Zsidó filmtudományi központ nyílt Németországban – interjú

Zsidó Film és Audiovizuális Emlékezet Központ (ZJFAE) létesül a német filmgyártás babelsbergi központjában működő egyetemen (Filmuniversität Babelsberg KONRAD WOLF). Interjú Dr. Lea Wohl von Haselberggel, az intézmény vezetőjével.

A Németországban egyedülálló központ fő kutatási területei a zsidó filmtudomány, az audiovizuális emlékezet, valamint az antiszemitizmus és film témaköreit fogják érinteni. Az alapító rendezvényt március 4-én tartják.

Az intézmény vezetője a német–zsidó emlékezetkultúrával foglalkozó Dr. Lea Wohl von Haselberg filmesztéta és médiakutató lesz; a frankfurti színház-, film- és médiatudományi tanulmányai után Hamburgban és Haifában szerzett doktori fokozatot, a disszertációját a nyugatnémet film és televízió zsidó játékfilmes alakjairól írta.

A babelsbergi filmegyetemen 2017 óta vezet-projekteket. Kutatásai a médiatudomány és a zsidó tanulmányok határterületét érintik. Ilyen például a zsidó témák reprezentációja a Német Szövetségi Köztársaság diskurzusaiban, a zsidó filmtörténet, az audiovizuális emlékezetkultúrák vizsgálata.

Dr. Lea Wohl von Haselberg a Zentrum Jüdische Studien Berlin-Brandenburg nevű intézmény tagja, a Jalta. Positionen zur jüdischen Gegenwart című folyóirat társszerkesztője, a Jüdisches Filmfestival Berlin Brandenburg programigazgatója.

Őt kérdeztük a terveikről és az elképzeléseikről.

– Hogyan képzeljük el a ZJFAE működését? Egyetemi hallgatók oktatásáról lesz szó, vagy filmesztéták és filmtörténészek kutatómunkáiról?

– A kutatóközpont kezdetben kicsi lesz; folytatjuk a már futó projekteket a zsidó filmes örökségről, a náci korszak ikonikus filmfelvételeinek utóéletéről, vagy az audiovizuális emlékezetről. A projektirodáinkkal már beköltöztünk a Filmuniversität 7-es épületébe, ahol a gyűjtemények is találhatók. A kutatási és transzfer-projektjeinket más intézményekkel együttműködve terveztük, Németországban és külföldön egyaránt. Ennek megfelelően folyamatosan bővítjük a hálózatunkat, és nagyon nyitottak vagyunk az új együttműködési lehetőségekre.

Az oktatásban a központ témáit keresztmetszeti jellegűnek tekintjük. Ez azt jelenti, hogy kurzusokat kínálunk a Filmuniversität hallgatói számára, de nem építünk ki önálló képzési programot. Emellett online kurzusokat is tartunk, amelyek a partnerintézmények hallgatói számára is nyitottak. Különösen a zsidó tanulmányok területén fordul elő, hogy a zsidó filmtörténet nem kap helyet a meglévő programokban; így más német egyetemek hallgatói is részt vehetnek a képzésünkben, és elmélyülhetnek a zsidó filmkutatásban. Végső soron azonban igaz, hogy témáink nemcsak a film- és médiatudomány, illetve a zsidó tanulmányok hallgatói számára érdekesek, hanem például a történelem szakosoknak vagy akár a tanárképzésen résztvevők számára is. Ez egy olyan terület, amelyet a jövőben tovább fejleszthetünk. Fontos megjegyezni, hogy oktatási elkötelezettségünk túlmutat az egyetemen, hiszen külső szakmai továbbképzést és tanácsadást is szeretnénk nyújtani.

– Mikor kezdődhet meg a teljes körű oktatás és kutatás?

– A ZJFAE megalapítása egy folyamat: egyes projektek már zajlanak, mások a pályázati szakaszban vannak, és számos további ötletünk van, amelyeket lépésről lépésre valósítunk meg. A különböző egyetemek hallgatói számára szervezett online oktatás 2026 nyári szemeszterében indul pilot fázisban, áprilistól.

Arra számítok, hogy a következő három-öt évben a központ alapvető kiépítésére összpontosítunk; csak ezt követően lesz pontos képünk arról, hogy végül milyen léptékű lesz az oktatási és kutatási tevékenységünk. Számunkra kiemelt prioritás a kutatók és filmes alkotók hálózatba szervezése. Ezen a téren is fokozatosan hozunk létre ösztöndíjprogramokat, kollokviumokat és egyéb kezdeményezéseket, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a központ infrastruktúráját.

– Kinek az ötlete volt a ZJFAE létrehozása?

– Az ötlet a Filmuniversitätnél végzett munkámból született, ahol több éve a zsidó filmkutatás és az audiovizuális emlékezet témáival foglalkozom. Felismertem, hogy ez egy dinamikusan fejlődő, nagy társadalompolitikai jelentőségű kutatási terület, azonban az egyetemeken még nem intézményesült intézet vagy központ formájában. Így született meg bennem az elképzelés, hogy betöltsük ezt az űrt, és itt Potsdamban létrehozzunk egy zsidó filmkutató központot. Természetesen ez nem jöhetett volna létre olyan kollégák nélkül, mint Chris Wahl vagy Björn Stockleben, akik az audiovizuális emlékezet területén kutatnak. Más kollégák, például Daniela Schlütz, a digitális média elméletének és módszertanának professzora, eltérő módszertani szakértelmet hoznak a területre. Ez lehetővé teszi, hogy sokkal szélesebb alapokra helyezzük a feladatokat, és például a recepciókutatást is megerősítsük ezen a területen. Az elképzelést egy korai szakaszban bemutattuk a Brandenburgi Tartományi Kulturális Minisztériumnak és Manja Schüle miniszternek, és kezdettől fogva támogatást kaptunk – ez a jelenlegi politikai légkörben különösen nagy jelentőségű.

– Az egyetem kezdettől partner volt az elképzelés megvalósításában?

– Igen, a koncepció a Filmuniversitätnél született, ezért szorosan kötődik a helyszín sajátosságaihoz: az egyetem a tudományos filmkutatás helyszíne, miközben filmiskolaként a jövő filmes alkotóit is képzi. Számunkra a kutatás magában foglalja a tudományos, művészeti és technológiai vizsgálódást is – az interdiszciplinaritás itt különösen széles értelemben valósul meg. Ennek megfelelően a központ is ebben a szellemben fog kutatni, és számos intézménnyel működik majd együtt, valamint különféle projekteket fejleszt. A „transzfer” fogalmát nem pusztán kutatási eredményeink közvetítéseként értelmezzük, hanem komplex és részvételi együttműködésként, sokféle formában.

– Rendelkezik-e az egyetem olyan film- vagy dokumentumarchívummal, amelyre támaszkodhatnak, vagy különböző intézményekre kell hagyatkozniuk?

– Mindkettő igaz. A kutatásainkhoz mindig számos nemzetközi archívumra lesz szükség, ez egyértelmű. Ugyanakkor itt, a Filmuniversitätnél is találhatók releváns archív anyagok: például az itt végzett hallgatók történeti időszakokat felölelő diákfilmjei, a kiterjedt sajtóarchívum, vagy az a kisebb jiddis film-gyűjtemény, amelyet egy kutatási projekt keretében szereztünk meg.

A legfontosabb azonban az, hogy létrehoztunk egy adatbázist, amely lehetővé teszi a kutatási adatok fenntartható megőrzését és a más kutatók számára való hozzáférést. Az adatbázis filmekre, személyekre és intézményekre, továbbá könyvekre, vetítésekre, kiállításokra stb. vonatkozó állományokat tartalmaz. Különlegessége, hogy minden egyes bejegyzésnél dokumentáljuk azt, hogy miért került be az adatbázisba. Egy adott film esetében például látható, hogy melyik könyvben, kiállításon vagy fesztiválon szerepelt „zsidó filmként”. Így a korpusz kialakulásának folyamata átlátható marad; láthatóvá válik, hogy ki, mit, mikor tekintett vagy tárgyalt zsidó filmként. Emellett lehetőség lesz arra is, hogy más kutatók a saját, névhez és projekthez kötött kutatási adataikat integrálják. Ezzel ösztönözni szeretnénk a kutatási adatok újrafelhasználását, hogy más tudósok a saját vizsgálataik alapjaként használhassák azokat, és további projekteket fejleszthessenek. Meggyőződésünk, hogy ez jelentős potenciált hordoz egy formálódó kutatási terület előmozdításában.

Természetesen továbbra is nyitott kérdés, hogy Németországban létrejön-e valaha olyan filmarchívum, amely kifejezetten „zsidó” fókuszú, és ennek szellemében rendszerezi és teszi hozzáférhetővé az anyagait. Erre a kérdésre jelenleg nem tudok választ adni.

– „Mitől zsidó egy film?” Önt régóta foglalkoztatja ez a kérdés a publikációiban és előadásaiban. Gondolom, sokféleképpen lehet rá válaszolni.

– Igen, valóban többféle válasz létezik. Tudományos szempontból a kérdés nem az, hogy mitől zsidó egy film, hanem az, mitől releváns a zsidó filmkutatás számára – vagyis kevésbé magáról a filmről van szó, mint inkább azokról a konstellációkról, amelyekbe beágyazódik.

Válaszolhatnánk így: Egy film akkor releváns a zsidó filmkutatás számára, ha a zsidó történelmet vagy tapasztalatot ábrázolja; ha a zsidó élet szempontjából fontos témákat jelenít meg; ha igazolható zsidó recepciója volt; ha olyan filmes alkotók vettek részt benne, akiket az adott produkció kontextusában zsidóként olvastak; vagy ha a film egy olyan életmű része, amelyet a tudomány, a filmkritika vagy egy meghatározott közönség zsidó alkotó munkájaként értelmeznek. Ez a válasz világossá teszi, hogy különböző szintek hálózatáról van szó, amelynek a tudományos elemzés maga is része.

– Vannak kedvenc „zsidó filmjei”? Ha igen, miért kedveli őket?

– Nagyon sokféle filmet nézek, nemcsak kutatóként, hanem a Jewish Film Festival Berlin Brandenburg programigazgató-helyetteseként is. Ez nagyszerű feladat, de ha ennyi filmet lát az ember, ügyelnie kell arra, hogy a mennyiség ne tompítsa a lelkesedést – különben nem tud igazságot szolgáltatni a filmeknek.

Ha tehát nem vagyok túl fáradt, egészen különböző típusú mozik tudnak lelkesíteni: például a monumentális, sodró filmes élményt nyújtó nagyjátékfilmek, mint A brutalista; de dokumentum- vagy esszéfilmek is, mint a Three Minutes: A Lengthening, amelyek formai kísérletezéssel kérdőjelezik meg a nézői szokásainkat. Ugyanolyan szenvedéllyel viseltetek Barbra Streisand filmjei, mint Alan Berliner munkái vagy a jiddis film hagyományaira építő új alkotások, például a SHTTL iránt. A „zsidó film” világában rengeteg felfedeznivaló akad.

– Vannak kedvenc nem-zsidó filmjei is?

– Számomra elég nehéz kedvenc filmeket megnevezni. Azonban februárban láttam a DAO című filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. Azokon a filmeken túl, amelyek már a megnézésük közben, azonnal magukkal ragadnak, léteznek olyanok is, amelyek vegyes érzéseket keltenek, mégis tartós nyomot hagynak, a képeik velünk maradnak, és még sokáig gondolkodásra késztetnek. A DAO ilyen volt.

A film egyszerre nagyon specifikus és nagyon univerzális. A hosszuk próbára teszi a türelmetlen és megrövidült figyelmünket; azokat a tulajdonságokat, amelyek általában a cselekményvezérelt dramaturgiát igénylik a figyelem fenntartásához. A zene kiterjedt használata ritmust ad egy olyan filmnek, amely nélkülözi a hagyományos történetszálat. Ily módon olyan filmes formát talál, amely valódi elköteleződést kíván a nézőtől – hasonlóan ahhoz, ahogyan a más kultúrákkal való alapvető találkozás is.

– Ismeri a kelet-európai, köztük a magyar filmeket? A „keleti blokk” filmjei másképp közelítettek a traumákhoz, mint a nyugatiak, vagy Európa mindkét felén hasonló válaszok születtek?

– Nem vagyok a zsidó tematikájú kelet-európai filmek szakértője, és nehéz általános választ adni, különösen azért, mert a zsidó mozit nem kizárólag a traumával kapcsolnám össze. Ugyanakkor a magyar filmművészet az elmúlt években számos izgalmas alkotást hozott létre ebben az összefüggésben.

Gondoljunk például Nemes Jeles László munkásságára, aki a Saul fiában radikális kamerastílust alkalmazott, és új megközelítést teremtett arra vonatkozóan, hogy mit jelenthet az autentikusság a holokausztfilmek kontextusában. Új filmje, az Árva az 1945 utáni Budapesten játszódik, a holokauszt után és a kommunista diktatúra idején.

A Mundruczó Kornél–Wéber Kata alkotópáros az Evolúció című filmjével a memória filmes formáját keresi. A három epizódból álló, generációkat átfogó, egy-egy snittben felvett történet az intergenerációs traumatranszferrel foglalkozik.

Egy másik példa a fekete-fehérben forgatott 1945, Török Ferenc filmje, amely egy apa és fia hazatérését meséli el a második világháború után. A lassan és következetesen felépített feszültség révén teszi láthatóvá, mennyire nem számítottak a visszatérő zsidókra a faluban.

Ezen túl ott vannak a dokumentumfilmek is (bár ez a téma messzire vezetne), nemrég láttam a Jutalom az esőért című magyar dokumentumfilmet, amely két idős soá-túlélő történetét meséli el visszafogottan. Kicsi film, de pátoszmentessége révén ritkán látott dolgot ragad meg: a szerelem és az elválás történetét. A gyakran sablonossá váló kifejezés, miszerint „a szemtanúk nemzedéke eltávozik”, itt hirtelen megrendítő és eleven jelentést kap.