„Egyetlen szót sem szólt embermentő akcióiról”

Írta: L. Ferenczfalvi Éva - Rovat: Holokauszt, Történelem

1921. március 15-én, pontosan száz éve született Ferenczfalvi Kálmán, a Világ Igaza kitüntetés birtokosa. Alább lányának, Ferenczfalvi Évának apjára emlékező írását közöljük.

Frenczfalvi Kálmán 1946-ban (Képek forrása: Ferenczfalvi Éva)

A történet hőse édesapám, Ferenczfalvi Kálmán több mint 2000 zsidó életét mentette meg a vészkorszakban, sokszor veszélyeztetve ezzel saját és családtagjai életét is, akik azáltal, hogy első megmentettjeit otthonukban bújtatták, szintén embermentőkké váltak. A Yad Vashem ezért apámat a „Világ Igazainak” sorába fogadta.

Apám életének ez a fejezete számomra teljesen ismeretlen volt, egy véletlen folytán szereztem róla tudomást 1981-ben, amikor szerkesztőségi asztalomon megszólalt a telefon.

 

Véletlenek

Jutkovits Ödön, amikor meglátta az újságban a nevemet, felhívott, hogy ismerek-e egy Ferenczfalvi Kálmánt, aki 1942-44-ig Hatvanban szolgált katonatisztként. Amikor azt hallotta, hogy igen, az apám, elsírta magát.

Az édesapjának, Ferenczfalvi Kálmán hadapródőrmesternek köszönhetem, hogy életben maradtam! A feleségemet és a gyerekeimet koncentrációs táborba hurcolták, de engem és második feleségemet meg tudott menteni a biztos haláltól. És rajtunk kívül még sokakat, akik közül jó néhányat meg is tudok nevezni.”

Azt hittem, rosszul hallok. Az én apám, aki akkor még majdnem gyerek volt és világ életében viccelődött, mert a 20. századot szerinte csak viccelődve, humorral lehetett elviselni.

Mi lett volna, ha apám, akkor, amikor a segítségére szorultak, nem ott szolgált volna katonaként, ahol Jutkovits és a többiek voltak munkaszolgálatosak? És mi lett volna, ha nem Debrecenben dolgozom, ahol Jutkovits élt és véletlenül olvasta a Napló hasábjain a nevemet? Akkor hogy tudtam volna meg mindezt?! És mi lett volna, ha apám nem lett volna éppen ott, ahol embereket menthetett? Apámtól senki nem hallott soha egyetlen szót sem veszélyes embermentő akcióiról a vészkorszakban.

Jutkovits telefonhívását követően sorra kerültek elő a megmentettek a világ minden tájáról, Ausztráliából, Amerikából, Izraelből és persze Gyöngyösről, meg Budapestről is. Tucat számra érkeztek leveleik, hálálkodó soraik. És miután mindezt már nem lehetett titkolni, előkerültek lassan az iratok apám fiókja és szerénysége mélyéről is.

Évtizedekig nem beszélt ezekről az időkről, sohasem akart nyilvánosságot, elismeréseket, kézzel-lábbal tiltakozott a »hőssé csinálás« ellen. Mert ez »méltatlan az eseményekhez, az európai zsidóság sorsához, tragédiájához« – vélte.

A levelek és egy újságcikk hatására egymás után jelentkeztek a megmentettek és tettek javaslatot Ferenczfalvi Kálmán kitüntetésére. Ez indította el Reuveni Sári történész kutatómunkáját, és további tanúk keresését. Az eredmény a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 3741. számú magyar aktája lett.

Hadapród őrmesterként 1943-ban

Túlélő áldozatok sorsát kívántam dokumentálni

…ehhez gyűjtöttem háttér információt. A különböző, de mégis sokban hasonló történetek sokasága megbénított. Jungreis Ervin professzor, a téma kiváló ismerője bölcs tanácsával segítségemre sietett:

 „… én inkább azt a csodálatos mikrotörténelmet dolgoznám fel, amely Apád tevékenységével foglalkozik, és amelyen keresztül be lehetne mutatni az ördögök és angyalok viaskodását.

 ( …) érdekes pontja lehetne a munkádnak az a kérdés, hogyan kerül ugyanannak a családnak két különböző tagja (Ferenczfalvi Kálmán és édesanyja testvérének férje, Ozoray Imre) a Világ Igazainak aránylag szűk sorai közé.”

Jungreis, szokásához híven, fején találta a szöget. Igaza van, ez a „mikrotörténelem” az, amit nekem dokumentálnom kell!

Megerősített ebben indirekt módon három történész is. Szita Szabolcs egyik munkájában így summázza apám érdemeit: „Ferenczfalvi Kálmán hőstette külön fejezetet érdemel”. Hasonlóan vélekedik Horváth László is: „Külön könyvet érdemelne Ferenczfalvi Kálmán hősiessége”.

Dr. Reuvéni Sári, a Yad Vashem történésze így biztatott: „Írj a családod névtelen hőseiről is, nagyanyádról és nagynénédről, akik apád révén maguk is hősök lettek, azáltal, hogy zsidókat bújtattak és etettek saját lakásukban. És írj nagybátyja, Ozoray Imre és gyerekei tetteiről is, akik maguk is életmentők voltak!”

„…nem kővel dobáltak, hanem kezüket, szívüket nyújtották felénk” – mondta apám egyik megmentettje, Jutkovits Ödön. Vállalva ezzel a halálos veszélyt. Nem egyszer, hanem sokszor. Ferenczfalvi Kálmán több mint 2000, Ozoray Imre 35 esetben.

A Yad Vashem aktájának tanúvallomásai segítettek, hogy lassan megismerjem az eseményeket. Ezekből közlök néhány részletet.

 

Életmentö aláírás és pecsét

Első megmentettjeit szülei otthonába vitte

Dr. Sárdy Lászlóné (korábban Dr. Steinerné Wohl Gini) vallomása:

„A háború alatt Budapesten, az Aréna út 17-ben laktam és a sárga csillagot viseltem, miközben férjem, Steiner László katona, később munkaszolgálatos volt.

Életemet és 2 éves kisfiam, Gábor életét Ferenczfalvi Kálmán mentette meg, aki akkor bátyámnak, Wohl Gyulának katonai parancsnoka volt. Ferenczfalvi Kálmán hamis iratokat szerzett nekünk, bátyámat pedig nyílt paranccsal látta el, így menekültünk meg a gettó elől. Ezek az iratok lehetővé tették, hogy Budapestről Gyöngyösre utazzunk, ahol Ferenczfalvi szülei és nővére éltek. A család ismeretlenül befogadott minket és szeretettel viseltettek irántunk. Kevés ennivalójukat megosztották velünk. Gyöngyöst többször visszafoglalták a németek. A Ferenczfalvi család életét kockáztatta a mi bújtatásunkkal nemcsak a németek, hanem a magyar nyilasok miatt is.”

Ferenczfalvi Kálmán ugyanerről:

Steiner Laci (a zsoldkönyvébe Sárdy Lászlót írtam) megkért, hogy menjek el vele az apósához egy csillagos házba, „bizonyítékként”, hogy a felesége és a fia él. Ez nem volt veszélytelen. Laci csak annyit mondott: Gini és a kisfiú a hadapród úr családjánál biztonságban vannak. Az öreg elkapta a kezem és megcsókolta.

A gh tiszti kinevezés, a beosztással járó lehetőségek előnyösnek bizonyultak, kihasználtam. Ahol és akinek tudtam, segítettem. Név, nem, kor, rang nem játszottak szerepet. Egyedül az életben maradás volt a fontos. (-) Rajtam látták a muszosok, hogy undorodom a nyilasoktól.”

 

Munkaszolgálatosok a Szentendrei-szigeten

Apámat a Szentendrei szigetre vezényelték, vele tartott az egész kompánia, akik a háború utolsó pillanatáig együtt maradtak. Erről így ír többek között egyik megmentettje Wohl Gyula:

„….Mikor a Pásztó és környéki összes zsidókat Hatvanba összpontosították, majd később Auschwitzba vagonírozták, közöttük volt apám, Wohl Sándor, aki 20 éve a pásztói hitközség elnöke volt, feleségem, kisfiam és 9 hónapos állapotban lévő nővérem 2 gyermekével, akik mind ott pusztultak el. Engem Jolsvára irányítottak munkaszolgálatra. Ekkor történt, hogy a 20. munkászászlóalj parancsnoka, Miskolczy százados igényelt 10 munkaszolgálatost. Közöttük voltam kocsis beosztással. Itt a parancsnokunk Ferenczfalvi Kálmán hadapródőrmester volt, aki velünk az első perctől mint emberekkel bánt. Szigetmonostoron és a Szentendrei szigeten volt 4 női és 2 férfi munkás osztag, amelyeket élelemmel látott el. Ezek az alakulatok tankcsapdát ástak. Már a kezdettől minden kocsin visszafelé 3-4 muszost vittünk ponyva alatt Budapestre. Itt találtuk sógornőmet, Schwartz Mártát, akit Ferenczfalvi Kálmán személyesen az Amerikai Követségre vitt.(…). Mentőakcióink során többször hoztunk ki a gettóból is embereket. (…) Az élelmiszer beszerző szekér volt a mentés legfontosabb eszköze” (…)

„Ezután jött a parancs, hogy a munkásszázadokat a németeknek át kell adni és nyugatra kell vonulni. Ferenczfalvi Kálmánnak sikerült 48 órára időt nyerni, 250-300 munkaszolgálatost kis csoportokban megszöktetni. Közben a németek elvonultak, így a többi muszos felszívódhatott Budapest-Göd-Újpest környékén. Ekkor rendelték el a zászlóaljtörzs visszavonulását nyugatra. Ekkor 2 kocsival és 8 muszossal Budapestre szöktünk a papírokkal és a zászlóalj-bélyegzővel kiállított dokumentummal. A Munkácsy Mihály utcai Nemzetközi Vöröskereszt elnöki osztályának éjjel-nappali őrségét adtuk – ahol szintén igen sok zsidó üldözött bujkált, és csak a háború után tudták meg tulajdonképpen Ferenczfalvi Kálmán hőstettét.”

(…) Ferenczfalvi Kálmán nagyon is megérdemli nevének megörökítését. Ő soha senkitől nem kért elismerést sem jutalmat. Az egyetlen vágya, hogy gyermekei emlékezzenek vissza apjukra és nagyszüleikre, hogy milyen egyéniségek voltak.” – írta tovább Wohl Gyula.

„Akkor már vitték az embereket „halálmenetben” – gyalog, Hegyeshalom felé. Én ettől mentettem meg, akit csak tudtam. 1944. december 8-án távmondati parancsra a Szentendrei szigeten lévő muszosokat – 1300 embert – át kellett volna adni a németeknek Pünkösdfürdőn 24 órán belül. Az átadás lebonyolítására Miskolczi százados, zászlóalj parancsnok, engem küldött át Pünkösdfürdőre. (-) A parancsot minden áron el akartam szabotálni. Azt mondtam a németeknek, hogy a századok átadása nem hajtható végre 24 órán belül, mert a munkaszolgálatosok szét vannak szórva a szigeten különböző munkákra, és a széttelepített századok összegyűjtése minimum 72 órát vesz igénybe. Így az átadásra csak 3 nap múlva kerülhet sor. A német parancsnok ezt tudomásul vette. Az időhúzással az volt a célom, hogy a muszosok átadását meghiúsítsam. A hegyeshalmi menetbe akarták betenni ezeket az embereket. Hogy ott mi vár rájuk, világos volt. Én ott maradtam az emberekkel. Részben már bevittem kb. 350-400-at korábban kis csoportokban Pestre, 900 pedig „ott felejtődött” a szigeten. A németeket szerencsére idő előtt ugrasztották, azonnal indulniuk kellett nyugatra, a nyilasok is eltűntek. Így azok, akik a szigeten maradtak, „felszívódhattak” Budapest–Göd–Újpest térségében, mert ekkor rendelték el a zászlóaljtörzs visszavonulását nyugatra. Ők sosem tudták meg, hogy nekem köszönhetik az életüket”– tudtam meg aztán apámtól.

Életmentö nyílt parancs

Fantom-alakulat a Munkácsy utcában

Részlet Steven K. Torday (Trepper István) vallomásából:

1944. október 15-én elhagytam munkaszolgálatos egységemet. Hetekig rejtőztem a szülővárosom, Gyöngyös melletti hegyekben. Ezután Budapestre mentem, ahol találkoztam Ferenczfalvi Kálmánnal, aki megmentette nagybátyáimat, testvéremet és sok-sok barátomat. Alapított egy fantom katonai egységet, amely a Nemzetközi Vöröskereszt irodái előtt adott őrséget. Hamis igazolványokkal, fegyverrel, élelmiszerrel és egyenruhával felszerelve, a törvényesség látszatát keltve.

Ferenczfalvi ellátta az embereket engem is hamis papírokkal, egyenruhával, élelemmel, és bélyegzője segítségével hamisított és szerzett mindent, amire szükség volt. Ezáltal kockáztatta az életét minden alkalommal, mert ha elfogták volna, az a biztos halált jelentette volna számára és az összes védence számára is. Fiatal és öreg nőket is szöktetett a munkaszolgálatos egységből, és Budapestre juttatva biztonságba helyezte őket.

Ferenczfalvi Kálmán kivételes egyéniség, aki humanitását, emberi tartását a legrosszabb, legveszélyesebb körülmények között mutatta ki, amely az életben csak adódhat, és sohasem kapott valódi figyelmet, mert erkölcsisége, szerénysége nem engedte, hogy tetteiből előnyt szerezzen. Természetes volt számára, amit tett. Eljött az idő, amikor mi mind, akik neki köszönhetjük az életünket, köszönetet mondjunk neki azért, amit tett”.

Kitüntetés Izraelben

A Yad Vashem kitüntetési ünnepséget rendezett Ferenczfalvi Kálmán tiszteletére, ahol személyesen vehette át az elismerést és elültethette az emlékezés fáját 1988. június 2.-án. Fontos állomása volt az izraeli útnak a Magyarországról Bevándoroltak Klubjának (HOH) meglátogatása. Dr. Klein László elnök így szólt Ferenczfalvi Kálmánhoz:

„Te egy olyan ember vagy, aki megérdemli, hogy szeressük. Viselkedésed, magatartásod a nehéz időkben különleges volt. (…) Ez a kitüntetés, amit itt kaptál, felér egy erkölcsi Nobel-díjjal. Ne felejtsd el, ebben az országban nagyon sokan vannak, akik magasra értékelik, amit tettél. Köszönet érte.”

Balról Dr. Jungreis Ervin Ferenczfalvi Kálmánnal

Dr. Éli Tál professzor így foglalta össze mondanivalóját:

„Ferenczfalvi Kálmán egészen egyszerű dolgot csinált a vészkorszakban. Hadapród őrmesteri rangban nem rendelkezett hatalommal. Azonban fel volt szerelve emberséggel és bélyegzővel. Ez a kettő kellett ahhoz, hogy embereket mentsen. Mégis, milyen kevesen csinálták azt, amit Ő, pedig mennyi bélyegző volt Magyarországon!

Ferenczfalvi Kálmán a szerénység mintaképe. Nem verte a mellét, nem állt az asztal tetejére, hogy dicsekedjen, nem követelt szobrot magának, úgy kellett előrángatni a szerénységéből, amikor a Yad Vashem elhatározta, hogy kitünteti.”

Hős volt, a szív, az emberség, a humanizmus hőse. A jó isten áldja meg, hogy ezt tette!” – fejezte be köszöntőjét Dr. Mordechai Paldiel, a Yad Vashem igazgatója.

Ferenczfalvi Kálmán emléktáblájának felavatása Gyöngyösön 2014-ben

Hazai elismerés

50 évvel az embermentések után, 1994-ben életútja elismeréseként Ferenczfalvi Kálmán megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kis keresztjét, majd a felszabadulás félévszázados évfordulóján a Bátorság Érdemjelet és a Nemzeti Ellenállásért emléklapot vehette át.

A magyarországi elismeréseket követően 1995. augusztus 26-án Ádám Ráhel, az izraeli rádió munkatársa interjút készített Ferenczfalvi Kálmánnal. „Erre a rendkívül magas rangú kitüntetésre Magyarország történetében még nem volt példa” – kezdte a beszélgetést.

„Ezek közé a szerencsések közé kerültem” – válaszolta apám, majd így folytatta: „Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom az egész életemet, mert olyan beosztásban voltam 1944-ben, hogy több száz emberen tudtam segíteni. Szöktettem, hamis papírokat, zsoldkönyveket, katonaruhát adtam, élelmeztem. Segítettem akit, s amiben lehetett. És abban vagyok még különösen szerencsés, hogy sok ember él még ezek közül a világ különböző pontjain, és kapcsolatban van velem. A legnagyobb szerencsém az volt, hogy én is életben maradtam.”

„Hozzám 1945 óta jártak a megmentettek. Baráti viszonyt folytattunk. Senkinek eszébe nem jutott, hogy ezért köszönet jár, nekem sem. Lehetőség volt, segítettünk, mentettünk. Szerintem ez nem volt érdem, hanem egy természetes valami. Ez 1981 után került szóba konkrétan. Akkor Debrecenből „felfedezett” egy volt munkaszolgálatosom, és egy két oldalas levélben leírta, hogy miket tettünk együtt, hol töltöttük ezt a nyolc hónapot, és megköszönte, hogy ember tudtam lenni az embertelenségben.”

A félelmet apám magától nem hozná szóba, ehhez az én kérdésem kellett:

„Amikor segítettem, nem volt veszélyérzetem. Nem merült fel ilyesmi bennem soha, félelem sem. Talán csak valami gyerekes hiúság, talán magamnak is bizonyítani akartam, hogy tudok segíteni. (-) Voltak forró pillanatok. … Most, hogy így belegondolok, sokszor volt életveszélyes helyzetem… Jóformán minden akciómnál. Csak akkor nem gondoltam rá, ezért nem is tudatosult bennem”.

 

Részlet Somogyi István (Schwarz István) vallomásából:

„Ferenczfalvi Kálmán a veszéllyel egyáltalán nem törődött. Egyáltalán nem gondolt rá, mi lenne, ha elfognák. (….) olyan ember volt, amelyből nem volt sok. Élete kockáztatásával mentette az embereket, csupán felebaráti szeretetből. (….)Ezt az embert csak egy angyallal lehet összehasonlítani, ez nem túlzás, hanem ez az igazság!”

támogatás
Pop up banner

Címkék:embermentés, Ferenczfalvi Kálmán, Világ Igaza

[popup][/popup]