„Nyilas rabbi”, vagy különös hős? – Berend Béla emlékezete

Írta: Veszprémy László Bernát - Rovat: Politika, Történelem

Kritikusai szerint „nyilas rabbi” volt, megmentettjei szerint a holokauszt „szent embere”. Harminc éve hunyt el Berend Béla, egykori szigetvári főrabbi.

Berend Béla munkaszolgálatosként és a gettó rabbijaként 1944-ben

A londoni Wiener Library könyvtárában található egy philadelphiai munkavégzési engedély 1948-ból. A dokumentum egy bizonyos Albert Bruce Belton nevére van kiállítva hólapátolás végzésére. A csatolt fotóról egy szürke, szemüveges, kifejezéstelen arc néz vissza ránk. Annak tulajdonosa, Berend Béla rabbi a holokauszt borzalmait követően, 1947-ben költözött Amerikába, majd állítása szerint 1950-ben vette fel az Albert Bruce Belton nevet. A dátumot cáfolja, hogy hólapátolási igazolványán az 1948-as év és új neve is szerepel. Nem ez az egyetlen ellentmondásos dolog Berend emigráns éveiben.[1]

Egy oklahomai zsinagóga máig úgy tudja, hogy a közösségükben egykor szolgáló rabbi Románián keresztül szökött Amerikába 1938-ban, miután munkaszolgálatos volt (igaz, ez az antiszemita program 1939-ben indult meg).[2] Egy ajánlólevél – mely szintúgy Berend hagyatékában maradt meg – azt állítja, hogy a rabbi haláltábor-túlélő volt.[3] Később maga ugyanezt terjesztette Florida, egy ottani zsinagóga rabbijaként.[4] A történelmi igazság azonban az, hogy Berendet sohasem deportálták.

Amennyire kaotikus és gyakran változó szolgálati helyeit fel lehet vázolni, úgy néz ki, Berend a következő helyeken volt rabbi Amerikában: Dubuque (Iowa 1950-53), Ardmore (Oklahoma, 1953-59). Innen New Yorkban távozott, majd 1963-ban már Clearwater, Florida egyik zsinagógájában szolgál. A jelek szerint mindenhol más és más történettel állt elő. A névváltoztatások, az alibik és a zsinagógák cserélgetése egyértelműen mutatják, hogy Berend szégyellt valamit múltjából. A rabbi ugyanis a budapesti nagygettóban tevékenykedett a holokauszt során: vádlói szerint nyilas kollaboráns volt, míg védői szerint külön utas módszereivel megannyi életet mentett meg.

*

Berend Béla Presser Béla néven született Budapesten 1911-ben, majd Szigetváron lett főrabbi 1937-ben. Karrierjéhez ekkor az Egyenlőség még nagy reményeket fűzött.[5] Elmondása szerint azonban rövidesen konfliktusba került a hitközség vezetőségével, akiket gazdag asszimilánsokként írt le, mintegy szembeállítva őket magával, a szegény cionistával. Azonban életrajzának ez a fejezete is kérdéses: a holokauszt előtti egyetlen felmaradt beszédében hazafiasságra és Horthy Miklós tiszteletére intette híveit.[6] Munkácsi Ernő történésznek azonban igaza volt, mikor azt írta, hogy Berendben volt valami „forradalmi, anti-asszimiláns és antikapitalista”.[7]

Berend holokauszt alatti tevékenységéről a legátfogóbb tanulmányt Munkácsi Krisztina közölte.[8] A rabbi az európai holokauszt évei során került kapcsolatba szélsőjobboldali magyar politikusokkal, majd 1944 márciusa után több levelet is intézett Endre László belügyminiszterhez, a magyar zsidóság deportálásának egyik fő felelőséhez. Ezekben elkeseredett hangon, közös nacionalista alapjukra hivatkozva próbálta megóvni a magyar zsidóság életét: mint érvelt, ha a zsidóság életét megkímélnék, akkor a háború után úgyis kivándorolnának Palesztinába. „Egy a célunk” – próbálta meggyőzni Endrét -, „miért ne csinálnók együtt”?[9] Mint később bevallotta, természetesen nem naivitás, hanem merő taktikázás volt ez részéről:

“Világos, hogy megpróbáltatások idején, a népünk életéért aggódóknak a hatalmat gyakorlókhoz kell utat találniuk. És fanatikus, megszállott őrültekkel szemben a lipótmezei kezelés módszereit alkalmazni, vagyis »Napóleonra« ráhagyni, hogy ő valóban Napóleon, a »császárra,« hogy ő a császár, és így tovább, és engedményeket, időnyerést, halasztást kell kicsikarni tőlük.”[10]

Berend ezek mellett nyilasokkal és Bosnyák Zoltán antiszemita fajkutatóval ápolt kapcsolatait használta fel arra, hogy helyet kapjon a budapesti Zsidó Tanácsban, majd pedig nyilas razziák során emberek életét mentse meg. A belügyminisztériumnak írt leveleiben követelte, hogy „szüntessenek meg mindennemű uszítást, bántalmazást”, „toroljanak meg minden rémtettet”.[11] S míg mindez még érthető – és eredményekkel is járó – hősiesség lehetett részéről, már kevéssé megmagyarázható az az interjú, melyet Berend a Harc! című antiszemita lapnak adott 1944 nyarán. Egy rabbi a zsidók tömeges megkeresztelkedéséről címmel jelent meg a szöveg, melyben Berend így fogalmazott:

“A zsidóságból kilépni nem lehet. Évezredek alatt kifejlődött faji tulajdonságokat, sajátos lelkiséget nem lehet úgy letenni, mint egy ócska kabátot. Testileg-lelkileg zsidó marad a zsidó akkor is, ha felvéteti is magát valamely keresztény egyházba, vagy ha »felekezetnélkülivé« lesz. Nem-zsidóvá – nem-zsidó felmenőktől – csak születni lehet, azzá keresztelődni sohasem!”[12]

Berend Béla, a zsidó tanács tagjaként írt jelentése egy nyilas tömeggyilkosságról

Berend később azzal érvelt, hogy a hamis mentsvárat ígérő kikeresztelkedés ellen a zsidók érdekéből beszélt, ám valószínű, hogy itt a kikeresztelkedettek elleni ellenszenvéről lehetett szó. Ezt bizonyítja, hogy 1940-ben munkaszolgálatos rabbiként olyan tartalmú szöveget intézett a honvédelmi miniszterhez, melyben a „gazdag”, kikeresztelkedett muszosok kedvező helyzetét nehezményezte, szemben a szerinte kizárólagos szenvedést megélő hithű zsidókkal.[13]

A szakirodalom összességében nem kételkedik Berend jószándékában. Tevékenységével zsidók életét mentette meg, engedményeket szerzett, vagy éppen élelmiszert juttatott munkaszolgálatosoknak. Heves cionista, asszimiláció-ellenes retorikájával azonban megtévesztette az utókort: volt, aki elhitte, hogy komolyan gondolta Endrének írt sorait a „közös ügyről”, mások pedig személyes sértettség okán vallottak ellene. A háború után megszilárduló szocialista rezsim aztán persze kapva-kapott egy cionista rabbi elítélésének lehetőségén.

*

Berend Bélát 1946 tavaszán tartóztatták le, majd kétszer hirdettek ítéletet ügyében. Első fokon – saját elmondása szerint, kínzásokkal kicsikart vallomásai alapján – elítélték, másodfokon viszont felmentették. A tények ismeretében sokkal érdekesebb a pert kísérő sajtóhadjárat, mely Varga László történész szerint a későbbi „cionista perek” előfutárának tekinthető.[14]

A vele készült börtöninterjúban még megvédhette Endre Lászlónak írt leveleit: „Kérem, mi mást mondhattam volna? . . .Nem mondhattam azt, hogy én csak átváglak téged, a végcélom egészen más”. Más újságok cikkcímei azonban magukért beszéltek: „Hullarablással is vádolják Berend Bélát”. „Berend főrabbi, a Gestapo besúgója, nyilas újságot olvasva nézte végig hívei deportálását”. „Nácibérenc főrabbi a népbíróság előtt”.[15]

Berend Béláról készült karikatúrák 1946-os perének idejéből

Berend utólag úgy látta, hogy a népbíróság pusztán el akart ítélni egy rabbit, hogy a kommunista holokauszt-narratívában fel tudjanak mutatni egy „cionista bűnöst”. Ebben valószínűleg nem tévedett: az ügyről gyakran cikkező Gábor Andor – aki egykor anticionista szerzőként az Egyenlőségnél indult, majd kommunista publicistává lett – ki is jelentette, hogy nem érdekli, Berend ártatlan-e, hanem csak az, hogy köze volt a nyilasokhoz.[16]  Egy korabeli cikk tisztázta is, hogy Berend „esete is világosan bizonyítja, hogy valakinek fasiszta vagy demokrata magatartása független a származásától”.[17]

Berend felmentő ítéletét követően Amerikába emigrált. Mint utólag írta, félt, hogy Kasztner Rezső sorsára jut. Természetesen ez az állítás is – mint megannyi más magyarázata – sántított, hiszen a Kasztner-körüli botrány majd a cionista ügyvéd meggyilkolása jóval a rabbi emigrálását követően történt. Berendet azonban múltja az emigrációban sem hagyta nyugodni.

*

Nem sokkal az után, hogy nyílt levélben állt ki az ’56-os magyar forradalom mellett, Berend az American Council for Judaism (ACJ) nevű reform-zsidó szervezet könyvtárosának állt. Ez a csoport Elmer Berger osztrák-magyar származású rabbi vezetése alatt a negyvenes évek szolidan nem-cionista szervezetéből a Palesztin Felszabadítási Front amerikai zsidó szócsövévé vált a hidegháború idejére (talán elég annyit mondani, hogy Berger beszédeit Bejrútban adták ki).

Hogy miképp kötött ki egy ilyen vadul Izrael-ellenes zsidó csoportnál Berend? Erre választ adhat egy ajánlólevél, mellyel Berend a New York Board of Rabbis szervezetet kereste meg 1959-ben. Ebben az szerepel, hogy Berend „különösen nagy segítséget nyújtott számunkra [a Southport New Synagogue rabbija számára – V. L. B.] küzdelmünkben az ACJ-vel szemben, mely egy vadul antiszemita amerikai csoport az arabokkal szövetségben, s mely mindent megtesz Izrael lejáratására és minden Izrael-barát amerikai zsidó ellen. Belton rabbi [sic!] segítségével fontos információkhoz jutottunk, melyeket egy kiadványban használtunk fel az ACJ propagandájának ellensúlyozására”.[18]

Mindez megmagyarázná Berend jelenlétét, ám valahol az Amerikai Zsidó Levéltárban – mely az ACJ iratait kezeli – megmaradt Berend 1959-es felmondólevele, melyet az ACJ-nek címzett. Ebben felrótta a csoport vezetőinek, hogy az „az Izrael állam elpusztítására szőtt nemzetközi összeesküvés amerikai főhadiszállásává vált”.[19] Persze amennyiben kémkedni ment az ACJ-hez, ezt a kezdetektől fogva tudhatta volna. Valószínűbb azonban az a magyarázat, melyet Jack Ross, az ACJ történetét feldolgozó amerikai kutató osztott meg velem. Miután több interjút készített Berend egykori kollégáival, Ross arra jutott, hogy Berend „azt a benyomást keltette, hogy kissé zavart volt . . . [kilépését követően] úgy viselkedett, mint egy szekta kiesett tagja, aki fanatikusan próbálja elpusztítani a szektát kívülről”.[20]

A regény 1975-ös kiadása

Ross szerint Berend egykori ACJ-s munkatársai kételkedtek a rabbi magyarországi tevékenységével kapcsolatos történeteiben. Kérdéses természetesen, hogy Berend mennyit osztott meg amerikai ismerősivel múltjából: a fent idézett ajánlólevél is azt állítja, hogy Berend belülről látta a haláltáborokat. Botrányainak takargatásával voltaképpen csak magának ártott, ugyanis két hazai népbírósági perét követően Berendre még további két per várt. Talán ironikus, hogy ezeket korábbi felmentő ítéletének dacára is elveszítette. Mind a kettőt ő maga indította: az elsőt Randolph L. Braham holokauszt-kutató, a másodikat pedig Moldova György író ellen. Utóbbi esetben Amerikából perelte Moldovát egy budapesti bíróság előtt.

*

Moldova György 1975-ben adta ki Szent Imre induló című könyvét, melynek részletei a Kortárs folyóiratban jelentek meg először az év februárjában. A regénybeli fő kollaboráns a Berend nevet viselte.

A könyv formájában kiadott történetben a név már Bárányra változott, de Berend így is beperelte a Kortárs folyóiratot rágalmazásért. A pert Moldova nyerte, ami nem meglepő, tekintve, hogy a múlt rendszer kedvelt írójáról volt szó. Az ellenséges névválasztásoknál még érdekesebb, hogy Moldova kiről nevezte el pozitív karaktereit, s hogy hogyan fogadták a munkát Izraelben. Moldova regényének budapesti gettójában ugyanis egy embermentő rabbi is feltűnik, akinek a Teitelbaum nevet adta. Ez egyértelmű utalás Joel Teitelbaum szatmári rabbira, aki az ortodox anticionizmus legnevesebb amerikai alakjává vált, de csak miután kolozsvári cionisták kiemelték a város gettójából, feltették a Kasztner-vonatra, és így megmentették életét.

Egy ponton azonban tényleg igaztalanul vádolták Moldovát: Abádi Ervin revizionista cionista író szerint Moldova „öngyűlöletének” bizonyítéka, hogy a holokauszt áldozatait vágóhídra menetelő birkákhoz hasonlította.[21] Ez a szófordulat azonban eredetileg a soával kapcsolatos cionista retorika része volt, nem pedig Moldova kreálmánya. S noha Abádi nem fukarkodott Berend méltatásával – ő „a mi pokoli tragédiánk szent embere”, „épp, mint Kasztner” -, Berend a védelem ezen részével nem értett egyet. Szerinte, noha igaz, hogy „a Horthy-fasizmussal” szemben „ellenállásról szó sem lehetett”, „szólni valóban kellett volna [a zsidó tömegeknek a holokausztról], és ezért Kasztner viseli a szörnyű történelmi felelősséget”.[22] Haragját más zsidó vezetőkre is kiöntötte: a holokauszt után a „mamutfizetéses »főrabbikat«” okolta a zsidóság pusztulásáért. Mint írta, „a két báró”, azaz Dieter Wisliczeny SS-százados és Freudiger Fülöp ortodox vezető „első pillantásra megszerették egymást”, mert nemesek voltak és „kapitalisták”.[23]

Berend Béla a Randolph Braham ellenindított per éveiben

Keserűségét Freudiger iránt az a tény is táplálta, hogy az idős ortodox vezető emlékirataiban a felmentő ítélet dacára kollaboránsként utalt Berendre. Berend két évvel később, 1979-ben az emlékiratokat publikáló Randolph L. Braham holokausztkutatót citálta bíróság elé, majd ismét elvesztette a pert. Braham könyvében egy lábjegyzetben utalt arra, hogy Berendet talán eredetileg is zsidó vezetők nyomására menthették fel, noha nem világos, hogy a holokauszt-kutató melyik népbírósági vádpontban látta volna bűnösnek Berendet. Az azonban tény, hogy a történész javára hozott döntést követően az amerikai bíró kért egy dedikált példányt Braham szóban forgó könyvéből.[24]

*

Berend saját bevallása szerint harminc éven át „dokumentum-másolatok özönével halmozta el a magyar történészet . . . egyéniségeit”,[25] részben abból a célból, hogy felmentse emlékét. A történészeket azonban láthatóan nem kedvelte: emlékezései között megannyi támadást intézett a soá kutatói ellen. Rossz érzéseit erősíthette, hogy ügyében egy másik holokauszt-kutató is állást foglalt még a Moldova-per során felkért szakértőként, s hogy az állásfoglalásban nem sok köszönet volt.

Lévai Jenő, a magyar holokauszt első krónikása arra jutott, hogy Berend sokat tett az üldözött zsidókért, és még a kikeresztelkedettek elleni kirohanásait is elnézte neki. „A Szent Imre Indulónak köze sincs a pesti gettó valóságához” – írta. Moldova ellen azonban nem foglalt állást.[26]

Lévainak az is dilemmát okozott, hogy egy korábbi cikkében, melyet közvetlenül a holokauszt után publikált, még elítélte Berendet. Így vagy védence ellen kellett állást foglalnia, vagy pedig saját hitelességén kellett rontania. A dilemmát Lévai feloldotta, és úgy döntött, inkább tulajdon korábbi írásainak megbízhatósága ellen érvel: „Hogy kik voltak az informátoraim? Mindenki, akivel az ember csak szót váltott. Az akkori idők tömeg-pszichózisa, amely a pincékből éppen csak feljött és súlyos eseményeket átélt, családjukat vesztett, agyonkeseredett, éhhalállal küzdő embereket eltöltötte, mindenfajta gyanúsításnak tág teret engedett”.[27] Ám korábbi véleményein nem csak Lévai, de Berend is gyakran változtatott ebben a csavarokkal teli ügyben.

*

Tekintve Berend korábbi heves cionizmusát és kikeresztelkedés-ellenességét, érdekesnek tűnhet a Knickerbocker News nevű, mérsékelten patinás amerikai lap 1963. januári híre: ezek szerint Albert B. Belton – azaz Berend Béla – rabbi esketéseket vállal, akár vegyes vallású párokkal is.[28] Világnézete kétségkívül liberálisabb lett: floridai munkássága során egy cikk szerint maga helyezte John Fitzgerald Kennedy portréját a szentély falára, latin katolikus imával búcsúztatva a meggyilkolt elnököt, máshol pedig a négerek jogaiért szólalt fel.[29] Egy újabb újságkivágás szerint négy felekezet papjával együtt adott ökumenikus istentiszteletet.[30] Hagyatékában szerepel egy általa aláírt karácsonyi üdvözlőlap és egy beszéde, melynek címe Hebrew Dreams of Universal Brotherhood, azaz kb. „Az egyetemes testvériség zsidó ideálja”.[31]

Berend Béla (középen) 1963-ban, egy ökumenikus istentiszteleten

Izrael-barátságából azonban a rabbi nem engedett, és nem tudunk róla, hogy az ACJ-nél való működése idején anticionista nézeteket hangoztatott volna. A ’67-es háború idejéből megannyi távirat maradt meg Berend hagyatékában, melyekben a Fehér Házat szólította fel Izrael támogatására. S noha nem valószínű, hogy üzenetei bármilyen meghatározó személyhez eljutottak volna, Elimelech Rimalt Kneszet-képviselő megköszönte Berend „táviratokkal vívott szent háborúját”.[32] A táviratokból Berend excentrikus jelleme és a lelkes kibicelő stílusjegyei tűnnek ki. Mose Dajan legendás izraeli védelmi miniszternek például arról írt, hogy Aliezer ben Jairt, az első századbeli zsidó katonai vezetőt avassák poszthumusz Rav Aluffá, azaz vezérkari főnökké. Dajan megköszönte Berend levelét.[33] Máshol az amerikai vezetőséget figyelmeztette, hogy Izraelnek „halálosabb [katonai] eszközöket kell adniuk, mint amiről a Kreml valaha is álmodozhat”. Mint érvelt, így megakadályozhatják, hogy újabb hatmillió zsidó haljon meg, nem titkolva, hogy Amerikát is felelősnek tartja a soá borzalmaiért.[34] Berend a nagybetűkkel írt internetes kommentárok előfutárának számító nagybetűs levélírás módszerét is elsajátította, felsorolva mind a 88 amerikai várost, melynek nevében bibliai zsidó nevek szerepelnek, így próbálva meggyőzni Nixon elnököt, hogy támogassa Izraelt. „JerUSAlem” nevében pedig az USA-szó volt benne – így a magas röptű diplomácia.[35]

Berend idős korára még egy fontos hobbit vett fel: saját történetének forrásait és történészi feldolgozásait gyűjtötte, azokból lábjegyzetelt füzeteket állított össze, majd azokat megküldte levéltáraknak és történészeknek (így maradt meg egy példány a Wiener Libraryben is). Berend külön fájlalta, hogy anti-asszimiláns retorikáját ’46-os bírósági perének idején a kommunista sajtó „valóságos nyilasprogramnak” nevezte, miközben – mint érvelt – más rabbik is prédikálták a magyarság és a zsidóság különválását. Herskovits Fábián, a Dohány utca holokauszt utáni rabbija például 1945 nyarán arról beszélt, hogy a zsidókérdés „változatlanul megvan”, hogy az nem csak a reakció ügye, és hogy „veszélyes”, ha valaki „egyszerre nevezi magát magyarnak és zsidónak”. Berend az interjút félrerakta, és sértődötten a margóra írta: ő maga „ugyanezt hirdette”.[36] Benoschovszky Imre rabbi szintúgy arról beszélt 1946 nyarán – derül ki Berend gyűjteményéből -, hogy „a zsidóság felvehető – viszont levehetetlen”. Az utóbbi szót Berend aláhúzta, minden jel szerint elegánsan átugorva azon tény felett, hogy a „konkurens” rabbi szavai az Új Élet hitközségi lapban jelentek meg, nem pedig Bosnyák Zoltán Harc!-ában.[37]

S noha a judaizmus, mint „nemzeti vallás”, és a zsidóság, mint nemzet az emigrációban is sarkos tételek maradtak Berend számára, mikor el 1973-ban el akarta hagyni Amerikát, nem Izraelre gondolt, hanem Magyarországra. Seifert Géza MIOK-elnök azonban arra intette, hogy ne elevenítse fel ügyét, ne térjen haza, és munkásságának ítéletét hagyja a történészekre”.[38]

Tíz évvel halála előttről szerepel az utolsó irat Berend hagyatékában: a Magyar Hírek című lap pályázatára fordított Ady-verseket. Mint írta, A bélyeges sereg fordításakor a „bujdosó kurucok kesergését” érezte, „pedig már 3 évtizede, hogy elhagytam szülőföldemet”.[39] Egy olvasói levél nem sokkal később fényt derített Berend kilétére a lap hasábjain. Berend ekkor sértett levelet intézett a főszerkesztőhöz: „vérig bántva” érezte magát, hogy már Ady-verseket sem fordíthat idős korára békességben.[40] Berend egyik kicsivel a holokauszt után született írásában a magyar zsidókat – Herzl Tivadart parafrazálva – „a zsidó életfa elhalt ágának nevezte”. Kérdéses, hogy egykori énje mit szólt volna az idős, vegyesházasságokat celebráló, gálutban lakó és Adyt fordító „Belton” rabbihoz.

Berend Béla rabbi 1987. június 24-én hunyt el New Yorkban. A rabbi emlékét 2015-ben egy roma blogger vette elő „szennyesnek” nevezve azt. 2011-ben pedig egy neonáci honlap gondolta legitimálni a nyilasok rasszizmusát Berend soraival. A legtöbbet talán Seifert Géza tanácsával lehet tenni Berend emlékéért: történészként kell feldolgozni azt.

(a cikk egyes részeinek elolvasásáért köszönet illeti Gellért Ádámot)

 

[1] Wiener Library (London, továbbiakban WL), 598b. Berend Béla rabbi hagyatéka, 0567. Iratok a rabbi New-Yorki éveiből. Én 2015 októberében személyesen készítettem katalógust Berend szkennelt anyagához a Wiener Library gyakornokaként, mely katalógust azóta még nem vezették fel a könyvtár honlapjára. Itt a szkennek képszámaira hivatkozok, melyek a kutató számára elérhetővé teszik a hivatkozott anyagokat.

[2] http://www.isjl.org/oklahoma-ardmore-encyclopedia.html, Temple Emeth in the Mid-20th Century c. rész. (hozzáférés: 2017.07.09.)

[3] WL, 598b. 0596. Southport New Synagogue ajánlólevele Berend Béla részére.

[4] Ua. 0435. Újságkivágások Berend Béla beszédeiből, JFK meggyilkolásának témájában.

[5] Szigetvár rabbit választott. Egyenlőség, 1937. január 28. 8.

[6] Berend Béla: Ünnepi hitszónoklat (Szigetvár: Minerva Ny., 1940) 3., 9., 12.

[7] Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Új Élet, 1947. április 4.

[8] Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere, Századok 130:6 (1996), 1525-1552.

[9] Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon, II. (Pozsony: Kalligram, 2012), 679.

[10] Schmidt Mária: Kollaboráció vagy kooperáció? (Budapest: Minerva, 1990), 346.

[11] Ua. 343.

[12] Egy rabbi, a zsidók tömeges megkeresztelkedéséről…, Harc!, 1944. június 29. 2.

[13] WL, 598b. 0546. 1940 decemberi beadvány a honvédelmi miniszterhez. Berend muszosokért tett akcióit kevéssé ismeri a szakirodalom, ám beszámol róla: A magyar Dreyfus-pör. Amerikai Magyar Népszava, 1947. november 8. 11.

[14] http://holocaust.archivportal.hu/sites/default/files/essay/doc/varga_laszlo_a_zsido_tanacs_utoelete.pdf (hozzáférés: 2017.07.11.)

[15] WL, 598b. 0570. Újságkivágások Berend perének idejéből.

[16] Aczél Benő: Innen és túl. Amerikai Magyar Népszava, 1947. november 8. 11.

[17] WL, 598b. 0568-0569. Újságkivágások Berend perének idejéből.

[18] Ua. 0596. Southport New Synagogue ajánlása Berend rabbi részére, 1959.

[19] American Jewish Archives (Cincinnati, Ohio) American Council for Judaism Papers, 1. doboz, 10. dosszié. Albert B. Belton [Berend Béla] levele Leonard R. Sussman számára, 1959. április 12.

[20] A szerző levélváltása Jack Rossal, 2017. február 11.

[21] Abádi Ervin: Moldova, miért pont Teitelbaum?, II. A hét tükre, 1975. július 23.

[22] WL, 598b. 0411. Berend feljegyzése „a történelmi eseményekről”.

[23] Ua. 0303. Hitszónoklat, felhívás és utólagos kommentár, 1944/1977, ill. 0573. „Báró urak ha találkoznak” c. írása, 1970. január.

[24] Susan DiMaria: $11 million libel suit dropped, department chairman cleared. The Campus (City College, New York), 1979. március 9. 1.

[25] WL, 598b. 0622.

[26] Ua. 0353-0361, 0632-0633. Lévai Jenő állásfoglalásai.

[27] Ua. 0602.

[28] The Knickerbocker News (Albany), 1963. január. 11.

[29] WL, 598b. 0434-0435. JFK megölésével kapcsolatos cikkek.

[30] All Faiths Participate in 4 Chaplains Service. Catskill Daily Mail, 1963. február 4.

[31] WL, 598b. 0457 és 0459.

[32] Ua. 0593. Elimelech Rimalt levele, 1967. augusztus 25.

[33] Ua. 0505. Dajan levele Berendnek, 1970. július 27.

[34] Ua. 0507-0509. Berend táviratai, 1970. július 10. és május 27.

[35] Ua. 0519. Táviratok különböző amerikai személyeknek.

[36] Ua. 0547. Berend újságkivágásai és kommentárjai.

[37] Ua. 0548. Berend újságkivágásai és kommentárjai.

[38] Ua. 0623. Szeifert (sic!) Géza levele Berend számára, 1973.

[39] Ua. 0330. Ady-pályázat levelei.

[40] Ua. 0339. Ady-pályázat levelei, 1977. június 1.

Címkék:Abádi Ervin, Berend Béla, Bosnyák Zoltán, Endre László

[popup][/popup]