Langlet titkára és Wallenberg tolmácsa

Írta: Dési János - Rovat: Történelem

Kasser (Kasza) Sándor és felesége, Aranyi Erzsébet 1944-45-ben Wallenberg segítőiként dolgoztak. 

Kasser Sándorné

Kasser (Kasza) Sándorné és gyerekei

A most megjelenő Wallenberg-jegyzőkönyv című kötetemben (Ab Ovo, Bp., 2014) részletesebben is szerepel visszaemlékezésük, amiből most egy részletet idézünk fel.

Kasser az egyike volt a Valdemar Langlet irányította magyarországi Svéd Vöröskereszt vezetőinek, közvetve, közvetlenül ezrek köszönhetik neki az életüket.  Felesége, mint Raoul Wallenberg tolmácsa működött közre az embermentésben.

Kasser Sándor az egyik legjelentősebb magyarországi papírgyárnak – Neményi Testvérek Papírgyár Rt – volt az egyik igazgatója. Mint papíripari vezető rendszeresen járt Svédországba, hiszen ott lehetett megfelelő alapanyagot vásárolni. Svédországi üzleti útjaiban nagyban segített volna neki, ha tud svédül, ezért a budapesti egyetem svéd nyelvi lektoránál Valdemar Langlet-nál vett nyelvleckéket. A két férfi össze is barátkozott az órák alatt. Később – és ez egy másik izgalmas történet – Langlet a budapesti zsidómentés egyik központi szereplőjévé vált. A svéd lektor vette aztán maga mellé Kassert, mert úgy gondolta róla, képes egy nagy apparátust megszervezni és működtetni a cél érdekében.

Kasserhez tartozott a központi iroda vezetése, itt állították ki az oltalomleveleket és menleveleket személyek, épületek és intézmények számára. Ide futott be minden információ a nagy és bonyolult szervezet működéséről és a segélykérők is itt álltak sorba.  Tizenkét kórházi részleget működtettek, 47 gyermekotthont tartottak fent – és bújtattak, élelmeztek, elláttak üldözötteket, 14 öregotthon tartozott hozzájuk és 8 ház a védett gettóban legalább 3 ezer emberrel. Hét apácakolostorban és 2 szerzetesi kolostorban szintén bújtattak embereket, és 5 népkonyhát is üzemeltettek.

És ami szintén ezreknek, tízezreknek jelentette a túlélést, Langlet ötlete nyomán 1944 májusától menleveleket állítottak ki az üldözötteknek. A Svéd Vöröskereszt által bevezetett Schutzbrief volt az előképe a Wallenberg féle Schutzpassoknak.

Erzsébet asszony szerint „az első dolog, amit a férjem megtervezett a Schutzbrief volt, ahogy a Svéd Vöröskereszt kérte. Mire Wallenberg megérkezett, már körülbelül négyszáz ilyen lett kiadva. Úgy nézett ki, mit egy valódi útlevél.”

„Persze valójában ennek diplomáciai ereje nem volt, csak pszichológiai. Hiszen tényleg úgy nézett ki, mint egy svéd útlevél. Amíg nem jött Szálasi, addig mindenhol akceptálták” – tette hozzá Kasser úr.

Arra a kérdésemre, hogy ki lehetett az a szerencsés, aki hozzájuthatott efféle életmentő irathoz, elmondták, hogy tulajdonképpen bárki jöhetett hozzájuk, aki úgy érezte, hogy szüksége van rá. Elsősorban zsidók, de olyanok is, akiket politikai okokból üldöztek. Még csak svéd kapcsolatot sem kellett igazolni. Persze az okmány kiadása előtt próbáltak a jelentkezőnek utánanézni, nehogy kémek is bekerüljenek a védendők közé.

Eleinte csak négy ember dolgozott az akcióban, aztán hamarosan húsz.  Májusban aztán a Magyar Vöröskereszt, ahol addig működtek, elküldte őket azzal, hogy számára már kellemetlen ez a mentőakció.

Aztán nyáron megérkezett Wallenberg „és ez nagyon nagy segítség volt nekünk, mert most már az ő védelme alá mentünk mi is. Különösen októbertől vált ez nagyon fontossá. Addigra már kiderült, hogy a Svéd Vöröskereszt nem egy hivatalos szerv ilyen célokra. Kellett valami kapcsolat.” – jegyezte itt meg Kasser.

A Svéd Vöröskereszt együtt dolgozott a követséggel és ott az embermentést irányító Wallenberggel. Kasserné egyik legemlékezetesebb akciójuknak azt tartja, amikor Ferenczy László csendőr alezredessel való tárgyaláson fordított.[1]

„Védett házakat kértünk, ahol elhelyezhetjük a védenceinket. Már az egész úgy kezdődött, hogy Ferenczy hosszan váratott minket az előszobájában. Ráadásul az is, nyomasztó volt, hogy az egész épület, tele volt felfegyverzett emberekkel.

Aztán, amikor Ferenczy színe elé kerültünk, az feldühödötten nekünk támadt, hogy hogyhogy nem szégyelljük magunkat, hogy zsidóknak segítünk.  Szörnyű dolgokat mondott.

– És mit tetszett neki válaszolni?– szúrtam közbe.

– Mi lehet erre válaszolni?   Erre nincs válasz. Ha nem csináltam volna, akkor szégyelltem volna magam. Amúgy, amit Ferenczy kiabált, annak a jó részét nem is mertem lefordítani Wallenbergnek, mert féltem, hogy ha megérti, akkor kijön a béketűréséből, oda a diplomáciai modor és akkor semmire nem jutunk. Mert ő ugye sose félt. Ez lett a tragédiája is. Nem félt, mert úgy gondolta, ő a svéd királyt reprezentálja itt és ővele semmi nem történhet. De azért én jobbnak láttam, ha nem fordítok le mindent. Végül aztán Ferenczy kidühöngte magát és Wallenberg elérte nála, hogy kaptunk három épületet, amelyek a Svéd Követség védelme alatt állnak, ide 650 embert helyezhetünk el, akik, amint lehetséges elhagyják az országot és elmennek Svédországba. Kihasználva Ferenczy nagylelkűségi rohamát, a férjem azt is elérte, hogy pár házat meg a vöröskereszt védelme alá tudtunk helyeztetni a Pozsonyi út környékén. Ez a Ferenczy egyébként egy jóképű és tulajdonképpen intelligens ember volt. Emlékszem, amikor végre kijutottunk, Wallenberg, aki általában mérsékelte magát, megkönnyebbült, nagy nevetésbe tört ki és örömünkben szabályos indiántáncot lejtettünk ott, az utcán.

Kasser lászlónk Langlet köszönete

Waldemar Langlet köszönő levele Kasser (Kasza) Sándornak

Kasserék igyekeztek jól kihasználni azt is, hogy más lehetőségek nyíltak a svéd követség és mások a vöröskereszt előtt. Példaként idézte fel, hogy Wallenberg többször őt küldte, hogy, vegye fel a kapcsolatot a Zsidó Tanáccsal és tudja meg, hol helyezik el gyűjtőtáborokba a deportálandó zsidókat – ezt ugyanis ő inkább meg tudta tenni anélkül, hogy ez diplomáciai bonyodalmat okozott volna. De sokszor éppen arra volt szükség, hogy Wallenberg, mint egy idegen ország képviselője, interveniáljon a magyar vagy a náci hatóságoknál a védencek érdekében.

„Előfordult, hogy ő kérte, a Vöröskereszt rejtsen el embereket egy kórházban vagy egy zárdában. Egyszer azzal jött, hogy nyolcvan munkaszolgálatból szökött zsidónak adjunk ki vöröskeresztes védlevelet, hogy megmentsük őket a deportálástól. De olyan is előfordult, hogy hajnali háromkor kellett riasztanunk, mert egy csomó rendőr és náci katona betört az irodánkba, puskát fogtak bent mindenkire és el akarták rabolni az ott rejtegetett zsidókat, akik a mi védelmünk alatt álltak. Végül neki sikerült elküldenie a betolakodókat.”

Együttműködtek például az egyre nehezebb élelmiszer beszerzésekben is. Két nevet említenek. Kornitzer Béla[2] újságíróét, aki az illegális mozgalmakkal állt kapcsolatban és „valami Deutschot”, akik parasztoktól, termelőktől vásároltak, amit csak lehetett.

A „hétköznapi” munkamenethez tartozott, hogy miután a menleveleket is hamisították a végveszélyben lévő emberek, a rendőrök gyakran hoztak be a Vöröskereszthez olyanokat, akik ezekkel lebuktak. Akkor ott, egy regiszterből kellett ellenőrizni, hogy valódi-e a dokumentum. Miután korlátozva volt, hogy hány menlevelet lehet kiadni, a szabály kijátszására minden sorszámból két dokumentumot készítettek, ezért két külön regiszterkönyvet vezettek. Egyikbe az egyiket, másikba a másikat írták be.   „Hozták be a lebukottat és akkor megmutattuk az egyik könyvet, hogy tessék, itt van beírva, rendben. De olyan is előfordult, hogy úgy kaptak el két embert, hogy mindkettőnél ugyanolyan sorszámú dokumentum volt – és bizony ezt kibeszélni, hogy csak adminisztratív tévedés volt, nem volt egyszerű.  De amíg a rendőrség razziázott, működött a dolog. A nyilas uralom idején nem, akkor a diplomácia már mit sem ért.”

1954848_5

Ezekre a hónapokra Kasser Sándor otthagyta addigi munkáját a gyárban, ahol gyárvezetőként dolgozott addig, mert mint mondta, a vöröskeresztes munka 24 órás szolgálatot jelentett. A katonaságot azonban a papíriparnak köszönhetően úszta meg. A cellulózipar stratégiai jelentősége miatt elengedték. Két gyerekük egészen kicsi volt ezekben az időkben, ők egy ideig Móron, a családi birtokon éltek. Aztán késő ősszel felhozták a gyerekeket Pestre. Velük együtt egy tehenet, amit pesti házuk garázsában tartottak. Így a gyerekeknek jutott tej. Aztán, amikor már nem volt mit enni decemberben, levágták a tehenet, jutott hús az ismerősöknek is.

A nyilasok időközben próbáltak kémet beépíteni közéjük.

„Az egyik munkatársunk, egy Hargitai Béla nevű, a nyilas párt embere volt. Ő jött oda hozzánk és szólt, hogy őt a nyilasok küldték kémkedni. Aztán annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy néha nálunk lakott a pesti Izsó utcában. Idővel szükségünk lett egy szobalányra és ő ajánlott nekünk valakit. Rövidesen kiderült, hogy ezt a lányt is a nyilasok küldték, hogy kémkedjen, de most már Hargitai után, mert az nem jelentett eleget rólunk, hiába jár annyit hozzánk. Aztán egyszer eltűnt ez a Hargitai vagy három-négy napra. Amikor előkerült, kérdeztük, hát hol voltál? Azt mondta, bevittek, ütöttek-vertek, agyon akartak verni, mert ez a lány elárulta, hogy én veletek dolgozom és nem ellenetek.” – Sándor történetéhez felesége annyit tett hozzá, hogy ha jól tudják, akkor ezt a Hargitait a háború után kivégezték, mert a nyilasokkal részt vett egy kórház vagy egy árvaház megtámadásában, ahol megölték az ott talált zsidókat.

Kasser Sándor felidézte egyik tárgyalását Fiala Ferenc[3] nyilas sajtófőnökkel is.

„Találkoznom kellett vele. És akkor tartott nekem egy nagy előadást, hogy ő most jön Berlinből, és a németeknek mindjárt meglesz a csodafegyvere, ami elpusztítja az ellenséget. Úgyhogy a háború meg lesz nyerve.  Azt feleltem neki, rendben, most úgy néz ki, hogy kész lesz a csodafegyver. De mi lesz, ha mégsem? Akkor téged fel fognak akasztani. Jobban jársz, ha inkább segítesz. És kértem tőle, hogy például pár embert engedjenek kihozni a nyilasoktól. És akkor telefonált, és akiről tudtam, azt elengedték. Meggyőződésem, hogy végül ezért nem végezték ki.”

——————————————————

[1] Ferenczy Lászlót a megszállás után az  Adolf Eichmann és a magyar rendvédelmi szervek közötti kapcsolattartás összekötőjévé nevezték ki. A vidéki zsidók deportálását személyesen irányította, igyekezett a mentesítetteket is deportálni. Nehezményezte, hogy a honvédség a gettókba is kézbesít munkaszolgálatos behívókat, ezzel sok zsidót az utolsó percben ment meg a deportálástól. A deportálások után viselkedése éppen az ellenkezője lett az addiginak. A kapcsolatot kereste a Zsidó Tanács vezetőivel, a „zsidóság nagy barátjának” akarta magát feltüntetni. A nyilas hatalomátvétel után újra visszatért eredeti formájához és hajtóvadászatot indított addigi „barátai” ellen. A háború után nyugatra menekült, de amerikai fogságba esett és kiadták a magyar hatóságoknak. 1946-ban Budapesten kivégezték.

[2] Író, újságíró, aki részt vett az ellenállásban. A háború után az Egyesült Államokban élt.

[3] Fiala Ferenc a magyarországi nemzetiszocialista mozgalom kezdeményezője, a Nyilaskeresztes Párt sajtóügyeinek irányítója. 1944-ben a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom sajtófőnöke. 1946-ban a Népbíróság mint háborús bűnöst golyó általi halálra ítélte, amit később életfogytiglani fegyházra változtatták, mivel emberséges magatartását zsidó tanúk igazolták. Majdnem 12 évet töltött börtönben, ahonnan 1956 októberében szabadították ki.1956 októberében Nyugat-Németországban telepedett le, ahol szélsőjobbos magyar lapok szerkesztőjeként tevékenykedett tovább.

Dési János

Dési János kötetét december 5-én 17.00-kor mutatják be a Bálint Házban. 

támogatás
Pop up banner

Címkék:Wallenberg

[popup][/popup]