Nirenstein: Magyarországon vészhelyzet van

Írta: Szombat/MTI - Rovat: Politika

A Zsidó Parlamenti Képviselők Nemzetközi Tanácsának delegációja pénteken sajtótájékoztatót tartott a parlamentben.

Fiamma Nirenstein és Fónagy János

Fiamma Nirenstein és Fónagy János

A jelenlévő újságírókhoz Fiamma Nirenstein és John Mann, a delegáció két tagja szólt. Az asztalnál ült továbbá Fónagy János a kormány, valamint Steiner Pál, az ellenzéki MSZP részéről. A két politikus már korábban is többször hangsúlyozta zsidó gyökereit.

A 11 tagú delegációja csütörtökön és pénteken folytatott megbeszéléseket Magyarországon. Látogatásuk során a magyar kormány, valamint a parlamenti pártok képviselőivel találkoztak.

Fiamma Nirenstein – aki a delegációval együtt – a Holokauszt emléknap előestéjén jött Magyarországra, hangsúlyozta, hogy 1944-ben épp innen deportálták a legnagyobb sebességgel a zsidókat, ami csak egy okkal több, hogy most nagyon elővigyázatosak legyünk. Nirenstein asszony nyíltan fogalmazott: azért jöttek Magyarországra, saját kezdeményezésükből, mert úgy ítélték meg, hogy vészhelyzet van. A magyarországi antiszemita kijelentések

„durvasága és gyakorisága páratlannak mondható

az európai országok között”. Az pedig egyetlen más európai parlamentben sem képzelhető el, hogy egy választott képviselő a választott parlamentben zsidólistákat javasoljon. Az is lehetetlen, hogy egy újságcikkben a romákat az állatokkal tekintsék egyenlőnek.

Minden európai országban meg kell küzdeni ezzel a problémával – hangsúlyozta, így Olaszországban is, ahol a lakosság 40 százaléka a felmérések szerint nem kedveli a zsidókat. Nem is azért jöttünk, hogy kioktassunk, hanem hogy segítséget nyújtsunk. Örülünk, hogy a kormány és az ellenzék képviselő is határozottan elkötelezettek az antiszemitizmus elleni harcban. Ma Európában a két legveszedelmesebb antiszemita párt a Jobbik, valamint a görög Arany hajnal – szögezte le Fiamma Nirenstein.

John Mann, brit parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy Anglia súlyos áldozatokat vállalt a nácizmus elleni küzdelemben. Az ő szülei is átélték azokat az éveket. A kommunizmus elleni harc évei idején ő maga is többször járt, még a 80-as években a szovjet zóna országaiban, az akkori ellenzék erőfeszítéseit támogatandó. Nem azért harcoltunk a fasizmus, majd a kommunizmus ellen, hogy most, az újnáci veszély láttán félreálljunk – szögezte le.

Fónagy János – aki a sajtótájékoztatón úgy mutatkozott be, hogy a párt budapesti elnökeként a Fideszt, a Holokauszt utolsó parlamenti túlélőjeként pedig az idősebb zsidóságot képviseli –határozottan úgy foglalt állást, hogy

a kormány mindent megtesz

és meg is fog tenni az antiszemitizmus elleni fellépés terén. Magyarország nem antiszemita ország, a magyarok nem antiszemiták. Magyarországon nem gyakoribbak az ilyen felháborító megnyilvánulások, mint a világ más részén, ugyanakkor ezeket nem szabad lebecsülni, és a leghatározottabban fel kell lépni ellenük. Kiemelte: a Fidesz a parlamentben és a tömegrendezvényeken is elítél minden antiszemita megnyilatkozást és minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályozza ezen megnyilatkozások megismétlődését, szükség esetén akár a parlamentre vonatkozó szabályok megváltoztatásával is. Hozzátette: Magyarországon a zsidóság “a Holokauszt borzalmai után újra a reneszánszát éli”, és a kormány biztosítani fogja, hogy ez folytatódhasson. A parlamenti delegáció látogatására okot adó Gyöngyösi-beszédet nem említette.

Steiner Pál – Orbán Viktor egy parlamenti felszólalására hivatkozva – megjegyezte, hogy ő a miniszterelnök személyes védelme alatt áll. Úgy fogalmazott: a magyar emberek többsége nem antiszemita. Hangsúlyozta: “a kirekesztés minden formája elleni fellépés közös nemzeti ügy”, ebben az MSZP szívesen együttműködik a kormánnyal és ebben a kérdésben nincs nézeteltérés a két párt között. Megerősítette ugyanakkor, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban “olyan jelenségek mutatkoztak meg, amelyeket sem a magyar politikai közbeszéd, sem a nemzetközi politika nem hagyhat figyelmen kívül”.

Steiner Páltól ezután azt kérdezték, mindenben egyetértett-e az előtte szóló Fónagy Jánossal. A kérdezett utalt nézetkülönbségekre, de nem cáfolta érdemben az előtte szólót.

A Szombat azt kérdezte Fiamma Nirensteintől, hogy az olasz parlament külügyi bizottságának alelnöki tisztségében soha nem okozott-e számára problémát közismert Izrael-pártisága. Épp ellenkezőleg, felelte a kérdezett, ebben a tisztségben nyílott igazán alkalma számtalan előítélet és elfogultság megcáfolására, fontos határozati javaslatok, törvények beterjesztésére.

Fónagy Jánostól azt kérdezte Váradi Júlia, vajon a Holokauszt emléknap tantervbe iktatása mellett miért van szükség Nyírő József, Wass Albert és hasonlóan ellentmondásos személyek tantervbe iktatására is. Fónagy közölte, hogy

irodalmi kérdésekben nem illetékes,

de hozzáfűzte, hogy annak idején apja könyvespolcán ott voltak Nyírő József művei is halinakötésben – utalva ezzel az inkriminált író irodalmi jelentőségére.

[popup][/popup]