Az 1949-es magyarországi cionista per

Írta: Szalai Ágnes - Rovat: Történelem

A kommunizmus áldozatainak emlékére

Február 27-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Áldozat és áldozat között nincsen különbség: a totalitárius rendszer törvénytelenül kivégzettjei, bebörtönzöttei mindegyikének kijár az emlékezés és a gyász, miként a vészkorszak áldozatainak is.

Sokan nem, vagy alig tudják, hogy a diktatúrának voltak zsidó áldozatai is, mégpedig nem is kis számban. A Szombat a történelmi tisztánlátás érdekében 1995-ben két összeállítást közölt Zsidóság és kommunizmus címmel, melyben zsidók szerepvállalását vizsgáltuk a Rákosi-korszakban, s egy másik alkalommal az 1956-os forradalomban.

Ugyancsak a történelmi tisztánlátás érdekében e mostani összeállításunkban azt vizsgáljuk néhány példa alapján, hogy a Rákosi Mátyás, illetve Kádár János nevével fémjelzett pártállam hogyan lépett fel a zsidókkal szemben, milyen perek, intézkedések és megfigyelések sújtották a zsidó szervezeteket és személyiségeket, illetve hogyan hatotta át sorsukat az elnyomás. S hogy ne hallgassuk el azt sem, hogy zsidók is voltak a diktatúra működtetői között: egy másik visszaemlékezés közlésével arra kívánunk rávilágítani, milyen terhet hordoznak az elnyomók utódai. Reméljük, mellékletünk komplex képet nyújt e korántsem egyszerű, s több periódust is magában foglaló, 1949 és 1989 közötti történelmi korszakról.

SZALAI ÁGNES

Az 1949-es magyarországi cionista per

A háború utáni első években a kivándorlás, amíg a zsidó állam létrejöttében a Szovjet­unió is komoly érdekeket látott – a magyar kormányzat támogatását bírta. A kommunista csatlósállamok és az Izrael állam közötti tárgyalások elhú­zódásával azonban a szimpátia helyét a gyanakvás és az idegenkedés kezdte elfoglalni. A nagyszámú bevándorlót befogadó szocialista, de demokrati­kus, vagyis többpártrendszerű ország, konkurenciát jelentett a diktatórikus berendezkedésű szovjet érdekövezet­nek, valamint a Szovjetunió nem néz­te jó szemmel Izrael Amerika felé tar­tó közeledését sem.

Mivel az Izrael határain kívül élő zsidóságot a cionisták képviselték, a politikai leszámolás terepe a cionista intézményrendszer felszámolása volt. A Szovjetunió, miután világos­sá vált számára, hogy nem képes ki­terjeszteni befolyási övezetéi Izrael­re. hajszát indított a cionista mozgal­mak ellen. A kelet-közép európai né­pi demokráciákban betiltották a ki­vándorlásokat, majd rövid időn belül feloszlatásra kényszerítették a cio­nista szervezeteket. A szervezetek feloszlatása csak előzménye volt a tömeges letartóztatási akcióknak. A Kelet-Európában megrendezett nagy perek (1948-49-es Zsidó Antifasiszta Bizottság pere, az 1952-es Slansky per vagy a Szovjetunióban 1953-ban elindított zsidó orvosper) során egy­re nyíltabbá vált a Szovjetunió anticionista politikája.

A KOMMUNISTÁK BETILTJÁK A CIONISTA MOZGALMAKAT

A Magyar Cionista Szövetség fe­loszlatására csak 1949 tavaszán, a Ro­mániai Cionista Szövetség felszámolá­sát követően került sor. (Romániában a mozgalom ellen nem folyt a magyaror­szágihoz hasonló leleplező akció, ve­zetőiknek és aktivistáiknak, valószínű­leg a román kormány jóvoltából, sike­rült csendben beszüntetniük hivatalos tevékenységüket.) Magyarországon az MCSZ feladata volt a palesztinai zsidó nemzeti otthon telepítési munkálatai­nak megszervezése, a palesztinai zsi­dóság kultúrtörekvéseinek erkölcsi és anyagi támogatása, valamint Paleszti­na és Magyarország közötti kereske­delmi kapcsolatok koordinálása. Az MCSZ-ben lévő pállok a palesztinai viszonyokat tükrözték. A központi szervezet feloszlatására azonban jóval a magyarországi egyházi egyesületek likvidálása után került sor.1

Az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) 1949. január 12-i ülésén kimondták, hogy „az MCSZ további tevékenysége az országra nézve káros, ezért nem kí­vánatos”. Ezzel tervbe vették a moz­galom önfeloszlatás formájában tör­ténő megszüntetését, amivel azt a lát­szatot próbálták kelteni, hogy a Szö­vetség megszűnését a cionista törek­vések sikertelensége tette szükséges­sé. Az akció megszervezésével és ve­zetésével Szirmai Istvánt bízták meg, de ezen az ülésen a feloszlatás pontos dátumát még nem jelölték ki. Az ere­deti tervek szerint a szövetségnek két hónap állt volna rendelkezésre mun­kája beszüntetésére, végül a párt ve­zetőségének döntésére a mozgalmat két hét alatt felszámolták.

A/ MCSZ feloszlató ülésére 1949. március 4-én került sor.2 A mozgalom feloszlatásának tervét a kommunista párt Stöckler Lajoson, a hitközség el­nökén keresztül hozta a cionisták tudomására, de a gyakorlati kivitelezést is rá bízták. Stöckler a bejelentés és a feloszlatás közötti időre válságbizott­ságot jelölt ki, amelynek vezetésével Gálos Henriket, az MCSZ akkori főtit­kárát bízta meg. Dénes Béla egyik későbbi vallomásában szerepelt, hogy a mozgalom felszámolásának gyors lebonyolítása érdekében Stöckler el­rendelte, hogy a Palesztina Hivatal iratait – amelynek többsége az álcázá­sokra vonatkozó személyi anyagokat tartalmazta – az MCSZ az izraeli kon­zulátusnak adja át.3

Az MCSZ munkájának beszüntetése előtt a párt a cionistáknak még le­hetőséget adott 800 személy kiutaztatá­sára. A kivándorlások engedélyezésé­ért állítólag maga Stöckler járt közben a MDP felelős vezetőjénél.4 A javasla­tot az MCSZ-nek a párt utasítására Stöckler terjesztette elő, amiben Stöck­ler 800 prominens zsidó „csendes” alijáztatását javasolta. Az akció során minden cionista pártot felszólítottak ar­ra, hogy nevezzen meg egy felelőst a lista 24 órán belüli összeállításáról. A lista összeállításával kapcsolatban a ci­onista vezetők között heves vita alakult ki. mert többen attól tartottak, hogy az egész csak provokáció.5 A feloszlatás­kor a cionisták idősebb generációja kivándorlási terveit feladta. Aktívak csak az ifjúságiak maradtak, akik a plugákon6 elhelyezett és kivándorlásra felké­szített tagjaikat még ki akarták juttatni az országból. Ennek érdekében a már­cius 4-i feloszlatás után a csoportok alijáztatása felgyorsult, ami a szervezet hivatalos megszűnésével már illegális kivándorlásnak számított. Erre válaszul az ÁVH május 11-én elrettentésképpen megindította a volt cionista vezetők el­leni leszámoló akcióját.

Az akció fővádlottja a Mapaj (cionis­ta párt) egykori vezetője, Dénes Béla volt. Dénes Bélát 1949. május 11-én tartóztatták le lakásán (Budapesten, a XII. kerület Krisztina krt. 17.), tiltott határátlépés elősegítésében való bűnré­szesség miatt7. Ugyanekkor tartóztat­ták le a koncepciós per többi vádlottját is. így Dr. Kertész Sándor ügyvédet, az Achud Avoda vezetőjét és az MCSZ politikai bizottságának tagját, Weiss Magdolnát (Tank) a Mapaj ifjúsági mozgalmának egyik vezetőjét, Fleischmann Lászlót a Dior cionista szervezet tagját. Feld Menyhért (Menyus) keres­kedőt, a Mapaj aktivistáját, Dr. Schwartz Béla ügyvédet, az MCSZ Intézőbizottságának és a Klál cionista mozgalom tagját. Franki Jenő szövő textil kisiparost, az Ortodox Hitközség elöljáróját, a Joint elnöki tanácsának tagját. Felkai (Friedmann) Aladár férfi­ ruha kereskedőt, a Klál mozgalom ak­tivistáját, Dienes Sándort, a Hasomer Hacair tagját és Frankfurter Miklós magánhivatalnokot, a Dior cionista mozgalom vezető alakját. A letartózta­tottak az ÁVH központjába, az Andrássy út 60-ba kerültek.

A cionista vezetők letartóztatásának híre gyorsan elterjedt a hazai zsidó kö­rökben. Gálos Henrik, az MCSZ volt főtitkára és néhány cionista vezető Szirmai Istvánhoz fordultak, hogy a letartóztatottakat engedjék szabadon, de Szirmai arra hivatkozva, hogy a párttól erre vonatkozóan még nem ka­pott utasítást megtagadta a segítséget. Herskovits Fábián rabbi és Domonkos Miksa hitközségi elöljáró is memoran­dumban fordult a belügyminiszterhez a cionisták szabadon bocsátása ügyé­ben.8 Ehud Avriel budapesti követ május 29-i elutazása előtt próbált segíteni a letartóztatottakon, de az illeté­kesek az ő kérését is elutasították.9

A PER ÉS A VÁDIRAT

Dénes a kihallgatások során feltárta az MCSZ illegális tevékenységét, de az eseményekben játszott szerepének beismerését valószínűsíthetően – ahogy azt a tárgyaláson elhangzott vallomások bizonyítják – az ÁVH kényszerítette rá. Vallomása szerint az illegális alijáztatásokat a román cio­nista mozgalom betiltása után, Mahler román cionista vezető Magyarország­ra szökését követően kezdték el szer­vezni. Mahler azzal a szándékkal ke­reste fel Szőnyi Géza izraeli sliachot, hogy a román események ismeretében Magyarországon időben, a hatóságo­kat megkerülve kezdjék el az illegális munkát. Az illegális alijázások Magyarországról Csehszlovákián és Ausztrián keresztüli megszervezésére Danzig Hillel, a Dávár izraeli napilap prágai tudósítója 1949. február 14-én érkezett Budapestre, aki állandó összeköttetésben állt a Joint párizsi vezetőjével, Dr. Joe Schwartzzal. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint Dé­nes az ügyben több esetben folytatott tárgyalásokat Hillellel és Péterfi End­re (Smuel Bencur) budapesti konzul­lal, amikor megállapodtak abban, hogy az illegális szöktetés csak a már beszervezett fiatalokat fogja érinteni. Péterfi feladata volt a mozgalom pénzügyi támogatása, Danzig a az iz­raeli sliachok bevonásán keresztül a konzulátusról irányította a munkát. Vallomása szerint a március 20-án Csehszlovákiából illegálisan Buda­pestre érkezett, az izraeli hadsereg századosát, Jona Rosenfeldet10 házá­ban szállásolt el. Rosenfeld is az ille­gális kivándorlások megszervezésére érkezett, feladata a határnál biztonsá­gos átkelőhelyek felkutatása volt. Dé­nes március közepén szerzett tudo­mást a Stöckler féle 800-as listáról és arról, hogy a Mápáj részéről őt bízták meg a lista összeállításával. Egy 1949. szeptember 28-i jelentés szerint a ki­vándorlás kérdésében a magyar és az izraeli kormány között megegyezés született bizonyos számú zsidó Izrael­be történő kivándoroltatásáról. Az ügyet Echud Avriel Izrael követe bo­nyolította, aki az utolsó percben Pá­rizsból érkezett felettesétől azt az uta­sítást kapta, hogy a tárgyalásokat szüntesse be a magyar kormánnyal, mert azok túl szigorú feltételeket szabtak.11 Az. MCSZ március 4-i fe­loszlató gyűlése után Weiler Ferenc kereste fel Dénest azzal, hogy az MCSZ a Mápáj részéről őt bízta meg a 800-as lista összeállításával, vala­mint elmondta, hogy ettől a listától függetlenül az MCSZ az ifjúság ille­gális alijáztatásának megszervezésébe is be szeretné vonni. Dénes a kiszöktetések elvi irányítója lett és pénzt szerzett a kiutazáshoz. Háromszor folytatott beszélgetést az ifjúság vezetőivel lakásán és megállapodott ve­lük abban, hogy először a plugákat szöktetik ki az országból.12 A Rosenfeldtől kapott információk szerint, az elosztóhelyeket Miskolcra és Ózdra tervezték, a szökési útvonalak: Mo­sonmagyaróvár, Fertő tó, szentgothárdi kaszagyár, Drégelypalánk, Ipolyhídvég, Bánréve-Csíz, Sződliget-Szádalmás, Ózd-Susa, Büts-Perecse, Kéked-Abaújnádasd voltak. A Mápájnak az. MCSZ feloszlatásának idején 500 aktivistája volt, akik közül 400 főt sikerült kiszöktetni az ország­ból. Ugyan néhányan közülük nem voltak cionisták, de anyagi okok miatt őket is kiutaztatták.

A közel egy hónapon át tartó kihall­gatások után az ügy 1949. június 2-án került a Budapesti Államügyészség­hez. A vád, az 1948 évi XLVI1I te. 48 paragrafus 3 és 4 bekezdésére hivatkozva, tiltott határátlépés elősegítése volt. A tárgyalásra az ügyész csak a vádlottak és a védők megidézését in­dítványozta, végül az ügyet nyilváno­san tárgyalták. A nyilvános főtárgy­alásra 1949. június 18-án került sor Dr. Majzik László törvényszéki elnök és Dr. Markovics Béla törvényszéki bíró vezetésével. A vádat Alapi Gyula vezető ügyész képviselte, aki Mindszenty hercegprímás perében is a vád­hatóság képviselője volt. A per elsőrendű vádlottjai Dénes Béla és Kertész Sándor voltak. A per során az ítélőbírák és az ügyész egészen addig elmentek, hogy a cionisták ügyét össze akarták mosni a Nagy Ferenc, kisgazda politikus ellen folytatott eljá­rással. Az ügyész vádbeszédében utalt arra, hogy azok a pénzek, amelyekkel a mentő akciókat finanszí­rozták, ugyanazokból a for­rásokból származtak, ame­lyek Nagy Ferencet támo­gatták, és az Amerika Hangját finanszírozták.13 A bíróságon tett vallomások vallomá­sok megerősítették az illegális szökéseket, de a volt ve­zetők szökések irányításá­ban vállalt szerepe nem vált bizonyíthatóvá. Az ÁVH-n és a bíróságon tett vallomások jelentős mértékben nem, de tartalmukat tekint­ve eltérőek és zavarosak voltak, az eseményeket a bizonyíthatóság érdekében összemos­ták, a bíróság pedig figyelmen kívül hagyta a vádlottak indoklásait. Szentpétery Gyula védő Dénes felmentését kérte, arra hivatkozva, hogy Dénes be­ismerte ugyan, hogy tudott az illegális kivándorlásokról, de abban tevőlege­sen nem vett részt. Kijelentését meg­alapozza, hogy a vádlottak ellene ter­helő vallomást a bíróságon nem tettek. Dénes fellebbezési kérelmében részle­tesen kifejtette, hogy az ellenük felho­zott vádakat illetően a bíróságnak nem volt megfelelő jogi bizonyossága, ugyanis a vád vele kapcsolatban elis­merte, hogy 1948 decemberében le­mondott MCSZ társelnöki tisztsé­géről. Ebből az következik, Dénesnek nem állhatott módjában az ügyekre befolyást gyakorolni, vagyis alapta­lanná vált az a szerep, amit a vád Dé­nesnek, mint „megbízott felelősnek” tulajdonított. Hivatkozásában kitér ar­ra, hogy a lakásán megtartott beszél­getésekre még az MCSZ feloszlatása előtt került sor, tehát a találkozók eb­ben az értelemben nem tekinthetők törvénybe ütköző cselekedetnek. Megállapításra került, hogy a kiván­dorláshoz szükséges pénzt a Joint biz­tosította a BICH-en (Brit Irgunim Chaluciim: a „Szervezett Chalucok Szervezete”, cionista ifjúsági munkásszervezet) keresztül, tehát a pénzhez sem lehetett Dénesnek ilyen formán semmi köze. A kihallgatási jegyzőkönyvek alapján, Dénes való­ban részt vett a megbeszéléseken, is­mert vezető pozíciókban lévő cionis­tákat, találkozott külföldiekkel, de ezek az események nem a per tárgyát képező illegális alijákkal egy időben zajlottak. Dénes levelében hivatkozik lemondására, aminek oka pont az alijázásokban nagy szerepet kapott ifjú­sági vezetőkkel való konfliktusa volt, tehát ezek az emberek bizonyos, hogy nem Déneshez fordultak segítségért. Valószínű, hogy Dénest mint régi be­folyásos cionistát értesítették az ese­ményekről, de azokra hatást már nem tudott, és nem is akart gyakorolni.

A Budapesti Büntetőtörvényszék Dénes Bélát, Kertész Sándort, Weiss Magdolna Veronikát, Féld Menyhér­tet az 1948. évi XLV1II. sz. 48. parag­rafusának I. bekezdése alapján folytatólagosan elkövetett csoportos tiltott határátlépés elősegítésének bűntetté­ben bűnösnek mondta ki. Dr. Dénes Béla és Dr. Kertész Sándor vádlotta­kat főbüntetésül 3 évi fegyházra. mel­lékbüntetésül 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogaik gyakorlásának ugyan­ilyen tartamú felfüggesztésére ítélte. Felkai Aladárt 6 hónap börtön. 3 év hivatalvesztés, Weis Magdolna Vero­nikát 2 év 2 hónap fegyház, 5 évi hiva­talvesztés, Dienes Sándort 8 hónapi fegyház, 5 év hivatalvesztés. Féld Menyhértet 2 év 6 hónap légyház, 5 év hivatalvesztés. Frankfurter Miklóst 2 év 8 hónap fegyház, 5 év hivatalvesztést szabtak ki. Fleischmann Lászlót, Dr. Schwartz Bélát és Felkai Aladárt a vádak alól felmentették és szabadlábra helyezésüket elrendelték. A bíróság valamennyi vádlottal szem­ben súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlottak egy rendszeres, nagyobb kivándorlási mozgalom keretében vettek részt, így cselekményük társadalmi veszélyessé­ge igen nagy volt. ezzel szemben enyhítő körülménynek vették, hogy vád­lottak a fasizmus ideje alatt szörnyű szenvedéseken mentek keresztül, amelynek hatására a cionista mozga­lom és Izraelbe való hazavágyódás nagy lökést kapott, és az itteni szomo­rú emlékektől próbáltak szabadulni, vagyis cselekményüket nem haszon- szerzésből követték el.14

A perrel az államhatóság és a tör­vénykezés célja a cionista mozgalom teljes felszámolása volt. Mindenki számára világossá vált, hogy a vádlot­tak padjára ültetett cionista vezetőket a kiutazásra készülődő tömegek elret­tentésére használják fel. Tiltakozásu­kat fejezték ki az amerikai zsidó sza­badkőművesek is. Az amerikai cionis­ta páholy a bíróság ítéletében cionista üldözést látott, és véleményük szerint az amerikai külügyminisztériumnak interveniálni kellett volna a hét ma­gyarországi cionista vezető érdeké­ben.15 A magyarországi cionista per a világsajtó figyelmét is felkeltette. Az izraeli álláspontot azonban inkább az érdektelenség, mint a szovjet politika elítélése, vagy a vele való szembefor­dulás jellemezte. Sajnálatukat fejezték ki a történtekkel kapcsolatban, ugyan­akkor úgy vélték, hogy idegen állam belügyeibe – még ha zsidókról van is szó – nem tudnak és nem is kívánnak beleavatkozni. A Szochnut az ügyre nem reagált.

Jegyzetek

1946-47-ben Rajk László, akkori belügymi­niszter 1100 Magyarországon működő egyesületet oszlatott fel, többségükben kato­likus szervezeteket. A cionista mozgalom betiltása a szovjet-izraeli kapcsolatok meg­romlása után vált csak sürgető feladattá.

Az iratok végül a hitközséghez kerültek és nagy valószínűséggel a párt illetékeseinél kötöttek ki.

3 MOL, 276. Titkárság 54., 25. ő.e. – 1949. ja­nuár 12. Feljegyzés a Titkárság részére: A zsidó polgárság körében erős emigrációs hangulat van. Ezt a hangulatot fűtik a magyarországi cionisták és a Joint. Izrael állam lakó­inak számát kétmillióra akarja felemelni, ezért minden beutazónak beutazási engedélyt ad és erre a célra a Joint nemzetközi szervezete nagy összegeket folyósít. Néhány héttel ezelőtt Farkas és Kádár elvtársakkal történt megbeszélés után Péter Gábor elvtárssal együttesen a végleges rendelkezésig leállít­tattuk a kivándorlási útlevelek kiadását, amit addig különösebb korlátozás nélkül minden jelentkezőnek kiadtak. Azóta többször felke­resett a Zsidó Flitközség elnöke (Stöckler La­jos) és sürgeti pártunk állásfoglalását a kiván­dorlás kérdésében. Előadja:

1.A K. útlevelek kiadásának leállítása nagy riadalmat okozott a cionisták körében,

2.A magyarországi zsidók kormegoszlá­sa igen egészségtelen, 40, 000 főre becsüli az 50 éves körüliek számát.

3.Sok olyan zsidó polgár él Magyarorszá­gon, akinek hozzátartozói Palesztinában él­nek.

4.Sok kereskedő és szabadfoglalkozású polgár készül kivándorlásra, akik a produktív munkába bekapcsolódni nem akarnak. Az átrétegződési kísérletek nem mutatnak eredményt.

5.A cionista szervezetek széles aktivitást fejtenek ki és végül

6.A Joint európai igazgatósága is szorgal­mazza a magyarországi zsidók egy részének kivándoroltatását. Stöckler azt kéri, hogy a magyar kormány engedélyezzen korlátolt szá­mú kivándorlást, mert csak így csapolódik le az egészségtelen deklasszálódó réteg, amely ha itt marad csak terhet jelent a demokrácia számára. Közli továbbá, hogy a Joint európai igazgatósága a kivándorlás ellenére hajlandó biztosítani évekre a magyarországi zsidók segélyezési céljaira most juttatott dollár összege­ket. Feltételezi, hogy a kivándorlás erős korlá­tozása vagy megszüntetése esetén a Joint se­gélyek megvonásával presszióval is megpróbálkozik a magyar kormány felé.

4 A listát végül elkészítették, de sorsáról nem tudunk.

5 Pluga: cionista telep, ahol zsidó fiatalo­kat képeztek ki földművelési és ipari mun­kákra.

6 A Történeti Hivatal V-55479-es belügy­minisztériumi aktájában a Budapesti Államü­gyészségtől érkezett beszolgáltatási jegyzék szerint Dénes ellen fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást. Az irat szerint Dénes lakásán elfogatásakor házkutatást tartottak, melynek so­rán bűnjelként lefoglaltak 13 USA dollárt, 200 svájci frankot, 1 angol fontot, 48 gramm törtaranyat és 2 db. karkötőt. A lefoglalt tár­gyak a későbbiekben nem kerültek elő.

7 THV Személyi dosszié, Gálos Henrik 2678 IV/15, Jelentés, 1949. május 25.

8 THV Személyi dosszié, Gálos Henrik 2678 IV/15, Jelentés, 1949. június 1.

9 Jona Rosenfeld 1946 áprilisában eltávo­zott Magyarországról és többet nem is tért ide vissza.

10 THV, Gálos Személyi dosszié 2678 IV/15

11 Pluga: cionista telep, ahol zsidó fiatalokat képeztek ki földművelési és ipari munkákra.

12 Nagy Ferenc ebben az időben már nem tartózkodott az országban, ő azok közé a politikusok közé tartozott, akinek még sike­rült elmenekülnie a kommunista leszámolás elől. Nagy Ferenc kisgazda politikusnak semmilyen kapcsolata nem volt a cionista mozgalommal.

13 u.o.

14 ZSLT, XXXIII – 5.a – 35. a., Külügymi­nisztérium, 1949. július 18., Cionista perre vonatkozó sajtószemle.

támogatás

Címkék:2006-02