A salvadori Wallenberg

Írta: Polgár György/Düsseldorf - Rovat: Történelem

Míg Oskar Schindler és Raoul Wallenberg neve közismert, addig José Castellanosról alig tudni valamit, holott zsidók tízezrei köszönhették neki életüket.

José Arturo Castellanos

José Arturo Castellanos 1893-ban született a közép-amerikai El Salvadorban. Akárcsak édesapja, ő is hivatásos katona lett, ahol ezredesként helyettes vezérkari főnöki beosztásig vitte. Liberális, antifasiszta politikai beállítottsága miatt az ország diktátora, a fasiszta-barát Maximiliano Hernández Martínez tábornok nem nagyon kedvelte a főtisztet. Valószínűleg emiatt küldték Castellanost 1938-ban konzulként minél messzebb hazájától. Először az angliai Liverpoolba, majd később Hamburgba került. Ott lett tanúja a zsidók egyre erősödő jogfosztásának, majd a november 9-i kristályéjszakának.

Ekkor már számtalan zsidó próbálta kétségbeesetten elhagyni Németországot. El Salvador – sok más országgal együtt – megtagadta az életmentő vízumok kiadását, amelyek lehetővé tették volna a menekülést. Castellanos több alkalommal fordult levélben a salvadori külügyminiszterhez, amelyben leírta a német zsidók kilátástalan helyzetét és hozzájárulását kérte a beutazási engedélyek megadására. Kérését nem csak elutasították, de kifejezetten megtiltották neki az ilyen fajta segítségnyújtást.

Mandl “Mantallo” György

1942-ben Genfbe helyezték át főkonzulként. Ekkor határozta el a negyvenkilenc éves diplomata, hogy nem fog a továbbiakban a miniszteri utasításnak eleget tenni. Konzulátusa több ezer salvadori állampolgársági igazolást adott a megszállt Európában élő zsidóknak, annak érdekében, hogy megvédje őket a deportálástól. Munkáját korábbi ismerőse, egy erdélyi magyar zsidó, Mandl György segítette. Mandl viszontagságos, kalandos úton menekült meg a Gestapo karmai közül és jutott el Svájcba. Castellanos salvadori állampolgárságot adott neki. Ezután George Mandel-Mantallo néven első titkárként kezdett el dolgozni a konzulátuson, ami tulajdonképpen nem létező beosztás volt. Folyamatosan adtak ki menekülő zsidóknak salvadori vízumokat. Míg más állam diplomatái az ilyen tevékenységen meggazdagodtak, ők illegális szolgálataikért soha egy fillért sem kértek.

A háború előrehaladtával az európai zsidóság helyzete egyre kilátástalanabbá vált. Mivel a vízumok kiállítása nem haladt elég gyorsan, a két elszánt barát új módszerhez folyamodott: salvadori állampolgárságot igazoló dokumentumokat kezdtek el gyártani. Azon zsidók ugyanis, akik valamely semleges ország állampolgárai voltak, a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt álltak. Ez a jogállás viszonylagos védelmet biztosított a deportálás ellen, és ezért életmentő volt. Zsidók ezrei váltak egy csapásra egy olyan kis ország állampolgáraivá, melyről addig még talán nem is hallottak és melynek hivatalos nyelvét, a spanyolt sem beszélték. Sok esetben egész családok szerepeltek egy-egy lapon. Eleinte Franciaországba csempészték a dokumentumokat, később már Magyarországra, Németországba, Csehszlovákiába és Lengyelországba is.

1944 fordulópontot hozott. El Salvadornak új kormánya lett és az új elnök engedélyt adott az eddig titokban űzött tevékenységükre. Sőt, a magyar zsidók mentésére kifejezett utasítást kaptak. Kétéves burkolt, életeket mentő akciójuk ezután legálissá vált és most már gyorsabban tudták gyártani az okmányokat. Diplomáciai kapcsolat híján Castellanos ezredes a budapesti svájci konzulátust kérte fel országa érdekeinek képviseletére Magyarországon. Carl Lutz konzul-helyettes volt az, aki Budapesten állított ki és osztott szét nagy mennyiségben salvadori meghatalmazással állampolgári igazolásokat.

Nem lehet pontosan tudni, hányan menekültek meg Castellanos és két társa életmentő akciója révén a koncentrációs tábor elől. Legtöbb becslés körülbelül huszonöt ezer lélekről szól, de van, amelyik negyven ezret említ.

A háború után Castellanos diplomáciai szolgálatban maradt, majd nyugdíjba vonult. Háború alatti tevékenységéről sosem tett említést. 1972-ben a híres amerikai író, Leon Uris („Exodus”, „Armageddon”, „Döntés”) készített vele interjút. Ekkor beszélt először nyilvánosság előtt a háborúban véghezvitt hőstetteiről. 1977-ben halt meg hazája fővárosában, San Salvadorban.

THE RESCUE by the Castellanos Bros. – feat. Luisito Quintero – “OSAIN” Live – NYC 2019

THE RESCUE – A Live Film Concerto by Alvaro and Boris Castellanos – live in New York City, featuring latin jazz master percussionist Luisito Quintero performing the afro-cuban classic ‘Osain’. The performance took place on March 14, 2019 at the Museum of Jewish Heritage with support from the Battery Park City Authority.

Valószínűleg szerénységének köszönhető, amiért Castellanos csak jóval halála után kapott méltó elismerést. 1999-ben az ő tiszteletére Jeruzsálem egyik főútját El Salvador utcára keresztelték át. A Yad Vashem csak 2010-ben adományozta neki a Népek Igaza kitüntetést és ültettek tiszteletére egy fát. 2012-ben egy emlékóra keretében méltatta őt a legismertebb amerikai antirasszista szervezet, az Anti Defamation League (ADL – Rágalmazásellenes Liga).

Történetét unokái, Alvaro és Boris Castellanos dolgozták fel a „The Rescue” (A mentés) című dokumentumfilmben.

A film német plakátja

 

 

 

támogatás

Címkék:El Salvador, embermentés, holokauszt, José Arturo Castellanos, Mandl György