Több tízezer szíriai jelentkezett, hogy az oroszok oldalán harcolna Ukrajnában

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A katonának jelentkezőket a szegénység és a munkanélküliség is befolyásolja elhatározásukban.

Szíriai diákok Vlagyimir Putyin mellett tüntetnek az aleppói egyetemen az ukrajnai háború kitörése után

Oroszországban állítólag több mint 40.000 önkéntes harcost jegyeztek be, akik a szír hadseregből és a szövetséges milíciákból jelentkeztek, és az orosz készenléti haderő részét képeznék. A Kreml áldását adta az akcióra.

Mindezt Rami Abdel Rahman, a brit központú Syrian Observatory for Human Rights tagja nyilatkozta kedden.

Moszkva azok közül fogadna harcosokat, akik a 11 éve tartó szíriai polgárháborúban elegendő tapasztalatra tettek szert a városi harcok terén.

Szíriával szemben, ahol a katonák havi zsoldja 15 és 35 dollár között mozog, az Ukrajnában bevetésre kerülőknek 1100 dollárt ígértek. Amennyiben megsebesülnének, 7700 dollár jár nekik, haláluk esetén pedig családjuk 16.500 dollár kárpótlásban részesülne.

A jelentkezők közül azok az orosz tisztek válogattak ki 22 ezret, akik 2015 óta támogatják a damaszkuszi rezsimet.

További 18.000 jelentkező az országot kormányzó szíriai Baath pártnál regisztrált. Az ő alkalmasságukat a Kremllel kapcsolatban álló Wagner Group toborzással foglalkozó magáncég fogja vizsgálni.

Az interneten sok hír kering a szíriai toborzásról. Múlt héten például egy szíriai katona képe bukkant föl, akiről állították, hogy Ukrajnában vesztette életét. Majd kiderült, hogy még odahaza ölték meg 2015-ben.

Nincs munka

A megfigyelő csoport szerint még nincs jele, hogy szíriai katonák harcolnának az ukrajnai konfliktusban.

Abdel Rahman azt nyilatkozta, hogy a “Tiger Forces” néven elhíresült 25. különleges küldetésű hadosztályból, az oroszok által irányított 5. hadosztályból kerülhetnek ki a zsoldosok. Jelentkeztek a palesztin Liwaa al-Quds szervezetből és a Baath párt katonai szárnyából is.

A szíriai kormány részéről ugyanakkor cáfolták a híreket. Omar Rahmoun, az Országos Érdekegyeztető Bizottság részéről az AFP-nek nyilatkozta: „Mindezidáig egyetlen központban sem regisztráltak senkit, és senki sem utazott Ukrajnába, hogy az oroszok mellett harcoljon.”

Korábban szíriai zsoldosok mindkét fél oldalán harcoltak a líbiai és a hegyi-karabahi konfliktusban.

A több mint tíz éve tartó szíriai polgárháború az ország lakosságának 90%-át taszította szegénységbe; a Syrians for Truth and Justice szervezet állítja, hogy ez a tényező kulcsszerepet játszik a toborzásban. Egy szír katona, aki Damaszkuszban, egy légi felderítő irodában jelentkezett, mert leszerelése után hiába keresett állást, azt mondta: „A helyzet kétségbeejtő. Nincs áram, fűtés, háztartási gáz.”

„Néhányszáz dollár”

A kormányhű csapatok toborzóirodákat állítotak föl Al-Mayadeen és Deir Ezzor városokban. Ezt Omar Abu Layla, a Deir Ezzor 24 csatorna vezetője mondta.

„Wagner nálunk indította be, de eddig csupán néhány tucat jelentkező van… Egy országban, amely nem tudja kielégíteni az alapvető szükségleteket, sokak számára nem marad más megoldás, mint hogy néhányszáz dollárért elszegődjön katonának.”

A Törökország által pártolt észak-szíriai lázadók az ukránokat támogatnák; ők a Sultan Murad, Sulaiman Shah és Hamza hadosztályokból kerülnének ki. Közülük korábban több százan vettek részt líbiai és azerbajdzsáni harcokban.

A szíriai zsoldosokat ugyan a pénz vonzza elsősorban, de emberjogi szervezetek állítják, hogy Ankara szövetségesei gyakran visszatartották a harcosok járandóságát.

Egyikük azt nyilatkozta az AFP tudósítójának, hogy 3000 dollárt ígértek neki.

„Az éhségtől szenvedünk… Beállok, és soha nem jövök vissza. Ukrajnából Európába megyek” – mondta egy másik.

Times of Israel – Bassa László

Címkék:háború, szíriai zsoldosok, Ukrajna

[popup][/popup]