A zsidó identitás ötven árnyalata

Miről meséljen egy – öndefiníciója szerint –  sima zsidó a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, a hajdani pesti gettó szívében a hallgatósága előtt? (A meghívás 2025 Pészach kezdetére szólt, szimbolikusan.) Mi az, amit itt el lehet elmondani, és mit tartana meg inkább magának?

Vámos Miklós Kerülő című könyvében a zsidó identitáshoz való bonyolult viszonyát boncolgatja, és már az alcím („avagy a közép-európai zsidók létélménye”) is jelentőségteljes.

A szerző rávilágít arra, hogy a Pészach nem csak zsidó húsvét, a kifejezés elkerülést is jelent (vö. a tizedik bibliai csapással), lehetőséget a túlélésre.

A látszólag könnyed hangnem és stílus mögött komoly mondanivaló lüktet. Az önmagára mutató narráció egyszerre vallomás és emlékezés, esszészerű gondolatmenet a kívülállásról, a kívülállóról. Számvetés a zsidó származással, vagyis azzal: mit lehet kezdeni ezzel az örökséggel, hogyan adható át az utódainak?

Generációk nőttek fel úgy, hogy sokáig nem tudták, hogy zsidók, ahogy a szerzőnek is 16 éves korában kezdett ez derengeni. Miért is tűnt volna fel? Itt kezdődnek az érdekes, tanulságos történetek, jó adag humorral és öniróniával leírva (szinte előadva). Anyai nagymamája megkereszteltette, és 6 éves korában, 1956 nyarán hittanra járatta egy volt apácához.

Micsoda hidegzuhany, ha az ember kamaszként egy nap szembesül azzal, hogy zsidó. Ám, mégis, mi az, hogy zsidó, és ki a zsidó? – teszi fel a kérdést. Aki vallásos és zsinagógába jár? Aki beszél jiddisül és héberül? Aki Izraelben él, vagy kitelepülni vágyik? Aki nem eszik disznóhúst és betartja a kismillió rigorózus mózesi szabályt, előírást? Akire mindezek nem jellemzőek, sőt, csak magyarnak érzi magát, az egy sima zsidó (akár a szerző), és láss csodát, mégis „lezsidózzák”. Mondhatjuk, „A sima zsidó kis megszorításokkal azonosítható azzal a fogalommal, hogy neológ.” A sima zsidók gyökértelen kozmopoliták, mintha sehová se tartoznának, a „fordított” (vallásos) zsidók se tudnak velük mit kezdeni.

A zsidóság sokszínű: Vámos kipagyűjteménye színes, minden kipának története van, de jó tudni, a fekete színűt az ortodoxot viselik.

Az identitás törékeny dolog, ez a könyv kulcskérdése. Az ember keresi az identitását, próbálja magát meghatározni, és az sem mindegy, hogyan látnak minket a többiek. Milyenek vagyunk mások szemében, milyen előítéletek, beidegződések leselkednek ránk.

Hogyan élt túl egy kiszolgáltatott közösség és egyén a holokausztot követő csendben, a szürke ködként boruló tabusításban, elhallgatásban? Mit jelentettek a burkolt összekacsintások, az alkalmazkodás, ami szép csendben ölte a lelket?

Milyen érzés volt megtudni azt, hogy zsidó, és a zsidózást elviselni? A szerző édesapja sosem beszélt arról, hogy munkaszolgálatos volt, majd szovjet hadifogságba került, ahonnan megszökött. A „haláléve” (1969) után is csak barátai, sorstársai meséltek átélt szenvedéseiről. A hiányzó, elmeséletlen (család)történetek, a füstté vált, alig kutatható apai ág, mint fikciós családi história jelent meg az Apák könyve nagyregényben, és a Jaj című szatirikusan tragikus kisregényben életre keltek a haláltáborban meggyilkolt testetlen árnyak, a rokonok.

(Csattanó, hogy nemrég derült ki, hogy a szerző anyai ága se keresztény szláv, hanem az utolsó pillanatban kikeresztelkedett zsidók; ők megúszták a holokausztot.)

Gyanús kortünet: a szocializmusban a zsidóság mintha egyáltalán nem létezett volna. „Fölkavaró élmény, hogy süvölvény író korodban rendszeresen ki akarták húzni a szerkesztők a szövegeidből a zsidó szót.”. A rendszerváltás után azonban a nyílt antiszemiták is előbújtak. Az „irodalom fölkent papjai” ma is zsidóznak. Vámos név nélkül tesz utalásokat, de tudjuk, kikre gondol. Említi, hogyan és miért konfrontálódott például az Írószövetséggel és más szervezetekkel, potentátokkal, és miért érzi úgy, hogy sok kortársából hiányzik a szolidaritás.

Leírja, hogyan próbálta az USÁ-ban és itthon is a zsidó identitását építeni, hogyan próbált elmerülni a zsidó hagyományokban, kísérelt meg többször is belemélyedni a héber és a jiddis nyelv rejtelmeibe, és hogyan osztotta meg a magyar-amerikai Sanders Iván műfordítóval az aggályait.

Vámos Miklós nagy erénye, hogy mindenről markáns véleménye van. A rendszerváltás idején Amerikából hazaköltözve a frissen alapított Lauderben (a lánya járt ide) nem hagyja szó nélkül a Szochnut erős presszióit. Az Izraelhez való viszonyát is meghatátozzák az aktuálpolitikai és háborús fejlemények.

Ami napjaink hazai hétköznapi (vulgár)antiszemita megnyilvánulásait illeti, erről is felhoz egy-két személye ellen irányuló hajmeresztő példát, de ez csak csepp a tengerben. Ez a világ menthetetlen: „Vérző szívvel, de ideje belátnod, hogy az antiszemitizmus az úgynevezett művelt világ kultúrörökségének szerves részévé vált.”

Cinikus lennék, ha ezt cáfolnám.

Vámos Miklós: Kerülő – avagy a közép-európai sima zsidók létélménye, Athenaeum Kiadó, 2026