„Van egy problémám”

Erdős Pál portréja

Ez a mondása, amely már szinte szállóigévé vált a matematikusok körében, mindenüvé elkíséri, lett légyen az Magyarország, USA vagy Izrael, amely megkülönböztetetten nagyra becsüli a 80. életévéhez közeledő, méltán világhírnevet szerzett professzort, a Magyar Tudományos Akadémia tagját.

Egy több mint kétezer évvel ezelőtt élt görög filozófus, Diogenész mondása mindenemet magammal hordom jut eszembe E.P.-vel kapcsolatban. A görög filozófus fittyet hányva a világ anyagi javaira, csábításaira, egy közönséges hordót választott lakhelyéül, ott elmélkedett a világ dolgain. E.P.-nek, ha úgy vesszük, még hordója sincs, legfeljebb egy bőröndje, amelyben a legszükségesebb ruhaneműn kívül azokat a kéziratait őrzi, amelyeken éppen dolgozik matematikai tételeit, megoldásait négy számjeggyel tartják nyilván a tudomány berkeiben.

Amikor megkérdezem, hol is érzi magát otthon, lakonikus választ kapok: mindenütt, ahol a matematika becsben van. E.P.-nek sehol sincs állandó lakása. Így érzi magát teljesen szabadon, így tudja magát osztatlanul kedvenc tudományának szentelni. Ma még Budapesten, a Matematikai Kutató Intézetben bukkan fel (szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült ott rátalálnom), s még aznap a Magyarországon tanuló amerikai diákok részére tart Kedvenc problémáim címmel előadást. A következő napon már Prágában avatják díszdoktorrá a híres Károly Egyetemen.

Az ünnepség szó nem egészen találó kifejezés az ő esetében, mert ilyenkor is megtalálja a módját, hogy igazi matematikai műhellyé változtassa ezeket a rendezvényeket. Immár mintegy tucat egyetem részesítette hasonló elismerésben, köztük a cambridge-i, wisconsini, a haifai, a hannoveri.

Kitől örökölte a matematikai vénát? A szüleitől, akik szintén matematikával jegyezték el magukat egy életre. Ahhoz ugyan, hogy egy körömhegynyit is előbbre vigye a matematika szövevényes világát, elképesztően sokat, napi 14-16 órát kellett dolgoznia. Még serkentő szereket is szedett egy időben, hogy ébren tartsa figyelmét, mindent kipréseljen magából. Nem nősült meg, nem alapított családot. Noha a tudománynak él, ez nem zárja ki, hogy szinte a meghatódottságig túlteng benne az érzelem. Csodálatos volt hallani, milyen szeretettel ejtette ki nyolcvanévesen: anyuka. Beszélgetésünk közben a maga számára is váratlanul egy gyerekkori epizód jut eszébe. Az 1920-as évek elejét elevenítette föl. Horthy Magyarországában már akkor is dúlt az antiszemitizmus. Az anyja, fia jövőjét féltve, felvetette a mindössze kilencéves gyerek előtt „Mit szólnál hozzá, ha kikeresztelkednénk?” Mire ő így válaszolt: „Anyuka, én maradok annak, akinek születtem.”

Huszonegy éves korában doktorált. 1938-ban búcsút mondott Magyarországnak, miután megcsapta a közelgő világháború szele és a fasizmus fenyegető réme. Akkor vette nyakába a világot, és azóta egyfolytában, pihenés nélkül járja, mint amolyan élő matematikai tudomány. Ahol megfordul, ott csak a számok világa ural el minden gondolatot.

Mikor látta viszont szülőföldjét? kérdem Pali bácsit. (Fiataloknak és időseknek, intézményi dolgozóknak, mindenkinek ő csak Pali bácsi.)

Mihelyst meggyőződtem róla, hogy szabadon lehet jönni-menni feleli. Amikor már nem kellett se McCarthyék, se Sztálinék engedélye ahhoz, hogy elhagyhassam New Yorkot, vagy leszálljak a Ferihegyi repülőtéren, amint végétért a vészkorszak.

Írásom elején említettem Erdős „van egy problémám” mondását. Nehéz, és még nehezebb, nem egyszer elmés, csavaros, nagyfokú kreativitást igénylő matematikai feladványok megoldása, melyeket tanítványainak, hallgatóinak tett fel. Ha a kérdésre valamelyik megtalálta a megoldást, pénzjutalomban is részesült. Ki ötven, ki száz, de volt már rá eset, hogy kétezer dollárt kapott. így osztogatta szét E.P. a matematikusok Nobel-díjaként számon tartott 30 ezer dollárral járó Wolf-dijat. Jómagam a matematikában járatlan lévén, képtelen vagyok érzékeltetni az olvasóval akár egyetlen egy elméleti tételét is, amivel E.P. a tudományt gazdagította, csupán felsorolom annak néhány területét (nem mindegyiket): számelmélet, kombinatorika, interpoláció, halmazelmélet. Ha belegondolok, hogy a kombinatorika a számtechnika alfája és ómegája, némi képet adok arról, mi a szerepe a tudományágnak napjaink világában.

Kapcsolataiban kivételes szerepet tölt be a haifai egyetemen kifejtett munkássága. Második otthonának is nevezném, ha egyáltalán lehet itt kategorizálni. Annyi bizonyos, hogy többévés barátsága, kapcsolata Veretzki, Hanani, Sharon Selahi professzorokkal új felismeréseket hozott a legújabbkori matematika világába. Es vajon ki tartja számon, mennyit fáradozott a hazai magyar matematikusokkal? Gépre szállva így búcsúzott Budapesttől: „A matematikában jó néhány nemzedék számára maradt még fehér folt, és az a szép, hogy a „van egy problémám” megoldásához csupán egy jó fej és egy szelet papír szükségeltetik…”

Kroó László