Sasz képviselő jelölt: a szemérmetlen asszonyok tehénként fognak újjászületni

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

Az izraeli Sasz párt parlamenti egyik képviselője szerint a felsőtestükből sokat mutató nők emlőrákot kapnak és elvetélnek. Halálukat követően tehénként reinkarnálódnak.

Gazahay rabbi egy youtube felvételen

Baruch Gazahay rabbi youtube csatornáján nőket becsmérlő videókat tett közzé. Szerinte csak a majmok képesek elfogadni a fejlődéselméletet. Most azt állítja: bírálói kijelentéseit szöveg-összefüggésükből kiragadva idézik.

Baruch Gazahay az ún. norvég törvény értelmében lett Kneszet-képviselő. A törvény szerint 12 törvényhozó helyére, akik miniszterek vagy miniszterhelyettesek lettek, a pártlistán soron következő politikus került.

Gazahay rabbi több száz videójában fejtette ki véleményét különböző témákban. Immár több mint nyolcezer követője van, és videóit 2 millióan látták.

A 38 éves Gazahay etiópiai születésű, és gyerekként került Izraelbe. Jelenleg az Od Yosef Chai jesiva igazgatója Beér-Sevában. Felesége és öt gyermeke van. Felnőttként lett vallásos, és röviddel ezután kezdett előadásokat tartani a zsidó erkölcsről és jogról.

Egyik 2016-os előadásában mondta: „Ördög vigye el a beduinokat, úgy udvarolnak a lányoknak, hogy a szépségüket dicsérik. Azokat meg nem érdekli, ki mondja, még egy papagáj szövegétől is megszédülnek.”

„A nőknek szerényen kell öltözniük. A mostani nemzedék megzavarodott: a nők nadrágot viselnek. Azt hiszik, hogy ugyanolyanok, mint a férfiak. Mi lesz ebből, kérdem? Te is nadrágban, férjed is nadrágban, szegény gyerek nem tudja, ki az anyja és ki az apja.”

Gazahay rabbikat idéz, akik szerint a felsőtestéből sokat mutató nő tehén formájában születik újjá. Sokuk ugyanezért kap rákot, mert mások bámulják, ami pedig szemmel verés. Ugyanez a helyzet a vetéléssel. „Amikor nők teherbe esnek, sietnek domborodó pocakjukat bemutatni a Facebookon. Mondják meg nekem, hát normálisak ezek?” – Gazahay szerint a szűk szoknyákat hordó nők fizetését a felére kell csökkenteni.

Másik klipben Gazahay azt tanácsolja a férfiaknak, ne álljanak szóba azzal a nővel, aki megszólítja őket. Inkább hívják a rendőrséget. – A férfi legyen az úr a házban. Amikor az asszony valami folytán letört, nem szabad „együtt sírni vele”. „Neki férfira van szüksége. Ő lenne a legboldogabb, ha az ura késsel mészárolná le azt, aki megsértette őt.” Egy újabb műsorban azt tanácsolta a férjeknek, hogy amikor feleségük gondjairól panaszkodik, bólogassanak, és tegyenek úgy, mintha figyelnének arra, amit mond.

Másik kedvenc témája a fejlődéselmélet tagadása. 2020 februárjában posztolt videójában azt mondta: „…csak a majmok hihetik azt, hogy a majmoktól származunk.”

Arje Deri, a Sasz párt vezetője figyelmeztette Gazahay-t, hogy nézetei elfogadhatatlanok, és azokat a pártban nem osztják. Rabbi Gazahay ezt tudomásul vette, de azzal védekezett, hogy 2016-ban diákoknak tartott előadásából a szöveg-összefüggésből kiragadva idéztek.

A youtube-on 2019 végéig voltak fönn a videók. Múlt év októberében egy újabb jelent meg arról, hogy azok a nők, akik parókát viselnek kendő helyett, pimasz teremtések. Egy esetet idézett, amikor egy, a rabbi tanácsával ellentétesen cselekvő asszony elhalálozott, mert a paróka alatt a hajszálai kígyókká változtak.

A Times Of Israel cikke nyomán Bassa László

 

Frissítés:

Miután fent említett megnyilvánulásait a sajtó megszellőztette, Gazahay kénytelen volt képviselőségéről lemondani.

 

Címkék:babonák, Sasz párt

[popup][/popup]