Országos sétaprogram 23 helyszínen a holokauszt emlékére

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Helytörténeti sétákkal a holokauszt emlékezetének megőrzéséért – rendhagyó, országos sétaprogram a Zachor Alapítvány szervezésében

Videó-interjús helytörténeti sétaprogram indul 23 magyarországi helyszínen a holokauszt emléknapjához kapcsolódóan 2024. április 15-e és 2024. április 19-e között. Az esemény a zsidóságuk miatt megbélyegzettek deportálásának 80. évfordulója alkalmából a Zachor Alapítvány által szervezett programsorozat része.

A 23 településen zajló eseménysorozat programjában szereplő helyszíneken önállóan és/vagy vezetett sétákon vehetnek részt az érdeklődők.

A helytörténeti séták során a résztvevők helyi túlélők és szemtanúk videós visszaemlékezései és más források segítségével betekintést nyernek a zsidó vallás és kultúra világába, megismerhetik a vészkorszak helyi történetét és elgondolkodhatnak a helyi zsidó közösség elpusztításával keletkezett társadalmi veszteségen. A helyi vonatkozású videóinterjúk segítségével betekintést nyerhetnek az egykor a településen élő zsidó emberek személyes történeteibe, és tudhatnak meg többet az egykori zsidó közösség múltjáról és jelenéről.

Az esemény létrejöttében a helyi pedagógusok és intézmények, elsősorban a Zachor Alapítvány nagykövetei jelentős szerepet vállalnak.

„Egy-egy évforduló lehetőséget biztosít számunkra, hogy közösen emlékezzünk meg fontos eseményről. Az Országos helytörténeti sétaprogram egy ilyen lehetőség. A közösség ereje megmutatkozhat abban is, hogy az ország különböző településein egyszerre vezetünk sétákat” – vélekedik Mesterházi Ildikó, a Zachor Alapítvány győri nagykövete, aki az 5 napos eseménysorozat alatt több sétát is vezet a városban.

#IWalk #ThisIsMyWalk – helytörténeti sétákkal a holokauszt emlékezetének megőrzéséért

Az IWalk program a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány digitális oktatási programja, melyet Magyarországon a Zachor Alapítvány valósít meg.

Az önálló séták az ingyenesen elérhető telefonos alkalmazás (IWalk- USC Shoah Foundation) segítségével járhatók végig. Az applikáció használata során reflektív, elgondolkodtató kérdések segítik a téma megvitatását, feldolgozását.

A programban részvevő helyszínek: Abaújszántó, Aszód, Baja, Balatonboglár, Bácsalmás, Békéscsaba, Bodrogkeresztúr, Budapest, Hódmezővásárhely, Győr, Kecskemét, Keszthely, Kisvárda, Mád, Mátészalka, Nagykanizsa, Miskolc, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Vecsés.

A programról és a helyszínekről további információ található a sétaprogram Facebook eseményében: https://www.facebook.com/events/323486616988892

[popup][/popup]