„Oktatási antiszemitizmus”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Iráni állami tankönyvek szemléje.

Kép az ötödik osztályosok “Mennyei ajándékok – Iszlám nevelés és gyakorlat” c. tankönyvéből. Piros alapon a Khomeini ajatollahtól származó idézet: “Izraelt el kell törölni”

 

Az iráni forradalom 42-ik évfordulóján az amerikai Anti Defamataion League átfogó tanulmányban mutatta be az Iránban használatos iskolai tankönyvek tömény antiszemitizmusát, Izrael- és Amerika-ellenességét.

A tanulmány címe: Uszítás: antiszemitizmus és erőszak a forgalomban lévő iráni állami iskolai tankönyvekben. Az állam által támogatott tananyag a nyugati médiumokat és Szaudi-Arábiát azzal vádolja, hogy túl sokat foglalkoztak az iráni koronavírus helyzettel, abból a célból, hogy eltereljék a figyelmet az 1979. évi iráni forradalomról szóló múlt évi megemlékezésekről. (A központi ünnepségeket február 11-én tartották.) A tankönyvek Kászim Szulejmánit, az Iráni Forradalmi Gárda vezetőjét dicsőítik, akivel irányzott légicsapás (dróntámadás) végzett Irakban 2020 januárjában.

Jonathan Greenblatt, a Rágalmazás-ellenes Liga vezérigazgatója ezt nyilatkozta: „Az iráni iskolai tankönyvek bemutatják, milyen mélyen beivódnak ezek az idegengyűlölő és embertelen uszító üzenetek a befolyásolható fiatalok tudatába – a hivatalos iskolai tananyag formájában.”

Az iráni tankönyvekben Izraelt olyan műországnak (fake country) tüntetik föl, amely rászolgált arra, hogy elpusztítsák. A diákoknak naponta kötelező „Halál Izraelre” és „Halál Amerikára” jelszavakkal felvonulni. Azt tanítják nekik, hogy a zsidók történelmileg ellenségei az Iszlámnak, iszlám szövegeket hamisítanak, és a szabadkőművességet a moszlim világ aláásására használják. Az amerikaiak – e tankönyvek szerint – azért kezdeményeztek szankciókat Irán ellen, hogy végrehajtsák „sátáni tervüket” a moszlim hit megsemmisítésére. A tankönyvekben iráni atomtudósok szerepelnek, akik közül sokakat idegen ügynökök gyilkoltak meg az elmúlt években. (Sem Izrael, sem pedig az USA nem vállalt felelősséget halálukért.) „Áldás van a nagy dzsihádon és az ifjak kiontott vérén” – így a tankönyvi szöveg.

Kép a 8. osztályosok “Polgári ismeretek, történelem, földrajz tankönyvéből. A képaláírás az intifádát dicsőíti és a végcélnak Izrael elpusztítását nevezi

A nyolcadik osztályban tanítják a „Polgári ismeretek, történelem, földrajz” elnevezésű tárgyat. Megállapítása: Az Izraellel történő konfrontáció egyetlen módja – addig is, amíg a moszlimok egyesítése céljából indított harcban teljesen meg nem semmisül – az ellenállás folytatása, a bátor tiltakozás és a népi küzdelem (intifáda).”

David Weinberg, az ADL washingtoni külügyi igazgatója, a tanulmány szerzője a gyűlöletkeltésnek ezt a formáját „oktatási antiszemitizmusnak” nevezte, megjegyezve: „Az iráni kormányzat hivatalos nyilatkozataiban folyamatosan hangsúlyozza, hogy csak Izrael Államot tekinti ellenségnek, nem pedig a zsidó népet, de ez szöges ellentétben áll az oktatási anyagokkal.”

Iránt az amerikai külügyminisztérium a nemzetközi terrorizmus első számú szponzorának tekinti. Minden évben meghirdetik a Holokauszt karikatúra pályázatot, ami lehetőséget nyújt az antiszemitáknak a Soá feletti gúnyolódásra, vagy annak tagadására. Weinberg nyilatkozatából: „Már nem meglepő a könyvekből áradó gyűlölet és uszítás, mégis szükség van dokumentálásukra, bemutatásukra és a kormányzatokkal történő tudatosításukra.“

Ez az uszítás évtizedek óta bevett gyakorlat az iráni kormányzat részéről.

Weinberg szerint az iráni vezetők büszkék minderre, és az anyagok online érhetők el az iráni oktatási minisztérium honlapjáról. Az 1979. évi iszlám forradalom óta a rezsim az USÁ-ra mint „Nagy Sátánra”, Izraelre pedig mint „Kis Sátánra” hivatkozik, az utóbbi két évtizedben – a közösségi média révén – az egész világon.

Egy oldal a 9. osztályosok tankönyvéből, a “kulturális támadás” c. fejezetből

Ali Hámenei, a legfőbb vallási vezető a Twitteren Izraelt „rákos daganat” nevezte és „a cionista rezsim elpusztítására” hívott föl. Januárban az ADL – Jack Dorsey Twitter vezérigazgatónak írt üzenetben – sürgette Hámenei fiókjainak bezárását, az onnan érkező, fanatizmusra és rasszizmusra uszító üzenetek miatt. A Twitter egy ilyen üzenetet törölt, amelyben az iráni vezető a Nyugatot azzal vádolta, hogy más országokat fertőznek a COVID-19 oltással.

Az ADL jelentése szerint „a 2020-21-es tanév iráni állami tananyaga militarizálja a fiatalokat, a háborúra készítve őket föl.” „Polgári Védelmi” kurzusok indultak. A tankönyvekben szerepel, hogy az ISIS az USA, Izrael és arab bábállamok „gyártmánya”. Az Iránban betiltott bahái hitet követőket – a szunni vahabitákhoz hasonlóan – mocskosnak ábrázolják. Egyes könyvek Bahrein megdöntésére szólítanak föl, miután az öböl-menti ország diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat létesített Izraellel.

Iránnal ellentétben Szaúd-Arábia, amelyet korábban sok bírálat ért antiszemita tankönyveiért (valamint a nők elnyomásának és más vallások alsóbbrendűségének hirdetéséért) nemrég megkezdte az ilyen kétes tartalmak eltávolítását. Az ősszel forgalomba került szaúdi iskolai tankönyvekből hiányzik a homoszexualitást halálbüntetéssel sújtó fenyegetés, és a mártíromságnak, mint az iszlám legfőbb céljának dicsőítése. A „zsidók elleni harcra” szólító feliratok is megritkultak az osztályokban, a 10. osztályos tankönyvből pedig eltűnt a Mohammedtől származó idézet: „Az ítéletnap akkor jön el, amikor a moszlimok az összes zsidót kiirtották.”

Minthogy a Biden adminisztráció arra készül, hogy megbirkózik az Irántól érkező kihívásokkal – köztük a nukleáris program folytatásával és a Közel-Kelet és Perzsa-öböl feletti hegemóniára irányuló erőszakos törekvésekkel – az ADL tanulmánya és a hasonló jelentések lehetőséget nyújtanak a hatékony Irán-politik kialakításához.

Weinberg szerint az anyagot eljuttatják amerikai kongresszusi képviselőkhöz és a végrehajtó hatalom ágazataihoz, valamint más, köztük arab, európai és latin-amerikai országok kormányzataihoz is.

„A közel-keleti iskolai tankönyvek antiszemita tartalma nemcsak iráni probléma, bár az iszlám állam kétségkívül a legsúlyosabb eset” – jelentette ki Weinberg.

Jewish Journal – Bassa László

Címkék:Irán, iszlámizmus

[popup][/popup]