Antall József emlékezete

Írta: Konzervatórium - Rovat: Hírek - lapszemle

Antall József halálának tizenötödik évfordulóján három, a miniszterelnökké választását megelőző időszakból származó beszédéből idézünk részleteket, valamint a kormányalakítási megbízás átvétele és az eskütétel utáni beszédével emlékezünk. 

Forrás: Konzervatórium

 

Ezek talán segítenek megvilágítani a rendszerváltozás miniszterelnökének személyiségét, politikai hitvallását és elképzeléseit. Valamint a Magyar Demokrata Fórum különféle irányzatait és a kor főbb problémáit, kihívásait – nem kevés tanulsággal Magyarország és a magyar politika jelenkori helyzetére.

Az átalakulás esélyei. Beszéd az MDF II. Országos Gyűlésén, 1989. október 20. (részletek)

(…) A magyar politika büszke lehet arra, hogy az alkotmányosság, a szabadság mindig szerves része volt a mi politikánknak. A magyar történelmi alkotmányosság nem ismerte az abszolút monarchiát. Ez a nép mindig csak szabadságban és alkotmányosságban kívánt és tudott élni. És ezt tudnia kell barátainknak és ellenfeleinknek egyaránt!

De van a magyar politikának, mint annyi más nép politikájának is, három nagy veszélye, és három gyenge pontja. Az egyik az opportunizmus, vagyis a gyávaság.

A gyávaság is mindig velünk volt és voltak gyávák és opportunisták, akik hajlandók voltak idő előtt engedni és akikben nem volt kitartás. A Magyar Demokrata Fórumnak, és a magyar nemzet jobbik felének sohasem volt köze az opportunizmushoz.

De van egy másik hibája is ennek az országnak és ennek a népnek a politikában: a doktrinerség. Az a doktrinerség, amikor a valóságtól elrugaszkodva, elméleti elképzelések foglyaként, realitások nélkül, politikai fantazmagóriák, vagy egyszerűen csak teóriákban gondolkodva sodorták veszélybe ezt az országot.

Ez is idegen kell, hogy legyen tőlünk, mert nincs veszélyesebb, ha a politikát nem a politikáért felelősek, hanem a bármi nagy tudással, bármilyen intellektuális adottságokkal, de a politikai gyakorlat és realitás ismerete nélkül akarja ezt bárki tévútra vezetni. Voltak ilyenek jobbról és balról ebben az országban, nekünk egyikhez sem lehet közünk!

És az opportunizmus és a doktrinerség után a harmadik nagy veszély, amely mindig előfordul, és szeretném hinni, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak ez sosem lesz sajátja: a kocsmapolitika. Az egymás “űberolása”, az a politika, amikor megelégszünk azzal, hogy jó nagyokat mondunk és aki nagyobbat tud mondani, annál bátrabb. És hogyha jó nagyot tud mondani, akkor röstelli a másik magát, és mond még nagyobbat. De amikor eljön a nehéz óra, a számonkérés ideje, a nagyszájúak nemegyszer összeomlanak.

(…) Gazdasági téren Magyarország válságban van, és súlyosabb válság felé menetel. A gazdasági válság szociális válsággá válhat és egy gazdasági és szociális válság mindnyájunkat elsodorhat. És ez ellen az elsodrás ellen, amely könnyen, akár neosztálinista restaurációhoz is vezethet, mert a demagógia, a szociális demagógia oly könnyen mozgósít ellenünk is. Ellenünk, demokraták, és független gondolkozású politikai mozgalmak ellen.

Ezt mi nem engedhetjük meg, és ezért teljes felelősséggel, teljes elszántsággal azért kell küzdenünk, hogy megteremtsük Magyarországnak azokat a politikai és gazdasági feltételeit, hogy Magyarországon értékeink megmentésével utat találjon ide a nyugati tőke, legyen nyugati beruházás, és emellett megtaláljuk helyünket abban a térségben is, ahová a sors vetett bennünket.

(…) A mi sorainkban csak igaz demokraták lehetnek, olyan igaz demokraták, akik vállalják a nagy örökséget, amit a hagyományos magyar nemzeti demokrácia jelentett, és amit a magyar történelmi liberalizmus jelentett, és ami homogenizálhat egy szervezetet. Új néppárttá teheti, amit a kereszténydemokrácia jelent Európában. És éppen ezért a Magyar Demokrata Fórumnak ilyen egységes demokrata pártnak kell lenni. És nemzetépítő, a nemzet belső átalakítását végző mozgalomnak is kell maradnia, amelyik a választások között időszakban mély felelősséggel végzi az apró munkát, mert itt a demokráciát nemcsak intézményeiben ölték meg, hanem az emberekben is.

Legyünk toleránsak egymás iránt, legyünk toleránsak ellenfeleinkkel szemben is, és szolgáltassunk igazságot mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben, ha úgy tetszik, akár az elmúlt 50 évben sérelmet szenvedtek ebben az országban, és mindazoknak, akik börtönt, koncentrációs tábort és a büntetés megannyi formáját viselték el!

És én biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik megérdemelve a rehabilitációt, megérdemelve a jóvátételt, a lelki és lehetséges anyagi jóvátételt, azok meg fognak bocsátani az elleneiknek is, mert nagy történelmi tapasztalat, hogy az áldozat mindig könnyebben bocsát meg, mint a tettes. Mert a tettesnek, a bűnösnek rossz a lelkiismerete. Ezért nem tud megbocsátani.

A mi nemzetünk áldozat is volt, és áldozatként ez a nemzet meg fog bocsátani, mert nekünk szükségünk van mindenkire, aki hajlandó jóvátenni bűneit is. Ebben az országban megbékélésre, egységre van szükség, hogy újrakezdjük Magyarország építését.

Az MDF elnökeként. Antall József záróbeszéde az MDF II. Országos Gyűlésén, pártelnökké választása után, 1989. október 22-én. (részletek)

(…) Nem tudom, hogy mi lesz, nem tudom, hogy meddig jutunk, és nem tudom, hogy mit sikerül megvalósítanunk. De nem tudjuk nem megpróbálni azt, ami előttünk van, mert ha mi nem próbáljuk meg, akkor minden elveszhet! Éppen ezért Önökre vissza kell hárítanom a felelősséget, amit reám ruháztak. Megkísérlem ellátni az elnök tisztet, elkötelezettséggel, de nem a szék iránti elkötelezettséggel. Nem akarom eltúlozni, hiszen közeledve a hatvanhoz, elég évtizedet értem meg ahhoz, hogy nem most és nem itt akarok valamilyen karriert csinálni.

Vannak, akik politikai exhibicionizmusból és magamutogatásból, anyagi érdekből, vagy bármilyen más hatalmi vágyból teszik. Ha ezt akartam volna, sokszor lett volna rá módom, csak csekély elvfeladásra lett volna szükség. Sohasem tettem! Éppen ezért küldetésként, de a fanatikusok küldetése nélkül vállaltam el ezt a tisztet, azért, hogy a Fórum együtt maradjon, és betölthesse szerepét.

(…) Van mód egységben működni, ha megvan a belső tolerancia, és el tudjuk viselni azt, hogy különböző nézetek hordozói vagyunk, és el tudjuk viselni azokat a szellemi műhelyeket, amelyek a Fórumon belül megalakulnak. Örüljünk annak, ha megformálódnak, akár a népi falukutató mozgalom szellemi örökösei, és azok szellemi utódainak bölcsőjeként is alakul itt szellemi műhely, és megalakul az európai keresztény demokráciának is egy műhelye – a most már bejelentett liberális műhelyek együtt – amelyek közül az egyik inkább politikai, a másik gazdaságpolitikai hangsúlyt kap talán. És ha világos szellemi műhelyek alakulnak itt, akkor azok alkalmasak lesznek a tisztázásra, és egység lesz a Fórumon belül, hiszen ezek mind szellemi táplálékot jelentenek.

S arról is meg vagyok győződve, hogy nincs ma szervezet Magyarországon, nincs olyan politikai párt vagy szervezet, amelyben több szellemi kapacitás lenne, mint a Fórumban.

(…) Ennyit szerettem volna elmondani. Különben mindenben osztom azoknak a véleményét, akik hiszik, hogy az, ami elindult Lakitelekről, és ami elindult sok évtizeddel ezelőtt, sőt sok évszázaddal ezelőtt, a magyar politikusoknak, íróknak és szellemi embereknek a gondolatvilágában élt, akiknek álma mindig egy jobb, egy függetlenebb és egy szabadabb Magyarország volt. Európának ebben a felében sohasem volt kevesebb a mi szabadságvágyunk, az alkotmányos gondolkodásunk, mint a nálunk szerencsésebb nemzeteknél, csak ott esetleg ez intézményekben valósulhatott meg. Nálunk ugyanez ellenzékiségben maradt fenn évtizedeken keresztül, de a vágy, a szellem ugyanaz volt, legyen az akár az angol Magna Charta, vagy legyen a magyar Aranybulla, az mind az alkotmányosságnak és az alkotmányos kormányzásnak ugyanazt a szellemiségét jelentette.

Vigyék hírül az országba, hogy egy olyan szervezet tagjai, amelyikben bízhatnak, és bízzanak a vezetőségben, és senki ne üljön föl semmiféle vádaskodásnak. Ne higgyék, hogy itt opportunisták, kollaboránsok, vagy más egyebek vannak! De nem is olyanok vannak, akik fantazmagóriák áldozatai, vagy pedig felelőtlenek. Mert ebben az országban az is hagyomány, hogy a nagyon radikálisak, a nagyon nagyszájúak arrébb állnak és a mérsékelteket felakasztják…

A választás “előestéjén”. Antall József beszéde két nappal a választások első fordulója előtt, 1990. március 23-án a MOM Művelődési Házban. (részletek)

(…) Én azt hiszem, hogy a Magyar Demokrata Fórum, amelynek több szellemi irányzata, több politikai irányzata alakult ki, de ezek az irányzatok sokkal inkább csak áramlatok, mert a Magyar Demokrata Fórumot éppen az tette erőssé, hogy a magyar politikai parlamentarizmusban, a magyar politikai élet legnagyobb és legjelentősebb politikusainak hagyatékában, szellemi kincstárában jelentkező minden tudással azt foglalta össze, ami bennünket a legerősebbé tesz és olyan áramlatokat, amelyek igazán együttesen hatnak. Az, amiről mi úgy beszélünk, hogy a múlt század nagy magyar szellemiségének, nagy magyarjainak hagyatéka, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös és mások, vagy az a hagyaték és az az örökség, ami a harmincas években kibontakozott: a népi írók hazaszeretete, valóságfeltáró missziója, a magyar agrármozgalmak és minden olyan irányzat, amely tradicionális alapokon nyugvó, de modern szabadságeszméket is jelző liberalizmust tartalmaz, liberális elemeket, egyesül a kereszténydemokrácia tanításaival.

(…) Nem vagyunk világnézeti párt. Mi politikai értelemben vett programpárt vagyunk, amelyik vállalja a nemzeti örökséget, az európai egységtörekvéseket, a szabad piacgazdálkodást és annak azt a változatát és programját, amelyet szociális piacgazdaságként a német gazdasági csoda atyja, Ludwig Erhard alkalmazott a gyakorlati politikában.

(…) Egyes politikai pártok könnyebben tudják korábbi köntösüket levetni és cserélni, megújhodás címen könnyen úgy tesznek, mintha semmi közük nem lett volna ahhoz, ami előbb történt és ami az ő nevükben történt. Azt hiszem, annak a politikai pártnak és főleg annak, amelyik a nevét visszavette, vállalnia kell a felelősséget mindazért, ami az elmúlt évtizedekben a nevéhez fűződik, nem lehet azt mondani, hogy vannak vívmányok, amiket meg kell tartani, az nagyszerű, az a mienk, viszont az, ami bűnöket hozott, ami vétkeket teremtett az ország ellen, ahhoz semmi közünk, mi már egy új vezetőség tagjai vagyunk és mi éppen megújhodtunk.

Régi praktikus módszer, de ezt mi nem tudjuk elfogadni.

Magyarország számunkra nyilvánvalóan csak önálló, független országként, olyan nemzetként képzelhető el, ahol a haza határain belül minden ember otthon érzi magát. Nem ok nélkül választottuk jelszavunknak Kölcsey megállapítását, hogy ahhoz, hogy a hazát magáénak érezze valaki, szabadság és tulajdon kell.

Szabadság és tulajdon. Látszólag az egyik milyen fennkölt szó, a másik milyen praktikus. De azt hiszem, éppen ez a lényege. Az, hogy egy költő, aki persze politikus is volt, világosan felismerte, hogy ahhoz, hogy az emberek magukénak érezzenek egy országot, szabadságban kell élniük, különben nem övék az ország, és ha nem érzik a tulajdon megkötő erejét, nem érzik, hogy gazdái valaminek, és hozzáteszem nemcsak a magántulajdon révén, de a köztulajdon vonatkozásában is gazdának kell, hogy érezze magát mindenki, és mi ezt a tulajdonosi szemléletet szeretnénk megerősíteni.

(…) Azt hiszem, hogy mi nyugodtan kijelenthetjük, hogy az európai egység hívei vagyunk, sőt az európai egységen kívül mi azt is tudjuk, hogy van egy tágabb tér, az ami nem egyszerűen katonai rendszer, hanem atlanti közösségnek is neveznek és éreznek egyes népek. Hiszen Észak-Amerika és Európa összekapcsolódása olyan szoros volt mindig is, hogy mi az európai egységet nem kívánjuk szembeállítani az Atlanti Közösséggel, sőt úgy érezzük, hogy Amerika, Kanada technikája, technológiai ismeretei éppúgy hozzátartoznak megújhodási kísérletünkhöz.

(…) Ugyanígy törekszünk arra, hogy barátságban éljünk többi szomszédunkkal. A legőszintébb szándékkal közeledünk Csehoszlovákiához, megbecsülve azt a harcot, amit a polgári és emberi jogokért ott is folytattak. Becsüljük Vaclav Havel úr nagy érdemeit. De fájdalommal tölt el bennünket, hogy Szlovákia déli részében olyan jelenségekről hallhattunk az elmúlt időszakban, melyek nyugtalanítóak az ottani magyarság számára. Minden más soviniszta, nacionalista fellángolás – legyen az bármelyik szomszédunkban, akár Kárpátalján, akár Romániában, akár Jugoszláviában – fájdalmas számunkra…

(…) Európának ebben a felében, ahol háborúk, kényszerű telepítések tették tarka mozaikvilággá a térképet, csak türelemmel, csak egymás megértésével lehet együtt élni, és mi nem viselhetjük el, hogy a magyar kisebbségeket bárhol bántalom érje és ezt a világnak meg kell értenie. Nem vagyunk soviniszták, nem vagyunk nacionalisták, semmiféle jelzőt nem vállalunk. Nem akarunk több jogot, nem akarunk több népcsoportjogot számunkra, mint bármely nép a világban a saját határokon túl lévő kisebbsége számára. Úgy érezzük, hogy nekünk feladatunk az egyetemes magyarság képviselete.

(…) Minden olyan politikai eszme távol áll tőlünk, amelyik bármilyen izmushoz van kötve, bármilyen szélsőséghez. A szélsőségek furcsa módon valahol hasonlítanak egymásra. És mindenki nyugodt lehet, aki itt él és aki a Magyar Demokrata Fórum eszmeiségét vállalja, hogy olyan pártot, politikai mozgalmat támogat, amelyik minden kisebbséget meg fog védeni, mint ahogy az elmúlt évtizedekben és az elmúlt századokban sohasem a hangoskodók védték meg a kisebbségeket, hanem igen gyakran azok, akiktől féltek.

(…) Politikai demokráciát nem lehet teremteni gazdasági demokrácia nélkül, és ha a gazdasági életet olyan szabályok teszik tönkre, amelyek a gazdasági munkát, a gazdasági kezdeményezést akadályozzák, akkor nem lehet politikai demokrácia sem. Ezt együttesen kell nekünk megalkotni, hiszen minden az emberért van és nekünk az embert kell szolgálni. Most viszont leltárt szeretnénk felvenni az elkövetkező hetekben, hogy mi mit veszünk át. Mert ezt a 21 milliárdos adósságot nem mi csináltuk, a gazdasági csődöt sem mi csináltuk, de mégis vállalnunk kell, bármilyen keserű.

Antall József felszólalása a kormányalakítási megbízás bejelentése után, 1990. május 3-án

Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felelősség súlya, amely reám hárul – minden biztató szó ellenére, amelyet Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök úr mondott – óriási. Amikor elvállaltam ezt a megbízatást, úgy gondoltam, hogy kormányalakítási kísérletre vállalkoztam. Szeretném, ha a magyar alkotmányosság új korszakában egy szokásjogot, egy gyakorlatot kezdenénk azzal, hogy a legnagyobb politikai párt vezetője vállalkozhat először a Kormány megalakításának kísérletére.

Szeretném hinni, hogy az Önök segítségével és a magyar nép támogatásával sikerül megalakítani a szabadon választott magyar országgyűlésnek felelős első kormányt.

Szeretném, ha hinnék és tudnák, hogy semmiféle személyes ambíció nem irányít ebben a kérdésben. Semmiféle karriervágy nem vezet. Úgy gondolom, életkorom tapasztalatok gyűjtésével felkészített egy-két feladatra, de számomra ez nem jelenthet hosszú időt. Éppen ezért én arra vállalkozom, hogy megkísérlem az országot, a nemzetet ebből a nehéz helyzetből, ebből a válság küszöbén álló helyzetből, amelyben az ország van, kivezetni, vagy legalábbis az egyenes útra terelni, és mindazt, amit a magyar nép az elmúlt évszázadokban, évtizedekben szenvedésekkel és munkával, hittel, erővel és akarattal elért, ami érték, azt megőrizzük és ami lehetőség, a jövőben azt elérjük.

Azt hiszem, hogy bármit teszünk, az első, hogy bizalmat kell kérnünk. Most nem egy kormány bizalmát kérem alkotmányjogi szempontból, hiszen nem is tehetném, de kérem az Önök és kérem a magyar nép bizalmát ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket e történelmi lehetőség kihasználása érdekében. Magyarország számára sokszor és sok alkalommal voltak lehetőségek, sok alkalommal tűnt úgy, hogy lehetőségünk van jobbat, egy szabadabb, függetlenebb Magyarországot megteremteni.

Azt hiszem, most olyan történelmi órához érkeztünk, amikor megkísérelhetjük sorsunkat saját kezünkbe venni. De nem lehetnek illúzióink. Bármennyire kedvező a nemzetközi helyzet, ha összehasonlítjuk akár a II. világháborút követő időszakkal, akár 1956 nemzetközi környezetével, mégsem beszélhetünk arról, hogy körülöttünk már minden megoldódott, és felhőtlen külpolitikai körülmények között, számos támogatót magunk mögött érezve ugyan, de önmagunk elhatározásával, önmagunk tehetségével és akaratával érhetünk csak el célt. Éreznünk kell azt, hogy vannak más erők is, éreznünk kell azt, hogy nem mindenki kívánja a mi sikereinket – sem a haza határain kívül, sem a haza határain belül. Éppen ezért azoknak, akik egy független, többpártrendszeren alapuló demokratikus Magyarországot akarnak valóban, egymással politikában versengve, de az alapkérdésekben együttműködve, kell kormányzatként és ellenzékként előre haladnunk.

Ha nem tudjuk bemutatni a világnak azt, hogy Magyarországot felelősségteljes politika irányítja, akár a kormányzat, akár az ellenzék oldaláról, ha nem tudjuk megmutatni azt, hogy a külpolitikai és feltételek közepette mi magunk mindent megteszünk azért, hogy Magyarország politikailag stabil, gazdaságilag felfelé emelkedő legyen, akkor a veszélyek óriásiak lehetnek. Nekünk a nemzetközi pénzvilág bizalmát is meg kell nyernünk és meg kell tartanunk. Nem lehetnek illúzióink e téren. Csak akkor haladhatunk előre, hogyha a nemzetközi pénzvilág bizalmát élvezve, Magyarországon befektetésekre kerül sor, mozgósítani tudjuk a magyar nép gazdasági és politikai erőit annak érdekében, hogy bizalommal tekintsen a jövőbe.

Én bizalmat kérek most ehhez a kísérlethez, bizalmat kérek ahhoz, hogy megalakíthassuk Magyarországnak a választásokat követ első koalíciós kormányát, és az első koalíciós kormány azoknak a politikai erőknek az összefogását jelenti, amelyek a választási szövetség keretében is már együttműködtek. Mi azt szeretnénk, hogyha a fennálló politikai véleménykülönbségek és programkülönbségek ellenére meglenne a parlamentáris együttműködés lehetőség az ellenzékkel, az ellenzék különböző pártjaival, és hogy a magyar Országgyűlés egy olyan közös otthona legyen a magyar politikai életnek, ahol kormánypártiak és ellenzékiek politikában egymással érintkezve, magánemberként is egymással tisztes emberi kapcsolatban állva, egymást megbecsülve, nem gyanakodva, most már a magyar nép közös felhatalmazásával – a Parlament bármely politikai pártjához tartozó, vagy független képviselő – ebben az értelemben egy közösséget alkosson. Mert szemben állhatunk egymással, de egy kérdésben – abban, hogy valamennyien a parlamentarizmus és a politikai többpártrendszer hívei vagyunk – egynek kell lennünk, mert arról meg lehetünk győződve – bár bízom abban, hogy erre soha többé nem kerül sor és ezt csak elméletileg mondom – ha itt még egyszer egypárti diktatúra lenne, akkor ebből az Országgyűlésből nem sokan maradnának szabadlábon. Ez a tudat tartson bennünket össze, bármelyik oldalról jöttünk. Ez az, ami mindnyájunkat összeköthet. Ez a közös örökségünk és a magyar alkotmányosság, amire büszkék lehetünk. A magyar alkotmányjogi fejlődés a messze középkorba nyúlik vissza, és politikai gondolkodásunk meghatározásába nyugodtan mondhatjuk, hogy számunkra Szent István is korszerű elveket vallott – és ez meghatározó.

A magyar parlamentarizmus, a parlamenti kormányzás szempontjából 1848, ez a forradalom és szabadságharc, egyben alkotmányos forradalom volt – és ezt soha ne felejtsük el. Ennek az alkotmányos forradalomnak, a súlyos abszolutizmus esztendei után – bárhogy is vitathatjuk történelmileg, politikailag – 1867 után megszületett Magyarországon egy olyan korszaka, amely ezt az országot közelebb hozta Európa nyugati feléhez, mint bármikor volt.

Ez a történelmi örökség együttesen kell, hogy meghatározza a mi magatartásunkat. Megőrizzük mindazt a múltból, ami jó, de most hozzá kell fognunk a jövő építéséhez, mert a magyar nép problémái megoldását, hitének visszaadását és szorongásának, belső feszültségeinek megszüntetését várja tőlünk.

Én ezzel a hittel, szolgálatként kísérlem meg a számomra megrendítő és – nyugodtan mondhatom – igen nagy megtiszteltetéssel átvett megbízatást teljesíteni. Köszönöm.

Eskütétel után. Antall József beszéde 1990. május 23-án

Tisztelt Országgyűlés! Ez a nap az ország számára, azt hiszem, a dolgos hétköznapok egyike, amelyeken belül csak akkor ünnep, ha ennek az egész történelmi folyamatnak, aminek most egy újabb állomásához érkeztünk, valóban átérzője lehet.

Itt, az Országgyűlésen, kemény politikai vita után, elismerve eddigi munkánkat – talán megbocsátva botladozásainkat –, Önök elfogadtak miniszterelnöknek. Nem kell hangsúlyoznom, hogy túl az eskün, ami engem kötelez, engem egy formális eskünél – aminek tiszteletben tartása szent kötelességem – sokkal mélyebb gyökerek és sokkal nagyobb elszántság köt ehhez a nemzethez. Számomra ez nap azt jelenti, hogy véget ért valami az életemben – és kezdődik valami új.

Nem titkolom, kétségek gyötörnek; nem titkolom, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik reám, hogy minden akaraterőmre és hitemre szükségem van a helytálláshoz – de meg fogom tenni, azért mert vállaltam, és azért, mert ezt az esélyt ez az ország, ez a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül. Szerény kormányosa kívánok lenni, nagy szavak nélkül – tudva azt, hogy milyen mélységek és milyen szakadékok tátonganak előttünk, tudva azt, hogy minden biztatás és minden remény ellenére, a világ kísérő figyelme mellett is hihetetlen veszélyek fenyegetik ezt az országot. Külső és belső veszélyek is felgyülemlenek akkor, ha itt bármi rossz irányba fordul. Nekünk ezt a közös hajót olyan hittel, tudással akaraterővel kell irányítani, hogy megpróbáljunk átkelni azon a viharos fokon, amely valóban, a századvégen keresztül a jövő évszázadba vezet.

Ebben az épületben a magyar történelemnek sok-sok jó és rossz döntése született már. Szeretném hinni, hogy az elkövetkezendő időszakban a jó döntések lesznek többségben, s egy olyan nemzet szolgálatában állni, egy olyan nemzet szolgálatában elvállalni a miniszterelnöki széket, amelyiknek első miniszterelnöke Batthyány Lajos gróf volt. Örök szimbóluma a magyar történelemnek, hogy az első magyar miniszterelnök mártírként végezte. Ez ebben a székben minden magyar kormányfőnek figyelmeztetés.

Úgy gondolom, hogy magyar miniszterelnöknek lenni nemcsak kormányfőséget jelent, hanem annak a vállalását, hogy ebben az országban ez mindig kockázatot jelentett, valódi vagy erkölcsi halált. Ebben az országban az első magyar miniszterelnök halálával, kivégzésével nemzeti mitológiánk szimbólumaként a mártírsors, a megváltás tudata kell, hogy legyen egy miniszterelnök útravalója.

Sajnos nem fejeződött be Batthyány Lajos mártíromságával; legutóbbi forradalmunk miniszterelnöke is mártírként fejezte be. Ez a nemzet olyan történelmet élt át, ahol ez az esemény örökre figyelmeztető. De nemcsak egy, hanem sokan mások élték át ugyanazt és végezték halállal, akik ebben az országban vállalták a kormányzás súlyát.

Szeretném ezen a napon itt, az Országgyűlésen elmondani, hogy a magyar nép minden erejével, minden hitével akarjon kilábolni ebből a válságból, legyen szolidáris egymás iránt! Esélyünk jobb, mint valaha talán a történelemben, de magunknak kell akarni, valódi politikai demokráciát teremteni, valódi parlamentarizmust, de mindenre elszánva!

Az a csapat, amelyik most ebben a patkóban ül – ahol az elmúlt évtizedek politikusai közül nagyok és kicsik is, jók és rosszak ültek már, és ahol magunk is láttunk és ismerhettünk sokakat –, ez az új csapat elfoglalta helyét, és megkísérli a kormányzás nehéz művészetét. Most, amikor átvettük ezt a helyet, amikor megvívtuk a politikai csatát az új ellenzékkel – köztük a régi kormánypárttal –, szeretnék nemcsak a saját három kormányzó pártomhoz, akikhez én egy kicsit együttesen is odatartozom, és amely eszméket mindenkor együttesen vállaltam, hanem azokhoz is szólni, akik ma velünk szemben ülnek, mert közös a sorsunk és közösen kell megmutatni a világnak, hogy ez egy európai ország, ahol nem történhetnek meg olyan események – és főleg nem megtorlatlanul –, amelyek vétséget jelentenek az emberiség ellen, magyarság ellen, európaiság ellen. Most nekünk az a dolgunk, hogy elégtételt szolgáltassunk azoknak, akik nem érték meg ezt a napot, de akik ennek a harcnak az elmúlt évtizedekben katonái voltak és áldozatai. Ők is itt vannak velünk.

Végül pedig, de nem utolsósorban, szeretnék köszönetet mondani az eddigi kormányzatnak. Külön szeretném azt hangsúlyozni, hogy politikai ellenfelekként mi egymást a kerekasztal-tárgyalásokon már ismertük, és akik itt vannak, azok között azok is itt vannak, akik velünk együtt munkálkodtak, bár a barikád másik oldalán, azért, hogy itt valódi demokrácia legyen. És én szeretném, ha ők tudnák azt, hogy mi nemcsak egy letűnt politikai rendszer utolsó képviselőiként, hanem az új politikai rendszer előkészítőiként is kívánjuk őket köszönteni. Nem titkoljuk, és sohasem fogjuk tagadni, hogy mi politikai értelemben a másik oldalt jelentettük, de ők a hatalom gépezetén belül tettek azért, hogy ez így legyen, és hogy ez így sikerülhetett, vérontás nélkül, abban részesek.

Szeretném, ha akkor, amikor mi elszántak vagyunk abban, hogy eltakarítsunk mindent, ami a múltból itt marad és itt maradt akár kövületként, akár – triviálisan mondom – a múlt szemetjeként, amikor mi változtatni akarunk, mi egyben azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy helyük van a magyar politikai közéletben, és mi a politikai küzdelemben nemes ellenfélként kívánunk velük is megharcolni. Ha politikailag szemben is állunk, politikailag más irányt is követünk, de azt az emberi teljesítményt, amit az utolsó időszakban szinte egy összeomló hadsereg akár fegyverletételre készülő katonáiként rendben igyekezték átadni a kaszárnyát, gúlába rakták a fegyvereket és korrekt módon adják át a politikai hatalmat, a kormányzást.

Tudom azt, hogy ezt nehéz sokaknak megérteni, emberileg mély fájdalmak játszódnak le sokakban, úgy érzik, hogy amit megtettek, azt talán nem jól tették meg, mert szinte a másik oldalnak készítették elő, de minden időszakban egy eltűnő vagy lebukó hatalomnak azok a képviselői, akik az előkészítés nemes feladatát elvállalták és akik tisztességgel zártak le egy korszakot és tisztességgel akarták átadni, azt nekünk el kell ismernünk és az hozzátartozik az európai parlamentarizmus alapszabályaihoz.

Mi szeretnénk hinni, hogy az ő politikai tevékenységük a jövőben sem lesz olyan, hogy nekünk azonosítani kellene az ő politikájukat és magatartásukat az elmúlt négy évtizeddel. Ők együttesen az átmenet katonái és az átmenet szolgálói és ezt emberi tisztességgel nekünk el kell ismerni. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy az ország kigyógyuljon azokból a mély lelki fájdalmakból, amelyekbe a négy évtizedes diktatúra belesodorta, ahol annyi sebet ejtettek és annyi sebet kaptak.

Tudom azt, hogy az áldozat mindig előbb szokott megbocsátani, amint az elkövető, ezért sokan vannak e Ház falain kívül, akik egyáltalán nem így gondolkodnak rólunk. Nekik is üzennünk kell: fogják fel, hogy mi történt a világban, fogják fel, hogy mi történt ebben a térségben, mi történt ebben az országban, vegyék tudomásul, hogy elbuktak és új idők jöttek és vegyenek példát azokról, akik saját egykori pártjukból felismerték, hogy személyes áldozatok árán is érdemes az újat előkészíteni.

Ennek jegyében, ennek elismerésével, tudomásul véve azt, hogy a másik oldalon állunk, tudva azt, hogy bizalmat nekünk nem szavaztak, tudva azt, hogy az ellenzékünket alkotják, de megbecsüléssel fogunk nézni a jövőben munkásságukra és szeretnénk, hogy e Parlament a parlamenti politikai vitákon belül és azon kívül közös műhely, a jobb Magyarország kiépítésének, megalkotásának műhelye legyen.

Kérem a kormánypárt további bizalmát, kérem az ellenzék korrekt ellenzéki felelősségét és kérem az ország népének bizalmát, hitét abban, hogy lehet magyar megújhodás, és az a sok biztatás, amit kaptunk külföldi államférfiaktól, külföldi kormányfőktől ezekben a napokban, ezekben az órákban is, az nemcsak formális.

Remélem, hogy Európa, Amerika és a világ más országai tudni fogják azt, hogy ez a kis nemzet most úttörő szerepet játszott a totális rendszerek megsemmisítésében és végre nem egyoldalú szerelemmel, hanem kölcsönös megbecsüléssel csatlakozhatunk Európához. Köszönöm a bizalmukat.

(A szövegek forrása: Antall József, Modell és valóság I-II., Athenaeum, én., illetve Antall József, Országgyűlési beszédei 1990-1993, Athenaeum, 1994.)

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]