„Szükség esetén vegyék el az antiszemita szülőktől a gyereket”

Írta: Polgár György - Rovat: Politika

Amennyiben otthon a gyerekeket antiszemita gyűlöletre nevelik, az Ifjúságvédelmi Hivatalnak közbe kell lépnie – követeli a Német Rendőrszakszervezet.

Rainer Wendt, a német rendőrszakszervezet elnöke

Sok német iskolában a vallásos hátterű zaklatás és fenyegetés mindennapossá vált. Ennek visszaszorítása érdekében a mintegy 94 ezer tagot számláló Német Rendőrszakszervezet az Ifjúságvédelmi Hivatal erőteljesebb közbeavatkozását követeli. Egészen odáig is elmennek, hogy súlyosabb esetben a gyerekek gyámságba vételét javasolják. „Sok fiatal otthonról hozza magával az antiszemitizmust. Ha gyerekeket zsidógyűlölőnek nevelik, nem szabad visszariadni attól, hogy akár kiemeljék őket családjukból” – nyilatkozta Rainer Wendt, a rendőrszakszervezet vezetője az Augsburger Allgemeine című napilapnak adott interjúja során. Szerinte az antiszemitizmus elleni fellépés Németországban joggal állami feladat. Kijelentéseinek hátterében a közelmúltban tapasztalt esetek rejlenek. Így például egy berlini általános iskola egy másodikos diáklányát zsidó vallása miatt néhány iskolatársa halálosan megfenyegette, mivel nem hisz Allahban. A fiúk muszlim családból származnak.

Wendt egyetért a Kereszténydemokrata Unió parlamenti frakciójának vezetőjével, Volker Kauderral, aki nemrég azt javasolta, hogy kötelezzék az iskolákat antiszemita esetek központi regisztrálására és jelentésére. „Sajnálatos módon sok iskolaigazgató nem tesz semmit, mondván nála nem fordul elő az ilyesmi” – folytatta Wendt. „Nem szívesen vesznek tudomást az egyes muszlimoktól kiinduló antiszemitizmusról.”

Wendt továbbá az antiszemita bűncselekmények rendőrségi és alkotmányvédelmi nyilvántartásba vételének módosítását is követeli. „Ha például zsidó intézmények falát bemocskolják vagy megrongálják, automatikusan jobboldali cselekményként jegyzik be ezeket, holott sok esetben muszlim elkövetőkről van szó” – magyarázta. Szerinte szükség lenne egy országos helyzetfelmérésre, amelyben minden szóbeli, testi és fegyveres fenyegetést egységes módszerrel dolgoznának fel. Mindezt természetesen előítélettől mentesen kellene végrehajtani.

Franziska Giffey családügyi miniszter asszony nem ért egyet a szakszervezeti vezető általánosával. Szerinte egyrészt nem minden iszlám hátterű fiatal antiszemita, másrészt az erőszakosabbak nemcsak zsidók, hanem keresztények ellen is uszítanak, sőt modern felfogású muszlimokat is megtámadnak.

Az Augsburger Allgemeine cikke nyomán.

 

[popup][/popup]