Szankciók helyett párbeszédet!

Írta: Schweitzer Gábor - Rovat: Hagyomány, Politika, Történelem

A magyarországi haladó (neológ) zsidóság fennmaradásának egyik zálogát továbbra is a nők zsinagógai értelemben vett egyenjogúsításában látom.

Schweitzer Gábor

Alig néhány hét választ el bennünket Savuot – a szináji kinyilatkoztatás – ünnepétől. A törvényadásról szóló megemlékezés mellett ezen a napon avatják zsinagógai értelemben nagykorúvá a 12. életévüket betöltött leányokat is. A „bát micvá” – azaz „a parancsolat leánya” – szertartás azonban új keletű. Magyarországon legfeljebb másfél évszázados múltra tekint vissza. A „bát micvá” szertartás intézményesülése összefüggésben lehetett a nők polgári átalakulás időszakában megváltozott társadalmi helyzetével, ami idővel kihatott a nők zsinagógai – zsidó hit- és közéleti – szerepének megváltozására is.

Az elmúlt évszázad elején Magyarországon még elképzelhetetlen volt, hogy nők választójoggal rendelkezzenek a haladó (neológ) irányvonalat képviselő hitközségekben, mára viszont magától értetődő, hogy a vezető tisztségeket nők is betölthetik. A nők zsidó hitéleti értelemben vett egyenjogúsítása azonban még nem fejeződött be. A haladó zsinagógákban ugyanis – tisztelet a kivételnek – még mindig nem tekintik egyenjogúnak a nőket a férfiakkal.

A magyarországi haladó zsidóság a 19. századi kialakulása óta arra törekedett, hogy összhangot teremtsen a vallási parancsolatok és az adott kor társadalmi kihívásai között. Ez a szándék azonban nem párosult – nem is párosulhatott – a neologizmussal rokonértelmű hitújítással. Emiatt nem is azonosultak a kívülről rájuk aggatott neológ („hitújító”) jelzővel. A haladó zsidóság mindig hangsúlyozta a zsidó vallás alapértékeinek és alapintézményeinek tiszteletben tartását és követését.

Egy néhány évvel ezelőtti cikkben már kiemeltem (Haladó zsidóság – halódó zsidóság?), hogy az egyenjogúságot kifejező egalitárius irányvonal nem a reform zsidóság kiváltsága, hiszen a haladó zsidósághoz közelálló, pl. az USA-ban jelentős támogatottsággal rendelkező konzervatív zsidóság is elfogadja az egalitárius felfogást. Ebben a cikkben amellett igyekeztem érvelni, hogy a magyarországi haladó zsidóság fennmaradásának hangsúlyozottan egyik zálogát a nők zsinagógai értelemben vett egyenjogúsításában látom. Ma sem vélem ezt másként.

A nők zsinagógai értelemben vett egyenjogúsítására napjainkban irányuló törekvéseket nem szabad adminisztratív úton megakadályozni, illetve szankcionálni. Ez nem lenne méltó a haladó zsidóság múltjához sem. A haladó zsidóság legjobbjai a zsidóság politikai és társadalmi emancipációjáért, illetve a megszerzett jogok védelméért szálltak síkra. Érdemeik elévülhetetlenek a zsidóság „külső” – a zsinagóga falain kívüli – egyenjogúsítása terén. A haladó zsidóság azonban napjainkban nem állhat meg itt, hiszen a zsidó nők „belső” – zsinagóga falain belüli – jogegyenlősítését még nem valósította meg.

A tiltások és korlátozások – miként az orgona esetleges száműzése a liturgia menetéből, a reverenda elhagyása, a nők és férfiak bármiféle „mehice” általi elválasztása, a zsinagógai vegyeskar mellőzése – aligha fognak hozzájárulni a haladó zsidóság vallási értelemben vett megszilárdulásához, illetve vonzerője növeléséhez. Ezekről a kérdésekről – és még sok másról is – persze lehet és kell is disputát folytatni. Olyan civilizált disputát, ahol érvek ütköznek érvekkel. Szankciók kilátásba helyezése azonban nem alternatívája a párbeszédnek.

Arra már évekkel ezelőtti cikkemben utaltam, hogy az Írott Tanra és a Szóbeli Tanra, a Sulchan Aruchra, a zsidó vallásjogi hagyományokra, a döntvényirodalomra stb. szorítkozó hivatkozás a különféle hitközségi (MAZSIHISZ, BZSH) alapszabályokban önmagában nem elegendő. Ennél ugyanis pontosabb és tételesebb meghatározásra, iránymutatásra lenne szükség. Félő amúgy, hogy az alapszabályok olyan elvárásokat is támasztanak, amelyeket az alapszabályokat elfogadó hitközségek egy része – még, ha óhajtaná – se tudná teljesíteni.

A MAZSIHISZ alapszabálya szerint a taghitközség „I-tiszteletet tart.” Ez persze magától értetődő, de – legyünk őszinték – vajon minden MAZSIHISZ-hez tartozó taghitközség tart – képes tartani – rendszeres istentiszteletet? Felettébb kívánatos lenne. S ennél a pontnál szeretnék visszatérni a nők zsinagógai egyenjogúsága kérdéséhez. Ennek elfogadása ugyanis egyebek mellett azzal jár, hogy az istentiszteleten részt vevő nők a micvákhoz való teljes körű hozzáférés mellett az igencsak égető minján-problémák megoldását is előmozdíthatják. Spirituális, morális és gyakorlati szempontok tehát egyaránt sürgetik a haladó hitközségeket, hogy a fennmaradás érdekében elfogadják az egalitárius szemléletet, de legalább civilizált keretek között megvitassák az ahhoz való viszonyulást.

A nők zsinagógai egyenjogúsága nem gyengíti, hanem potenciálisan erősíti a haladó zsidóságot.

[popup][/popup]