Tavaly 1800 zsidó kapott portugál állampolgárságot

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

Mintegy 1800 szefárd (származású) zsidó kapott portugál állampolgárságot 2017-ben és mintegy 12 ezer további kérelem vár elbírálásra.

A Kadoorie Mekor Haim zsinagóga Porto városában. (fotó: MIGUEL RIOPA/AFP/Getty Images)

Mindezt egy két évvel korábban elfogadott törvény teszi lehetővé, amely – mintegy a bocsánatkérés gesztusaként – megajánlja a portugál állampolgárságot mindazon zsidók leszármazottainak, akiket 1497-ben kiüldöztek az országból, mert nem voltak hajlandók katolikus hitre térni. A parlament által 2013-ban elfogadott és 2015-ben érvénybe lépett törvény csupán az egyik formája a különféle állami kezdeményezéseknek, amelyekkel az ország zsidó örökségére akarják felhívni a figyelmet.

Egy évvel korábban, 2015-ben még csupán kétszáz honosítást történt, mert a törvényt a hivatali bürokrácia csak nehezen tudta kezelni.

Hasonló törvényt hozott korábban a spanyol parlament is, melynek nyomán eddig mintegy ötezer spanyol zsidó leszármazott kapott állampolgárságot.

Megfigyelők felhívják a figyelmet, hogy a bűnvallomás gesztusán túl e lépéstől gazdasági hasznot is remélhetnek a politikusok, ugyanis mindkét országban nagy az igény a külföldi befektetésekre, mivel a gazdaság pang és magas a munkanélküliség (17 százalék Portugáliában és 8.9 százalék Spanyolországban), különösen a fiatalok körében. A zsidók iránti gesztusokkal a turizmust is megpróbálják föllendíteni: a két ország gazdag zsidó múltja ugyanis komoly vonzerő lehet a zsidó turisták számára. (Ez egyébként Európa nagy részén – és mint tudjuk, Magyarországon is – így van.)

Lisszabonban már épül egy nagy zsidó múzeum, amelyet 2019-ben terveznek megnyitni. A „Rede de Juderias” (Zsidónegyedek hálózata) nevű projekt 2011-ben indult el és országszerte 27 várost foglal magában. Egy másik projekt, a „Rotas de Sefarad” (Szefárd utak) további 17 várost kapcsol be a programba. Utóbbi keretében 5.7 millió dollárt fektettek be restaurálásba és az infrastruktúra fejlesztésébe.

A portugál turizmusért felelős államtitkár, Ana Mendes Godinho nemrég az Egyesült Államokba látogatott, ahol találkozott a zsidó szervezetek képviselőivel és felhívta a figyelmüket az új fejleményekre. „Szeretnénk, ha ismét lennének zsidók Portugáliában – mondta a portugál államtitkár – és örülnénk a zsidó befektetőknek is. Portugália zsidó öröksége Rendkívül gazdag, kapcsolatunk a zsidó közösségekkel régi és nagyon mély.”

A JTA cikkét fordította: jég.

Címkék:Portugália, szefárd zsidók, visszatérés

[popup][/popup]