Párbeszéd a párbeszédről

2015. december 3-án látott napvilágot 25 rabbi aláírásával az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről. (Szövegét 2016. januári számunkban közöltük.) Megjelenése egybeesett a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű – a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó – nyilatkozatának ötvenedik évfordulójával. (A nyílt kezdeményezéshez azóta további 30 ortodox rabbi csatlakozott.)

Néhány napra rá hozta nyilvánosságra a Vatikán katolikus-zsidó párbeszéddel foglalkozó bizottsága „Isten nem bánja meg adományait és hívását” című nyilatkozatát, mely emlékeztet a félévszázada kibocsátott Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozatra, leszögezi a katolikus–zsidó párbeszéd fontosságát és részletezi az idevágó teológiai kérdéseket.

Utóbbi dokumentum nyilvánosságra hozatalakor jelen volt David Rosen rabbi, az ortodox rabbinikus nyilatkozat egyik aláírója, az Izraeli Főrabbinátus vallásközi párbeszéd bizottságának tanácsadója.

A két nyilatkozat a magyar közéletben, a magyar médiában kevés visszhangot kapott. A Szombat szerkesztősége ez év elején a magyarországi keresztény egyházak vezetőihez, valamint zsidó és keresztény filozófusokhoz, teológusokhoz fordult, hogy értékeljék a két dokumentumot. Összeállításunkban a beérkezett válaszokat közöljük.

A Magyar Katolikus Egyház, legnagyobb sajnálatunkra, többszöri megkeresésünkre sem adott választ körkérdésünkre.

 

Kérdéseink az alábbiak voltak:

 

1. Hogyan értékeli az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről című, 2015 decemberében nyilvánosságra hozott dokumentumot?
2. Befolyásolja-e az Ön közösségének álláspontját a zsidó-keresztény párbeszédről, ha a Katolikus Egyház hangsúlyosan megszólal ez ügyben, mint tette 50 éve a II. Vatikáni Zsinat a Nostra Aetate nyilatkozat alkalmával, vagy ezúttal, amikor a félszáz éves évfordulón ismét megszólalt a Vatikán 2015 decemberében, amikor nyilatkozatot bocsátott ki a katolikus-zsidó párbeszédről?
3. Milyen újdonságot hoznak a dokumentumok, mi Ön szerint a jelentőségük?
4. Hangsúlyos eleme a vatikáni nyilatkozatnak a ,,helyettesítő teológia” háttérbe szorulása, hogy tehát Izrael népének választottságát nem szünteti meg az Egyház választottságának felfogása. Az új dokumentum azt is kimondja, hogy az Egyháznak nem célja a zsidók intézményes térítése. Nem először fogalmazódnak meg ezek a gondolatok, de talán minden korábbinál nyíltabban jelennek meg. Hogyan értékeli a jelentőségét ezeknek a teológiai állításoknak az Ön egyházának nézőpontjából?
5. Nyugat-európai, elsősorban német protestáns közösségek intenzív részesei a zsidó közösségekkel folytatott párbeszédnek a vészkorszak óta. Hogy látja, a magyar protestantizmus – és ezen belül az Ön egyháza – mennyiben változott ebben a tekintetben a korábbiakhoz képest?