Szaúdi ENSZ-képviselő: Az “egész iszlám világ” elismeri Izraelt, ha visszavonul a 67-es határokra
Az “egész iszlám világ” el fogja ismerni Izraelt és normalizálni fogja vele kapcsolatait, ha a zsidó állam visszavonul az 1967-es határokra – ismételte meg Abdallah Al-Mouallimi, Szaúd-Arábia ENSZ-képviselője a jól ismert szaúdi álláspontot az Arab Newsnak adott vasárnapi interjújában.
“A hivatalos és egyben a legújabb szaúdi álláspont az, hogy készek vagyunk normalizálni a kapcsolatokat Izraellel, amint Izrael végrehajtja a még 2002-ben szaúdiak által előterjesztett békekezdeményezést” – így a szaúdi képviselő.
A szaúdi tisztviselő által említett kezdeményezés a 1967-es határokhoz való visszatérést és egy független palesztin állam létrehozását irányozza elő. Utóbbi fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne.
“Amint ez megtörténik, nemcsak Szaúd-Arábia, hanem az egész muszlim világ, beleértve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) mind az 57 országát, elismerné Izrael államot. Ezt követően a kapcsolatfelvétel is megtörténhetne” – ígérte mondta Al-Mouallimi.
“A palesztin területek izraeli megszállása rossz dolog, teljesen függetlenül attól, hogy azok meddig tartanak” – mondta Al-Mouallimi az Arab Newsnak, majd úgy folytatta: “Az izraeli gyakorlat, amit Ciszjordániában és a Gázai övezetben folytatnak a településekkel, helytelen. A palesztinok méltóságának és jogainak megtagadása rossz, és ezt az idő sem változtatja meg. Az eltelt éveknek semmi köze ahhoz, hogy a cselekedet helyesek vagy helytelenek. “
A most kifejtett álláspont érdemben nem tér el a szaúdi tisztségviselők által korábban tett nyilatkozatoktól.
Az Ábrahám Egyezmények 2020-as bejelentése után nem sokkal, Faisal bin Farhan szaúdi külügyminisztériumi herceg kijelentette, hogy ahhoz, hogy “Izrael elfoglalja a helyét a régióban, egy fenntartható béke-megállapodásra van szükség. Mindemellett arra is szükség van arra, hogy a palesztinok megkapják az államukat, és ez a kérdés is rendeződjön “.
Iránnal kapcsolatban Al-Mouallimi elmondta, hogy a Szaúd-Arábia és Irán közötti bagdadi tárgyalások nem hoztak “jelentős eredményeket”.
“Az irániak elnyújtják ezeket a tárgyalásokat” – mondta a képviselő, majd így zárta válaszát: “mi nem akarunk tárgyalni, csupán közös fotó kedvéért. Szeretnénk ezeket a megbeszéléseket érdemi kérdések felé terelni. Olyan kérdések felé, amik az iráni kormány térségben tanúsított magatartását is érintik. Bízunk benne, hogy az irániak osztoznak ezekben a törekvéseinkben. Amíg továbbra csak is játszadoznak ezekkel a tárgyalásokkal, addig nem fognak sehová sem vezetni”.
The Jerusalem Post – Szabó Gyula
Címkék:ENSZ, Izrael, Szaúd-Arábia