Az utolsó sakklovag

A munkaszolgálatot megjárt Szabó László húsz évig volt a legjobb magyar sakkozó, felváltva nyerve a magyar bajnokságot, Barcza Gedeonnal, aki korábban a hírhedt Turul szélsőjobboldali szervezetnek volt az egyik vezetője. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem befolyásolta további kordiális viszonyukat. 

Szabó László nemzetközi nagymester kiemelkedő magyar és nemzetközi pályáját szorosan követtem diákkoromban, szurkoltam neki, ezért is nagy örömmel olvastam Dési izgalmas könyvét. Azért felmerült bennem a kérdés: miért éppen ő volt az utolsó sakklovag?

Szabó idejében a sakk jóval népszerűbb volt, mint ma, a sakkversenyekről rendszeresen beszámoltak a lapok, a magyar sakkozók pedig mindig is a nemzetközi élvonalban voltak.

Dési ezt írja bevezetőjében: „Élettörténete nekem nem sporttörténet, hanem egy lehetséges karrierút a huszadik század Kelet Európájában”, s ehhez végig hű marad ebben a lebilincselő rövid kis könyvben. Remekül foglalja össze Szabó pályafutását, korai sikereit, legjobb eredményeit. Részletesen foglalkozik zsidóságával, a zsidótörvényekkel, az egyre erősödő antiszemitizmussal, Szabó László háború alatti megpróbáltatásaival, amelyek jelentősen hatottak sakkozói pályafutására. Sokat megtudhatunk Szabó László személyiségéről, érdeklődési köréről, magánéletéről is. A könyv mind a bennfenteseknek, mind a nagyközönségnek érdekes lehet.

Szabóra, aki a sakk mellett úszóbajnoknak is készült, s akinek vegyészmérnöki ambíciói is voltak, akkor figyelt fel a nemzetközi sakkvilág, amikor 1935-ben veretlenül nyert megy egy nemzetközi sakkversenyt Tata-tóvárosban. Mivel a numerus clausus miatt egyetemre nem mehetett, az angol-magyar bankban kezdte meg pályáját, miközben beiratkozott a Kereskedelmi Akadémiára is. Az igazi áttörés az, 1936-os, nem hivatalos müncheni olimpián történt, ahol a magyar csapat aranyérmet nyert, a fiatal Szabó László pedig az olimpia legeredményesebb játékosa lett. Dési megemlíti, hogy a német vezetőség nem szívesen látta vendégül a zsidó sakkozókat Hitler városában. Ennek ellenére mind a magyar, mind a lengyel csapat jórészt zsidó játékosokból állt, akik közül később többen a holokauszt áldozatai lettek, így a magyar Steiner testvérek egyike is.

Szórakoztató betét a könyvben Karinthy „Sakkoztam a bajnokcsapat bajnokával” című írása, amelyben a humorista, szokásos szellemességével meséli el, hogyan vesztett több partit is a fiatal és ismeretlen Szabó ellen.

Mivel hivatalnoki karrierje az egyre erősödő antiszemita légkörben veszélybe került, Szabó egyre jobban a sakkra összpontosított. Maróczy Géza, a magyar sakktörténet legnagyobb alakja, felismerve Szabó nagy tehetségét, beajánlotta az évente az angliai  Hastingsban megrendezett tornára, amelyet Szabó azután sorozatosan megnyert. Külföldi körútra indult, Hollandiában, Angliában játszott, szimultánokat adott és nem könnyű szívvel tért vissza az egyre jobbra tolódó Magyarországra. Felmerült annak a lehetősége is, hogy Argentínába mehessen, ahol, az 1939-es Argentin sakkolimpia alkalmából több kitűnő európai, zsidó és nem zsidó sakkozó kapott menedéket. Szabónak ez nem sikerült, mivel a Magyar Sakkszövetség lemondta a részvételt, s a Szabónak ígért mentességet sem teljesítette. Behívták munkaszolgálatra. Több évi magyarországi „társasutazása” után 1942-ben Ukrajnába került, majd 1943-ban hadifogságba, ahonnan, csont soványan tért haza, 1945-ben. Ez az ötévi kihagyás óriási veszteség volt a leromlott egészségi állapotú Szabó Lászlónak, hiszen, ahogy később írja, eközben nagy szovjet riválisai a hátországban sakkoztak és elemeztek.

Szabó húsz évig volt a legjobb magyar sakkozó, felváltva nyerve a magyar bajnokságot, Barcza Gedeonnal, aki korábban a hírhedt Turul szélsőjobboldali szervezetnek volt az egyik vezetője. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem befolyásolta további kordiális viszonyukat. Szabó sikereit folytatta Benkő Pál, magyar bajnok, aki legszebb eredményeit az Egyesült Államokban érte el. Őt követte, hosszú időre, Portisch Lajos, végül, a közelmúltban a zseniális Polgár nővéreknek drukkolhattunk.

Szabó legeredményesebb évei egybeestek a szovjet sakkozók valóságos egyeduralmával. A nagy nemzetközi versenyeken általában elsöprő többségben voltak a szovjet nagymesterek, a háromszoros világbajnok, Botvinnik, Bronstein, Szmiszlov, Paul Keresz, Boleszlavszkij, Tal, valamint a szovjet színekben játszó Lilienthal Andor és mások. Nem egyszer felmerült a gyanú, hogy a szovjetek összejátszottak, pontokat adtak le egymásnak, vagy döntetlenben egyeztek meg. Így a külföldi világnagyságok eleve hátránnyal indultak. Így csúszott le Szabó egy alkalommal arról a lehetőségről, hogy David Bronstein helyett, kihívhatja Mihail Mojszejevics Botvinniket, aki 1948 és 1963 között, kétszer egy év megszakítással volt világbajnok. A szovjet sakkéletbe más módon is beleszólt a politika. Bronstein nem volt kedvelt hazájában, hiszen emlékeztetett a politikus Trockijra (szül. Bronstein). Bronsteint, akinek végül nem sikerült a világbajnoki cím megszerzése, a hetvenes években egy évre eltiltották a sakktól, mivel nem volt hajlandó elítélni az akkoriban disszidált Viktor Korcsnojt, aki egyébként szintén közel állt a világbajnoki címhez.

Szabó maga is többször járt a világbajnoki cím közelében, de azt megszereznie nem sikerült. Ebben talán közrejátszott, a körülmények mellett, Szabó személyisége, játékstílusa. Volt, hogy elsietett lépéseket, mindenképpen győzelemre játszott. Míg a legjobbak ellen eredményes volt, nem ritkán gyengébb játékosok ellen vesztett.

A sakk mellett teljes életet élt. Síelt, teniszezett, úszott, operába járt, több nyelven beszélt. Mint ember, nem volt túl népszerű. Csípős megjegyzései, szókimondása, sértődöttsége sokakat eltávolított tőle. Később, amikor a győzelmek nem jöttek könnyen, féltékeny is lett sakktársaira. Élete alkonyán, amikor levágták a lábát és tolószékbe kényszerült, panaszkodott, hogy volt sakkozó társai, a világbajnok Szpasszkij kivételével, nem látogatják.

Későn nősült, egy 25 évvel fiatalabb lányt vett el, akivel boldog családi életet élt. Megtanulta a számítógép használatát, tanult héberül, mert fia is, lánya is kivándorolt Izraelbe.

A könyv végén Szabó három játszmája található, Portisch Lajos válogatásával és elemzésével.

 

Dési János: Az utolsó sakklovag. Szabó László kalandos élete. Lauder könyvek, 2017. 152 oldal.