Senkiföldje bölcsei – a zsidó siker régi magyarázatai (III.)

Írta: Bolgár Dániel - Rovat: Politika

A hűtlenségi elmélet

Neumann János/John von Neumann matematikus, az emigráns, aki zsenialitásával új hazáját gyarapította

Társadalmi magyarázatok

A zsidó siker termelődéséről kidolgozott régi elméletek között nemcsak természeti (genetikai), hanem társadalmi magyarázatokat is találunk szép számban, amelyek éppúgy érdemelvűek, mint a természetet okolók. Ezek hívei amellett teszik le a garast, hogy a javak teljesítmény szerint oszlanak meg, csakhogy a teljesítőképesség a szocializáció révén meghatározott: mindenki egyenlőnek születik, csak nem mindenki egyformán jó helyre.

Az egyik nagy múltra visszatekintő tézis szerint a zsidók a szerencséjüket szerencsétlenségüknek, méghozzá kitaszítottságuknak, pária helyzetüknek köszönhetik, aminek következtében ők lettek a világ első kapitalistái (páriakapitalizmus-elméletek).[1] Egy másik úgy tartja, a zsidók érvényesülésüket a vallásuknak köszönhetik, ugyanis a judaizmus egyfelől intellektuális elvárásokat támasztott velük szemben, másfelől intellektuális képességekkel ruházta fel őket (a vallási intellektualizmus elmélete).[2] Ezekről a teóriákról másutt írtam részletesen. Van még azonban néhány veretesebb társadalmi magyarázata a zsidó sikernek. A továbbiakban ezeket tárgyalom.

 

A hűtlenségi teória lényege

Ezt az elméletet kifejezetten a tudományos zsidó siker megmagyarázására ötlötték ki, habár más területekre is kiterjeszthető.  Lényege szerint a zsidók azzal ütötték meg a főnyereményt, hogy elzsidótlanodtak.

A zsidó vallási intellektualizmus téziséhez hasonlóan ez a teória is azt meséli el, hogy a zsidók intellektualisták voltak, csakhogy ebben a sztoriban nem a zsidó vallás talaján létrejövő kultúra intellektualizálja őket, hanem éppen annak elhagyása. Ez a tézis is abból indul ki, amiből a páriakapitalizmus-elméletek: a zsidó idegennek számít. Csakhogy ez az állapot a hűtlenségi teória szerint kizárólag akkor kezd el sikereket termelni, amikor a zsidó immár nemcsak a keresztényeknek idegen, hanem a zsidóságától is elidegenül.

Ennek a magyarázatnak a hőse tehát annak köszönheti előre jutását, hogy a zsidó hagyományhoz hűtlen lesz, a nem zsidók viszont nem engedik be teljes szívvel a saját köreikbe, és a jövevény még nem is elég járatos az ő hagyományukban, így a kulturális senkiföldjén találja magát. Ez a tradíciónélküliség individuális kínokkal, bizonytalansággal és feszültséggel jár. Ugyanakkor társadalmi előnyöket hoz a szenvedőnek, mivel képessé válik távolságtartással vizsgálni gondolkodásának tárgyát, tájékozatlansága kreativitásra, ötletességre szorítja, hiszen nem ismeri a dolgok bevett értelmezését. A zsidóságához hűtlen zsidó így nem is tud másmilyen lenni, csakis eredeti.

 

A zsidó peremember típusa

A hűtlenségi elmélet az idegen, illetve a peremember szociológiai típusáról szóló diskurzusból nőtt ki. A 20. század elejének társadalomtudományában és közgondolkodásában sokat és többféle értelmezésben beszéltek az idegenről. Gondoljunk például Werner Sombart könyörtelen idegenjére, akinek Sombart a zsidó siker kialakulásának megmagyarázásában is kulcsszerepet szánt.[3] Most az a nagy hatású leírás fontos nekünk az idegenről, amit Georg Simmel adott 1908-ban.

Az idegen Simmelnél az a vándor, aki rögzült. Ugyan nem utazik tovább, de attól még továbbra is vándornak tekintik. „Potenciális vándor”. Ott él, mégis távolinak észlelik, „képes érintkezni minden egyes elemmel, miközben egyetlen egyhez sem kapcsolódik szervesen”. Ez az állapot sajátos szellemi beállítottságot kölcsönöz az idegennek: nem köti „megszokás, kegyelet vagy bármilyen előzmény”, madártávlatból szemlél, a „formális logikai kombinációkban […] mozog otthonosan”.[4] Végső soron tehát tárgyilagosan gondolkodik.[5] Az idegenség ennélfogva intellektuális többlettel jár. Az idegen pedig objektivitása miatt – különös módon – funkciót kap abban a közösségben, amelytől idegen. A zsidó az idegen nevezetes példája.[6]

Simmel idegenje komfortosan érzi magát. Az idegen leírásának kialakult azonban egy olyan változata is, amelyben az idegen szorongó figurává vált. Így beszélte el a zsidók idegenségét például Lesznai Anna 1917-ben Magyarországon.[7] A magabiztosságát vesztett idegennek nevet Robert Ezra Park, a chicagói városszociológiai iskola vezéralakja adott. 1928-ban megjelent, Simmelből kiinduló cikkében Park a modern, nagyvárosi civilizációban idegenként élő alakot marginális embernek nevezte el, akit nála is a zsidó példázott. Park margóra kerültje odanemtartozásából következően éppúgy felvilágosult gondolkodásra van ítélve, mint Simmel idegenje. Ám Park hőse sokkal nyugtalanabb Simmelénél.[8] A peremembernek hiába felfokozott az öntudata, attól még bajban van, rossz a közérzete, krízise állandósul, feszült. Ő ugyanis nem szeretne kívül maradni, ám nem engedik be. Park marginálisának továbbá az is hangsúlyos tulajdonsága, hogy nemcsak azok közé nem tartozik, akik között él, de elidegenedett attól a világtól is, ahonnan elvándorolt.[9]

 

Thorstein Veblen hűtlenségi elmélete

A zsidó peremember kínlódásának sztoriját egy – ma már feltétlenül – világhírű amerikai társadalomtudós, a legjobban A dologtalan osztály elmélete című könyvéről ismert Thorstein Veblen kerekítette ki úgy, hogy az végül a zsidó sikertörténetbe torkolljon.

Veblen 1919-ben jelentette meg A zsidók értelmi kiválósága a modern Európában című cikkét. Kiinduló kérdése az volt, vajon jót vagy rosszat hoz-e, ha az általa különben szimpatikusnak tartott cionisták álma megvalósul, létrejön a zsidó állam, és a világ zsidói ott egyesülnek. A cionisták szerinte úgy okoskodnak, hogy ha ez a kis nép szétszórva és megvetve ilyen nagy dolgokat vitt véghez, akkor még inkább sikeres lesz e terhektől megszabadulva saját országában. Veblen azonban azt gondolta, ha a zsidók nem is veszítenének a zsidók különvonulásával, a világ igen. Méghozzá azt veszítené el, amivel a zsidók hozzájárultak a tudományos haladáshoz. Veblen pedig úgy tudta, ez hatalmas érték: a modern tudományos kutatásban a zsidók nemcsak feltűnően sokan vesznek részt, hanem különleges minőséget is képviselnek. Ők a találékonyak, ők alkotják az új elméleteket, ők jutnak az új eredményekre. Képet rombolnak és utat keresnek. Szóval ők a tudományos haladás vezéralakjai.

Vajon miért gondolta Veblen, hogy a tudománynak ez a zsidó élcsapata odalenne a zsidó állam létrejöttével? Hiszen a világ szempontjából igazán nem oszt, nem szoroz, hogy budapesti vagy Tel Aviv-i lakcím szerepel-e a tudományos kutatás pionírjainak személyi igazolványában. Csakhogy Veblen arra jutott, a cionizmus győzelme elapasztaná a zsidó tudószsenik utánpótlását, mert egynemű zsidó közegben nem tudna kialakulni az az újító szellemiség, ami a nem zsidók dominálta környezetben kitermelődött.

Veblen ugyanis úgy vélte, a zsidó kultúra önmagában nem alkalmas táptalaj a kreatív gondolkodás szárba szökkenéséhez, hiszen a zsidó nép hosszú történelme során sok dologban jeleskedett, de – fájdalom – a tudományos felfedezésben csak legújabban. Ahhoz – érvelt Veblen –, hogy a zsidók közül sok-sok úttörő tudós kerüljön ki, szükség volt egy másik, a zsidónál nem kevésbé tunya, de a zsidókra nagy vonzerőt gyakorló kultúra jelenlétére, amit Európában a keresztények biztosítottak. A tudószsenik ugyanis azokból a zsidókból kerültek ki – vélte –, akik engedtek a külvilág csábításának, vagyis a zsidóság renegátjaiból, mert a hűtlenségük felruházta őket a tudományos alkotómunka kellékeivel. Ezek a kellékek a következők: kétely, elfogulatlanság, mentesség az előítéletektől, a szokásos válaszok ismeretének hiánya.

A közösségéből dezertáló zsidó úgy jut hozzá mindehhez, hogy először is ráébred, amit amonnan magával hozott, a konvencionális zsidó tudás, emitt értéktelen kacat. Ahogy Veblen mondja, minden hozott tudására rá van ütve a „»Krisztus előtt« jelzés”. A keresztények világában talált konvencionális tudáshoz ugyanakkor nem engedik hozzáférni. De nem is igen akarja elsajátítani, mivel ahogy a külső szemlélő pozíciójába kerül, felfedezi, hogy a keresztény világ hagyománya éppúgy prekoncepciók halmaza, mint az ő elhagyott zsidó hagyománya, ez a világ is lejárt szavatosságú szellemi táplálékot kínál, ahogy régi hazájában is ilyennel etették. A külvilág vonzereje a zsidóból tehát nem a nem zsidók világában bennfentes személyt csinál, hanem olyan embert, aki sehová sem tartozik, egyik kultúrában sem járatos, akinek semmilyen kérdésre nincsen készen kapott válasza. A zsidóságához hűtlen zsidó kényszerű kételkedő lesz, nem marad más támpontja, mint az értelem, és ettől az elé kerülő tárgyat annak látja, ami, nem annak, aminek a hagyomány mondja.[10] Szellemi hajléktalanná válik, és nem tud mit tenni, félelemtől reszkető lábaival elindul felfedezni a világot. Bizonytalan lépései pedig, amelyek mindig új utat taposnak, felverik az intellektuális csendet. Így születik meg az egykori zsidóból a kreativitás embere, senkiföldje bölcse.[11]

Veblen eszmefuttatása bizonyára a legszebb szöveg, amit valaha írtak a zsidó sikerről. Vonzerejét tovább növeli, hogy minden magára valamit adó tudós legszívesebben magára ismerne a főszereplőjében, a tudományos haladást előrelendítő magányos hős romantikus figurájában, aki számkivetve, gyötrelmek között, de magát senki ember fiának alá nem vetve, csakis a tiszta tudománynak elköteleződve spekulál a senkiföldjén, és jut világrengető felismerésekre. Sajnos azonban ezzel a magyarázattal szemben is megfogalmazhatók ellenvetések.

 

Igaz-e a hűtlenségi elmélet?

A legrégibb ellenérv az, hogy Veblen leírása igazából egy ember élettörténetére passzol, és történetesen ő sem volt zsidó. Hanem egy Norvégiából bevándorolt közép-nyugati farmer fia volt, aki felkerekedett világot látni, iskoláit elvégezve tudós lett, de egyetemi karrierje egy kínlódás volt, akadémia nem ölelte amúgy sem túl kívánatos kebelére. Az azonban, hogy a tudományos élet peremére szorult, mintha nem megbéklyózta, hanem megihlette volna a gondolkodását. Munkái tele voltak ragyogó ötletekkel, iróniával, megkérdőjeleztek mindent, amit értek. E kérlelhetetlenül excentrikus tudós neve Thorstein Veblen volt.[12]

A Veblen-életmű sok kutatója úgy vette tehát, hogy a hűtlenségi tézist kifejtő tanulmányban szereplő zsidókon magát a szerzőt kell érteni. A cikk Veblennek a saját maga zsenialitásáról, önbecsüléséről és gyötrelmeiről írt tudományszociológiai elemzése, amelyben a szerző megpróbálja meggyőzni magát, hogy volt értelme úgy élnie, ahogy tette. Az érvvel csak az a gond, hogy manapság úgy látszik, Veblen marginalitása jelentős részben a Veblen-kutatás utólagos konstrukciója volt, nem pedig az életút valóságának sajátja.[13]

A Veblen-tézisen gondolkodva Shulamit Volkov a császárkori Németország néhány kiemelkedő természettudósának karrierjét vizsgálta meg. Azt találta, hogy a zsidó szellemi elitből sokan tartoztak az inkább a széles körű, mintsem a szakszerű tudást vagy az eredetiséget megbecsülő, klasszikusokon pallérozódott, hagyománykövető értelmiségiek közé. És csak kevesen a specializálódó, hatékonyságot szem előtt tartó, a hagyományokhoz kevésbé kötődő, kritikus szelleműek sorába. Volkov tehát váratlan eredményre jutott: a zsidó tudósok arra, hogy a tudományos intézményrendszeren belül periférikus helyzetbe szorultak, nem rebellisséggel, hanem éppen fokozott konformizmussal feleltek, a tudós körökben mainstreamnek számító életstílushoz még a keresztény német tudósoknál is jobban ragaszkodtak.[14]

Ám akármennyire érdekes ez az eredmény, a Veblen-tézis tesztelésére nem igazán alkalmas. Volkov ugyanis a legnagyobb hírnévnek örvendő, tehát tudományos munkásként kivétel nélkül újító szellemű zsidó és keresztény kutatók kulturális preferenciáinak vizsgálatát végezte el. A vebleni elgondolás érvényességét azonban nem az dönti el, hogyan aránylottak egymáshoz a konformista és a rebellis életszemléletű, kultúrafogyasztású, stílusú tudósok a zsidók, illetve a keresztények között, hanem az, hogy mennyien voltak a zsidó és nem zsidó kutatók közt a szakmai munkájukban, tudósként lázadók a normál tudomány mamelukjaihoz, a mindenkor túlnyomó többséget képező szürke középszerhez képest.

A legegyszerűbben úgy érvelhetünk Veblen hűtlenségi elmélete ellen, ha megfigyeljük a zsidó sikeresség időbeli alakulását. Ha igaz, hogy a zsidók tudományos kreativitásának forrása az a szkeptikus alapállás, ami a hagyományos zsidó kultúra elhagyásából és a külvilág kultúrájának felületes ismeretéből születik meg, akkor csakis az lehet a várakozásunk, hogy minél több idő telt el a gettót körülvevő kulturális válaszfalak leomlása óta, vagyis minél kevésbé számítottak a zsidók a gettón kívüli világban outsidernek, annál kevesebb volt a zsidók nevéhez fűződő jelentős tudományos lelemény.[15] Ehhez képest hiába jöttek-mentek az évek, a zsidó Nobel-díjasok száma nem egyre csökkent, hanem éppen egyre növekedett.[16] Hiába sokkal rokonszenvesebbek Cion bölcseinél senkiföldje bölcsei, felmerül a gyanú, hogy attól még épp annyira kitaláltak.

 

Felhasznált irodalom

Bolgár Dániel 2016: Kíméletlen uzsorásokból kaftános puritánok: A zsidó páriakapitalizmus elméletének története. Korall, 17. 66. 164–195.

Bolgár Dániel 2021: Valóban a vallásuk miatt lettek sikeresek a zsidók? – A Wall Street bóherei24.hu (https://24.hu/tudomany/2021/01/03/zsidosag-vallas-sikeresseg-usa-szociologia-tanulas-talmud-tanulmany-tortenelem/ – utolsó letöltés: 2021. június 10.)

Charpa, Ulrich 2017: Jews and Sience. In: Hart, Mitchell B. – Michels, Tony (eds.): The Cambridge History of Judaism. Volume VIII. The Modern World, 1815–2000. Cambridge, Cambridge University Press, 988–1016.

Diggins, John P. 1978: The Bard of Savagery. Thorstein Veblen and Modern Social Theory. New York, Seabury Press (Continuum Books)

Eby, Clare Virginia 1994: Thorstein Veblen and the Rhetoric of Authority. American Quarterly, 46. 2. 139–173.

Edgell, Stephen 1996: Rescuing Veblen from Valhalla. Deconstruction and Reconstruction of a Sociological Legend. The British Journal of Sociology, 47. 4. 627–642.

Edgell Stephen 2015: Veblen in Perpective. His Life and Thought. Abingdon – New York, Routledge (Studies in Institutional Economics)

Efron, Noah J. 2014: A Chosen Calling. Jews in Science in the Twentieth Century. Baltimore – Cinncinati, Johns Hopkins University Press – Hebrew Union College Press

Feuer, Lewis S. 1953: Thorstein Veblen: the Metaphysics of the Interned Immigrant. American Quarterly, 5. 2. 99–112.

Feuer, Lewis S. 1963: The Scientific Intellectual. The Psychological & Sociological Origins of Modern Science. New York – London, Basic Books

Hanák Péter 1998: Alkotóerő és pluralitás Közép-Európa kultúrájában. Budapesti Negyed, 6. 4. 254–269.

Hanák Péter 1999: Társadalmi peremlét és kulturális alkotóerő Bécsben és Budapesten (1890–1914). In: Uő.: A kert és a műhely. Budapest, Balassi, 230–262.

Hobsbawm, Eric J. 2013: Enlightenment and Achievement: The Emancipation of Jewish Talent since 1800. In: Uő: Fractured Times. Culture and Society in the Twentieth Century. New York, New Press, 61–76.

Lerner, Max 1976 [1948]: Editor’s Introduction. In: Thorstein Veblen: The Portable Veblen. Max Lerner (ed.) Harmondsworth, Penguin Books, 1–49.

Lesznai Anna 1917: [Válasz.] In: N. N. (szerk.): A zsidókérdés Magyarországon. A Huszadik Század körkérdése. Budapest, Társadalomtudományi Társaság (A Huszadik Század Könyvtára, 64), 104–109.

Levine, Donald N. 1977: Simmel at a Distance: On the History and Systematics of the Sociology of the Stranger. Sociological Focus, 10. 1. 15–29.

Mendes-Flohr, Paul R. 1991: Divided Passions. Jewish Intellectuals and the Experience of Modernity. Detroit, Wayne State University (The Culture of Jewish Modernity)

Oppenheimer, Franz 1911: A zsidók és a gazdasági élet. Huszadik Század, 12. 7. 1–19.

Pál Eszter 2019: Simmel Amerikában:az idegen és a marginális ember. Replika, 3. 63–76.

Park, Robert E. 1928: Human Migration and the Marginal Man. The American Journal of Sociology, 33. 6. 881–893.

Patai, Raphael 1996: The Jewish Mind. Detroit, Wayne State University Press

Riesman, David 1953: Thorstein Veblen. A Critical Interpretation. New York – London, Charles Scribner’s Son (Twentieth Century Library)

Rosenberg, Bernard 1955: Thorstein Veblen: Portrait of the Intellectual as a Marginal Man. Social Problems, 2. 3. 181–187.

Schütz, Alfred 1984 [1944]: Az idegen. In: Hernádi Miklós (szerk.): A fenomenológia a társadalomtudományban. Budapest, Gondolat, 405–413.

Simmel, Georg 2004 [1908]: Exkurzus az idegenről. In: Biczó Gábor (szerk.): Az idegen. Variációk Simmeltől Derridáig. Debrecen, Csokonai, 56–60.

Stonequist, Everett V. 1942: The Marginal Character of the Jews. In: Graeber, Isacque – Britt, Steuart Henderson (eds.): Jews in a Gentile World. The Problem of Anti-Semitism. New York, Macmillan Company, 296–310.

Üveges Bence: Gazdaság és felekezet Pápán a XIX. században. Kísérlet a páriakapitalizmus-elmélet empirikus vizsgálatára. Acta Papensia, 21. 1–2. 1–82.

Veblen, Thorstein 1919: The Intellectual Pre-eminence of Jews in Modern Europe. Political Science Quarterly, 34. 1. 33–42.

Volkov, Shulamit 2001: Jewish Scientists in Imperial Germany. (Parts I and II.) Aleph, 1. 1. 215–281.

Volkov, Shulamit 2006: German, Jews, and Antisemites. Trials in Emancipation. Cambridge – New York, Cambridge University Press

[1] Bolgár 2016. Lásd még Üveges 2021.

[2] Bolgár 2021.

[3] Bolgár 2016: 168–170.

[4] Simmel 2004: 57–58.

[5] Franz Oppenheimer (1911: 14) Sombarttal vitatkozva ugyanezt a tárgyilagosságot tulajdonította a zsidóknak, ám ő úgy vélte, a zsidók ezt a többnyelvűségüknek köszönhetik, mert ennélfogva a hangalak (a szó) és a jelentés (a dolog) számukra nem olvad egybe.

[6] Simmel 2004.

[7] Lesznai 1917.

[8] Levine 1977: 17–18, Pál 2019: 70–72.

[9] Park 1928: 888–893, Stonequist 1942.

[10] Vö. Schütz 1984: 412.

[11] Veblen 1919. – Veblen hűtlenségi elmélete jelentős hatással volt a zsidó tudományos tehetség más magyarázataira is. Lewis Feuer elbeszélésében eltűnnek Veblen zsidó képrombolójának aggodalmai. Nála a zsidót nem a talajvesztettség kényszere, hanem a régi hagyománnyal szembeni lázadás forradalmi lendülete viszi új utakra a tudományban. Feuer ugyanis úgy találta, hogy a judaizmus kultúrája eredetileg a „mérsékelt hedonizmus” etikáján nyugodott. A gettó kényszerű körülményei között azonban megromlott ez az erkölcs, és félőssé, bezárkózóvá, a kreativitást akadályozóvá, az érzelmi biztonságot keresővé vált a zsidó kultúra. Az emancipáció azonban szükségtelenné tette a „mazochista aszkézist”, és a zsidóság évszázadokon át elnyomva tartott igazi szelleme most valósággal kirobbant, „libertárius hedonizmusként” jelentkezett, és ez a felszabadultság dolgozik a Veblen által leírt zsidó tudományos úttörő típusában (Feuer 1963: 297–318). Paul Mendes-Flohr nem abból indult ki, amiből Veblen, vagyis, hogy a zsidó homo novus nem ismerheti a keresztények hagyományát elég bensőségesen. Inkább úgy gondolkodott, hogy a modern zsidó tudós műveltségi szempontból igenis bennfentes, csakhogy egyúttal társadalmi outsider, ezért nem tölthet be képzettségének megfelelő pozíciókat, és az ebből a státuszinkonzisztenciából adódó feszültség miatt fordul a művelt zsidók egy része a fennálló normák ellen, ez vezet a zsidó kritikai értelmiségi típusának kialakulásához (Mendes-Flohr 1991: 23–53). Ezzel szemben Noah J. Efron (2014: 9–11, 26–27) épp azzal igyekszik magyarázni a zsidók vonzódását a tudományos pályához, hogy oda beengedték a zsidókat, a tudomány érzéketlen volt a származásra más területekhez képest, a tudományban a zsidók kivívhatták a befogadásukat, sőt változtathattak is azon a világon, amelybe törekedtek. Veblenére emlékeztető módon, de rá nem hivatkozva mutatja be a zsidó érvényesülést Hobsbawm 2013. Magyarországon eddig, tudomásom szerint, egyedül Hanák Péter hivatkozott Veblen elméletére (1998: 261, 1999: 261).

[12] Például Charpa 2017: 1013, Diggins 1978: 39–41, Eby 1994: 163–164, Feuer 1953: 105–106, Lerner 1976: 48–49, Riesman 1953: 26, 132, Rosenberg 1955: 181–182.

[13] Például Edgell 1996, Edgell 2015: 30–56.

[14] Volkov 2001, Volkov 2006: 224–247.

[15] Patai 1996: 332–333.

[16] Patai 1996: 339–342, 547–550, http://www.jinfo.org/Nobel_Prizes.html (utolsó letöltés: 2021. június 10.)

 

Az I. rész itt olvasható.

A II. rész itt olvasható.

A IV. rész itt olvasható.

támogatás
Pop up banner

Címkék:a hűtlenségi elmélet, Zsidó sikeresség

[popup][/popup]