Olti Ferenc: A Mazsihisz monopolhelyzete

A Szombat áprilisi számában körkérdést intéztünk a magyar zsidó közélet néhány szereplőjéhez illetve jó ismerőjéhez arról, honnan hová jutott a magyar zsidóság 25 év alatt.

Az alábbi négy kérdésre kértünk választ:

• Milyen folyamatok zajlottak le a magyarországi zsidóság körében a rendszerváltás óta, milyen eredményeket könyvelhet el, és milyen kudarcok érték?
• Változott-e a közösség identitása, mentalitása, közérzete, intézményei, önszerveződési képessége, érdekképviseletének hatékonysága?
• Miben bíztak negyedszázada, milyen vízióik voltak, mi valósult meg, és mi az, ami ma is hiányzik?
• Milyen perspektívákat lát ma a magyarországi zsidóság előtt? Lesz-e, s ha igen, milyen lesz a magyarországi zsidó közösség negyedszázad múlva?

Az alábbiakban Olti Ferenc reflexióit közöljük.

A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad egyik legfontosabb fejleménye, hogy új vallási és civil szervezetek jöttek létre. Megítélésem szerint a diaszpórában a zsidó élet központja a zsinagóga, de nem várható el, hogy a semmiféle zsidó élménnyel és kötődéssel rendelkezők azonnal vallásgyakorló, zsinagóga-látogató emberek legyenek. Közösségi, kulturális, sport, iskolai stb. élményekkel kell őket egyre közelebb és közelebb léptetni a zsidósághoz. Az ilyen, ún. származási zsidókból lehet aztán a templomi zsidóság utánpótlása. Ebből a szempontból nagyon fontos a sokszínű szervezeti struktúra.

Fontos, hogy nálunk is megjelent a lubavicsi mozgalom, amely a tradicionális vallásgyakorláshoz való visszatérítést tartja legfontosabb feladatának, és ehhez modern, szimpatikus módszereket alkalmaznak. Ugyancsak jelentős fejlemény a reform zsidóság megjelenése, lehetőségeik sokkal nagyobbak, mint az eddig elért eredményeik. A civil kezdeményezések területén nagyon fontosak a kulturális és ifjúsági szervezetek, valamint az Izrael által létrehozott intézmények. Nagyon problémásnak tartom, hogy a  szervezeti sokszínűséget nem követte a források elosztásának ehhez igazodó változása. A Mazsihisz ebben élvezett hegemóniája, meg nem szolgált monopolhelyzete ma már inkább akadályozza, mint elősegíti a közösségi megújulást. E témában leírt véleményem a Népszabadság 2015 febr.28-i számában olvasható.

Nagyon fontos eredménynek tartom a zsidó iskolarendszer kiépülését. Több mint ezer gyerek jár nappali zsidó iskolába, ami fontos közösségi utánpótlás lehet, ha erre szánunk anyagi erőforrásokat is. Jelentős eredmény a MAZSÖK létrejötte, kudarc viszont, hogy a feladataihoz képest elenyésző anyagi erőforrásokkal rendelkezik, ami a zsidó közösség gyenge érdek-érvényesítő képességével magyarázható.  Kudarcnak tartom, hogy – főleg a Mazsihisz gyakorlatából következően – az újonnan alakult zsidó szervezetek permanens működési  nehézségekkel küzdenek. A Mazsihisznek juttatott állami eredetű források az egész zsidó közösséget illetnék, miközben felhasználásáról egy nagyon csekély számú kisebbség dönt, belső és nem közösségi érdekek mentén.

Fontos eredmény a Zsidó Közösségi Kerekasztal létrejötte, ami fórumot teremt a kormányzattal való rendszeres kommunikációhoz. Ennek egyik eredménye a közoktatási rendszer zsidó szempontú tartalmi befolyásolásának kezdeti sikere.

A közösség identitása, mentalitása és a többi tényező változott és folyamatosan változik. Ugyanakkor nagyon hiányzik egy olyan ernyőszervezet, ami megfogalmaz közösségi stratégiát, ehhez megszerzi a szükséges erőforrásokat és végre is hajtja a stratégiai elképzeléseket. E stratégia fontos eleme kellene, hogy legyen a zsidó közösséghez tartozók számának növelése, a zsidóság társadalmi megítélésének javítása, a nemzetközi kapcsolatok színvonalas ápolása stb. Az identitás, a mentalitás pozitív irányú változtatásának kérdésében az iskolarendszer a meghatározó, de erre a területre aránytalanul kevés közösségi erőforrást fordítunk. Az érdekképviselet sajnos széttagolt és sokszor alacsony színvonalú, erre is vonatkozik az előző pontban hivatkozott javaslatom.

Negyedszázada nagyon felfokozott volt a hangulat, sokan abban bíztunk, hogy kialakul a valóban prosperáló vallási élet és egy plurális, sokszínű zsidó civil társadalom. Ez csak részben valósult meg, de jó irányban mozdultunk el. Csakhogy a folyamat sokkal lassúbb, mint eredetileg gondoltuk. Kevés a karizmatikus vezető személyiség, sok a gáncsoskodás, e miatt azok sem vállalnak közösségi feladatokat, akikben pedig ez a hajlandóság és képesség meglenne. A mi korosztályunknak (1949-ben születtem) sokkal többet kellene tennie az új vezető generáció felkutatásáért és felneveléséért, valamint  pozíciókba emelésükért. Vannak pozitív példák, de sajnos nagyon kevés.

Minden negatív jelenség ellenére optimistán látom a jövőt. A zsidó iskolák sokat tesznek a zsidó identitás növeléséért. Az itt végzett fiatalok, akik már ma is több, mint ezren vannak, előbb utóbb átveszik a mi helyünket. Talán az egymást követő kormányok is előbb utóbb rájönnek, hogy végre kell hajtani a Párizsi Békeszerződést és intenzíven segíteni kell a zsidó közösség újjáélesztését. És rájönnek arra a történelmi tapasztalatra, hogy amelyik társadalomban a zsidók jól érzik magukat, ott az egész társadalom komoly modernizálódáson megy át és növekszik a jólét. És talán ehhez megteremtik az anyagi feltételeket is.