Versenyfutás a palesztin klánok támogatásáért

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Palesztin Hatóság és a Hamasz verseng a nagy palesztin klánok támogatásának elnyeréséért Ciszjordániában és a Gázai övezetben.

Mahmud Abbasz palesztin elnök látogatást tesz Dzseninben

A verseny az után bontakozott ki, hogy izraeli részről felmerült: a hatalomból kibuktatott Hamasz helyett a befolyásos klánok közreműködését vennék igénybe a gázai közigazgatás újraszervezésekor.

A Palesztin Hatóság és a Hamasz ebből megértette, hogy a klánok támogatása kulcsfontosságú lehet a palesztinok feletti ellenőrzésük fenntartásához Ciszjordániában és a Gázai övezetben egyaránt.

A nagycsaládokkal és vezetőikkel már eddig is tisztelettel bántak. Egyes esetekben a klánvezetőket a legfelsőbb bírák és választott bírák nem hivatalos pozíciójába emelték, ekképp helyettesítve a hivatalos igazságszolgáltatást és a bűnüldözést.

Az izraeli-Hamasz háború aláásta az Irán által támogatott terrorszervezet hatalmát a Gázai övezet felett. A Hamasz már nem működik de facto kormányként a tengerparti enklávéban, és a legtöbb biztonsági és polgári intézménye bénult állapotban van.

Egyes izraeliek és palesztinok azt feltételezik, hogy a Hamasz hatalmának hanyatlása kikövezi az utat a klánok újbóli felemelkedéséhez, akik a Hamasz bukása után a Gázai övezet jelentős szereplői lehetnek.

Gázai források szerint néhány, a Palesztin Hatósághoz és annak kormányzó Fatah frakciójához kapcsolódó klán fokozódó kihívást jelent a Hamasz számára az elmúlt hetekben. Ezek a több tucat fegyveres taggal rendelkező klánok elkezdték működtetni saját rendfenntartóikat néhány gázai városban és menekülttáborban, hogy megakadályozzák a fosztogatásokat és más törvénytelenséget.

A jelentések szerint az egyik klán részt vett a humanitárius segélyekkel megrakott teherautók kíséretében, amelyek Egyiptomon és Izraelen keresztül léptek be a Gázai övezetbe.

Most a Hamasz vezetői, tartva attól a lehetőségtől, hogy a Gázai övezetben élő nagycsaládok egy része elkezdhet együttműködni Izraellel vagy a Palesztin Hatósággal, nyomást gyakorolnak a klánok vezetőire, hogy  nyilvánítsák ki támogatásukat a terrorszervezet iránt.

És valóban, a Gázai övezet több klánja  nyilatkozatában nemrégiben bejelentette, hogy a Hamasz és a palesztin “ellenálló” csoportok mögött állnak.

A Palesztin Hatóság a maga részéről úgyszintén a klánok támogatására pályázik, különösen azokéra, akik a Gázai övezetben élnek. Az elmúlt hetekben igyekeztek nyomást gyakorolni több gázai klán vezetőjére, hogy ne működjenek együtt sem az Izraeli Védelmi Erőkkel, sem a Hamasszal.

  1. március 4-én a Palesztin Hatóság hivatalos médiája arról számolt be, hogy “a palesztin törzsek megújították hűségüket és támogatásukat a Mahmud Abbasz elnök által képviselt egyetlen, legitim politikai vezetés számára”.

A jelentés szerint “a törzsek hangsúlyozták, hogy elutasítják Netanjahu tervét, amelynek célja, hogy a háború másnapján polgári közigazgatást alakítson ki a Gázai övezetben.”

Ugyanezen a napon Mohammad Shtayyeh palesztin miniszterelnök a palesztin kabinet heti ülésének nyitóbeszédében megköszönte a Gázai övezetben élő palesztin klánoknak, hogy állítólag megtagadják az együttműködést Izraellel.

Nem világos, hogy hány klán írta alá a nyilatkozatot, amelyben hűséget esküdtek a 88 éves Abbasznak. Az sem világos, hogy ezek a klánok képviselik-e a palesztin lakosság nagy részét Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Egy klánnak több vezetője is lehet – egyesek a Palesztin Hatósággal, mások a Hamasszal állnak kapcsolatban.

Az azonban világos, hogy a klánoknak a háború után valamilyen szerepet kell játszaniuk a Gázai övezet igazgatásában. A Hamasz megpróbálhat mögéjük bújni a hatalomba való visszatérési kísérlet részeként. Hasonlóképpen, a Palesztin Hatóság várhatóan fokozni fogja a gázai klánokra gyakorolt nyomást, hogy határolódjanak el mind Izraeltől, mind a Hamasztól.

Algemeiner

 

 

[popup][/popup]