa a magyar olvasók számára manapság csak komoly nehézségek árán értelmezhető. Idővel nemcsak az vált meggyőződésemmé, hogy e komor helyzeten szükséges lenne valamelyest változtatni, de az is, hogy ennek egyik legmegfelelőbb eszköze mélyenszántó, részletgazdag, ugyanakkor viszonylag könnyen befogadható nagyinterjúk készítése lehet. 2011 nyarán ezért interjúkészítő körútra indultam, mígnem 2015 nyarára megérett bennem interjúim kötetbe szerkesztésének gondolata.

[…]

A kötet a nácizmus és a holokauszt feldolgozásának folyamatán túl a német–zsidó historiográfiába, valamint a népirtások kutatásának aktuális eredményeibe és vitáiba is betekintést nyújt. A német közelmúlttal kapcsolatos kortárs gondolkodást, vezető kutatók főbb eredményeit és kulcsfontosságú nézeteltéréseit elsődleges és egyelőre csak magyarul elérhető forrásokból ismerteti. Minderre a kötet lapjain helyenként informális hangnemben, ugyanakkor akkurátusan és elemzői igényességgel kerül sor.

Az itt egybegyűjtött interjúk jellemzően három fő részből állnak. A személyes hátteret és korai intellektuális szocializációt megvilágító rövid bevezető részt az interjúalany intellektuális profiljának és tudományos biográfiájának felvázolását szolgáló kérdések követik. Az interjúk harmadrészt a közelmúltbeli és aktuális historiográfiatörténet néhány vitatott kérdésébe engednek betekintést. Minden egyes interjú szövegét az interjúalany életrajzának rövid ismertetése és legfontosabb publikációinak listája előzi meg.

Minden interjúalanyomnak hálával tartozom, amiért drága idejüket nem kímélve hajlandók voltak fogadni, és kivétel nélkül érdemben reagáltak összetett és helyenként meglehetősen szerteágazó kérdéseimre. Ezúton szeretném megköszönni Joachim von Puttkamernek, közelmúltbeli munkahelyem, a jénai Kertész Kolleg igazgatójának, hogy egyéb teendőim mellett ezen interjúprojektet is megvalósíthattam. A Kolleg egyik központi szándéka épp a német és közép-kelet-európai történeti kánonok közötti közvetítés, így meggyőződésem, hogy e kiadvány is szervesen illeszkedik agendájába. A lentebb szereplő beszélgetések, melyeket ezúton ajánlok az olvasó megtisztelő figyelmébe, egyúttal németországi éveim mementója is.

Jegyzetek

[1] A magyar történetírás, így többek között a holokauszt magyar historiográfiájának nemzetközi beágyazottsága kapcsán Gyáni Gábor a közelmúltban szintén kritikus, sőt kifejezetten polemikus téziseket fogalmazott meg. Lásd Gyáni Gábor, „A hazai történetírás nemzetközi beágyazottsága. Egykor és most” in Aetas, 2010/4. Gyáni Gábor, „Helyünk a holokauszt történetírásában” in Kommentár, 2008/3. Különösen utóbbi írás váltott ki vitát, melynek során Gyáni téziseit többen is élesen vitatták.

[2] A történettudományos ismeretek, valamint a német emlékezetpolitika magyarországi megismertetése szempontjából fontos Tomka Béla, A Harmadik Birodalom. A kutatás új útjai (1999), akárcsak Pócza Kálmán, Emlékezetpolitika. Múltfeldolgozás és történelemtudomány Németországban (2011) címe műve.

[3] A Kertész Kolleg a Német Szövetségi Köztársaság Oktatási és Kutatási Minisztériuma által támogatott ún. felsőfokú kutatások intézete (angolul Center for Advanced Study). Lásd: http://www.imre-kertesz-kolleg.uni-jena.de/

[4] A német szaknyelv különbséget tesz a történetpolitika (Geschichtspolitik), a múltpolitika (Vergangenheitspolitik), az emlékezetpolitika (Erinnerungspolitik), a történeti kultúra (Geschichtskultur) és az emlékezetkultúra (Erinnerungskultur) között. E rendkívül differenciált fogalmi háló magyar recepciója mostanáig meglehetősen részlegesnek bizonyult.

[5] Magyarul lásd: Laczó Ferenc, Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt. Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban (2014).

[popup][/popup]