Az elveszett Eichmann magnószalagok

Négy évvel azelőtt, hogy az Argentínában bujkáló Adolf Eichmannt a Moszad elkapta, majd Izraelben bٕírósági tárgyaláson elítélték és kivégezték, a végső megoldás kulcsfigurája sokórás interjút adott Willem Sassen holland náci újságírónak, aki ugyancsak Argentínában talált menedékre a háború után.

אייכמן – ההקלטות האבודות The Devil’s Confession: The Lost Eichmann Tape

No Description

A magnófelvételeken hallhatók az Eichmann-nak tulajdonított kijelentések, amelyeket az ügyészek fölolvastak a tárgyaláson; nevezetesen hogy nem tanúsít megbánást a tömeggyilkosságot illetően, csupán azt sajnálja, hogy nem öltek meg még több zsidót.

Ezeket a jeruzsálemi tárgyaláson a vádlott tagadta, és védekezésül azt hozta föl, hogy ő nem volt több kis hivatalnoknál.

A magnófelvételen többek között ez hallható: „Végül is nem sajnálok semmit. Semmi kedvem azt mondani, hogy valami rosszat tettünk… Ha 10,3 millió zsidót öltünk volna meg, elégedetten mondhatnám azt: ’Rendben, megsemmisítettük az ellenséget’. Akkor elvégeztük volna a feladatot, de sajnálatomra, nem ez történt” – hallatszik most a Sassen interjút fölidéző új filmben.

Eli Gorenstein szájából hangzanak el a szavak, aki Eichmannt játssza „Az ördög vallomása: Az elveszett Eichmann-szalagok” c. izraeli dokumentumfilmben.

Az autenticitást megőrzendő, a színészek szájmozgása mögött az eredeti hangfelvétel hallatszik.

Sassen annak idején azt ajánlotta Eichmann-nak, hogy megírja élettörténetét; ehhez hat hónap alatt mintegy 70 órányi beszédanyagot rögzítettek.

Yariv Mozer, a film producere nyilatkozta az izraeli 12. tévécsatornának, hogy amikor a környéken élő nácik meghallották az interjú hírét, egyre többen jöttek el az újságíró lakására. Sokan közülük alig hitték el, hogy hat millió zsidó valóban elpusztult; meg voltak győződve, hogy a zsidók terjesztik az álhírt.

Sassen gondosan leírta a fölvett szöveget, és javításra átadta Eichmann-nak, aki kézírásos jegyzetekkel látta el azt.

Eichmann tisztában volt a felvétel jelentőségével, és arra utasította Sassent, hogy annak tartalmát kizárólag kutatás céljára használhatja föl, és csupán halálát követően teheti közzé.

Miután azonban a Moszad elfogta és Izraelbe szállította Eichmannt, Sassen eladta a sztorit a Life magazinnak. A lap 1960. november 28-i számában cikk jelent meg „Én szállítottam őket a vágóhídra” (“I transported them to the butcher”) címmel és Adolf Eichmann aláírással.

Hetekkel azelőtt, hogy az Eichmann-per megkezdődött, a Life-ban megjelent cikk egy példányát megküldték az izraeli rendőrségnek, ahol mindmáig őrzik. A hat hónapos tárgyalások alatt 700 oldal érkezett az izraeli ügyészekhez, akik használták a gépelt szöveget, de csak az Eichmann által javított oldalakat vették figyelembe. Mindmáig nem tisztázott, ki küldte a magazint vagy a kéziratot az izraeli hatóságoknak.

Gideon Hausner a zsidó állam legfőbb ügyésze és a tárgyalás főügyésze szembesítette a vádlottat az anyagokkal, amikor az arra hivatkozott, hogy csupán apró fogaskerék volt a náci gépezetben.

Eichmann elutasította az átiratot, valamint az idézeteket a Life cikkéből, – mondván, hogy az eredeti felvételeket kellene hallania, ami nem volt az ügyészek birtokában. Azt mondta, az újság a szövegösszefüggést nem vette figyelembe, és úgy idézte szavait.

Sassner először titkos helyen ásta el a szalagokat, majd azokat eljuttatta az Eichmann-családhoz, s ezek végül a koblenzi Nationalarchiv birtokába kerültek.

Tami Revah Hausner azt nyilatkozta a Kan közszolgálati csatornának, hogy 1990-ben elhunyt főügyész édesapja nagyon szerette volna megszerezni a szalagokat.

A “The Devil’s Confession: The Lost Eichmann Tapes” c. háromrészes alkotást május 29-én fogják bemutatni a tel-avivi DocAviv Film Festival keretében izraeli versenyfilmként, majd június 7-én vetítik a Kan csatornán, amely az MGM és Tadmor Entertainment mellett a harmadik producer.

Times of Israel – Bassa László