A hazai neológ rabbiszeminárium első végzettje

Neumann Ede nagykanizsai főrabbi korai életszakasza.

Neumann Ede neve a mai világban keveseknek cseng ismerősen, holott jelentős részben az ő törekvéseinek hatását hallhatjuk ma is a fővárosi és a vidéki zsinagógák ajtaján belépve. Az Országos Rabbiképző Intézet első felavatott rabbija jelentős modernizáló lépéseket vitt véghez a 19. század második felében tartó magyarosodási mozgalom idején, amik feltehetően az állomásáról, Nagykanizsáról terjedtek tovább az ország vidéki hitközségeibe. Neumann Ede nagykanizsai főrabbi meghatározó személyisége volt nemcsak a nagykanizsai zsidó közösségnek, hanem a Dunántúli Rabbiegyesület összehívásának és az Országos Rabbiegyesület létrejöttének is.

 

Óbudától Nagykanizsáig

Neumann Ede 1859. október 26-án, Óbudán született istenfélő szülők gyermekeként, és bizonyos források alapján már ötéves korában eredeti nyelven olvasta a Szentírást. Feltehetően édesanyja vallási neveltetése prediszponálta életútjára, aki fiatalkora óta lelkészi hivatásra szerette volna terelni. Ezt a fiatal rabbi kitartása és kiemelkedő adottságai mentén könnyedén meg tudta valósítani. Sikerességében szerepet játszhatott Kayserling Emma kisasszonnyal kötött házassága is, aki családból hozott mintái és értékei mentén kiváló partnere tudott lenni mind munkásságában, mind magánéletében.

Neumann Ede a Budapesti Evangélikus Főgimnázium tanulójaként 1876-ban tett érettségi vizsgát, miközben egy szentéletű talmud-tudós adta át részére a Héber Biblia és a Talmud rejtelmeit. 1877-ben kezdte meg tanulmányait a boroszlói rabbiképző mintájára frissen alakult Országos Rabbiképző Intézetben, ahonnan 1883-ban az ország első felavatott rabbijaként került ki, majd ezzel párhuzamosan a Budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1883-ban foglalta el a nagykanizsai rabbiszéket, ahol nagy reményekkel fogadták, és Lőw Lipót rabbi előzetes felvezetése után újra magyar szavakkal töltötte meg a zsinagóga terét. A homíliákon felül megkezdte az anyakönyvek, jegyzőkönyvek vezetésének magyarosítását is.

 

Talmid-cháchám és egyszeri orientalista

Neumann Ede doktori disszertációjával felkeltette az érdeklődést tudományos körökben. A „Muhammedán József-monda eredete és fejlődése” címet viselő értekezés 1881-ben jelent meg egy 132 oldalas kiadvány formájában, amiben a szerző a könyves vallások (arabul: ahl al-kitāb) motívumait összehasonlítva elemzi a bibliai József-legenda átalakulását a muszlim valláskultúrában. A kötetet Szász Károly tisztviselő javaslatára Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter költségén nyomtatták a Magyar Királyi Egyetem könyvnyomdájában.

Neumann Ede meggyőződése volt, hogy József története nem írás útján, hanem orális tradíció formájában maradt fent az arab világban. (Feltehetően ebben igaza lehetett, miután Mohamed íráskészsége az iszlámhívők körében erősen vitatott.) Mohamed próféta idején több zsidó törzs is élt az Arábiai félszigeten, Medina környékén. Ezek a törzsek arabul beszéltek, és teljesen magukra vették az arab kultúrát, de ősi vallásuktól nem tértek el, és jól ismerték szóbeli hagyományaikat. Így szerezhetett tudomást a próféta a zsidók elbeszéléséből József mondájáról, amit azonban – a fiatal rabbi szerint – Mohamed erősen átköltve, meseszerűvé téve adott tovább a pogány arabok számára. (Ennek valódi oka inkább az lehetett, hogy az orális tradíció útja megfoghatatlan mivoltából fakadóan nehezen nyomon követhető.) Számos bibliai eredetű történet így markánsan átváltozott a zsidó kultúrában ismerthez képest. Neumann Ede tézise kifejezetten a József-monda életútját és változását igyekezett bemutatni.

Egyébként a „mohamedán” elnevezés, amit az ifjú rabbi használ, kissé pontatlan – inkább exonima, és mai mércével nézve egyáltalán nem elfogadott, mivel idolátriára utal, ami az iszlám vallás követői között főben járó bűnnek (arabul: shirk) számít. Az akkori kor szellemisége a muzulmán kifejezést használta széles körben, ami a török „müslüman” szóból ered – Neumann valamiért mégis a mohamedán kifejezést részesítette előnyben. Ennek magyarázata az lehet, hogy saját vallása modernizációján felül más kultúrák új (nem feltétlenül helytálló) megközelítéseit is próbálta köztudatba hozni. Egykori tanárai valamennyien foglalkoztak az iszlám vallás kutatásával, ezért minden bizonnyal nagy hatást gyakoroltak érdeklődésére.  Életművében nem foglal el jelentős szerepet az iszlám és a judaizmus közötti párhuzamok keresése, feltehetően Goldziher Ignác egyszeri hatása lehetett. Goldziher ebben az időben a rabbiszemináriumon tanította, a Múlt és Jövő folyóirat tudósítása alapján bensőséges kapcsolatban állt Neumann Edével, és a vezetése mellett készült el az értekezése.

 

A hazai neológ rabbiszeminárium közvetítője

Biró Tamás – A Rabbiképző „nyelvi tájképe” (Biró, 2022) című tanulmánya kiemeli, hogy a magyar nyelv az intézet indulása előtti időkben nem volt hivatalos nyelv az országban, míg a német ezzel szemben közvetítő- és világtudományi nyelvnek számított. Noha mindenképpen cél volt az intézet falai között a magyar, mint oktatási nyelv meghonosítása, a realitás arra engedett következtetni, hogy főként német ajkú tanárokra és német ajkú hallgatókra számíthatnak. Az induló budapesti rabbiszemináriumnak kitűzött feladata volt a magyar nyelv ápolása és alkalmassá tétele a tantárgyak oktatásához, de nem állt úgy a helyzet, hogy ezt rögtön meg is tudta valósítani. Miután a „forrástárgyak” előadói között nem igen akadt magyarul beszélő, ezért a tannyelv a kezdetekben részint magyar, részint német volt. A magyar, mint kizárólagos előadói nyelv alkalmazása az intézmény keretein belül csak lassan valósult meg, viszont arra törekedtek, hogy idővel minél több szaktárgy ezen a nyelven hangozzon el. A szerző írásában megjelent statisztika, amelyet Bánóczi József készített a rabbiképző intézet hallgatóinak nyelvi hátteréről  (Bánóczi, 1888; idézi: Bíró, 2022), arra enged következtetni, hogy Neumann Ede is a többséget képviselő magyar-német ajkúak nyelvi csoportjához tartozott. Ezzel lehetőség nyílt számára a német nyelven tanult ismereteinek magyar nyelvű továbbítására, és közvetítőszerepet kapott az intézet és a magyar zsidó társadalom között.

 

26 éves korára önálló homiletikai gyűjteményt publikált

Korához képest fiatalon volt homiletikai szöveggyűjteményes publikációja, 1885-ben adta ki a Hitszónoklatok és beszédek című gyűjteményének első kötetét. Ekkoriban a magyar hitszónoklat még ritka volt a magyar zsidó hívők körében, ezért a kiadvány hiánypótlónak minősült. Tizenhat magyar beszédet tartalmazott, olyanokat, amelyek vallási hovatartozástól függetlenül is érthetőek és élvezhetőek voltak. Az 1882-es évben kezdődött Magyarországon a hírhedt tiszaeszlári vérvád, aminek következtében erős antiszemita hullám indult el az országban. A Hitszónoklatok és beszédek első kötetében, egy pészach idején elhangzott beszédében emelte ki annak fontosságát, hogy a zsidóság az éppen fejét felütő antiszemitizmus ellenére sem engedheti, hogy asszimilálódjon a társadalomba:

„Azt mondják, hogy váljunk el az ősök hitétől, hogy vessünk le minden megkülönböztető jelleget, adjunk túl mindenen, a miért őseink vérüket ontották, a miért küzdöttek és szenvedtek, fennen hirdetik, hogy csak szívjunk fel mohón magunkba válogatás nélkül minden idegent, tagadjuk el történetünket, eredetünket, származásunkat, hogy mondjunk le világtörténeti feladatunkról, hivatásunkról, olvadjunk össze a többiekkel, hogy megnyerjük kegyét azoknak, a kik gyűlölnek, mert irigykednek reánk. Íme nézzétek az utolsó évek középkori tüneményeit, tekintsetek vissza az ellenünk intézett támadásokra és mondjátok meg, hogy mit értünk minden iparkodásunkkal, mondjátok meg, hogy tárt karokkal fogadtak-e az ellenséges táborban, mert elhagytuk saját zászlónkat?” (Neumann, 1886)

 

A Geiger-féle imakönyv bevezetése

Neumann Ede a vallási ügyekben a modern reformirányzat képviselőjeként lépett fel, így az Országos Központi Reformegylet az ő kezdeményezésére adta ki a magyar-héber Geiger Ábrahám-féle reform imakönyvet. (Toronyi, 2020) Neumann Ede feleségén keresztül, – még ha egy kis generációs csúszással is – annak apai nagyapja által kapcsolatba került a Hochshüle Wissenschaft des Judendums intézménnyel, így ismerkedhetett meg Geiger Ábrahám reform imakönyvével, amely a berlini oktatási intézményben dolgozó teológus munkája volt. A könyv újító különlegessége, hogy a Szentföldet az Írott Tan (תורה שבכתב) kiindulásából fakadóan szent helynek tekintette, de nem olyan helynek, ahova az isteni gondviselés örökre fűződik; ezért nem szükséges oda az embereket újra összegyűjteni. Bizonyos imádságok egyszerűsítésének szükségét is felismerte, így a főimádságok kivételével valamennyi rövidítésre került.

 

Bizalmas találkozóból országos szintre emelte a rabbik érdekképviseletét

Neumann Ede fiatalon lép országos tevékenységre, a németországi rabbigyülekezet – Verband der Rabbiner Deutschlands – mintájára egy országon belüli rabbiegyesület megalakulásának lehetőségét vetette fel. Az egyesület célja a rabbinikus tevékenység fejlesztése, a vallási gyakorlat és az istentiszteletek színvonalának emelése, a hitoktatás egységesítése, valamint a rabbik tekintélyének erősítése volt a hitközségen belül. (Schweitzer, 2019) Az Országos Rabbiegyesület előkészítésére Neumann Ede egy rabbitalálkozót kívánt összehívni, amelynek helyszínéül Győrt választották. Az esemény 1889. augusztus 13-a és 15-e között került megrendezésre, és a nyilvánosságot kerülni akarták, így bizalmasnak aposztrofálták. A rabbitalálkozó sikeres lefolyásáról az Egyenlőség folyóiratban megjelent újságcikk tanúskodik:

„[…] Beható eszmecsere folyt számos nagyfontosságú felekezeti ügyről, különösen arról, hogy minő módon lehetne a hazai zsidóság egységét helyreállítani és egységes szervezetet létrehozni és erre nézve egy országos rabbigyülekezetnek egybehívása találtatott kívánatosnak. Tárgyaltatott továbbá a hitoktatás kérdése és az erre vonatkozó megállapodások közül kiemeljük, hogy a biblia tüzetes ismerete se jelöltetett meg az összes hitoktatás középpontjául, kívánatosnak fejeztetett ki továbbá, hogy az alkalmi isteni tisztelet agendája irodalmi megvitatás tárgyává tétetvén és a különböző idevágó munkálatok összegyűjtvén, ezen téren is kellő egyöntetűség czéloztassék.” […] (Egyenlőség, 1889)

Életének későbbi időszakában vallási teendői mellett Nagykanizsa város társadalmi életében is meghatározó szerepet töltött be: részt vett a kisdednevelő működtetésében, és a településsel kapcsolatos egyéb civil szervezetek életében. A Győrben előkészülő Dunántúli Rabbiegyesület, majd az abból kifejlődő az Országos Rabbiegyesület irányításában is oroszlánrészt vállalt. Szerkesztője lett a Nagykanizsán megjelent Magyar Izrael című folyóiratnak, ami az Országos Rabbiegyesület közleményeként indult el, és számos egyéb bibliográfia származott tőle, amit majd későbbi kutatásaim során szeretnék megvizsgálni.

A szerző az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatója, a Szombat gyakornoki programjának résztvevője. 

Felhasznált irodalom:

Bíró, T. (2022). A Rabbiképző “nyelvi tájképe.” In Kölesdről indultam… Születésnapi emlékkötet Prof. Dr. Oláh János z”l tiszteletére (pp. 77–118). Budapest: Gabbiano Print.

Neumann, E. (1886). Szabadság és vallás. In Hitszónoklatok és beszédek I. Nagykanizsa.

Schweitzer, G. (2019, April 21). A győri rabbiértekezlettől az Országos Rabbiegyesületig. Retrieved February 9, 2025, from https://www.szombat.org/tortenelem/a-gyori-rabbiertekezlettol-az-orszagos-rabbiegyesuletig

Szerző, N. (1889a). Győri rabbiértekezlet. In Egyenlőség: Vol. 8. éf. 30. sz. (p. 2).

Toronyi, Z. (2020). Hidur micva mint zsidó identitás. https://www.milev.hu/kutatasblog/hidur-micva-mint-zsido-identitas