Olasz zsidó vezetők elítélték a posztfasiszta pártot méltató szenátusi elnököt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Olaszországi zsidó vezetők kemény szavakkal ítélték el a parlamenti szenátus elnökét, aki a háború után alapított újfasiszta pártot (Olasz Szociális Mozgalom, MSI) méltatta az Instagramon.

Noemi di Segni, az olasz zsidó közösség elnöke

Ignazio la Russa a MSI (Olasz Szociális Párt) kampányplakátjához a következő szöveget posztolta: „Apám emlékének, aki Szicíliában egyike volt az alapítóknak 1946-ban, és aki egész életében támogatta annak törekvését a szabadságra és demokráciára, az olasz alkotmány szellemében.”

Az olaszországi zsidó közösség vezetői megdöbbentek azon, ahogy a politikus a MSI-t a háború utáni olasz alkotmányhoz kapcsolta. Az olasz zsidókat aggasztja a mostani szélsőjobb vezetőinek nosztalgiája az olasz fasiszta korszak iránt – amely az olasz zsidóság csaknem teljes pusztulásához vezetett.

„Ma ünnepeljük a köztársasági alkotmány kihirdetésének 75. évfordulóját, antifasiszta demokráciánk megszületését” – írta Noemi Di Segni, az olasz zsidó közösségek szövetségének elnöke a La Repubblica c. lapban megjelent véleménycikkében. „Mégis, vannak olyanok, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy egy másik évfordulót ünnepelnek, az MSI megalakulásáét, egy olyan pártét, amely ideológiai és politikai folyamatosságot vállalt a fasiszta kormányzattal, amely aktív szerepet játszottak az olaszországi zsidók deportálásában.”

Ignazio_La_Russa, a Szenátus elnöke (Forrás: Wkimedia commons)

Ruth Dureghello, a római zsidó közösség elnöke is megszólalt.

„Az Olasz Köztársaság antifasiszta, és amikor valaki esküt tesz az alkotmányra, az úgy tegye, hogy ne legyen kétértelműség vagy következetlenség ebben a kérdésben… Az MSI az RSI [Hitler által patronált olasz bábállam 1943-45 között] eszmevilágát örökölte, holott a mai olaszok számára az egyetlen követhető modell az antifasiszta mozgalom, amely nagy áldozatokat hozott, hogy az országot fölszabadítsa a náci–fasiszta elnyomás alól.”

La Russa októberben lett a szenátus elnöke, miután a jobboldali koalíció megnyerte a választásokat, az Olasz Testvérek (Fratelli d’Italia, FDI) párt többséget szerzett a szenátusban, és Giorgia Meloni lett a miniszterelnök.

La Russa 2012-ben alapította meg FDI-t Melonival, karrierje azonban jóval korábban kezdődött az MSI-ben, amelynek apja 1946-ban alapító tagja volt és maradt 1995-ben történt feloszlásáig. Az FDI-t sokan az MSI utódjaként tartanak számon, logójában ugyanaz  a fajta trikolor látható.

Gianfranco Pagliarulo, az antifasiszta veteránok szövetségének (ANPI) elnöke mondta a La Pressának: „Tiszteletben tartva családi vonzalmait, úgy tűnik, hogy a tiszteletre méltó La Russa úr még nem értette meg, hogy ő az antifasiszta köztársaság szenátusának elnöke, nem pedig az MSI ifjúsági tagozatának a vezetője. Az hogy ezt a tisztséget tölti be, nem válik a demokratikus intézményrendszer dicsőségére.”

Giorgia Meloni (forrás: Wikimedia Commons)

Politikai pályafutásának elején Meloni, a nemrég megválasztott miniszterelnök kapcsolatot tartott fönn az MSI-vel. Karrierje fölbátorította a fasiszta szimpatizánsokat. Múlt hónapban kritikák érték, miután kinevezett miniszterei közül néhányról náci karszalagos fényképek kerültek elő.

Mindazonáltal Meloni nyitást kezdeményezett a zsidó közösség felé. Novemberben találkozott a Zsidó Világkongresszus és az olaszországi zsidóság vezetőivel, és megvitatta velük az antiszemitizmus kérdéseit, a miniszterelnöki hivatal pedig nyilatkozatot adott ki, amiben „hangsúlyozták a zsidó közösségek jelentőségét az olasz és más európai nemzeti identitások szempontjából.”

Más európai szélsőjobb vezetőihez hasonlóan Meloni gyakran hangoztatja támogatását Izrael Állam irányában és hasonlítja az FDI-t Benjamin Netanjáhu Likud Pártjához.

JTA – Bassa László

Címkék:Olasz szélsőjobb, olasz újfasiszták, olasz zsidók

[popup][/popup]