“Tóraváros” épül Mexikóban

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

Letették a mexikói „Ciudad de la Tora” alapkövét. Ez lesz az első latin-amerikai település, amelynek lakossága szinte kizárólag haredi zsidókból áll majd.

A Mexikóvárostól mintegy 75 mérföldre, délnyugatra fekvő kisváros, Ixtapan de la Sal közelében épülő településen egyelőre 40 házat terveznek, és a beruházók azt remélik, hogy 2024-ig 120 család költözik majd ide.

Az egy négyzetmérföldesre tervezett Tóravárosban lesz egy jesiva; zsinagógák és iskolák mind az askenázi, mind a szefárd lakosság számára; egy kóser szupermarket; és egy edzőtermi komplexum medencével, gyógyfürdővel és egyéb sportolási lehetőségekkel. A finanszírozást elsősorban egy Abraham Mizrahi nevű üzletember vállalta magára, aki nem haredi ortodox. Yosef Tawil mexikói rabbit nevezték ki a város rabbinátusának élére.

A projekt vezető fejlesztője, Moises Shemaria, aki szintén nem haredi, az alapkő letételekor mondott beszédében megemlítette a New Jersey-i Lakewood városát – egy olyan települést, ahol nagy az ultraortodox zsidók aránya.

“Nyitottak vagyunk a harediek fogadására Mexikóból és Latin-Amerikából” – mondta. „Testvéreink Argentínából, Venezuelából, Panamából, Chiléből és mások megérdemlik, hogy első osztályú helyen éljenek a Tórával. Nem mindenki vásárolhat egymillió dolláros lakást Lakewoodban. De mi szép házakkal várjuk őket itt, 120 000 dollártól. ”

A város talán jobban emlékeztet majd a New York államban található Palm Tree – korábban Kiryas Joel – településre, amely egy 20 ezer lakosú, jiddis nyelvű ortodox zsidók által lakott enklávé, amely 2017-ben önállósodott.

Semaria beszédében többször utalt rá, hogy az első 40 házat Mexikóból, Argentínából és Venezuelából származó vevőknek adták el. Hozzátette, hogy a lakásárak 120 000 és 218 000 dollár között mozognak.

Sergio DellaPergola, a Héber Egyetem demográfusa szerint Mexikóban mintegy 40 000 zsidó él. Becslése szerint Latin-Amerika egészében zsidó lakossága 380 ezer.

JTA

Címkék:Mexikó, Tóraváros

[popup][/popup]