Egy emlékmű története

Írta: Bödők Gergely - Rovat: Történelem

A „Nemzet Vértanúinak 1918–1919” emlékmű és az ehhez kapcsolódó izraelita hitközségi iratanyagok[1]

Vértanúk tere, nemzeti vértanúk emlékműve (Füredi Richárd, 1934) (Fortepan 26778) 

Az 1919 nyarán létrejött és 1920 tavaszára megszilárdult ellenforradalmi rendszer vezetői, véleményformálói és történeti ideológusai szemében az 1918–1919-es forradalmak – de különösen a Magyarországi Tanácsköztársaság – emlékezete szélsőségesen negatív volt. Utóbbi rendszer a gyors és mélyreható társadalomátalakító reformjai miatt is, de különösen az állami szintre emelt erőszak, a vörösterror gyilkosságai és túszgyűjtő akciók okozta megbotránkozás okán váltott ki különösen éles ellenszenvet.

A miniszterelnök Huszár Károly Az 1920. február 16-án megnyitott Nemzetgyűlés alakuló ülésén mondott nyitóbeszédében a forradalmak áldozatait vértanúknak és a „nemzet, az állami rend és a kereszténység mártírjainak” nevezte.[2] Az, hogy az első világháborút követő forradalmak áldozatainak emléket állítsanak, viszont csak 1929-ben, az események tizedik évfordulóján konkretizálódott.

A kezdeményezés a „hatnapos” szociáldemokrata kormányt 1919. augusztus 6-án megbuktató Fehér Ház Bajtársi Egyesülettől érkezett. Ennek tagjai 1929. január 2-i ülésükön határoztak arról, hogy kezdeményezik a „nemzet vértanúinak” emléket állító országos szervezet megalakítását. A Nemzeti Múzeum tanácstermében megalakult „Nemzet vértanúinak 1918–1919” Országos Emlékmű Bizottság tagjai a közélet jeles alakjai voltak: az alapító ülést maga József királyi herceg vezette, a szervezet elnöke pedig Pekár Gyula országgyűlési képviselő lett. Ezen az ülésen ismertették a tervüket és a tervezett menetrendet a műemlék elkészítésére felkért Lechner Jenő és Fritz János is.[3]

Pekár Gyula

Az emlékmű felállításához szükséges összeget költségvetési pénzekből, valamint különféle egyesületek és magánszemélyek adományaiból kívánták előteremteni. 1929. március 21-i körrendeletében a belügyminiszter, Scitovszky Béla engedélyezte az országos és fél évig tartó pénzgyűjtést,[4] és május 18-i körrendeletében erre kérte a törvényhatóságokat is.[5] A leendő emlékműről és a főváros anyagi hozzájárulásról tárgyalt a fővárosi közgyűlés illetékes bizottsága is. A június 7-i ülésen Liber Endre tanácsnok tejesztette elő a Báthory-, Vécsey, és Nádor utcák találkozásánál található háromszögletű térre álmodott emlékmű terveit, aminek elkészítésére Lechner Jenő építészt és Füredi Richárd szobrászt kérték fel. Mivel a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 10 ezer pengőt ajánlott fel az emlékmű felállítására, a székesfőváros is ugyanekkora összeget helyezett kilátásba. Liber tájékoztatta a közgyűlést arról is, hogy a tervezett helyszín engedéleyzése még folyamatban van, az emlékmű felállítását pedig augusztus 6-ára tervezik.[6]

A Fővárosi Közgyűlés művelődésügyi és közművelődési bizottságának június 17-i ülésén éles szóváltás bontakozott ki a kormánypárti és a szociáldemokrata képviselők között. Az utóbbiak szószólója Bechtler Péter volt, kritikájuk pedig arra vonatkozott, hogy az emlékmű az „összes vértanú emléke” helyett kizárólag a Károlyi Mihály vezette Népköztársaság és a Magyarországi Tanácsköztársaság áldozatait kívánta megörökíteni, és nem foglalkozott az 1919 őszén kezdődött magyarországi fehérterror áldozataival. „Ilyenekről nem tudunk” – fogalmazott félreérthetetlen iróniával a Fehér Ház szervezetben is tag, Csilléry András. A szociáldemokrata javaslat elvetése mellett érvelt Pergovácz Gyula is, aki szintén különbséget tett a két forradalom és az ellenforradalom áldozatai között. Míg az előbbieket „egy egész nemzet egyetemével szemben történt erőszakos cselekedeteknek” minősítette, az 1919. őszi „felpanaszolt” „szomorú atrocitások” „nem a nemzet egyeteme ellen elkövetett atrocitások” voltak és „nem a hatalom részéről történtek az egyeseken elkövetett erőszakoskodások”. Éppen ezért – vonta meg a konklúziót – „ezek egy közemlékmű felállítását nem involválhatják, magukban.”

Vitát generált a tervezett emlékmű terveiről készült képek és az anyagi hozzájárulás mértéke is. Az előzetesen bemutatott fényképek esztétikai minőségét többen is kifogásolták. Lázár Miklós „kőbe faragott közhelynek” és „gyenge szoborműnek” tartotta, aminek ráadásul – ahogy fogalmazott – nincs semmiféle kontaktusa sem korunkkal, sem azzal az eszmével, amit reprezentálni akar”. A bizottság végül hajlandó volt húszezer pengőre, azaz a tervezett költség duplájára emelni a főváros hozzájárulását az emlékműhöz, abban az esetben, ha a „város szépsége érdekében” új tervek születnek a felállítandó szoborról.[7] Budapest főváros törvényhatósági bizottságának június 19-i rendes közgyűlésén is alig csitultak az indulatok. Bánóczi László kritikájában egyfelől továbbra is az emlékmű esztétikai értéke ellen emelt kifogást, másfelől nehezményezte, hogy az emlékmű 1919. augusztus 6-áig, azaz nem a Tanácsköztársaság bukásának augusztus eleji dátumáig, hanem az azt követő rövid életű szociáldemokrata kormány bukásáig terjesztette ki az áldozatok összegyűjtésének időhatárát. Ezzel a „provokációval” pedig szándékoltan összemosták a szociáldemokrácia és a kommunista párt időszakát is. Szót emelt a „fehér forradalom” áldozatainak érdekében is, hogy őket is sorolják a nemzet vértanúinak tagjai közé. A közgyűlés a kifogások ellenére többségi szavazással elfogadta a tanács javaslatát a tervekről.[8]

Az újratervezés miatti időveszteség, a gazdasági világválság és az amúgy is nehézkesen gyűlő adományok miatt az emlékmű augusztus 6-i átadásából semmi nem lett. Ehelyett a belügyminiszter a gyűjtés időhatárát többször is módosította.[9] Nem segítette a munkálatokat az sem, hogy a fővárosi közgyűlés is csak az az október 17-i ülésen hozott – és csak november 8-i Fővárosi Közlönyben közölt – döntésében engedélyezte a húszezer pengős fővárosi hozzájárulás póthitelként való kiutalását.[10] A szükséges pénz lassú csordogálását mutatja, hogy a fővárosi közgyűlés másodszor is kitolta a gyűjtés időhatárát, amikor döntött annak 1931. május 31-ig való meghosszabbításáról.[11] A Nemzet Vértanúinak 1918–1919 Országos Emlékbizottsága egy névsorösszeállító bizottságot hozott létre a Tanácsköztársaság áldozatainak összegyűjtése céljából, amelynek elnökéül az országgyűlési képviselőt és koronaügyészt, Váry Albertet választották.

A hazai zsidó szervezetek is eleget tettek a belügyminiszter felhívásának és igyekeztek a magyarországi vörösterror zsidó-, vagy zsidó származású áldozatait összegyűjteni.[12]A háború alatti- és – különösen a Tanácsköztársaság után felerősödött antiszemita toposzokkal szemben a hazai zsidóság számára fontos és nem titkolt cél vált, hogy bizonyítsák: a hazai zsidóság is áldozata volt a magyarországi vörösterrornak és a meggyilkolt emberek között több esetben zsidó származásúak is voltak.[13] A Magyar Zsidó Levéltárban őrzött dokumentumok forrásértékét növeli, hogy nem csak a halálos áldozatokat gyűjtötték össze, de igyekeztek hitelesen közzétenni a túszként fogvatartottak névsorát is.

Hevesi Simon

Hevesi Simon főrabbi az Országos Emlékbizottság tagjaként már 1929. február 1-én levélben fordult a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája Elnökségéhez, hogy az áldozatok összegyűjtésének munkájából a hazai zsidóság szervezetei is vegyék ki a részüket. Az Országos Iroda Elnöksége február 7-én kelt, 53. 347/1929. számú megkeresésével értesítette az országos zsidó szervezeteket és elöljáróságokat a gyűjtésről és kérte, hogy a forradalmak egyes helyi zsidó áldozatairól hiteles névjegyzéket küldjenek a fővárosi központba. Ugyanilyen tartalmú felhívást tettek közzé a legfontosabb felekezeti hetilapokban is. Az egyes hitközségek a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának Sas utcai címére küldött válaszleveleikben beszámoltak a kommün alatti eseményekről és elküldték nem csak a zsidó áldozatok listáját, de – az iroda kérésére – a helyi közösség túszaiét is. Az Iroda a kapott válaszokat rögzítette, ha hiányosságokat tapasztalt, vagy a kapott információk bizonytalanok voltak, akkor a részletek iránt újra érdeklődött az adott hitközségnél. Több esetben is kiderült, hogy több zsidónak vélt áldozat mégsem tartozott a hitfelekezethez. Ennek oka több is lehetett: amellett, hogy például az adott férfi nem volt körülmetélve, előfordult, hogy kikeresztelkedett zsidó volt, vagy nem a Chevra Kadisa (Szentegylet) temette el. A zsidó származásúak száma így a kezdeti 40 fős létszámról lecsökkent 27-re. Ez a szám ugyanakkor az összes áldozat 4,6%-át adja, azaz a zsidóság embervesztesége majdnem teljesen megfelelt az összlakossághoz viszonyított 5%-os arányuknak.

A Magyarországi Izraeliták Országos Központja kérte fel a felekezet közösségeit is, hogy lehetőségeik szerint anyagilag is járuljanak hozzá a felállítandó emlékmű költségeihez. Ennek összege 120 ezer pengő volt, amiből 1930. májusági az előirányzott összeg helyett csak 96 ezer pengő folyt be. Pekár Gyula, az Emlékműbizottság elnöke ezért 1930. május 31-én külön levélben fordult az Izraelita Központhoz, hogy az „osztó-igazság” elve szerint a zsidóságra jutó 6000 pengő különbözetét minél hamarabb gyűjtsék össze. A zsidóságot „terhelő” költségekből ugyanis ekkorra még csak 270 pengőt fizettek be a központi kasszába.

Pár nappal később, 1930. június 9-ére az igazolóbizottság megállapította az emlékműre felvésendő nevek listáját. Bár a kőszarkofág már 1930 végére készen állt, az elejére és a hátoldalára tervezett szobormű csak 1933-ra fejeződött be, az átadást pedig a következő évre halasztották.[14]

Sipőcz Jenő

A Nemzeti Vértanúk Emlékművének keresztelt kőtömböt 1934. március 18-án, a tervekhez képest négy és fél évvel később avatták fel a Vértanúk terén. A pillér előtt Hungáriát szimbolizáló nőalak, hátoldalán pedig a bolsevizmust megtestesítő kígyóval viaskodó izmos férfi állt, a haraszti kőből készült kőpillér tetejére pedig kőkoporsót helyeztek. A két oldalára vésték az áldozatok neveit, elöl a szobor és a felirat, „a nemzet vértanúinak 1918–1919” volt olvasható, hátoldalán pedig az kezdeményező szerepet betöltő Fehér Házra való utalás szerepelt. A vasárnap délre tervezett avatáson – amit a filmhíradó[15] is rögzített – Horthy Miklós kormányzó és József királyi herceg mellett a kormány több képviselője, a felsőház alelnöke, a honvédség főparancsnoka, és több egyházi méltóság, városvezető és ismert notabilitás is megjelent. A Szózat eléneklését követően az ünnepi beszédet Pekár Gyula, az Országos Emlékműbizottság elnöke tartotta. Ebben a forradalmi időkre úgy utalt, mint amikor „a leroskadt nemzetet a vörös rém korbácsa szaggatta gyáván. Temetővé lett akkor a honfoglalók földje, mohácsi mély sírgödörré, melybe a rikoltva osztozkodók már-már tetemként taposták be a halódó Hungáriát, hogy örökre elföldeljék.” Beszédét követően elénekelték a himnuszt és meghallgatták a város főpolgármesterének, Sipőcz Jenőnek a szavait, majd versek is elhangzottak. A vasárnapra időzített emlékműavatást a Zeneművészeti Főiskola dísztermében rendezett esti ünnepi hangverseny zárta.[16] A felavatását követően az emlékműnél rendszeresen tartottak ellenforradalmi megemlékezéseket, és azt mindenszentekkor rendszeresen megkoszorúzták.

A grandiózus avatással átadott emlékmű alig több, mint egy évtizedig állt a helyén, azt 1945 szeptemberében ledöntötték. Fél évszázaddal később, 1996-ban, helyére Nagy Imre miniszterelnök Parlamentre néző szoborkompozícióját állították. Ennek a mai Vértanúk teréről történő áthelyezéséről döntött a magyar országgyűlés egy 2016-os kormányhatározat és a kulturális örökségvédelmi törvény 2017-es módosítása alapján – a Kossuth tér megújítását és rekonstrukcióját célzó Steindl Imre Program koordinálásával. A Nagy Imre szobrot tavaly év végén el is szállították, helyére pedig ismét az egykori, „Nemzet Vértanúinak 1918–1919-es” emlékmű mását tervezik felállítani. Ezen – a sajtóban már eddig is megjelent nyilatkozatok szerint – az eredeti szoborállítók szándékához hasonlóan csak a Tanácsköztársasághoz kötődő halottak fognak szerepelni és nem kerülnek fel a fehérterror áldozatai. Az 1919-es centenáriumára tervezett emlékmű felállítását és későbbi tiszteletét így borítékolhatóan ugyanúgy nem övezi majd nemzeti konszenzus, mint az eredeti kompozícióét.

A szerző történész (PhD), a Clio Intézet társ-ügyvezetője

 

[1] A szöveg az Archivnet: XX. századi történeti források 2015/4. évi számában megjelent szöveg némileg átdolgozott és aktualizált verziója. Az eredetit lásd:

(http://www.archivnet.hu/politika/a_magyarorszagi_vorosterror_zsido_szarmazasu_aldozatai.html)

[2] Nemzetgyűlési Napló. 1920. 1. köt. Budapest, Athenaeum, 1920. 1920. február 16-i ülés, 4.

[3] A hozzászóló alispánok, főispánok, püspökök és az országos főrabbi mellett kiemelkedett Váry Albert koronaügyész, Ripka Ferenc, Budapest főpolgármestere és a miniszterelnök Bethlen István is. Budapesti Hírlap. IL. évf., 19. sz. 1929. január 23. 9.

[4] A m. kir belügyminiszter 249.415/1929 B. M. számú körrendelete a Nemzet Vértanúi (1918–1919.) Országos Emlékbizottságának adománygyűjtési engedélye. In: Belügyi Közlöny. XXXIV. évf., 13. sz. Budapest, 1929. március 31. 269.

[5] A m. kir belügyminiszter 252.502/ 1929 B. M. számú körrendelete a Nemzet Vértanúi (1918–1919.) Országos Emlékbizottság adománygyűjtésének támogatására. In: Belügyi Közlöny. XXXIV. évf., 23. sz. Budapest, 1929. június 2. 497.

[6] Fővárosi Közlöny. XL. évf., 44. sz. 1929. június 7. 1119.

[7] Fővárosi Közlöny. XL. évf., 54. sz. 1929. július 5. 1462–1463.

[8] Fővárosi Közlöny. XL. évf., 52. sz. 1929. június 28. 1399–1400.

[9] 1929. augusztus 23-i körrendeletében 1930. április elsejéig tolta ki a gyűjtés időhatárát. A m. kir. belügyminiszternek 256. 550/1929. B. M. számú körrendelete a a Nemzet Vértanúi (1918–1919.) Országos Emlékbizottságának adománygyűjtési engedélyének meghosszabbításáról. In: Belügyi Közlöny. XXXIV. évf., 41. sz. 1929. szeptember 8. 949.

[10] Fővárosi Közlöny. XL. évf., 83. sz. 1929. november 8. 2040.

[11] Fővárosi Közlöny. XLI. évf., 72. sz. 1930. október 31. 1835.

[12] Az Országos Izraelita Hitközség és a zsidó felekezet és szervezetek tagjai közti 1929–1930-as levelezést a Magyar Zsidó Levéltár őrzi.

[13] Harcos antiszemita toposzok már a világháború előtt is megfogalmazódtak, de ezek a zsidóság szerepvállalásáról az első világháborút követő forradalmi mozgalmakban és különösen a Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosainak s már a kortársak között is éles vitákat folytak, a zsidóságot a Tanácsköztársaság alatt történtekért, vagy a trianoni békeszerződésért kárhoztató kizárólagos és kollektív felelősség hangsúlyozása. Azzal, hogy a háború alatti hadseregszállító botrányok vádlottjai között több esetben zsidó származásúakat találunk, valamint a hitfelekezet tagjainak magas száma a vezető népbiztosok között, a háború alatt- és után megerősödő antiszemita sztereotípiák egyik legfőbb hivatkozási alapja lett.

[14] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. In: Statisztikai Közlemények. 69. köt. 1. sz. (Szerk. Illyefalvi I. Lajos.), Budapest, Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala, 1934, 389.

[15] http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=969

[16] Budapesti Hírlap. LIV. évf., 63. sz. 1934. március 20. 3.

Címkék:emzeti vértanúk emlékműve, fehérterror, Vörösterror

[popup][/popup]