Putyin szerint nyugaton náci könyvégetők módjára bánnak az orosz kultúrával

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Vlagyimir Putyin, orosz elnök egy kulturális díjátadón tette ezt az összehasonlítást: „A történelem során utoljára a nácik folytattak ilyen masszív kampányt a nem kívánt irodalom megsemmisítésre.”

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (Forrás: Twitter)

Az orosz föld mindenható ura és elnöke pénteken most éppen azt sérelmezte, hogy a Nyugat az orosz kultúra diszkriminálására törekszik, amit a nácik által elkövetett 1930-as évekbeli könyvégetéséhez hasonlított.

„Ma megpróbálnak eltörölni egy ezeréves országot” – mondta Putyin, az orosz állami televízió által közvetített találkozón, majd úgy folytatta, hogy „Én mindarról a fokozatos diszkriminációról beszélek, ami Oroszországgal kapcsolatos, erről a tendenciáról, amely számos nyugati államban kibontakozóban van, és ami a nyugati elit teljes egyetértésével és néha bátorításával zajlik”.

Putyin szerint a „kultúra eltörlése” nyugaton azt jelenti, hogy orosz zeneszerzők műveit kizárják a koncertekről, és orosz szerzők könyveit pedig „betiltják”.

A Times of Israel beszámolójából nem derül ki, hogy az orosz elnök beszédében az országából elmenekült, vagy az ott maradó, de lejárató kampány áldozataivá vált írókra gondol – vagy esetleg azokra, akik maradtak és lelkesen építik az orosz birodalmi tudatot.

Putyin szerint a „nem kívánatos irodalmat ilyen tömegesen megsemmisítő kampányt utoljára a nácik folytattak Németországban közel 90 évvel ezelőtt, amikor könyveket égettek el a városi tereken”.

Miután az orosz hadsereg február 24-én megtámadta Ukrajnát, Oroszországot – és személyesen az orosz elnököt – a Nyugat számos szankcióval sújtotta. Ezek hatására Oroszország folyamatosan kezd elszigetelődni, mind politikailag, mind pénzügyileg, de olyan területekre is kiterjednek a büntetőintézkedések, mint a sport és a kultúra. Erre válaszul az orosz elnök a rendezvényen a “cancel culture-t” említette és példának hozta J. K. Rowling brit írónőt, akit a transznemű közösségről szóló ellentmondásos Twitter bejegyzései után Nyugaton sokan bíráltak:

„Nem is olyan régen – így Putyin – J. K. Rowling gyermekírónőt azért törölték Nyugaton, mert nem tetszett ott az úgynevezett nemi szabadságjogok rajongóinak. Pedig az írónő világszerte milliós példányszámban eladott könyvek írója.”

Az izraeli lap beszámolójából nem derül ki, hogy Putyin pontosan, milyen párhuzamot vél felfedezni J. K. Rowling gesztusa, és az orosz írok pályája között Nyugaton.

Times of Israel  – Szabó Gyula

[popup][/popup]