Száz éve fogadta el a magyar parlament a numerus clausus törvényt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

100 éve, 1920. szeptember 26-án fogadta el a Nemzetgyűlés az 1920. évi XXV. törvényt, a numerus clausust, amely – a zsidókat néven nem nevezve –társadalmi visszaszorításukat célozta.

“Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (Részlet a törvényből)

A numerus clausus következtében az izraelita felekezetű egyetemi hallgatók 1918 előtti 30-34%-os aránya az 1920-as évek első felében 8-11%-ra csökkent. A numerus clausus lerombolta a jogegyenlőség XIX. században elért vívmányát. Bár a zsidó vagy az izraelita szó a törvényben nem szerepelt, nem kétséges, hogy legfőbb célja az izraelita vallású ifjúság diplomás értelmiséggé válásának korlátozása, s ezáltal a keresztény középrétegekből származó egyetemi ifjúság állásszerzésének a megkönnyítése volt. Mivel a nagy- és középpolgárság gyermekeinek módjukban állt külföldi egyetemeken és főiskolákon tanulni, a korlátozás elsősorban a szegényebb zsidó rétegeket sújtotta.

További zsidóellenes diszkriminációk elől, amelyeket a szélsőjobboldal követelt, a kormány elzárkózott.

Az első lépést „a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szóló 1920. évi XXV. törvénycikk jelentette.

Magában a törvényben ugyan nem, de a végrehajtási utasításban felsorolt népfajok és nemzetiségek között a zsidóságot is szerepelt, amelynek aránya így csak 6 százalék lehetett A „nemzethűség” elbírálását pedig a rendelet az egyetemek szélsőjobboldali befolyás alatt álló vezetésének a kezébe adta.

A törvény megszületésekor már megkötötték a trianoni békét, és az utódállamokból tömegesen érkeztek a munka és haza nélkül maradt magyar értelmiségiek, miközben az állami állások száma radikálisan csökkent. A konszolidálódó ellenforradalmi kormányzat a numerus claususszal keresett megoldást a gondokra, azt is remélve, hogy kifoghatja a szelet az antiszemita demagógiával uszító szélsőjobb vitorláiból.

A kezdeményezés a pesti egyetem orvoskaráról indult, ők azonban azt javasolták, hogy csak annyi hallgatót vegyenek fel, ahánynak biztosítható a magas színvonalú képzése. A Teleki-kormány kultuszminisztere, Haller István által benyújtott törvényjavaslatban sem szerepelt felekezeti vagy faji megszorítás – ez képviselői módosító indítvánnyal került a szövegbe. A legnevesebb politikusok Teleki Pál kormányfőtől kezdve Bethlen Istvánon át Klebelsberg Kunóig távol maradtak a szavazástól – igent nem akartak, nemet nem tudtak volna mondani.

A törvényről megalkotó azt bizonygatták, hogy nem agresszív, hanem defenzív szándékú, hogy szociális céllal (az értelmiségi túlképzés megakadályozására) született. A szövegből 1928-ban a népszövetségi kölcsönért folyamodó Bethlen István kivetette a faji kvótára vonatkozó passzust, de a benne maradt nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság továbbra is lehetővé tette, hogy megvalósulhasson az eredeti szándék, a zsidó hallgatók arányának csökkentése a felsőoktatásban. A numerus clausus a Horthy-rendszer egyik legdiszkriminatívabb intézkedése volt, mintegy előkészítette a két évtizeddel későbbi, a polgári jogegyenlőség maradványait sárba tipró zsidóellenes törvényeket. (MTI)

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]