„Tudatosan irányított folyamat” – Búcsú Szőcs Gézától

Írta: Szőcs Géza - Rovat: Kegyelet, Politika

Életének 68. évében elhunyt Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró – közölte közösségi oldalán a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt.

Szőcs Géza (Fotó: Bielik István, 24.hu)

A hír szűkszavú, de tudjuk, két héten keresztül kórházban lélegeztetőgépen küzdött a koronavírussal.

Nemzedéke meghatározó költője volt, erdélyi ellenzéki aktivista a román kommunista diktatúra idején, a kisebbségi jogok szószólója, aki Magyarországra áttelepülve az itteni kulturális és politikai élet szereplője lett, többek között általános kulturális ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, majd főtanácsadó.

A Szombat körkérdésére 2019 januárjában közölt írásával emlékezünk rá, melyben egyszerre jelenik meg politikai véleménye és költői fantáziája.

*

A Szombat az alábbi kérdéssel fordult a magyar közírókhoz, kutatókhoz, véleményformálókhoz: 

A migráció – áldás vagy átok?

A migráció világjelenséggé nőtte ki magát és egyben a legerősebben megosztó kérdéssé vált a mai Európában. A bevándorlók segítését egyesek az emberjogi elkötelezettség, a humanista értékrend próbakövének tekintik, mások viszont  – mint a magyar kormány – a vészharangot kongatják, mondván, hogy a túlnyomórészt iszlám kultúrájú migránsok milliói nem tisztelik, hanem aláássák az évszázadok alatt kialakult európai együttélési normákat és értékrendet.

Ön miként vélekedik a migrációról? Áldás vagy átok? Lehet-e a fenti dimenziók mentén értelmezni a jelenséget? És ha nem, hogyan értelmezzük, milyen alapelvek szerint viszonyuljunk hozzá?

Van-e mindennek külön jelentősége a zsidó közösségek számára?

***

Szőcs Géza:

„Tudatosan irányított folyamat”

A kérdéskör az 1990-es évek legeleje óta foglalkoztat. Az RMDSz főtitkáraként alkotmány kiegészítő (a készülő román alkotmányt kiegészítő) tézis-csomagot fogalmaztam, amely odáig sem jutott el, hogy a bukaresti Szenátus elutasítsa – ugyanis, a tézisekből következő törvények tervezetével együtt, az RMDSz elvetette az egész szövegegyüttest. Nem merte a román pártok elé bocsátani. Így az új román alkotmányba semmilyen módon nem kerültek bele az akkori Európa legnagyobb kisebbségének, az erdélyi magyar közösségnek a szempontjai, érdekei, javaslatai – hiába kapott észbe az RMDSz az utolsó pillanatban, nemmel szavazva a Romániát egységes nemzetállamként meghatározó alkotmány elfogadására.

Tervezetemben egymással összefüggő szerkezetként vázoltam föl a szülőföldhöz való és az identitáshoz való jogot.

Már akkor világos volt számomra, hogy a szülőföldhöz való jog kérdése elválaszthatatlan a népvándorláshoz való jogtól és végső fokon a honfoglaláshoz, illetve az államalapításhoz való jogtól. (Nem beszélve olyan, távolabbra mutató összefüggésektől, mint az államból való kiválás joga, vagy az a jog, amellyel az államot egyben tartani akaró erők élhetnek e cél érdekében, szemben a szecesszió híveivel.) Leegyszerűsítve: csak akkor van garantált jogom a szülőföldemhez, ha azt a területet senki, semmilyen jogon nem népesítheti be, ott nem gyarmatosíthat kedve szerint, nem változtathatja meg a népesség összetételét, erkölcsi értékrendjét, vallását és kultúráját.

Mindebből világossá vált, hogy az egész, úgy ahogy van, leegyszerűsíthető a HELYHEZ VALÓ JOG filozófiailag és jogbölcseletileg nem kellően tisztázott kérdésére. Minderről tanulmányt is írtam, amelyhez a kolozsvári Balázs Sándor filozófus fűzött kommentárokat.

Világos volt, hogy Erdélyen messze túlmutató problémával van dolgunk. 1994-ben egy Székesfehérváron tartott előadásomban (amely az évben megjelent a Magyar Szemlében is) talán először vetettem föl Magyarországon, hogy nincsenek válaszaink arra a kihívásra, amit egy nagyszámú iszlám népesség határainkon való megjelenése fog jelenteni. (Hadd szögezzem le: semmifajta iszlamofóbia nincs bennem, nagy tisztelője vagyok pl. a perzsa költészetnek, amelyből fordítottam is.) Később azt is felismertem, hogy az okkupáció nemcsak és nem elsősorban Magyarországot fenyegeti, hanem egész Európát, és nemcsak a magyarokat, hanem még sokkal inkább a zsidóságot. Éppen emiatt fogalmaztam akkoriban úgy – Amikor fordul az ezred c. könyvemben – hogy a zsidók a magyarok természetes szövetségeseivé fognak válni.

Az volt az álláspontom, hogy a tényleges menekülteket be kell fogadni (a tüdővészes tamil öreganyókig bezárólag), viszont a nyilvánvaló, de még a burkolt megszálló szándékra is nemet kell mondani. Általában véve: azoknak a menekülteknek a befogadását láttam helyesnek, akik olyan nemzetből érkeznek, melyek a magyarság etnogenezisében már szerepet játszottak.

Hogy az államhatárok átlépését mennyire törvényi feltételekhez köti az Európában – és Amerikában és Ázsiában és Ausztráliában – bevett gyakorlat, hadd hozzak erre egyetlen példát. Az elmúlt hónapokban kétszer is megtörtént, hogy a schwechati repülőtéri hatóságok nem akartak felengedni a Kínába meg az Indiába tartó járatra, mert nem volt vízumom a célországba. Éberségük dicséretes – méltányoltam szigorú fellépésüket – de ha jobban odafigyelnek, akkor feltűnik nekik, hogy ez diplomata útlevél, ami vízummentességgel jár. Szabadkoztak, én pedig azzal búcsúztam: ha velem ilyen kemények, akkor miért annyira megengedőek azokkal szemben, akik nem vízummal, nem diplomata útlevéllel, nem is útlevéllel, sőt semmiféle okmánnyal nem, csak úgy maguktól jelennek meg a határaikon, és nem kiutazni akarnak, hanem belépni Ausztriába – azokkal miért nem keménykednek? Én nem jelentek kockázatot India számára, nem akarom megváltoztatni az ottani rendet, mégis határátkelési problémát látnak bennem – az Ausztriába özönleni akaró migránsokban miért nem? Nekik miért szabad?

Néztek egymásra, pislogtak, s nem szóltak semmit. Talán azt gondolták: ennek a kérdésnek van egy törvényi szabályozottsága. A politika megengedheti magának, hogy felülírja a törvényt, mi ezt nem tehetjük meg.

Erről van szó. A migráns-kérdés uniós kezelése olyan égbekiáltóan semmibe veszi a határátkeléssel kapcsolatos, létező jogszabályi környezetet, hogy ennek előbb-utóbb kínos kérdésekhez és még kínosabb magyarázkodásokhoz kell vezetnie, Nem pártpolitikai, hanem társadalmi szinten. S hogy ennek elejét vegyék, most gyorstalpaló módon át akarják alakítani a nemzetközi jogrendet, törvényessé tenni azt, ami ma törvénytelen és törvényellenes.

Még soha nem írtam le azt a szót, hogy balliberális. Most is bizonytalannak érzem magam, hogy milyen terminust használjak. Kik azok, akik számára a szexuális másság tisztelete az első számú ideológiai és politikai posztulátumok egyike, a másik a nők egyenjogúságának kérdése, a harmadik az antiszemitizmus elítélése – de amely politikai és szellemi erők habozás nélkül, már a legelső pillanatban nyílt szövetségeseivé, szálláscsinálóivá és szekértolóivá válnak a legagresszívebb, militáns módon nőellenes, gender-ellenes és zsidóellenes célokat követő migrációnak.

Mennyi marad ezeknek a szereplőknek a hitelességéből bármely józan judícium mérlegén? Hogyan nyerték meg szövetségesként a fősodratú világmédia jelentős részét? Miért nem működnek a zsidó önvédelmi reflexek?

Ezek a fő kérdések. Az nem vitás, hogy célzott, szervezett, tudatosan irányított folyamattal van dolgunk, melynek célja destabilizálni Európát, megfélemlíteni az itteni zsidóságot és kisebbségbe szorítani, majd felszámolni a kereszténységet, a zsidókkal együtt.

Az nem vitás – írom, amire egy cinikus, nyegle válasz így felelhet: dehiszen ez színtiszta konteó. És komoly ember nem hisz az összeesküvés-elméleteknek.

Én sem hiszek az ilyen elméleteknek. De Európa iszlám megszállásának kérdése már rég nem elméleti kérdés, hanem gyakorlati tény. Az elméletet sem titkos, földalatti szellemi műhelyekben gyártják lázas agyak, hanem a televíziók képernyőiről jön le – az iszlám hírcsatorna kommentárjaiból, vagy a németországi sokgyermekes muzulmán anya, vagy az elemi iskolás nebuló szavaiból, aki otthonról hozza az iskolapadba a tanítást, hogy a zsidók torkát el kell vágni, minél hamarabb, annál jobb.  Hol itt az elmélet? Hol itt a fenyegetés? Ezeken már túl vagyunk. Itt már helyzet van.

*

Utóirat Afrikáról. Egy sci-fi forgatókönyv vázlata

  1. Afrikából az elmúlt években megsokszorozódott a feketebőrű őslakosságnak az Egyesült Államok fele irányuló bevándorlása. Ennek növekedése az utóbbi évtizedek alatt meghaladja a 2.ooo százalékot. (Ez nem sci-fi, ezek tényszámok.)
  2. Az amerikai feketebőrű polgárjogi mozgalmak súlyos antiszemita befolyásoltsága közismert tény. (Ez sem sci-fi.)
  3. Személyesen azt gondolom, hogy bármely, Afrikából kiinduló migráció-szervezés ugyanígy antiszemita hátterek megerősödésével fog járni.
  4. Afrikára a világpolitika mint Kína felségterületére, befolyási övezetére, gyarmatára, protektorátusára tekint,nem kívánt törlendő. A földrész adminisztrálásának kérdése eldőlt. (Nem sci-fi.)
  5. A kínai jelenlét a gazdasági hatékonyság meredek emelkedését fogja jelenteni. A növekvő nemzeti össztermék magasabb életszínvonalat fog biztosítani az őshonos népességnek.
  6. Lesznek azonban olyan tömegek, amelyek nem föltétlenül fogadják majd el a kínai munkamorált. Ezek körében erősödni fog a migrációs késztetés, most már nem a szegénység vagy a klimatikus viszonyok miatt. A hivatkozás a kínai kapitalizmus és kolonializmus könyörtelensége lesz. A feszültség erősödése borítékolható. (Összecsapások. Sci-fi.)
  7. Az Afrikából menekülők a kínaiakkal szemben érzett frusztrációjukat az európaiakon próbálják majd levezetni. Európa birtokbavételéért súlyos küzdelmekre kerül majd sor a feketebőrű tömegek és a militáns iszlám Boko Haram között – Londontól Bécsig és Stockholmtól Nápolyig.
támogatás
Pop up banner

Címkék:2019-01, migráció, nekrológ

[popup][/popup]