Trump nagyvonalú: az összes gázait áttelepítené

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Fehér Házban tartott sajtóértekezleten az amerikai elnök azt javasolta, hogy “valami igazán szépet tehetnénk” a gázaiakért, hogy “ne akarjanak visszatérni”.

Forrás: Képernyőfotó

Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök megerősítette a gázai lakosság áttelepítésére vonatkozó felhívását, azt javasolva, hogy mindannyian költözzenek át véglegesen. Eközben bizakodását fejezte ki, hogy az enklávéban a tűzszünet tartós lesz és a túszokkal kapcsolatos megállapodást is sikerül majd tető alá hozni.

“Úgy gondolom, hogy Gáza jelenleg olyan, mint ha mindent lebontottak volna ” – mondta Trump újságíróknak az Ovális Irodában.

“Ha megnézzük Gázát, alig áll egy épület, és ami maradt, az is össze fog omlani. Gázában most nem lehet élni. Szerintem más helyszínre van szükségünk, egy olyanra, amely boldoggá teszi az embereket.”

Az amerikai vezető azt állította, hogy több ország is kifejezte érdeklődését a háború sújtotta Gázai övezetből érkező palesztinok befogadása iránt.

“Gázában mindenhol a halált látjuk ” – folytatta. “Ez történik már évek óta. Ez mind halál. De ha szerzünk egy gyönyörű területet, ahová az embereket tartósan, szép otthonokba telepíthetjük, akkor boldogok lehetnek, hogy nem lövik le őket, nem ölik meg, nem késelik halálra őket, mint ami Gázában történik. Jelenleg Gázában nagyon veszélyes a helyzet, mivel mindenhol robbanószerek vannak.”

“Hiszem, hogy meg tudjuk csinálni ott is, ahol a vezetők jelenleg nemet mondanak” – tette hozzá.

Az arab országok ez ügyben egységes frontot alkottak, és elutasítottak minden tervet a gázaiak áttelepítésére.

Arra a kérdésre, hogy vajon a gázai lakosok el akarnak-e menni, azzal érvelt, hogy ha lenne alternatívájuk, “inkább nem mennének vissza”.

Arra a kérdésre, hogy hány gázai lakos áttelepítésén gondolkodik, azt válaszolta: “Mindannyiukén. Valószínűleg 1.7-1.8 millióról beszélünk. De szerintem mindegyikükről. Olyan területekre telepítik majd őket, ahol szép életet élhetnek, és nem kell minden nap attól tartaniuk, hogy meghalnak”.

ToI

[popup][/popup]