„A magyar a választott nép”; „Jézus magyar volt”; „a zsidók kizsákmányolnak minket”; „radikális politikai megoldásokra van szükség” – mondják az ősmagyar hit követői.
 

Az Izrael Állam és a Magyar Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója alkalmából a Magyar Külügyi Intézet és Izrael Állam Nagykövetsége politikai konferenciát rendezett 2009 szeptemberében.
 

Egy esztendő a múlt félhomályából: 1938. Az amerikai Time magazin címlapján Hitler az év embere. Még tart a spanyol polgárháború. Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszus. Bekopogtat a feltartóztathatatlan történelem: Anschluss, müncheni egyezmény, első bécsi döntés s a magyar csapatok bevonulása a Felvidékre. Kristályéjszaka és az első hazai zsidótörvény. Szálasi és Rákosi egyaránt a szegedi Csillag börtön lakója. Csak kőhajításnyira a II. világháború hetven évvel ezelőtti kitörése. Mi éltette vajon a (mindhalálig) reményt – az illúziók kergetésén kívül – az „idillikus” utolsó békeévben? Nem kizárt, hogy önmagát ismétli a történelem.

A 2002-es választás után Vona Gáborral együtt tagja lettem az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért polgári körnek. Bár a Makovecz-házban tartott összejöveteleken az aktuális politikai kérdésekről élénk eszmecsere folyt, nem emlékszem, hogy Vona Gábor bármilyen, az általános nézetrendszertől eltérő megjegyzéssel észrevétette volna magát. Ezért meglepetésként ért, hogy 2003-ban párttá alakította mozgalmát.

Bokros és az MDF újkeletű viszonya nyilván számos okot adhat az ironizálásra. De ő és pártja legalább köszönő viszonyban van a szabadsággal meg a kapitalizmussal. Ezt az Európai Néppárt nem mindegyik tagszervezetéről lehet elmondani.
 

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe, többek között, a bankárt épp úgy, mint a radikális polgárt és a kommunista forradalmárt) felelőssé az 1918-1919-es magyarországi átalakulásokért, a Tanácsköztársaság létrejöttéért és fennmaradásáért.

Tony Curtis dedikált, Esterházy és Parti Nagy beszélgetett jeles román írókkal. Bemutatkoztak európai sokadik könyvesek és elsőkötetesek, megjelent étteremajánló, huszonnégy kötetes történelmi munka indítókötete s népszerű képregény-sorozat új darabja. Sőt A butaság enciklopédiája is olvasható immár magyarul. 

Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltás óta eltelt két évtized egyik legszínesebb figurája. Bár világnézetét úgy váltogatja, mint divatdrukker kedvenc focicsapatát, igaz, legalább nem pillanatnyi érdeke, hanem meggyőződése és lelkiismerete szerint. 

Az Országgyűlés 2000-ben a magyarországi holokauszt emléknapjává nyilvánította április 16-át, 1944-ben ugyanis ezen a napon kezdődött meg a magyar zsidók deportálása. Az emléknapon Az áldozatok arca címmel megemlékezést rendezett a Holokauszt Emlékközpont. Alábbi írását ott olvasta fel Sándor Iván író.

„Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam, sto szasztav gruppi voszemnadszaty ucsenyikov, nyikto nye atszusztvujet.” – rémlik fel bennem a középiskolai oroszórák maradványa, ahogy Moszkvában sétálunk. Sajnos, többre nem emlékszem, erős ellenállás élt bennem a kötelező orosztanulással szemben. Könyvbemutatóra érkeztünk…

20 évvel a rendszerváltás után – A magyar konzervativizmus teljesítménye és értékelése. Konferencia a Prohászka Műhely Szakkollégium szervezésében 2009. április 1-én, a Pázmány Teremben.
 

Tatárszentgyörgyön agyonlőttek két cigányt, egy ötéves kisfiú is sörétet kapott, hátulról. Esélye sem volt a menekülésre. Ehhez hasonló eset már többször is előfordult, az elkövetők szándéka akkor is egyértelmű volt, kilétük pedig bizonytalan.

A pusztítás könyvét még titokban írta. Eddig huszonhét nyelvre lefordított, A fehér király című regényével pedig az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar könyvsikerét produkálta, melyet nemcsak a magyar irodalomra hagyományosan fogékony Németországban, de az Egyesült Államokban is elismerően fogadott a kritika. Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, 1988 óta Magyarországon él.

Az utóbbi hetekben kezdek lassan leszokni a kuruc.infó-ról. Egyrészt alighanem azért, mert szerelmes vagyok, és ez elfoglal, másrészt pedig azért, mert egyre többet jár a fejemben Szép Ernő zseniális kispublicisztikája, amit majd később idézek.

 
2008 tavaszi erdélyi kirándulásunk középpontjában a Kolozsvári Állami Magyar Színház állt. Három előadását láttuk: más kor, más-más szerzők darabjait, ám az előadások szemléleti rokonsága egymással összefüggésbe hozta a műveket, s a színház karakteréről világos képet adva, összefüggő és felkavaró élményt jelentett.

Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. 

Antall magatartása sok akkori és mai radikálisból vált ki dühöt, hiszen a rendszerváltás generációjának elfáradásáért, a képzelt Kánaán elmaradásáért az akkori politikai elitet vádolják, és teljes el/leszámolást követelnek. El sem tudják képzelni azt, milyen körülmények között vette át Antall József az ország szekerét.

A Magvető kiadó, Hafner Zoltán szerkesztésében, Kertész-esszékötetet jelentetett meg az ünnepekre. A szövegek döntő többségét Kertész olvasói jól ismerik, az utóbbi években mondott alkalmi beszédek lehetnek valamelyest újak számunkra és művésztársakról szóló nyúlfarknyi, többnyire napi és hetilapok hasábjairól kimentett írások, kiállítás megnyitók, nekrológok.

Antall József halálának tizenötödik évfordulóján három, a miniszterelnökké választását megelőző időszakból származó beszédéből idézünk részleteket, valamint a kormányalakítási megbízás átvétele és az eskütétel utáni beszédével emlékezünk.