Vita az Iszlámról és a terrorizmusról

Írta: Mika Klára - Rovat: Politika

Van-e a kettőnek köze egymáshoz?

Óriási érdeklődés és telt ház fogadta az ELTE Közéleti Vitaklub legutóbbi[1] rendezvényét, amelyen a vita résztvevői a terrorizmust kiváltó okokról cseréltek eszmét.

A vitára bocsájtott tételmondat ez volt: A ház szerint nem a vallási és társadalmi közeg a terrorcselekmények kiváltója.

A tételmondat mellet Soós Tamás orientalista (Egri Főiskola) és Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő érvelt. A tételmondatot ellenző oldalt Kis-Benedek József ezredes, biztonságpolitikai szakértő (Nemzeti Közszolgálati Egyetem ) és Ruff Tibor filozófus, teológus (Szent Pál Akadémia) képviselte.

A vita, angol parlamenti mintára, szigorú keretek között zajlott. Minden felszólaló 10 percben fejthette ki nézeteit, majd miután mindenki szót kapott, mindkét oldal 3 percben összegezte érveit, illetve reagálhatott az ellenoldal meglátásaira. Végezetül a közönség intézhetett kérdéseket (fél percben) egy szakértőhöz, s a kérdezettnek 3 perc állt rendelkezésre a válaszadásra.

Bár a tételmondat a vallást általánosságban említette, mégis a vita leginkább az iszlám szerepe körül folyt.

elte1

Soós Tamás és Tálas Péter (Fotó: Figyelo.hu)

A tételmondat mellett elsőként Soós Tamás szólalt fel, salam aleykum-mal köszöntötte a hallgatókat, nem sok kételyt hagyva vallási hovatartozását illetően. Természetesen valakinek az elkötelezettsége nem zárja ki, hogy tárgyilagos legyen, de a közönség körében hallható volt némi szkeptikus morajlás.

Az orientalista bevezetésként kijelentette, hogy a tételmondtat mindhárom világvallásra vonatkozik, mert azonosak a gyökereik, s

 

az iszlám szó megbékélést, megnyugvást és elfogadást jelent.

Soós érvelésében hangsúlyozta, hogy ő a többséggel ellentétben a Charlie Hebdo-t elítéli, mert „amit csináltak az egyfajta provokáció volt, nem csak az iszlám ellen, de ugyanilyen kegyetlenséggel és primitív módszerekkel bántak el a szentháromsággal és ugyanezt tapasztalhatjuk a judaizmussal szemben is, ugyanilyen karikatúrákat. ” Tudatta ő nem Charlie –„je ne suis pas Charlie Hebdo, hiszen a vallásom is arra kötelez, hogy kiálljak amellett, amit hiszek” – azonban nem tért ki bővebben, hogy mire kötelezi pontosan ez esetben a vallása. A folytatásban az iszlám egy sarkalatos mondatát, a Korán egyik szuráját ismertette, ami szerinte a problémakörhöz illik: „törekedjetek arra, hogy párbeszéd és tanácskozás legyen köztetek”.

Soós az iszlám védelmében kihangsúlyozta, hogy a média eltorzítva, a maga szájíze és érdekei szerint közvetít és jelentet meg a Koránból kimazsolázott idézeteket. „Mindenfajta tételt lehet úgy tálalni, hogy az félreérthető és sajátságos univerzumot alkot” –vagyis arra utalt, hogy a média, s orgánumai mögött meghúzódó érdekcsoportok bűnbakként akarják az iszlámot beállítani.

Véleménye az volt, hogy a párbeszéd a sajtó prekoncepciói miatt marad el, s helyette a kényelmesebb utat választva veszteseket és az élet perifériájára szorultakat találnak ahhoz, hogy különböző atrocitásokat tudjanak be nekik.

Soós kifejtette, hogy a „vallás csak egy bizonyos, nem korrekt köntös, sokat hibázik, aki ezt a köntöst mindenegyes törekvésre és cselekedetre rá próbálja húzni”. Ugyanúgy a keresztény, iszlám és zsidó valláshoz is köthetőek terrorcselekmények, sőt a „ne árts” jelmondatot hirdető buddhizmus hívei és a muszlimok, valamint hinduk között is vannak összecsapások Burmában.

A terrorizmus meglátása szerint azzal az elégedetlenségi hullámmal van egyenes kapcsolatban, ami ma végigsöpör a világon, s legfőképp történelmi és gazdasági okokra vezethető vissza; konkrétan az angolszász és európai birodalmak gyarmatosításait említette. Az Európába beáramló heterogén tömeg „gyarmatosítottak, alávetett, végső kilátástalan helyzetbe jutott emberek, akiket felhasználnak”, mert nincs veszteni valójuk „a terrorista bárki legyen is azért öl, hogy meghaljon” – zárta fejtegetését Soós.

Ruff Tibor és Kis-Benedek József

 A másodikként felszólaló Ruff Tibor teológus lévén a vallási témakörben kívánta vitatni a ház tételmondatát, előrebocsájtva, hogy az a véleménye, hogy „a terrorcselekményeknek részben vallási és társadalmi okai is vannak” –nyomatékosítva, hogy a kiváltó okok sokkal komplexebbek lehetnek.

Ruff érvelését Korán idézetekkel kezdte:

 

„Harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek Allah-ban,

sem az utolsó napban és nem az igazság vallását vallják.” Továbbá: „Harcoljatok ellenük addig, amíg már nincs többé kísértés, és Allah hite nem győz”,– minden egyes mondattal egyre elismerőbb és derültebb zúgást váltva ki a közönségből.

A modern iszlám világ enciklopédiájából vett idézetekkel folytatta argumentumát a teológus (Oxford Encyclopedia of the Modern Islamic World, Oxford University Press, 1995), amely – elmondása szerint – egy középutat járó, muszlim tudósok által írt, klasszikus korán értelmezés, s az Oxford Egyetemi Kiadó által alátámasztott tudományos mű.

„A klasszikus iszlám Korán-magyarázat nem önvédelmi jellegű, hanem a hitetlenek ellen folytatandó feltétlen harc irányába vitte tovább” a Koránban lefektetett elveket – ismertette az iszlámhívő szerzők álláspontját.

Ruff kihangsúlyozta, hogy nyugati felfogással a muzulmán világ nem értelmezhető, mert „az iszlám vallás alapvető tanítása a vallás és a politikai állam abszolút egyesítése, tehát a modern demokratikus elv, az egyház és az állam szétválasztásának elvének ellentéte.”

A teológus által idézett Korán magyarázat kitért arra, hogy az iszlám egyetlen állam létrehozására törekszik, amely uralkodik az umma (az iszlám közösségen) fölött és a végső célja az egész földet az uralma alá hajtani, háború révén. Ez az iszlám közösség minden egyes tagjára kötelező dzsihád klasszikus tanításának a lényege; kiirtani a hitetlenséget, vagyis minden más vallást. Mivel az iszlám az igazság és erkölcs fenntartása biztosítékának a muszlim államhatalmat tekinti, ezért a dzsihád nem periférikus és elhanyagolható, hanem lényegi része tanításának” – tehát a fegyveres harc igenis szerves, központi része az iszlámnak, s az erőszakos cselekedetek ideológiai motivációja.

Ruff Tibor elismerte, hogy létezik az iszlám spirituálisabb, az egyén lelki világára vonatkozó értelmezése is, ami az én legyőzéséről, a nyelv dzsihádjáról és a toll dzsihádjáról szól, de mindezek nem ellentétesek a fegyveres harccal, sem helyettesítői, hanem annak kiegészítői, hiszen a teljes alávetettség Allah törvényeinek való engedelmességet jelent; mely törvények a háborúzásra és a mártírságra buzdítanak.

2elte1

A vita vezetői (Fotó: figyelo.hu)

Ruff Tibor nem vitatta, hogy létezik mérsékelt iszlám, sőt a muszlim világ többsége békében akar élni, de szerinte a passzív jelző találóbb lenne erre a közösségre, ameddig nem határolódik el egyértelműen az iszlám fundamentalizmustól és az iszlám nevében elkövetett terrorcselekményektől. Örvendetesnek vélte, hogy egyre több muszlim értelmiségi és tekintély ítéli el az erőszakot, viszont ameddig nem mondják ki egybehangzóan, hogy „nem testvéreink, azok, akik ezeket a merényleteket elkövetik, hanem közönséges gyilkosok”, addig kénytelenek a nem muszlimok szóvá tenni, hogy „az iszlám belső immunrendszere erősebben is működhetne.” –fejezte be érvelését a teológus.

 A szintén a ház kijelentése mellett kiálló Tálas Péter arról próbálta meggyőzni a közönséget, hogy

 

„a vallás csupán hivatkozási alap”,

de lényegében a terrorizmus okát a politikában kell keresni.

A biztonságpolitikai szakértő meglehetősen frappánsan indította felszólalását: „S Brutus ledöfte Cézárt”, mellyel arra próbálta felhívni a hallgatók figyelmét, hogy a terrorizmus egyféle politikai erőszakforma, s ennek léteznek más bevettebb, elfogadottabb formái is, mint a háború, lázadás, felkelés, puccs és forradalom – viszont a motiváció ugyanaz: politikai célok elérése.

A terrorista meglehet vallási és társadalmi kérdésekre hivatkozik, de mindig politikai célokat próbál megvalósítani. Nem a hit a lényeges, hanem a politikai cél; ami akár lehet bizonyosfajta társadalmi berendezkedés elérése, állam létrehozása vagy hatalomgyakorlás.

„A terrorizmusnak elsősorban üzenet jellege van, a terrorista azt akarja, hogy lássuk” s az „erőszak és a megfélemlítés érdekében cselekszik, hogy politikai céljait másokra kényszerítse” – érvelt Tálas.

A szakértő hangsúlyozta, nagyon fontos kiemelni, hogy a terrorista hogyan látja önmagát: „a terrorista magát nemes célok hírvivőjének, szabadságharcosnak tekinti, saját szemszögéből ő forradalmár, magasztos ügyeknek a képviselője.”

Tálas Péter szintén hivatkozott arra, hogy mindenféle más vallás nevében követtek el terrorcselekményeket, nem csak az iszlám nevében, s példaként a Norvégiában történt tömegmészárlásért felelős Andreas Breivik esetét hozta fel, aki önmagát keresztes harcosnak tekintette.

biztonságpolitikai szakértő a továbbiakban még kifejtette, hogy a terrorizmus akkor lép fel, amikor más lehetőség politikai erőszakra nincs, mert például nem áll rendelkezésre hadsereg, ezért „a terrorizmus a gyengék stratégiája és eszköze”. Az érvelő kitért arra is, hogy az „iszlámista terrorista cselekedetek döntő részét muzulmán országokban hajtják végre a politikai rendszer megváltoztatása céljából”, s nem nyugaton, ahol azoknak csak töredékrészével szembesülünk.

S miképp lehet a terrorizmust megfékezni? Tálas a Rand Corporation-t említette, akik 432 terrorista csoportnál végeztek vizsgálatot, s arra a következtetésre jutottak, hogy a terror csoportok akkor hagytak fel az erőszakkal, amikor teljesítették politikai követelésüket. Tálas befejezésül emlékeztetett: ne feledjük, vannak Nobel-díjas terroristák is, sőt akad olyan is, aki később államfő lett, mint Arafat vagy Mandela.

e

A közönség (Fotó: figyelo.hu)

 

Kis-Benedek József ezredes,biztonságpolitikai szakértő az aktuálpolitikai hírekből vett konkrét példával indította érvelését: a vitaest előtti órákban

90 keresztényt ejtett rabul az Iszlám Állam Szíriában.

Nehéz cáfolni hasonló hírek hallatán, hogy vallási motívumok nem játszanak szerepet ebben a kérdésben, „de nem csak a vallás és a társadalmi közeg a kiváltó ok, hanem sok más faktor is hozzájárul a terrorista cselekedetek felbukkanásához – jelentette ki az ezredes.

Kis-Benedek véleménye, hogy „a dzsihád nem szent háború, hanem törekvés, hogy az egyistenhitet terjesszük”, a valahai keresztes hadjáratok „visszalövése”, isten nevében, vallásos hittérítők által elkövetett fegyveres erőszak, akik a világot az uralmuk alá akarják hajtani – erre persze reálisan szemlélve elég kicsi az esélyük ma.

Kifejtette: „a dzsihádizmus tulajdonképpen úgy foglalható össze, hogy nem más, mint az iszlámizmus. Az iszlámizmus nem a vallás és nem a politikai rendszer, hanem az iszlám vallás radikális szárnya, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, amit a híres orientalista kutató Bernard Lewis mondott: nem minden muszlim fundamentalista és nem minden fundamentalista terrorista.” Számára ez természetes, de sokan bőrszín, származás alapján ítélkeznek, ami megvetendő – fűzte hozzá.

Az ezredes Tálas Péterrel teljesen egyet értett abban, hogy a terrorizmus politikai célok érdekében történik, de szerinte „ideológia könnyen vezethet erőszakhoz”, s ha az igényeket nem teljesítik az radikalizálódást eredményezhet, ennek példáját látjuk manapság Európában.

„A mai Közel-Keleten a legtöbb terrorszervezet muzulmán gyökerű” és a végrehajtás modus operandiját megvizsgálva azt látjuk, hogy „az öngyilkos merényleteket zömében muzulmán vallási személyek követik el. A szeptember 11-i merénylet elkövetői is vallási fanatikusok voltak.” Viszont „nem a vallást kell elítélni, hanem azokat, akik a vallást rossz célra használják fel” – figyelmeztetett.

További fejtegetésében kritikával illette a Korán groteszk értelmezését, miszerint hívők csak muzulmánok lehetnek, ami abszurdum, mert más vallások követői is hívők, viszont a Korán előírja, hogy „aki nem hívő meg kell ölni isten nevében.” Szerinte innen ered a mai terrorcselekmények vallási indítéka.

Kis-Benedek kiemelt két motívumot, amit az iszlámista ideológiában különösen veszélyesnek tart. Első, hogy instant üdvözülést ígér: a merénylők a tanítás szerint rögtön a mennyországba jutnak, a második, hogy nem kell megvárni, míg megtámadják őket, nekik kell kezdeményezni a támadást, ergo: dicsőség harcban meghalni. Kitért még arra is, hogy a terrorcselekmények mozgatórugói rendkívül bonyolultak, a vallási indíttatás sok minden más indokkal fonódik össze, s példaként a nacionalista és szeparatista törekvéseket említette.

Végezetül Al-Sisi egyiptomi elnök kairói beszédére hívta fel a figyelmet, aki nemrég összehívta a vallási vezetőket és elmondta mit vár el tőlük: mire kellene vigyázni és mire tanítani az embereket. Kis-Benedek szerint az oktatás szerepe kulcsfontosságú a probléma megoldásában, abban, hogy „megértsük a folyamat lényegét és fel tudjunk lépni ellene” – zárta mondandóvalóját.

A felszólalások utáni rövid 3 perces összegzésben Soós Tamás sérelmezte, hogy sajnos, azok, akik az iszlám vallást támadni akarják egytől egyig a Mekkai szúrát („öljétek meg, pusztítsátok ki, számoljatok le vele”) idézik a Koránból, kiragadva, félreértelmezve azt. Elmondta, ennek a szúrának történelmi gyökere van; ez arra a korszakra vonatkozott, amikor a bálványimádók a pusztába űzték Mohamedet. Cáfolta az Oxford Kiadó dzsihád értelmezésének a hitelességét. Az orientalista felszólított, hogy a „dzsihádot ne idézzünk”, mert gyöke a dzsehád szó, ami törekvést jelent, s ez bármire vonatkozhat, például a rossz szokások elhagyására, s ezt az arabul nem tudók összetévesztik az al-harb szóval, ami valójában a harcot jelenti, amit viszont csak arab törzsek vívhatnak egymással.

Soós véleménye, hogy a konfliktus és az iszlámista terrorizmus felbukkanása az oszmán birodalom szétesése után jelentkezett, amikor szociális liberális szemléletből kiindulva újra felosztották a világot, beindult a kőolaj felhasználása, s „az angolok a héber népnek egy olyan földet ígértek oda, mert valóban a Szentföld Izraelé volt, de igazából sohasem volt csak az izraelieké.”

Reagálva az ellenoldaltól elhangzott érvre, miszerint a vallás csak hivatkozási alap, de a cél valójában politikai, Ruff Tibor kihangsúlyozta: „pontosan azt szerettem volna érthetővé tenni, hogy az iszlámban ez a két terület nem szétválasztható, a nyugat ezért nem érti meg az iszlámizmust.” S ezt követő állítását, miszerint „azt mondani, hogy az iszlámnak nincs köze az iszlámizmushoz, már tisztán csak nyelvileg is olyan, mint azt mondani, hogy

 

az alkoholnak nincs köze az alkoholizmushoz”,

a közönség spontán tapsviharral fogadta.

A teológus reagált az iszlám és a zsidó vallás párhuzamba állítására is, elismerve, hogy a judaizmusnak valóban voltak hasonló erőszakra felszólító gyökerei 3400 évvel ezelőtt, viszont utána a szóbeli hagyomány békés irányba terelte, értelmezte az írott tant, míg a klasszikus hagyomány az iszlámban maga is a radikalizálódás irányába vitt.

Ruff vitatta Soós magyarázatát, véleménye szerint maga a történelem cáfolja, hogy az eredeti iszlám vallás nem volt egy fegyveres terjeszkedést gyakorló vallás. Emlékeztetett, hogy csupán 50 évvel Mohamed halála után a muszlim hadseregek átkeltek a Gibraltári szoroson; márpedig Spanyolország elfoglalása nem önvédelmi helyzetben született, mint ahogy a dzsihád értelmezését Soós előzőleg beállította.

Kitartott véleménye mellett, hogy a terrorizmusnak igenis vannak vallási gyökerei is, s úgy érezte szükséges tisztázni a fundamentalizmus fogalmát, ami azt jelenti, hogy egy adott vallás képviselői visszatérnek az alapszöveghez, mert úgy érzik azt a hagyomány eltorzította.

Tálas Péter újra hangsúlyozta, hogy szerinte a gazdasági és a politikai okok a mérvadóak, s

 

példáként ismét felhozta a keresztes hadjáratokat,

amelyek vallási háborúkként indultak, mert erre hivatkozva lehetett mobilizálni az embereket, s ma is hasonlóképpen használják fel a vallást a népuszításra: „kell bizony egy politikus és kell bizony egy politika, ami előhívja ezeket a tiltakozásokat, s előhívja gyakorlatilag a terrorizmust”.

Nyomatékosította, hogy elutasítja azt a kijelentést, hogy a terrorizmus az iszlám lényegéből fakad, azzal indokolva meggyőződését, hogy akkor ezt bármely más vallásra rá lehetne húzni, aminek a nevében valaha elkövettek terrorcselekményt. Mérvadó a különbség, aközött, hogy az iszlám nevében erőszakot követnek el, és megint más az a kijelentés, hogy az erőszak a vallás lényegéből fakad.

Kis-Benedek József rövid reagálásban elismerte, hogy a keresztes háborúknak voltak gazdasági indítékai, s azt is, hogy a jelenlegi helyzetben a nyugati országoknak is van felelőssége, említve az afganisztáni, iraki és líbiai fellépést, ami aligha nevezhető sikeresnek, s megkívánt valamiféle választ a muzulmán országoktól. Ugyanakkor rámutatott a muzulmán világ megosztottságára, a síita – szunnita szembenállásra: szerinte az is a probléma, hogy a muzulmán világban nincs egy irányító központ, ami helyes és általánosan elfogadott értelmezést adna a vallásos szövegeknek, ahogy az például létezik a keresztényeknél a Vatikán és a Pápa személyében.

Ruff Tibor is megjegyezte a későbbiekben, hogy szükséges lenne a legtekintélyesebb muszlim hittudósok által egy egybehangzó teológiai jellegű nyilatkozat kiadása, amiben egyértelműen, „általánosságban véve, teológiai szinten a támadó jellegű dzsihádnak az eszméjétől elhatárolódnak” ésegyszer s mindenkorra rögzítik, hogy a Koránnak nem helyes értelmezése, amit az ISIS és a terroristák csinálnak”. Véleménye, hogy csakis ekkor válna hitelessé, hogy a mérsékelt iszlám valóban elhatárolódott az iszlámizmustól. Rámutatott: a probléma az is, hogy a mérsékelt muszlim többség ugyanúgy meg van félemlítve az iszlámisták által. „A terjeszkedő vallással nincs semmi baj, ameddig békés úton történik és nem erőszak által” – tisztázta Ruff.

 

A Charlie Hebdo munkatársainak meggyilkolása

Korán szerint helyes-e vagy elítélendő? –szegezte a kérdést egy hallgató Soósnak, aki humorosan hárított: a Koránban nem említik a Charlie Hebdo gyilkosságot. A közönség értékelte a viccet, de le is hurrogta és megkövetelte az érdemi válaszadást arra, hogy a Korán miképp ítélkezik az effajta merényletekről. Soós megismételte: a Charlie Hebdo merénylet a „gyarmatosítottak bosszúhadjárata, akik okot találnak természetesen, s legegyszerűbb a másikra és a Koránra mutogatni”. A Korán nem foglalkozik gyilkosok megítélésével – vélte.

Soós emlékeztetett rá, hogy sok muszlim vezető nyilvánosan elítélte a Charlie Hebdo merényletet, így az egyiptomi Al Azhar egyetem rektora és Hassan Nasrallah libanoni Hezbollah vezető is. (Lásd itt és itt.)

„Nagyon nehéz egy olyan országban és egy olyan világban az iszlámról beszélni, amelynek a kultúrája évszázadokon keresztül nagyon távol volt, sőt az iszlám mindig egyfajta Fekete Péternek volt beállítva” – zárta Soós feleletét.

Egy hallgató Tálastól szerette volna megtudni, hogy ha a terrorizmust valóban politikai célok motiválják, akkor milyen politikai céljai lehetnek azoknak az európai fiataloknak, akik kimentek harcolni az Iszlám Állam nevében?  Tálas saját bevallása szerint erre azért nem tudott válaszolni, „mert kevesen jöttek vissza” azok közül, akik kimentek. Ismét hangsúlyozta, hogy a terrorista önmagát nem tekinti merénylőnek, hanem abban az illúzióban él, hogy ő forradalmár, szabadságharcos, így eme magasztos identitással azonosulhat, s ami még vonzó lehet számára, hogy egy közösség részévé válik. Kitartott véleménye mellett, hogy ez nem iszlám terrorizmus, hanem a szélsőségesek terrorizmusa, s nem csak az iszlámról szól, ugyanúgy vannak érzelmileg túlfűtött litvánok, észtek és lettek, akik Kelet-Ukrajnába mennek harcolni a szeparatisták ellen.

Kis-Benedek hozzátette, hogy az ISIS-hez csatlakozó fiatalokat vezetheti még kalandvágy is, illetve aberráltság, mint azokat a tinédzser lányokat, akik oda mennek férjhez. Felhívta arra a figyelmet, hogy az iszlám vallásba rendkívül egyszerű betérni, elég mindössze 2-3 mondatot elmondani két tanú előtt. Toborzás folyik, s a toborzók tudják jól, hogy kit kell megkeresni, és hogyan lehet őket manipulálni, s nem mellékes az sem, hogy a harcosok 2000 dolláros havi juttatást kapnak.

Felmerült a kérdés, hogy megoldásként törvénnyel lehetne-e korlátozni, illetve megakadályozni olyan eszményeket, amelyekről tudjuk, hogy előbb-utóbb bajt okozhatnak.

Tálas Péter válaszolt: személyes véleménye hogy „nincs iszlám és nincs muzulmán terrorizmus, ahogy nincs keresztény terrorizmus: hanem vannak olyanok, akik közülük terroristák lesznek.” Nem híve a „nézetek kriminalizálásának”, mert „minden, ami az emberi méltóságot, emberi teljesítményeket adja, mozgórugója, hogy szabadon hagytak minket gondolkozni.”

Ruff Tibor átvette a szót és markánsan kijelentette, hogy ő igenis híve a fasizmus, nácizmus és a kommunista nézetek kriminalizálásának, s minden ideológiának „ami emberölésre vagy mások korlátozására szólít fel”– s kijelentését a közönség ismét spontán tapsviharral fogadta, Tálas pedig helyesbített: természetesen ő sem ért egyet a fasizmus és nácizmus elveivel.

Ruff úgy vélte ideje különbséget kell tenni a Tálas által a bevezetőben említett három erőszakforma között. Kifejtette nem azonos fogalom a terrorizmus, amely célja a civilek megfélemlítése, s nem legitim erőszakforma. Megint más a politikai merénylet (mint az említett Julius Caesar meggyilkolása) ami nem irányul a tömegek megfélemlítésre. Ismét más a nemzetközi jog által szabályozott háború, amit katonák vívnak katonák ellen, s nem civilek a célpontok. „Amiről beszélünk: az

 

a polgári lakosság ellen irányuló kifejezetten megfélemlítés céljával történő gyilkosságsorozat.”

Ruff hozzátette, hogy ideológia terjedését képtelenség lenne törvényekkel korlátozni, a megoldást az iszlám közösségnek kellene önmagán belül megtalálnia, ismételte „az iszlám belső immunrendszerének kellene valahogy kidolgoznia magából ezt a kórokozót, s egyúttal meg is győzhetné a világot arról, hogy az iszlám valóban a béke vallása.”

Kis-Benedek a vita lezárásaként még hozzáfűzte, hogy szükséges lenne meghatározni a kormányok szerepét, csakúgy az európai muzulmán közösségek befolyást gyakorolhatnának más Európán kívüli muzulmán szervezetekre, továbbá megkívánt a nemzetközi szervezetek bevonása, s hivatalos állásfoglalás kibocsájtása részükről. Bár úgy néz ki a vita során az álláspontok nem igazán közeledtek, Kis-Benedek mégis avval zárta a vitát, hogy óva intett: „nem szabad a gyűlöletet szítani, a gyűlölet, az erőszak csak erőszakot szül.”

[1] A vita február 24-én zajlott. (A szerk.)

támogatás
Pop up banner

Címkék:erőszak, Iszlám, Ruff Tibor, Soós Tamás, terrorizmus, vallás

[popup][/popup]