40 éve történt – az entebbei túszok kiszabadítása
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Ugandában emlékezett meg a bátyja, Jonatán Netanjahu életét követelő 1976-os túszmentő akció negyvenedik évfordulójáról.

Benjamin Netanjahu az entebbei repülőtéren
Testvére vezette azt a kommandós egységet, amely 1976-ban kiszabadította a német és palesztin terroristák által túszul ejtett kilencvennégy izraeli foglyot és a gép személyzetét. Az izraeli kommandó tagjai közül egyedül Jonatán Netanjahu vesztette életét.

Jonatan Netanjahu
Netanjahu négynapos afrikai látogatásán négy országot keres fel: Uganda után Kenyába, Ruandába és Etiópiába is elutazik. “Az afrikai utazás politikai, gazdasági, és biztonsági szempontból is fontos számunkra”- hangsúlyozta elindulása előtt az izraeli kormányfő.

A túszok és a szabadítók fogadtatása Izraelben
A látogatás legfontosabb politikai eseménye Ugandában lesz, ahol Netanjahu csúcstalálkozón vesz részt az ugandai mellett a kenyai, a dél-szudáni, és a zambiai miniszterelnökkel, és a tanzániai külügyminiszterrel.
Az utóbbi évtizedekben nem voltak ilyen magas, miniszterelnöki szintű izraeli látogatások Afrikában.
A külügyminiszteri tisztséget is ellátó Netanjahu az afrikai országok barátságának biztosításával megpróbálhatja ellensúlyozni a Palesztin Hatóság és az arab világ diplomatáinak túlsúlyát az ENSZ különböző fórumain megrendezett, Izrael elítélésére törekvő szavazásokon.
Címkék:Entebbe, Jonatan Netanjahu