Péntek reggel 7-től tűzszünet, délután 4-kor kezdődik a túszok átadása

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Péntek reggel hétkor kezdődik a tűzszünet a Gázai övezetben, délután 4-kor adják át az első izraeli túszokat – közölte a katari külügyminisztérium szóvivője csütörtökön izraeli médiajelentések szerint.

Majed Al-Ansari katari külgyi szóvivő jelentette be a tűzszünet részleteit (Fotó: CNN képernyő-fotó)

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet pénteken 13 olyan túszát fogja szabadon engedni, akit fegyveresei az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcoltak. A katari közvetítéssel megszületett megállapodás szerint négy nap alatt összesen ötven izraeli – gyerekek és anyák – térhet haza.

Az első napon szabadulók névsorát a 13-as kereskedelmi tv jelentése szerint már átadták Izraelnek, és az eljutott a miniszterelnöki hivatalhoz.

A katari külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy Dohában a megállapodás céljának tekintik a végleges fegyverszünet elérését is. “A tűzszünet napjain további túszokat engednek szabadon, de átszállításukról biztonsági okokból nem adunk meg részleteket” – közölte a szóvivő.

A Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok megerősítette a katari külügyminisztérium szóvivőjének szavait, és bejelentette, hogy a tűzszünet péntek reggel 7 órától – közép-európai idő szerint 6 órától – négy napon át fog tartani. “50 cionista foglyot fogunk szabadon engedni a négy nap alatt, nőket és 19 év alattiakat” – közölték.

A megállapodás szerint minden izraeli túsz fejében három palesztint, nőket és 19 év alattiakat engednek szabadon az izraeli börtönökből. Naponta kétszáz segélyszállító és egészségügyi teherautó lép majd be a Gázai övezetbe, köztük négy üzemanyag-szállító.

A tűzszünet idején Izrael nem folytathat megfigyelő tevékenységet légi eszközökkel az övezet déli részén, és naponta hat órán át az északi részen sem. A tárgyalásokon részt vevő egyik tisztségviselő azt mondta a Háárec című újságnak, hogy a fő nehézség a szabadon bocsátandók listájának összeállítása volt.

A megállapodásnak eredetileg csütörtök reggel kellett volna életbe lépnie, de szerda késő este hirtelen elhalasztották, és az izraeli nemzetbiztonsági tanács elnöke, Cahi Hanegbi közölte, hogy a túszok szabadon bocsátását péntek előtt nem kezdik meg. (MTI)

[popup][/popup]