Zelenszkij szülei elzárkóznak a nyilvánosságtól, a városi rabbi viszont nyilatkozik róluk

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Volodimir Zelenszkij naponta látható a tévében, szülei azonban következetesen távol maradnak a nyilvánosságtól.

Liron Ederi, az Ukrajna keleti felében található Krivij Rih (Krivoj Rog) város chábád-lubavicsi irányzathoz tartozó rabbija a múlt héten egy izraeli ortodox újságnak hosszú interjút adott Olekszandr és Rimma Zelenszkijhez fűződő kapcsolatáról. Többek között arról beszélt, hogy fiuk közbejárásával két ízben is sikerült a zsidó közösség ügyeire megoldást találni.

Sokak számára Zelenszkij hős – akadnak zsidók, akik modern Makkabeusként emlegetik – miután bátran szembeszállt a február 24-én kezdődött orosz invázióval és oly bátran szembenézett tragikus következményeivel.

Ederi információi ellenőrizhetetlenek, és azokról hivatalos nyilatkozatok nem hangzottak el. Az interjút a Ktifa, az izraeli Yated Ne’eman újság magazinja közölte héber nyelven, és megállapításait az antiszemita hagyományokban gazdag Ukrajnában várhatóan vitatni fogják.

Ederi elmondta, hogy az elnök édesapja közbenjárt fiánál, amikor Ukrajnában felvetődött a kóser vágás betiltásának törvénybe iktatása – amint az Európa több országában történt.

„Mire lehet jó egy ilyen elnök-fiú, ha nem egy ilyen esetben?” veti föl Ederi.

A rabbi Olekszandr Zelenszkijt a zsidó közösség elkötelezett tagjaként mutatta be, aki gyakran megfordult a zsinagógában, de nem járt oda rendszeresen. Krivij Rih nehézipari központ. A város zsidó iskolájában 300 diák tanul. Az idősb Zelenszkij részletes számítógépes oktatási tantervet állított össze. Fiát arra igyekezett rávenni, hogy komolyabb anyagi támogatást biztosítsanak a zsidó iskolák számára. Amennyiben pedig a zsidó történelmet szekuláris tantárgynak fogadnák el, ugyanolyan támogatásban részesülhetne, mint a matematika vagy az angol.

„Kértem Zelenszkij professzort, hogy állítson össze olyan tantervet, amiben a judaizmus oktatása kötelező tantárgyként szerepel ezekben az iskolákban” – mondta Ederi.

Az orosz támadás a fenti ügyeket bizonytalan időre elnapolta. A Zelenszkij szülők elhagyták a várost, amelynek hétszázezres lakosságát a háború egyelőre megkímélte, de nem tudni, a keleti és déli területek elleni támadás hogyan fogja érinteni.

„Hiszek abban, hogy Zelenszkij professzor a továbbiakban is segíteni fog bennünket. Nem térnek ide vissza, fiukkal, menyükkel és két unokájukkal élnek, de kapcsolatunk –baruch hasém – tovább él” – így Ederi.

Elmondása szerint Olekszandr Zelenszkij 2019-ben találkozót szervezett számára a frissen megválasztott elnökkel.

„Kicsit meg voltam illetődve, hiszen a szülőket ismertem, az elnököt viszont annál kevésbé. Zelenszkij rám nézett és megkérdezte: ’Mit parancsol?’. ’Nem tudom, válaszoltam, édesapja mondta, hogy szeretne velem találkozni.’ Furcsa volt. Apja jó ember, engem akart megtisztelni, de részemről nem volt semmi megbeszélni való az elnökkel” – így Ederi.

Az ugyancsak zsidó Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke, aki szintén jelen volt a találkozón. A rabbi szerint a továbbiakban oldódott a hangulat. „Ha három zsidó összejön, mindig akad valami megbeszélni való…”

„Emlékszem, amikor fiukat megválasztották, nekem panaszkodott, engem kérdezett, vajon miért választotta ezt az utat? Minek érezte hiányát, miért akart elnök lenni?”

„A választás után a szülők elzárkóztak a nyilvánosságtól. Békés családi életre vágytak. Fiuk elnökségét rémálomnak élték meg, nem pedig álomnak” – mondja a rabbi.

Zelenszkij gyakran említette a közösségi oldalakon, hogy, mennyire szereti szüleit. Zsidó gyökereit sosem tagadta, de azokra ritkán hivatkozott. A rá jellemző fanyar humorral egyszer azt nyilatkozta egy francia újságnak: „Az, hogy zsidó vagyok, csupán egy a sok rossz tulajdonságom közül.” Egyik nyilatkozatában megemlítette, hogy középiskola után izraeli ösztöndíjjal szeretett volna tovább tanulni, de apja ezt nem engedte.

Ederi egy a közel kétszáz rabbi közül, akik az országban a chábád lubavicsi mozgalomhoz tartoznak. 2002 óta Krivij Rih város főrabbija.

Az orosz támadás előtt 192 Chábád házaspár dolgozott 32 városban. A mozgalom becslése szerint 250 ezer zsidó él az országban. Az ukrajnai zsidó népességre vonatkozó becslések széles skálán mozognak; a legalacsonyabb érték egy nemrégiben végzett felmérésből származik, amely szerint 43 ezer ember vallotta magát zsidónak.

JTA – Bassa László

Címkék:Olekszandr Zelenszkij, Zelenszkij szülei

[popup][/popup]