Örmény miniszterelnök: Izrael az ördöggel cimborál

Írta: Karabah - Rovat: Politika

Nikol Pasinjan szerint csupán idő kérdése, hogy Törökország „imperialista törekvései” a zsidó állam ellen forduljanak.

Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök frontra induló önkénteseket búcsúztat

Az örmény kormányfő a The Jerusalem Postnak hétfőn adott interjújában arról beszélt, hogy a jelenlegi örmény – azeri konfliktusban Izrael Törökország és az általa Hegyi-Karabahba küldött terroristák és szíriai zsoldosok mellé állt. Azerbajdzsán mellé, amely népirtást készül elkövetni az örmények ellen.

Azerbajdzsán és Örményország között már hatodik hete folyik háború a régió birtoklásáért, amely mindkét oldalon 1.500–5.000 áldozatot követelt.

Izrael ugyan formálisan egyik harcoló fél mellett sem kötelezte el magát, és a külügyminisztérium igyekszik az országot távol tartani a konfliktustól, Pasinjan szerint viszont igenis részese annak, mivel azeri részről izraeli harci drónokat is bevetnek a háborúban.

Örményország október elején konzultációra visszahívta nagykövetét – két héttel az után, hogy diplomáciai képviseletet nyitott Tel-Avivban. Ezzel jelezték, hogy tiltakoznak a fegyvereladás ellen. „Zsoldosok, iszlámista terroristák és Izrael egyazon oldalon harcolnak. Megfelelő ez a mostani helyzet Izrael számára?” – vetette föl Pasinjan .

Reuven Rivlin izraeli elnök nem sokkal az örmény lépést követően fölhívta az ország elnökét, és humanitárius segélyt ajánlott föl – amit visszautasítottak.

Örmény üteg karabahban

Izrael az utóbbi évtizedben Azerbajdzsán legnagyobb fegyverszállítója volt – Oroszország és Belarusz előtt. Az ország stratégiailag fontos helyzetben van, Irán szomszédságában. Ráadásul a zsidó állam az azeriektől vásárolja nyersolaj szükségleteinek nagy részét. Az Oroszországgal és Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló Örményországgal is szívélyesek voltak Izrael kapcsolatai – mindeddig. Pasinjan szerint az oroszok és az irániak egyaránt aggasztónak találja a törökök által ellenőrzött szíriai menekülttáborokból toborzott fegyveresek megjelenését Karabahban, akik havi kétezer dolláros zsoldot kapnak.

Pasinjan fölhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét az „új török modus operandira”, ami először Líbiában jelent meg, most Karabahban alkalmazzák, később pedig ki tudja, hol vetik be. „A nemzetközi biztonság rendszer átalakulóban van, és ennek része a hibrid hadviselés, amiben zsoldosok bevetése mellett az iszlámisták által végrehajtott terrorcselekmények is szerepet kapnak Bécsben vagy Nizzában. Ez a mechanizmus az ottomán birodalom föltámasztását célozza, bármilyen furcsán hangozzék is ez. Örömömre szolgál, hogy a Közel-Kelet számos (arab) országa levonta a következtetéseket és néven nevezik a trendet, ami súlyos fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra nézve” – nyilatkozta Pasinjan .

Címkék:Azerbajdzsán, drónok, háború, Izrael, Karabah, Örményország

[popup][/popup]