(Szélső)jobboldali győzelem az olasz választásokon – az olasz zsidók kivárnak

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek  (Fratelli d’Italia*) sikere a múlt heti parlamenti választásokon a legjobboldalibb kormány megalakulását hozhatja a 2. világháború óta.

Giorgia Meloni (forrás: Wikimedia Commons)

Ez a perspektíva sok olaszországi zsidót aggodalommal tölt el, még akkor is, ha számos vezetőjük kivárásra rendezkedik be és tartózkodik a vélemény-nyilvánítástól.

“A leendő miniszterelnök pártja a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalom (MSI) örököse, amelyet 1946-ban olyan politikusok alapítottak, akik a fasizmus idején vezető szerepet vittek” – nyilatkozta David Fiorentini, egy zsidó ifjúsági csoport elnöke a Jewish Telegraphic Agency-nek.

Meloni maga is az MSI ifjúsági csoportjában kezdte karrierjét. Aggodalomra adhat okot a párt bombasztikus stílusa, helyi szervezeteinek agresszivitása, és fasiszta ideológiája – így Fiorentini. Mindez magyarázza, hogy a zsidók többnyire távol tartják magukat, bár néhány támogató még közöttük is akad.

Ester Mieli, akit most a párt parlamenti képviselőjének választottak, és korábban a római zsidó közösség szóvivője volt, Holokauszt túlélő unokája, akivel együtt írták utóbbi auschwitzi visszaemlékezéseit. Mieli szerint „mindenki magát képviseli, nem pedig a közösségét.”

Meloni gyors felemelkedése – pártja a szavazatok 26%-át szerezte meg a négy évvel ezelőtti 4%-hoz képest – a populista, jobboldali pártok előretörésének európai trendjébe illeszkedik (lásd a lengyel Törvény és Igazságosság /PiS/, vagy a magyar Fidesz példáját). Múlt hónapban a svéd választásokon a korábban nacionalistának és rasszistának minősített bevándorlás ellenes Svéd Demokraták a szavazatok több mint 20%-át kapták.

A párton belüli szélsőségesek visszaszorításának köszönhetően a FdI-nek sikerült mérsékeltebb jobboldali pártokkal koalíciót alkotnia. Ezek a pártok együtt a szavazatok 44%-át szerezték meg, és esélyesek a kormányalakításra, Meloni pedig arra, hogy az ország első női kormányfője legyen.

Az FdI jelszavával: „Isten, Haza, Család”, szilárdan képvisel konzervatív, migráció-ellenes és euroszkeptikus nézeteket. Meloni azzal kampányolt: „Nő vagyok, anya vagyok, keresztény vagyok”. Pártja ellenzi az azonos neműek házasságát, az örökbefogadást részükről, az abortuszt, az euthanáziát és a kábítószerek legalizását. Viszont más országbeli eszmetársaitól eltérően támogatja Ukrajnát és a NATO-t Oroszország inváziója ellenében.

A kampány közepette Meloni ellenfelei igyekeztek hangsúlyozni pártja fasiszta jellegét, hátha az eltántorítja az olaszokat. Még 2014-ben az egyik most megválasztott képviselő a Facebookon cikket tett közzé azzal, hogy Adolf Hitler „nagy államférfi” volt. A párt igyekezett elhatárolódni, de ahhoz már késő volt, hogy az illetőt levegyék a listáról.

Stefano Jesurum író, a milánói zsidó közösség volt vezetőségi tagja írja, hogy némely olasz zsidók hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a szélsőjobb vezetők „alapvetően fasiszták”, csak azért, mert pártjaik rajonganak Izraelért. „Nekünk csak ez az egy számít” – bosszankodik Jesurun zsidó honfitársain.

2009-ben, amikor Silvio Berlusconi utolsó kormányában volt ifjúsági miniszter, Meloni fölkereste a Jad Vasemet. Az Israel Hayom c. lapnak nemrég adott interjúban a látogatást „a lelkiismeretet fölrázó élménynek” nevezte.

Meloni azt nyilatkozta, hogy teljes mértékben elkötelezett Izrael biztonsága iránt. “Izrael az egyetlen valódi demokratikus ország a Közel-Keleten, mi pedig minden fönntartás nélkül védjük jogát ahhoz, hogy békében és biztonságban éljen… Hiszem, hogy Izrael léte szükségszerű, és az Olaszország Fivérei párt mindent megtesz, hogy az országaink közötti kapcsolatok fejlődjenek.”

Meloni azonban nem mindig volt a zsidó állam ilyen hajthatatlan támogatója. 2014-ben dicsérte a Hezbollahot, „mert az védi a keresztényeket” Libanonban. A közösségi médiában panaszkodott „a gázai gyermekek újabb legyilkolása” miatt, bár Izraelt nem nevezte néven.

Az új kormány megalakulása a parlamenti procedúrákat követően, október közepére várható. A legtöbb zsidó vezető elzárkózott a kommentároktól. Noemi di Segni, az ország zsidó hitközségei uniójának elnöke még a választások előtt kiadott Ros Hásána-i üdvözletében fölhívással fordult a leendő győztesekhez.

„Azt kérjük [választott vezetőinktől], hogy együttesen vegyük föl a harcot a gyűlölettel és antiszemitizmussal szemben. Ne védjék a zsidógyűlöletet és Izrael elleni gyűlöletet a politika eszközeivel… A Soá emléke, a fasizmus felelőssége, és Izrael létezése, mint fény a népek között – egymással összefüggő dolgok… Amennyiben értékeinket föladjuk egyéni érdekekért, vagy föláldozzuk egy bizonyos párt oltárán, sok mindent kockáztatunk. Nem elegendő azt mondani: ’majd meglátjuk’, vagy ’reméljük’” – zárul a zsidó újévi üzenet.

Olaszországban mintegy 24 ezer zsidó él az, többségük Milánó és Róma közösségeiben.

JTA – Bassa László

Jegyzet

* Fratelli d’Italia – egyben az olasz himnusz első sora (A szerk.)

Címkék:fasizmus, Olaszország, szélsőjobboldal

[popup][/popup]