Ukrajnai zsidó vállalkozók a háborúban

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Három üzletvezető beszél túlélésről és hitről

Kate Zubarjeva

A Sleeper, egy nemzetközileg ismert kijevi divatcég, húsz alkalmazottját ás üzemének egy részét Törökországba költöztette, és gyártó részleg alapítását tervezi Portugáliában.

A Pipes.One egy ukrán startup, amely építkezéseken fektet ipari csöveket, a jelenlegi háborús helyzetben pedig bombabiztos műanyag óvóhelyek tervezésébe fogott.

A Laba – az egyik legnagyobb online oktatással foglalkozó kelet-európai vállalkozás – közvetlenül a háború kitörését követően megszakította orosz és belarusz kapcsolatait, és nem vásárol orosz gyártmányú szoftvert. Jacob Feldman vezérigazgató és társalapító szerint „a helyzet olyan, mintha egy Toyotából hirtelen lovaskocsira kellene átszállni.”

A fenti három fiatal és sikeres cég tulajdonosai ukrán zsidók.

„A háború összekovácsolt bennünket”

A Sleeper akkor kezdte meg működését, amikor 2014-ben Kijevben javában zajlott a forradalom. A cég profilja a szabadidő ruházat, jelszavuk az „etikus kivitelezés”, és olyan termékek gyártása, „amiben a vásárló vonzónak érzi magát”. Az alapító divattervezők, Kate Zubarjeva és Aszja Vareca 2019-ben fölkerült a Forbes magazin listájára a 30 évnél fiatalabb sikeres hölgyek kategóriájában. Olyan celebek tartoznak a vállalat vevőkörébe, mint Katy Perry, Brie Larson, Kourtney Kardashian, Zoey Deutch, Dakota, Elle Fanning, és Lena Dunham.

A 32 éves Zubarjeva három éve „tért vissza a zsidó gyökerekhez, amikor a konzervatív Masorti Olami gyülekezethez csatlakozott, és azóta vesz részt a hetiszakasz olvasásán. Másfél éve kezdett héberül tanulni, a kurzust most online folytatja.

„A mostani pészahot a közösségben, barátok és gyermekek vidám társaságában töltöttem. Sok erőt és reménységet kaptam tőlük ezekben a szörnyű napokban. Büszke zsidónak érzem magam… A háború kitörésekor a száztagú cégből húszan települtek Törökországba, onnan online folytatják a munkát. Senkit sem bocsátottunk el. Ellenkezőleg, soha ilyen egységesek nem voltunk” – mondta

A vállalat mintegy 35.000 dollár támogatást nyújtott az ukrán fegyveres erőknek, és Instagram oldalán a külföldi vásárlókat is a bajbajutottak megsegítésére hívta föl. Áprilisban 20.000 dollárt adományoztak egy kijevi gyermekkórháznak.

„Emlékszünk arra a legfőbb zsidó törvényre, hogy az élet a legfontosabb, és ezt a cégen belül is gyakoroljuk. Bölcseink tanítása és a nagy zsidó egyéniségek, köztük Golda Meir az irányadók számunkra. Őt újra és újra olvasom, igazi támaszt jelent számomra” – mondta a cégvezető.

„Zsidóságom miatt kitaszítottak, most pedig ugyanabban a városban tisztelnek”

A Pipes.One cég 2005-ben alakult. A mobil csőüzem az építkezések színhelyén működik. 2016-ban új technológiára tértek át; ehhez 1,5 millió eurós támogatásban részesültek az EU Innovációs Tanácsától 2020-ban. Leon Rirahovszkij társalapító és pénzügyi főnök az akkor még szovjet Kijevből 26 éves korában vándorolt ki az USÁ-ba 1988-ban.

Leon Rirahovszkij

„Addig nem tanulhattam semmit a judaizmusról” – mondja a ma 59 éves férfi  – „de kezdtem megérteni a szavak súlyát, amit az Örökkévaló mondott az első zsidónak, Ábrahámnak: Eredj ki a Te földedből és atyádnak házából”.

Amikor Rirahovszkij 1989-ben Bostonba érkezett, fölfedezte, hogy „a zsidóság nem valami takargatni való dolog, hanem büszkén vállalható”, ezért oroszajkú zsidó bevándorló barátaival együtt ismerkedett gyökereivel, eljárt a helyi zsinagógákba. 20 éven át befektető bankár volt először a Paine Webbernél, később pedig saját tanácsadó céget vezetett, az Atlantic Capital Advisors-t. 2012-ben tért vissza Kijevbe; szavai szerint „Ukrajna a demokrácia, szabadság és tolerancia útján haladt, nyoma sem volt az antiszemitizmusnak”.

„Sokszor furcsa érzésem támadt: zsidóságom miatt kitaszítottak, most pedig ugyanabban a városban tisztelnek, én pedig büszkén vállalom”– mondja.

 „Hinéni” héberül azt jelenti – készen állok

A 2015-ben alapított Laba 70 különféle tanfolyamot szervez humán erőforrás, pénzügyek, kereskedelem, PR, marketing és más területeken – cégeknek és egyéni ügyfeleknek Ukrajnában, Magyarországon, Törökországban, Romániában, Csehországban, az USÁ-ban és az Egyesült Királyságban. 2021-ben technológiai kurzusaik indultak. Februárban 400 főt foglalkoztattak, és évente közel 50.000 diákjuk van.

Jacob Feldman

A 35 éves cégalapító és vezérigazgató Jacob Feldman, saját elmondása szerint 21 éves korában járt először zsinagógában. Azóta néhány hetet tanult egy jeruzsálemi jesivában, és egy helyi rabbival tanulmányozta a Talmudot. „Az én poszt-szovjet családomban a zsidóság sok könyvet, a sakk szeretetét, a zeneiskolát jelentette, nem pedig az imádkozást. Akkor szoktam imádkozni, amikor életem zsákutcába jut… Kijevi irodámban nagy tábla hirdeti: „Hinéni” – vagyis ’Készen állok’, tehát folytatom a judaizmus tanulmányozását.”

„Amikor kitört a háború, a cég előtt ott volt a kihívás, fönntartani a kapcsolatot az országban élő és Európában szétszórt alkalmazottakkal. A fizetésről beszélni értelmetlennek látszott, és a pénzügyek feszültek, ráadásul ott van az orosz és belarusz piacvesztés. Végül közös megegyezés született a bérek csökkentéséről, ami a munkaerő 70%-os megtartását eredményezte. Reméljük, hogy a fizetést fokozatosan sikerül feljebb tornászni.”

Feldman felesége, Lilja Vendrova jótékonysági szervezet vezetője, amely ukrán menekülteket támogat Lengyelországban és másutt. A cég több munkatársa az ukrán véderőhöz csatlakozott, mások segélyszervezeteket támogatnak.

Feldman szerint a vállalat helyzete stabilizálódik. Új cége, a Skvot, a reklám, filmkészítés- és forgalmazás, művészeti menedzselés területén tevékenykedik. Meggyőződése, hogy a háború után Ukrajna hihetetlen fejlődés elé néz majd.

“A Talmudban olvasható, hogy minél több a gonoszság a világban, annál több a jóság is. Több tízezer ember szabadidejét azzal tölti, hogy másokon segítsen, hogy Ukrajna független és szabad ország legyen.”

Forward – Bassa László

Címkék:háború, Ukrajna, vállalkozás

[popup][/popup]