„Megpróbálja felülírni a… Radnóti-kánont”

Csapody Tamás: Bori munkaszolgálatosok – Fejezetek a bori munkaszolgálat történetéből
Vince Kiadó, 2011. 647 oldal, 5495 Ft.

Áldozatok és tettesek közös történetéről írt könyvet olvashatunk, amikor kézbe vesszük Csapody Tamás jogász és szociológus könyvét. A hét évnyi kutatómunkával, interjúkkal, történeti topográfiai terepbejárással alátámasztott és 15 térképvázlattal, 46 fotóval szemléltetett, elemző forráskritikán alapuló összefoglaló mű a bori munkaszolgálat történetét dolgozza fel. Néhány bori munkaszolgálatos túlélő még ma is él, és közülük páran jelen voltak a könyv bemutatóin.
Az interdiszciplináris kutatómódszerrel megírt kötet egyszerre történeti és szociológiai áttekintés; jogi esettanulmány, ha a népbírósági kirakatperekre gondolunk; a könyv egyik fejezete rendhagyó orvostörténet; egy másik pedig irodalomtörténeti tényfeltáró oknyomozás, mely új kételyeket generál a Radnóti kutatásban.

1943 és 1944 folyamán két részletben érkeztek Magyarországról zsidó (98%) és nem zsidó (2%) munkaszolgálatosok Borba. (Utóbbiak az antimilitarista, katonai szolgálatot megtagadó kisegyházak tagjai, jehovisták, szombatisták, nazarénusok voltak.)

Összesen mintegy hatezren voltak.
Az első csoport tagjai a rézbányákban, míg az 1944-ben érkezettek a hegyi vasút építésén dolgoztak. Az utóbbiak közé tartozott Radnóti Miklós és Justus Pál.

A bori munkaszolgálat történetét a Bevezetésben olvashatjuk.A bori rézbanya

Az első fejezet a bori orvosokról és az orvoslás lehetőségeiről szól, a lágerkomplexumon belül altáboronként elemezve az egyes orvosok működését. A holokauszt-specifikus képzőművészeti gyűjteményéről is ismert néhai Levendel László tüdőgyógyász munkaszolgálatos orvosként a központi Berlin-táborban végzett áldozatos munkát, de mellette még számos kiváló fogoly kollégája tevékenykedett a lágerekben.

 

 

Justus PálA második fejezetet az író Justus Pál szociáldemokrata politikusnak és költőnek szenteli, akinek Borban íródott „Vasfekete szerb éjszaka” című verse.

A szovjet hadsereg és fokozódó partizánveszély miatt 1944 szeptemberében Bor lágereiben beszüntették a munkát. A két részletben, két különböző időpontban útnak indított bori munkaszolgálatosok közül Justus – Radnótival ellentétben – a második csoportba került, így őt a partizánok szabadították fel, míg költőtársa a szomorú dunántúli menetben haladt végzete felé. A felszabadult politikus és költő ezután egy ideig Temesváron a Szabad Szónál dolgozott több egykori deportált társával együtt.
Justus megpróbáltatásai azonban nem értek véget:1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és hét évet ült börtönben, ahol lírája fájdalmasan szépen virágzott ki.

A kötet harmadik fejezete a hírhedt Marányi Ede alezredes, bori táborparancsnok életútját taglalja. Marányi 1944 januárjában vette át a parancsnokságot elődjétől Balogh András alezredestől, akinek a parancsnoksága idején Borban még elfogadhatóak voltak a körülmények.

Marányi alatt elszabadult a pokol,
a DEGOB jegyzőkönyvekben megszólaló túlélők tanúsága alapján. A táborparancsnok adott utasítást többek között Csillag Albert grafikus halálra kínzására és 17-18 társa kivégzésére. A bori tettesek sorában Marányi volt a legnagyobb hóhér, mégis megúszta: elmenekült az országból, a népbíróság a későbbiekben megszüntette ellene az eljárást, bár nem lett volna nehéz megtalálni. A háborús bűnös Fehér Antal néven élt Nyugat-Németországban emigráns hungarista körök társaságában.

A negyedik fejezet a bori menet dunántúli útját kíséri végig, miközben kísérletet tesz a Radnóti kánon megkérdőjelezésére. Tény, hogy a munkaszolgálatosok első csoportja (3600 fő), amelybe Radnóti is tartozott, 1944 őszén indult Borból és innen ment Belgrád – Újvidék – Cservenka útvonalon keresztül Zomborba, ahol két irányba indították őket: Mohácsra, illetve Baja felé. A két csoport más napokon érkezett Szentkirályszabadjára. Győr után, Abdán ölték meg Radnótit 21 társával együtt. A gyilkosság rekonstruálását rejtélyek nehezítik, mivel a megszólaltatott tanúk hitelessége kétséges.
A maradék munkaszolgálatosokat a keretlegények Mosonmagyaróváron keresztül Hegyeshalomig vitték, ahol átadták őket a németeknek, Utóbbiak Zurndorfban bevagonírozták és a flossenburgi illetve sachsenhauseni koncentrációs táborokba irányították a még életben maradtakat. Az embertelen megpróbáltatásokat alig ötszázan élték túl.

Az ötödik fejezet a bori keret megkérdőjelezhető felelősségre vonásáról szól, amely procedúra a szerző szerint

„jogi formába öltöztetett színjáték”
volt. A népbírósági perek során nem derült ki, hogy kik voltak az igazi bűnösök, néhányukat kivégezték ugyan, de sokan – köztük a főbűnösök – megmenekültek.

Az utolsó fejezet az abdai exhumálás és agnoszkálás során felbukkanó talányokra hívja fel a figyelmet, amit mi sem mutat jobban, mint hogy Radnóti özvegye, Gyarmati Fanni is feltette magának a kérdést: „Kit is hoztam én haza tulajdonképpen?”
A szerző megpróbálja felülírni a meglévő Radnóti-kánont, amennyiben Ortutay Gyula, Hulesch Ernő és Kőszegi Ábel Radnóti-kutatók közléseit forráskritikának veti alá. De talán a legnagyobb erénye ennek a kötetnek, György Péter esztéta szavaival élve (akinek apja, György Lajos szintén bori munkaszolgálatos volt) hogy „A magyar áldozatok neve fennmaradt és mementóként leírva áll Csapody Tamás könyvében”.